Esztergom és Vidéke, 1930

1930-09-25 / 75.szám

Már csak a milliós ós Ötszázezer koronás rógi bankjegyeket cserélik be. Az idén június 30-án járt le az a három éves időszak, amely alatt a Magyar Nemzeti Bank a forgalomból kivont, régi korona-bankjegyeket még pengőértékű bankjegyekre cserélte át. Az új pengő-bankjegyeket 1926 végén, karácsony és újév között bocsátották ki, amikor azt is kihirdették, hogy a milliósokon és ötszázezreseken kívül a többi korona, bankjegyek mér csak egy félévig, 1927 június 30 ig maradnak forgalomban, azután pedig három éven át csak a Nemzeti Bank cseréli át azokat pengő-bankjegyekre. A milliósok és ötszázezresek az ezerpengősök kibocsátásáig forgalomban maradtak és csak egy évvel később, 1928 június 30 án vonattak be, úgy hogy ezek visszaváltási ideje egy óv múlva, 1931 június 3-án jár le. Ismeretes, hogy az infláció idejében igen sok értékét vesztett kis címlet seramisült meg s így történt, hogy ez év júniusának végén, amikor az első beváltási terminus lejárt, pontosan 21.212,325.400 korona értékű százezres ós kisebb koronabankjegy nem került átcserélésre. Az államkincstárnak a bankjegyek megsemmisüléséből 1,776.985.23 P haszna lett és ezt az összeget az államnak a Nemzeti Banknál fönnálló tartozásának csökkentésére használták föl. A jövő év június harmincadikáig még becserélhető milliós és ötszázezres korona bankjegyek értéke a Nemzeti Bank szeptember 7-iki kimutatásában 190,637.20 pengővel szerepel, ami 2,392.964.000 koronának felel meg. Ez a törtszám úgy keletkezett, hogy sok sérült, megcsonkított bankjegyet cseréltek át, amikor a Nemzeti Bank pénztára a hiányzó rész értékét levonta. A különbözetet, mint forgalomban lévő bankjegyet nyilvántartják a kicserélési határidő lejártáig, mert a Nemzeti Bank pengőben kifizeti minden bankjegydarabnak ráeső értékét. Tenyészállat kiállítás lesz október bó 26-án Gsolnokon. Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék esztergomi járásának mezőgazdasági bizottsága, a vármegyei m. kir. gazdasági felügyelőséggel karöltve folyó évi október 26 án d. e. 10 órai kezdettel Csolnok község főterén szarvasmarha tenyészállatkiállítást rendez. A kiállítást a földmivelésügyi miniszter támogatásával rendezik, de a vármegyei törvényhatóság és az esztergomi járás közönsége is hozzájárul anyagi támogatásával a kiállítás költségeihez. Ennek a kiállításnak célja az állattenyésztés fellendítése a járásban, és a tenyésztés körül eredményeket elért 100 holdon aluli kisgazdák saját nevelésű állataik, vagy bebizonyítottan több mint hat hónapja tulajdonukban lévő állatok után díjazásban is részesülnek. A mezőgazdasági kamara pedig minden díjazott állat után oklevelet is ad. Díjazás alá kerülnek: I. Hasas, fejős és borjas tehenek: Földm. min. oklevél. I. díj 50 pengő, II. díj 30 pengő, III. díj 20 pengő. II. Hasas üszők: Földm. min. oklevél. I. díj 50 pengő, II. díj 30 pengő, III. díj 20 pengő. III. 1 éves üszők. I. díj 50 pengő, II. díj 30 pengő, III. díj 20 pengő. A dijakat a bírálóbizottság a díjazás tartama alatt a minőséghez képest módosíthatja. Az állatoknak a kiállításon való megtekintése díjazással nem jár. A kiállítás megnyitása után elővezetett állatokat nem veszik figyelembe és így nem is díjazzák. A kiállítás igen sikerültnek ígérkezik, mert járásbeli gazdáink körében igen nagy az érdeklődés. üjra be kell jelenteni az alkalmazottákat a Társadalombiztosítóhoz. Az Országos Társadalombiztosító Intézet közli: A biztosítási napibérosztályok megváltozásának következtében a munkaadók mindazokat a biztosításra kötelezett ipari munkavállalóikat (munkásaikat), akik vállalatukban, üzemükben, gyárukban, hivatalukban, irodájukban stb. alkalmazásban állanak, legkésőbb 1930 október 13-ig az Országos Társadalombiztosító intézetnél, illetőleg helyi szerveinél (t. i. a kerületi pénztárnál vagy kiren deltségnél) bejelenteni kötelesek, te kintet nélkül arra, hogy előzőleg már be voltak e jelentve vagy sem. Nem kell újból bejelenteni a háztartási alkalmazottakat. Szükséges űrlapokat tájékoztatóval együtt az intézet (kerületi pénztár, kirendeltség) megküldi mindazoknak, akik mint ipari munkavállalókat (munkásokat) bejelentő munkaadók az intézet nyilvántartásában szerepelnek. Azok a munkaadók, akik a bejelentéshez szükséges nyomtatványt és tájékoztatót 1930 szeptember 28. napjáig nem kapják meg, haladéktalanul forduljanak az intézethez (kerületi pénztárhoz, kirendeltséghez), mert a bejelentést más nyomtatványon vagy levélben teljesíteni nem lehet. Azoknak a munkaadóknak, akik heti vagy havi bejelentési jegyzékkel jelentenek, nem kell „Általános bejelentőlap"-ot kiállitaniok, hanem ez általános bejelentés célját szolgáló adatokat az 1930. szeptember 29. napjával kezdődő heti, illetőleg havi jegyzéken kell a rendes határidőn belül beszolgáltatniuk. Ha a munkaadó az általános bejelentési kötelezettségének nem tesz eleget vagy a bejelentéseket hiányosan teljesiti, az intézet a szükséges adatokat a munkaadó terhére saját közegével a helyszínen szerzi meg. Összeírják az eltűnt hadifoglyokat. A napokban körrendeletet intézett a belügyminiszter az ország valamennyi törvényhatósága első tisztviselőjéhez a háborúból, hadifogságból vissza nem tértek összeírása ügyében. A világháború befejezése óta tizenkét év múlt el és még mindig nagy számban vannak anyakönyvezetlen katonai halálesetek. Családi és vagyonjogi szempontok, de a közérdek ós az anyakönyvi nyilvántartás teljessége is megkívánja, hogy e halálesetek anyakönyvezetlenül ne maradjanak. Ezért vált szükségessé a háborúból vissza nem tért egyének összeírása. A rendelet tehát felhívja az alispánokat, hogy a törvényhatóságok területén működő anyakönyvvezetőket az összeírás végrehajtására utasítsák. Az összeírásba fel kell venni mindazokat a személyeket, akik hadbavonultak, de ezideig vissza nem tértek, illetve azokat, akiknek elhalálozását nem anyakönyvezték. Fel kell venni tehát azokat is, akiket a háborúban eltűntek holttányilvánításáról szóló rendeletek alapján bíróilag holtnak nyilvánítottak. Az amerikai magyarok. Irta: Tóth Kálmán dr. theol. tanár. Az Amerikába kivándorolt magyarok majdnem kivétel nélkül nincstelen emberek voltak. A világháború előtt és alatt, sőt még pár évig utána is egy-két esztendeig, midőn Amerika az egész világ számára termelte iparcikkeit, bő aratása volt minden munkásnak. Hiszen volt idő, midőn rendőrök zavarták be a gyárakba azokat, akik netalán dologtalan ul az utcán ődöngtek. Ennyire keresett volt ott a munkáskéz. Azon időben, aki alaposan megfogta a dolog végét, nagyon szép élet sorsot teremthetett magának. S ha félre is tett, szorgalmának gyümölcsét gondtalanul élvezheti a mostani szűkös, munkanélküli időkben is. A kalandortermószetűek persze akkor sem gondoltak a holnapra s nem gyűjtöttek az esetleges hét szűk esztendőre. Ezek most keservesen bűnhődnek. Csak máról-holnapra tengődnek. Sokan közülük haza próbálnak jönni, hogy itthon várják ki a sanyarú idők végét. A nagy kereset azonban nemcsak nagy igényeket szült az amerikás magyaroknál, hanem ott, ahol jó kezekbe, áldozatos és gondos vezetés alá kerültek, kifejlesztette bennük az amerikaiak példájára az áldozatkészséget is. Szép templomok, plébániák, iskolák, egyesületi házak stb. dicsérik az amerikai magyarok áldozatkészségét. Minthogy Amerikában nincs az egyháznak ingatlan vagyona, nemzetiségek szerint önként hitközségekbe tömörültek vallási igények kielégítése végett az egyes vallások hívei. Tehát a katholikus magyarok is. Nem erőlteti őket semmiféle hatóság, nem kényszeríti Őket az államhatalom semmiféle valláshoz való tartozásra. Mégis, lelkük sugallatát követve, önmagukat súlyosan megadóztatják az önként alakított hitközségekben. Ott katholikusnak lenni, általában valamely vallási közülethez tartozni és hitét gyakorolni: nagyon drága dolog, sok-sok pénzbe kerül. A mi magyarjaink is a legtöbb helyen önként vállalták és szívesen viselik ezeket a nagy áldozatokat hitükért, vallásukért, lelki üdvösségükért. Csak ott vannak e pontban nehézségek, ahol a magyarok az óhazának a szocialista izgatástól és hitetlenségtől megfertőzött vidékeiről toborzódtak. Ezek izgágák, demagógok, gyanakodók, bolsevista eszmékkel terhelt atheisták módjára viselkednek az új világban is. Ezek nem sok becsületet hoznak a magyar névre a csodásan fegyelmezett, vallásos, áldozatkész amerikai nép előtt. A szocialista-bolsevista izgatóktól képviselt magyar (Hungarien) névnek éppen ezért nem valami jó hangzása van egyes városokban, Csak az olaszok és némely balkániak részesülnek nagyobb lenézésben, mint a hungarien az illető vidékeken, Talán ez a magyarok részére izgágaságuk miatt kijáró lebecsülés az oka, hogy akik valamely szerencsés véletlen folytán a gazdasági jólétnek feltűnően magas fokára tornásszák fel magukat, rendessn szakítanak a magyarsággal és megtagadják magyarságukat. A széthúzó, izgága, fegyelmezetlen magyarsághoz tartozni nem tartják szerencséjüknek. Inkább beolvadnak a yenkik nyelv- ós vérközösségébe. De nemcsak ezek a vagyonilag legjobban szituáltak vesznek el a magyarság számára, hanem mondhatnók, majdnem az egész ifjúság, az egész 2. vagy 3. generáció. Ahol hitközségi iskolák vannak, magyar apácák kezében, ott az elangolosodás folyamata meg van akasztva. Mert ezek az áldozatos lelkek az ifjúságba is beleoltják a magyar lelket a magyar nyelvvel egyetemben. Ők a magyar érzés és a magyar nyelv legerősebb támaszai, fenntartó oszlopai. De ahol nincsenek magyar apácák, sőt hitközségi iskola egyáltalán nem létezik, ott az (állami) iskola egy-kettőre elangolosítja a gyermekeket. Az utca és a nyilvános élet betetőzi az iskola munkáját. A szülők egy ideig még magyarul próbálnak beszélni a családi tűzhely körül gyermekeikkel. De ezek nem szívesen és nagyon rosszul beszélik, sőt restellik atyáik nyelvét. Szívesen elhallgatják, sőt eltagadják, mert szégyenlik szülőik magyar származását. Ha a moziban vőgy vetített képeken látják szülőik hajdani magyar körülményeit, életmódját, nevetnek és mulatnak ezeken a szegényes életkörülményeken. A minden vonatkozásban, jóban is, rosszban is egyaránt nagystílű amerikai élet olyan művelődési körülmények közé helyezi őket, mely egyáltalában nem teszi számukra kívánatossá a szegényes magyar életet, magyar sorsot. Ezt az elangolosodási folyamatot a leglelkesebb magyar papok sem tudják megakasztani. Sőt hiveik jól felfogott érdekében ők is kénytelenek annak szolgálatába szegődni azáltal, hogy az ifjúság számára tartott szentmiséken angolul prédikálnak. Ha ezt nem tennék, nemcsak a magyarság, de a hit, a vallás számára is lassankint elveszítenék az ifjúságot. Sőt az is megfigyelhető, hogy az Amerikában született magyar ifjúság sokkal jobban húz az ugyanott szfletett papsághoz, mint az óhazából kivándorolthoz. Mert az eiőbbi jobban megérti gondolkozás és érzésvilágát, amely igen sok dologban merőben ellentétes a mienkével. Azt hiszem, az Amerikában tapasztaltak alapján, hogy 15—20 év múlva, amikor az öreg amerisások nagyobb része már kihalt, nem is lesz szükség ott magyar papokra. A mostaniaknak is, akik úgy 70 es szám körül vannak, csak az lehet az ambíciójuk, hogy az öreg magyarokat elkészítsék az Isten akaratában megnyugvó jó halálra, a fiatalokat pedig szépszerével átvigyék az angol papok kezébe, hogy legalább a katholicizmus számára el ne kallódjanak. A magyar nemzetre fájdalmas ez a vérveszteség. De hát az árral és az ellenünkre dolgozó körülményekkel lehetetlen szembehelyezkedni és rajta úrrá lenni.