Esztergom és Vidéke, 1930
1930-09-18 / 73.szám
a pilismaróti és hutai országút fenntartása jelentene, ami azonban nem jöhet számításba a 103 ezer pengős megtakarítással szemben. Ha tehát a törvényhatósági jog visszaszerzésére és a függőkölcsönök konvertálására irányuló törekvéseink sikerrel járnának, ez a fentiek szerint a költségvetésben cca 220— 230 ezer pengővel kevesebb terhet jelentene, úgyhogy a fedezetlen hiány csak mintegy 40—45 ezer pengő lenne, ami természetesen jóval alacsonyabb, 18—20 százalékos pótadónak felel meg. Igy aztán a 20 százalékon felüli pótadó újabb befektetésekre volna fordítható, ami a városnak a kitűzött és céltudatos továbbfejlesztését és ennek révén a polgárok jobb boldogulását segítené elő. Ezek ez elgondolások azok, ame lyéknek bennünket a költségvetés tárgyalásánál vezetniök kell. Es én nem tudok mást kérni, mint azt, hogy viseljük a ránkszakadt terheket a mai időkhöz illő lelkierővel és ebben a költségvetésben ne lásson senki mást, mint a magyar tél lehelletét, a magyar télét, amelyet szükségszerűen fel fog váltani a magyar tavasz. Mert a mai megpróbáltatások közepette semmire sincs oly szükségünk, mint az éltető s építő hitre és reménységre, amelynek ereje sietteti a tavasz felharsanását. És ha egymást megbecsülve és megértve, összhangzó ^harmóniában, egyöntetűen munkáljuk jövőépítő munkánkat, meg lehetünk győződve a munka áldásos eredményéről, amelynek gyümölcseit ha mi talán nem is, de gyermekeink szüretelni fogják. És ha a Gondviselés jelenünket úlyos tövisekkel tűzdelte ki, tűrjük cs viseljük azt azzal a vigasztaló tudattal, hogy az talán büntetés, alán figyelmeztetés, de minden bizonnyal próba, erőpróbája az eljövendő magyar évezredek életképességének és biztosítéka annak, hogy ez a nemzet és ez a város igenis méltó a feltámadásra! Budapesten is elismerőleg nyilatkoznak a vasárnapi úszóversenyről. ******************************** Szép sikerrel végződött a Stefánia Szövetség gyűjtési akciója. Az esztergomi Stefánia-Szövetség j folyó hó 8-án tartott urna- és perselygyűjtés eredménye: A postaépület előtt gyűjtöttek: Kornháber Samuné, dr. Décsi Ferencné, Lang Györgyné, Vörös Józsefné. Perselygyűjtők : | Décsi Zsuzsi 3*40, Vörös Manyi, Balogh János 2-10, Székely Peti 850, Aubély József 276, Berényi Ági 4'66, Laiszky Buci 2*08 P. Urna 20*68 P. Összesen 44'10 P. A kaszárnya előtt gyűjtöttek: Berencz Györgyné, László Istvánná, dr. Horeczky Gézánó, Kerschbaummayer Ödönné, Rumy Lajosné, Horváth Ferencné. Perselygyűjtők : Paulovits Kató 4*24, Pelczmann Bözsi 13 58, Kovancsek Manci 5 58, Schultheisz Vera 11'10, Brandt Luci 6'61, Nonn Évi 10*93 P. Urna 19'75 P. összesen: 7179 P. Rochlitz-gyógyszertár előtt gyűjjöttek : Marosi Ferencné, vitéz Zsám bóky Pálné, Petz Lajosné. Perselygyűjtők: Zséger Piroska 1172, Csics Gyurka 766, Brand Tibor 760, Aubély László, Navratil Rózsi 3*61, Eínczinger Livia 1164, Zsámbéky Edit 770 P. Urna 5*60 P. összesen 54 93 P. A vármegyei bérpalota előtt gyűjtöttek : Dr. Divóky Kálmánné, dr. Schleifer Mátyásné, dr. Vécsey Kálmánná, Zsámbor Zsolt Pálné. Perselygyűjtők : Schleifer Ági 5*04, Rochlitz Tibike 480, Jeziersky Vanda 35*84, Divóky Katinka 15'16, Foltin Gizella 378, Sörös Teri 3*04 P. Urna 17*04 P. összesen 8770 P. A virágsátornál gyűjtöttek : Kofíler Gyuláné, Sasváry Jánosné, Brandsch Mihálynó, Schleifer Aladárné. Perselygyűjtők : Tamás Marianna, Schweitzer-nővérek 11 "01, Gróh Zsuzsi 8*55, Török Esztike 1*60, Perger Eszti 17*46, Radó Laci 7*06, Radó Dudi 3 48, Kovács Bözsi 2958, Kornháber Magda 1460, Lang Cicus 11*60, Schweitzer Rózsi 27*78 P. Urna 45 34 P. Összesen 183.06 P. Belovits-sarkon gyűjtöttek: Belovits Gyuláné, dr. Mike Lajosné, Reusz Ferencné, ifj. Klinda Károlynó. Perselygyűjtők: Zuna Baba 13*96, Hogyelka Lajos 558 P, Décs Ernő 265, Gyurcsovics Manci 2'80, Doty tyán Erzsi 2*90 P. Urna 8*84 P. Összesen 36*73 P. A bazilikánál gyűjtöttek : Dr. Bren ner Antalné, Bodor Zoltánnó, Bartal Alajosnó. Perselygyüjtők: Bartal Györgyike 14*56, Brenner Manyi 236, Brenner EUy 6*52 P. Urna 11 P. Összesen 34*44 P. összesen befolyt 509*75 P. Idegen pénzből 214 P. Összes 511-89 P. A Stefánia-Szövetség hálás köszönetet mond mindazoknak, akik akár áldozatos munkájukkal, akár adományaikkal a jövedelem biztosításához hozzájárultak. Ezúton mond köszönetet Holop Mihály műkertésznek az ajándékba küldött sok szép virágért. A héregi Szent Imre-ünnep. Felejthetetlen, szép Szent Imreünnepség folyt le vasárnap, f. hó 14-én Höregen. Az Ünnepséget délelőtt 10 órakor szentmise vezette be, amelyet Meszlényi Zoltán dr. pápai kamarás mondott. A szentmise alatt az esztergomi Turista Dalárda Hajnali Kálmán saját szerzeményű szép magyar miséjét énekelte a szerző vezénylésével. A mise szövegét Németh Romuald bencés tanár irta. A szentmise végén a hívek a Hymnust énekelték. Majd körmenet indult az új lurdi barlanghoz. A barlang hátterét Szent Imre relifje ékesítette. Ott kapott helyet a templomot ós a plébániát restauráló Serédi Jusztinién bíbotos-hercegprimás emlőktáblája is. A körmenetet Meszlényi Zoltán dr. vezette. A körmenetben szép négyes sorokba fejlődve mentek a hívők: az iskolás gyermekek, a leventék, a felnőtt kongreganisták, a tűzoltótestület és a Turista Dalárda. A körmenet alatt a héregi fúvószenekar játszott. A lurdi barlangnál Meszlényi Zoltán dr. mély hatást keltő szentbeszed kíséretében kongregációs tagfelvételt tartott. Az ünnepség egyházi része Te Deum-mal végződött. Délben a vendégek részére ebéd volt a Hedvicsek vendéglőben, ahol több felköszöntő hangzott e). Délután 3 órakor a templomtéren folyt le a Szent Imre-Ünnepség. Itt Bogya János dr. orszgy. képviselő, Eichner Albert dr. a Kath. Népszövetség ügyésze ós Bányász JÓ2sef h. plébános mondottak tartalmas be szódeket. Turistáink énekszámai ós a hétegi iskolások szavalatai egészi tették ki a szép ünnepséget*. Hallót tunk még szép héregi nótákat az ifjúságtól Bányász plébános hegedű kísérete mellett. Megkapott bennünket a héregiek vendégszeretete, a templom virágos környéke, a körmenet rendje. Bá nyász plébános fáradozását és ízlését dicséri ez a szép ünnepség. A mult vasárnap változatos és nagyszerű úszóversenyben volt részünk. Borús volt az idő, szemergett is és mégis minden helyet elfoglalt a közönség, amelynek sorai között ott láttuk a vezetőségek számos tagját is. Amint a nagyszerű közönséget szemléltük, azt a tapasztalatot kellett levonnunk, hogy legyen bármilyen idő is, ha jó sport van, eljönnek az emberek. Az úszóverseny valóban jó, nívós volt. Nem tudjuk, melyik vidéki város tudna ilyen tartalmas úszóver senyt rendezni. Elsőrangú értékek jöttek el. Itt volt Halassy Olivér és láttuk Sipos Manci és Lenkei Magda erős küzdelmét, amelyből Lenkei Magda került ki győztesen. Hild, Forray és Lantos nagyszerő kiúszást végeztek, de egyébként beszéljen a versenyeredmény, amely igen sokat mond. Előbb azonban meg kell emlékeznünk a rendezésről, amely Kohalmy László agilitását és szóles körültekintését dicséri. Ünnepies eseménye is volt a versenynek, amennyiben Darvas Géza dr. üdvözölte Wassel Gusztit, aki tíz óv óta úszís egyre fejlődve az esztergomi Move színeiben. Ő nyerte meg Etter Ö dön t akarékpénztári elnokigazgatŐ" értékes vándordíját. Az egész versenyt a Rádióegyesület jóvoltából hangerősítő továbbította, ami ismét újszerű az esztergomi sport terén. Reméljük, ez a haladás továbbra is megmarad és Esztergom hamarosan eléri azt a nívót, amelyre jogosan számithat. A részletes eredmény a következő : 1. 50 m-es leventeúszás helybeliek részére : 1. Jellinek 44*6 mp., 2. Schönwald 47 mp., 3. Hugyecz 50 8 mp. 2. 3 x50 m es vegyesstaféta katonai alakulatok részére: 1. 3. kp. zlj. A) csapata, 2. ugyanannak B) csapeta, 3. ugyanannak C) csapata. 3. 100 m-es mellúszás pontverseny: 1. Lantos László FTC 1 p. 256 mp., 2. Tóth Zoltán UTE 1 p. 27*6 mp., 3. Kurinszky György UTE 1 p. 29 mp. 4. 50 mes gyermek mellúszás; 1. Huber és Alberti Esztergomi Move holtversenyben 42 2 mp., 2. Farkas FTC 43'2 mp., 3. Hertskó BBTE 44 6 mp. 5. 200 m-es gyorsúszás pontverseny: 1. vitéz Halassy O ivör UTE 2 p. 346 mp., 2. Német János UTE 2 p. 46 mp., 3. Jakab János UTE 2 p. 43 mp. 6. 100 mes ifjúsági mellúszás pontverseny : 1. Wassel Gu?ztáv Esztergomi Move 1 p. 27*4 mp,, 2. Mándi József TSC 1 p. 33 mp., 3 Eichner É. FTC 1 p. 35 mp. 7. 100 m es hölgy gyorsúszás : 1. Lenkei Magda III. ker. TVE 1 p. 17 4 mp., 2. Sipos Manci FTC 1 p. 18-8 mp., 3. Ma.ja<iházi Rózsi TSC 1 p. 21*2 mp. 8. 100 m-es hátúszás pontverseny : 1. Bözsi Mihály UTE 1 p. 22*6 mp , 2. B'ódi Ferenc BTE 1 p. 24 2 mp., 3. Hunyadi László FTC 1 p. 262 mp. 9. 50 mes gyermek gyorsúszás: 1. Bokor László FTC 32 2 mp., 2. Fritser Ferenc Esztergomi Move 32'6 mp., 3. Herky FSC 36 6 mp. 10. 100 m-es I. oszt. mellúszás Esztergom város vándordijáért: 1. Hild László UTE 1 p. 20 6 mp., 2. Mezei László FTC 1 p. 35 mp., 3. Sárossy József FTC 1 p. 37 mp. 11. 100 mes ifjúsági hátúszás pontverseny: 1. Vermes Zoltán Esztergomi Move 1 p. 23'2 mp., 2. Angyal István TSC 1 p. 26*2 mp., 3 Nagy Lajos FTC 1 p. 30*2 mp. 12. 100 m és hölgyhátúszás: 1. Sipos Manci 1 p. 348 mp., 2. Vermes Magda 1 p. 42*8 mp., 3. Ungvári Baba TSC 1 p. 43 mp. 13. 200 m-es mellúszás pontverseny : 1. Lantos László FTC 3 p. 16 mp., 2. Kusinszky György FTC 3 p. 17 mp., 3. Tóth Zoltán UTE 3 p. 176 mp. 14. 800 m-es gyorsúszás : 1- vitéz Halassy O'ivór UTE 11 p. 42'2 mp. egyedül. 15. 100 m-es ifjúsági gyorsúszás pontverseny: 1. Laki Károly BBTE 1 p. 07*6 mp., 2. Angyal István TSC 1 p. 094 mp., 3. Verme3 Zoltán Esztergomi Move 1 p. 10 mp. 16. 50 m-es gyorsúszás pontverseny: 1. Csepela Gyula BBTE 28*8 mp., 2. Ulrich János UTE 206 mp., 3. Kormút Iván UTE 304 mp. 17. 100 m-es hölgy mellúszás Vermes Ignác vándordíjáért: 1. Pesti Margit FTC 1 p. 40 mp., 2. Somogyi Vali FTC 1 p. 40 8mp., 3.Betlen Margit FTC 1 p 41*6 mp. 18. 3 x 100 mes vegyes staféta pontverseny; 1. UTE A) csapata (Tóth, Bözsi, Nagy) 4 p. 04.2 mp., 2. UTE B) csapata (Kusinszky, Jakab, Bródi) 4 p. 082 mp, 3. FTC A) csapata 4 p. 16 mp. 19. 400 m es ifjúsági gyorsúszás pontverseny; 1. Gyárfás UTE 5 p. 59 mp., 2. Wassel Gusztáv Esztergomi Move 6 p. 12*6 mp., 3. Molnár FTC 6 p. 34 mp. 20. 3 x 50 mes gyorsstaféta pontverseny: 1. UTE A) csapata 1 p. 30 mp., 2 UTE B) csapata 1 p. 30*6 mp., 3. UTE C) csapata 1 p. 34*2 mp. 21. 3x50 m-es ifjúsági vegyes staféta pontverseny: 1. Esztergomi Move (Wassel, Vermes, Kemény) 1 p. 47*8 mp., 2. FTC 1 p. 484 mp. 22. Műugrás. 1. Ritter Frigyes ÜTE, 2. Kovács Gyula UTE, 3. Starkbauer TFSC. A pénzintézetei vándordíját az UTE nyerte el véglegesen. Esztergom szab. kir. város vándordíját Hild László UTE nyerte el véglegesen. Vermes Ignác vándordíját 6-ik kiírásban Pesti Margit védi először. Etter Ödön elnök-vezérigazgató vándordíját első kiírásban az Esztergomi Move védi (Wassel, Vermes, Kemény). f i MÜ 1£K Vagyon- és életbiztonság. A legutóbbi városi közgyűlésen elhangzott az a vád, hogy hogy a gazdák nem látják a rendőrség részéről a teljes vagyon- és életbiztonságot. Azt panaszolják, hogy a külső utcákon nincs éjjeli őrjárat és rendőrőrszemet sem látni. Nyáron különösen szükség lenne erre, mert ilyenkor csak a betegek és a gyermekek tartózkodnak otthon. Ez az egész vád, illetőleg felszólalás abból ered, hogy súlyosnak kell tekinteni Esztergom részéről a harmincezer pengős évi rendőrségi hozzájárulást. A magunk részéről is súlyosnak Ítéljük ezt a hozzájárulást, de mert ez, sajnos, fennáll, nem lehet azt mondani,