Esztergom és Vidéke, 1930

1930-07-10 / 54.szám

gára kelljen vállalnia, hiszen a bajok kezdetétől fogva azért harcoltam, hogy a városnak mint kórházfenntartónak ne legyen kára azért, hogy kórháza van. De nyugodt lelkiismerettel mutathatok reá arra is, miszerint a minisztérium által felülbírált 1930. évi első de visszavont költségvetés is nemcsak megadta volna erre a lehetőséget, hiszen a minisztérium a költségvetést maga is még akkor nem a betegforgalom csökkentésére, de ellenkezőleg — a további növelésére alapította, mert az általunk szabályszerűen 57.000 ápolási napra készített 1930. évi költ segvetést 60.000 ápolási napra emelte, szóval maga ismerte el az elv helyességét, s adta meg az impulzust, hogy a betegforgalmat növeljük. Semmiesetre sem ér tehát engem a felelősség, ha a kórháznak ismét küzdenie kell, — hanem a rend szer változást, — mert ha a visszavont költségvetés marad érvényben épp oly eredményt értem volna el 1930ban, mint 1929-ben. Épp azért katasztrofálisan érte a kórházat, hogy első költségvetése helyett a minisztérium egy másik költségvetést adott le, amely viszont csak 46.900 ápolási napot tesz lehetővé, s miután 1929 ben az ápolási napok száma 70.000 volt, egyik évről a másikra égessen 23 100 nappal csökkenteni a betegforgalmat teljesen lehetetlen, másrészt a bstegforgalom túlzott csökkentésével a költségvetés betartása is nagyon megnehezül, mert minél nagyobb az ápolási napok száma, annál könynyebb a költségvetés betartása; viszont hogy a kórházi költségvetés 23 000 ápolási nap-többlet előnyét mennyire fogja tudni nélkülözni, azt csak az óvvégi eredmény fogja megmutatni. AE előadottak alapján nem elég tehát, ha a város csak arra törekszik, hogy az igazgató felelősségének előtérbe tolásával az 1930. évi deficittől a költségvetésnek talán lehetetlen megszorítása útján szabaduljon, de amikor itt egy országos kórházi bajról van szó, érintkezésbe kell lépni a többi kórházfenntartóval és együttesen keil a nagyméltóságú minisztériumot meggyőzni, hogy lehetetlen a 243 000—1929. sz. rendeletet tovább is fenntartani. És itt a:»ból az okból is óvatosságra van szükség, mert ha a többi kórháztulajdonos Esztergom városa nélkül küzd meg az igazságért és eredményt ér el, Esztergom pedig ebből az akcióból kimarad, évek soraira dől ezzel ismét nyomorba, amelyből az 1928. és 1929. évi eredményei emeltéi ki. Ezért kell megállapítani, hogy az esztergomi kórház az előző évek során át nem részesült kellő ápolási díjmegállapításban (ami már azóta el is lett ismerve), ezért keletkeztek a deficitek, amelyek eltüntetésére e miatt kell most legalább 15—20 éven át a költségvetésekből évrőlévre ápolási naponkint azon 24 filléreket reá fordítani, amelyek pedig egy tatarozásí kölcsön felvételének lehetőségét szolgálták volna, de amelyek elvonása miatt rongyolódtak le a kórház épületei, de ilyen miatt rongyolódott le a felszerelés is, mert elmaradt a beígért 40.000 pengős államsegély is, de mindezért nincs a kórháznak semmi tartaléka sem pénzben, sem anyagban, amit most használhatna fel. Pedig más kórházak, amelyek tartalékokkal rendelkeznek, úgy tudnak most átmenetileg magukon segíteni, hogy az egyik kórház az elmebeteg osztályáról néhány száz elmebeteget bocsát el, a másik 1929. évi pénzkészletét áldozza fel a célnak, a harmadik, amely tatarozva és egyébként jó helyzetben van, nem veszi igénybe 1930-ban tatarozásí, beszerzési, fogyasztási fedezetét. Lerongyolt kórházunknak nincs mit elvonnia! legfeljebb a mostaninál is még kevesebb élelmezést és gyógy szert és fűtést juttat a betegeknek, de ezzel sem éri el a célt, hacsak nem azt, hogy ezzel riasztja el a kórháztól a betegeket és nyomja vissza a betegforgalmat. S ha minderre reámutatunk, lehetetlen Esztergom számára is az elmaradt segítségeket tovább is megtagidni. Igy volna elkerülhető, hogy ne ismét az esztergomi kórházat kelljen feláldozni azért, hogy a város meneküljön egy tehertől, amely pedig — bár teljesen igazságtalanul — őt terhelné Mindent elkövetek, hogy a költségvetés betartassák, de ha ez nem lehetséges, a felelősséget nem vállalom érte, mert meggyőződésem, szerint oly hibák vannak a kórház-bizottság ál al megállapított költségvetésben, (mint pl. gyógyszer-, kötszer-, műszerkiadásra 7 hónapra 3000 pengő) amelyek csak utóbb fognak bebizonyosodni. Már itt mutatok azonban arra, hogy miután a bizottság azt számította ki, miszerint az ellátmány terhére 66 szegény beteg ápolható, holott a valóságban csak 48 szegény beteget lehet ápolás céljából felvenni, ez magában véve 15.120 pengőnyi újabb deficitet fog okozni. Miután pedig eskü kötelez engem arra, hogy a kórházi ápolásra szorulókat hely esetén, tekintet nélkül szegény mívoltusra felveszem, ezen kívül még helyhiány esetén is fel kell vennem a kórházi ápolást igénylőket, ha azok sürgős beavatkozásra szorulnak, s így vagy mint orvos kerülök szembe orvosi eskümmel, vagy a keletkező deficites miatt igazgatói felelősségemmel, a képviselőtestületnek fog kelleni tehát e kérdésben állást foglalnia, s nekem pontos utasítást adnia, nehogy akár egyik, akár a másik kérdésben felelősségre legyek vonható. Vármegyei kisgyűlés és közigazgatási bizottsági ülés volt kedden délelőtt. ladást, két heveny bujakóros beteget stb. azért, hogy a Simor-kórházból áthozandó betegeknek helyet tudjunk biztosítani. De nem mulaszthatom viszont el annak az igen megfontolandó ténynek a megemlítését sem, hogy ha a Kolos-kórház ezután csak olyan kismértékben veszi fel a betegeket, amely az ellátmánnyal engedélyezett szegény betegek számánál (66) még kevesebbet jelent (48), akkor ki van téve annak is, hogy a minisztérium a havi ellátmányt még jobban lecsökkenti s akkor a pénzügyi egyensúly .már e miatt még jobban romlana, hiszen a minisztérium minderről egész pontosan van értesülve, mert a kórház minden hónap elsején részletes jelentést köteles tenni a betegállományról. Ennek megértése céljából következnek viszont az alábbiak. Az esztergomi közkórház 1929ben 70.0Q0 ápolási nappal zárta évi betegforgalmát. Miután azonban 1930 ra a közköltségen ápoltak után tavaly felmerült cca 160.000 pengő helyett a minisztérium által ez idénre csak 114.000 pengő engedélyeztetett s igy a tavalyi állapothoz képest már ebből kifolyólag 46.000 pengővel kevesebb all rendelkezésre s igy az előirányozott kiadásait emiatt fedezni nem tudja a kórház az év elejétől mindent elkövet, hogy a betegforgalmát — ugyan határozottan a gyógyítás kárára — visszaszorítsa. Minden törekvésem oda irányul tehát, hogy a tavalyi 70 000 ápolási napból annyit „faragjak le", amenynyit csak tudok s már is sikerült az év közepéig 5.200 at lemorzsolni, sőt az év végére mindenesetre aSimor-kórház lecsatolása nélkül is „lefaragnánk" ennyit, sőt a Simor-kórház üzemen kivül helyezése miatt még mindig tekintélyes apadásnak is kell bekövetkeznie, azonban, hogy hogyan tudom az 1930 ra megengedett egész 46.900-as létszámot elérni, azt megjósolni még nem tudom, mert a tavalyi 70.000 és az idei 46.900 ápolási nap közt oly nagy a differencia (cca 23 000 ápolási nap), hogy azt csak azon esetben lehetne maradék nélkül lefaragni, ha a kórház igen sok egészséges embert is rejtegetne a falai közt, minthogy azonban naponta valóban beteg emberes egész sorát utasítjuk el, a teljes leapasztást egészségügyi botrányok nélkül keresztül vinni nem lesz lehetséges. Az ellátmányrendszer tehát egészen megoldhatlan helyzetbe hozza a kórházakat. Nálunk pl. a 114.000 pengős ellátmány csak 28.500 ápolási nap lehetőségét adja meg, ami tehát ezenfelül merül fel, már deficit. Nemcsak Esztergom, de egész Magyarország kórházügye általában katasztrofális visszaesést szenved a 243.800—1929. számú u. n. ellátmány rendszer behozatala által. Igy az esztergomi kórház is, amely már 70.000 ápolási napi forgalmat csinált és az ellátmányos rendszerrel most már csak 46.900 as forgalmat szabad csinálnia, ezzel 18—19 esztendővel dobatik vissza. De azóta egyrészt a felvilágosodás lett nagyobb s az igények nőttek meg, ennek megfelelőleg szaporodtak a gyógyítási eszközök s így nagyobb a vonzódás a kórházakhoz, de hangosabban kopog a nyomor is a kórházak kapuin. Azelőtt nem kellett a betegeket oly mértékben visszautasítani a kórház küszöbéről, mint most, mert nem is jöttek annyian, de ma a közeledő tél előtt már nem is lehet másként védekezni ez ellen, minthogy átmenetileg, vagy végleg be kell szüntetni az egyes kórházakat, vagy azok egyes részeit, hogy az orvosok ne is juthassanak abba a helyzetbe, hogy szivükön kelljen erőszakot elkövetni és elutasítani a gyógyulást, nyugalmat könyörgő, minden kétséget kizárólag beteg embereket, hanem, hogy a férőhelyek kierőszakolt hiánya legyen az ok, amely a kórházbaözönlésnek gátat vet. Mindebből kitűnik, hogy a betegforgalom szabályozása csak kis részben van az orvosok hatalmában. Azon alkalomból azonban, hogy a fentiek miatt a Simor-kórháznak legalább ideiglenesen való lekapcsolása kerül ismét szóba, lehetetlen e kérdés mellett szó nélkül elmennem. Csak kevesen és a beavatottak tudják, hogy a két kórházat először 1920-ban egy a Kolos-kórházra előnyös szerződés kötötte össze, azonban az akkori napi ápolási dijak elégtelensége miatt a Kolos-kórház nem tudott eleget tenni kötelezettségeinek a Simor kórházzal szemben. Ezért a Simor-kórház a saját helyzetén a népjóléti minisztérium beleegyezésével változtatni kívánt és 1926-ban gazdaságilag elvált, úgy hogy az ott ápolt Kolos-kórházi betegeknek voltaképpen csak helyet adott, de az utánuk felmerült ápolási dijakat legnagyobbrészt maga használta fél. Ebbe viszont a Kolos-kórház bukott bele, mert az itt ápolt sebészeti és szülészeti és így drágább betegek ellátása lényegesen többe került, mint a két kórházra megállapított napi ápolási díj. Ezen előzmények hatottak oda, hogy a két kórház 1928. év őszén közös akarattal elhatározta szétválását, s mindegyik kórház megbékülve sorsával, a népjóléti minisztérium jóindulatú támogatásával különálló életre rendezkedett be s éppen ezért mindegyik a legnagyobb meglepetéssel vette tudomásul, mikor a minisztérium a két kórháznak ismételt egyesítését határozta el, most már az első jó és előnyös szerződós feltóteleinek megfelelőleg abból indulva ki, hogy a küönben úgyis szükséges kórházbővítés kérdése építés nélkül egyelőre mégis csak az egyesítés útján oldható meg. A Simor-kórházzai való kapcsolat célszerűségét legjobban bebizonyította az 1929. év, amikor is a Koloskórház 70.000 ápolási napos betegforgalmat ért el és jól meg tudott felelni a Simor-kórházzal szemben fennálló kötelezettségeinek. Az évet emellett nemcsak deficit nélkül zárta, hanem mintegy 30.000 pengő erejéig megtakarításokat, i letve beruházásokat tudott eszközölni u. m. a Csikós-ház vételárát törlesztette, annak kamatait kifizette, a házat átépítette és csatornázta, felszerelte, s ezen felül a kórház területén egy 120.000 Voltos nagy Heliodor rend szerű Röntgen géppel felszerelt modern Röntgen-intézetet létesített. S amikor a két kórház így egyesítve egészen jól bevált, s amikor most már biztosan volt remélhető, hogy a kórház és a kórháztulajdonos, akinek pedig a 35.000—902. B. Ü. M. sz. rendelet alapján kötelessége lett volna a kórház régi deficitjeit fedezni, ezen deficittől megszabadul, akkor az új rendszer ismét gátat vet a két kórház jól bevált együttes működésének, mert amikor Esztergom közönsége már hozzászokott a fejlettebb viszonyokhoz, oly visszaesés következik be, amelynek káros következményei csak ezután válnak ismertekké. Nyugodt lelkiismerettel jelenthetem ki, hogy a Simor-kórház birtokában, helyesebben a betegforgalom szabad kifejleszthetése folytán az 1929. évi eredménnyel kiküzdöttem "az eszközt, hogy az egyesített két! kórházat kivezessem a deficitből s ezzel a várost is megmentsem attól, hogy az összes előző évi deficitjeit a 35.000—902. számú Belügyminiszteri rendelet értelmében maBaráti Huszár Aladár dr. főispán elnökletével kedden délelőtt kisgyű lés és közigazgatási bizottsági gyűlés volt a vármegyeházán. A kisgyűlés tárgysorozatában érdeklődést váltott ki a polgármesteri és a két tanácsosi munkaátalány. A kisgyűlés a munkaátalányt megszavazta : Antony Bála dr. polgármesternek 1200 P, a két tanácsosnak 600—600 P évenkint. Negyvenkőt pontból állott a tárgysorozat, de azok mint folyóügyek szerepeltek. A közigazgatási ülésen ügyeimet érdemel szenkvici Palkovics László alispán jelentése, amely a következő : A hivatal vizsgálatokat megkezdve négy községben tartott hivatalvizsgálatot kielégítő eredménnyel. A nyugdíjazott Kégly József sári sápi jegyző helyébe Laux Antal táti segódjegyző választatott meg. A rendészet a következő képet mutatja: Az esztergomi államrendőrséghez beérkezett 86 kihigási, 35 bűnvádi, a komáromi államrendőrsághez 27 nihágási ós 15 bűnvádi, a tatabányai államrendőrsághez 46 kihágási és 30 bűnvádi feljelentés érkezett. A rendőri büitető bírósághoz Esztergom szab. kir. megyei városban 73, Komárom szab. kir. megyei városban 12 kihágási feljelentés érkezett.