Esztergom és Vidéke, 1929

1929-03-17 / 22.szám

Szerk. és kiadóhivatal: Simor-utca 18—20., Megjelenik kétszer hetenkint. Előfizetési ára : egy hóra 1*20 P. Csütörtöki szám 10, vasárnap 20 fillér Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. — Laptulajdonos és felelős szerkesztő: LAISZKY KÁZMÉR. Ami segíthetne rajtunk. Hajdan virágzó, sok szenvedésen, pusztu'áson és a közelmúltban el­hány agoltatáson keresztülment váro­sunk mai helyzete, ha még nem is katasztrofális, de olyan súlyos, hogy minden pillanatban bekövetkezhetik a legrosszabb. Agyoncsépelt és az unalomig menő ismétlésekbe bocsájtkoznám, ha föld­műves, iparos és kereskedő osztá­lyunk vigasztalan helyzetét ecsetel­ném, tárnám fel. Épen olyan feles­leges munkát végeznék, ha váro­sunknak, mint erkölcsi testületnek terheit ismertetném. Az országos, általános elszegényedést is mindenki jobban érzi, mintsem, hogy arról beszélni kellene. Feleslegesnek tar­tom megvilágítani azt a hátrányt is, amely abból ered, hogy ha'árváros lettünk, elvágva termelő s így hasz­nothajtó túlsó vidékünktől. Bűnt kö­vetnék el, ha a város gazdasági éle­tében keresném csupán a város mai rendkívüli nehéz helyzetét. Igaz, hogy talán gyors tempóban eszkö­zöltünk bizonyos beruházásokat. Le­het, hogy takarékosabban létesíthet­tük volna egyes intézményeinket, de kérdés, hogy fel nem használva még a drága alkalmakat is, nem ma­radtunk e volna le hosszú időre, tekintve az általános gazdasági le romlási folyamatot, mindama épít­kezések, intézményekről, melyek nélkül nincs városi jelleg. Tisztaság, egészségügyi kellékek, kultúrintéz­mények nélkül ma már közület, mint város el nem képzelhető. Esz­tergomnak tehát feltétlenül szüksége volt ezen befektetésekre, mert kü lönben elvágjuk megélhetésünknek, talpraállásunknak még alapfeltételeit is. Úgy vagyunk ezekkel a beru­házásokkal, mint a közmondás is mondja: Rosszal rossz, — rossz nélkül még rosszabb. Utcáink burkolata közlekedés szempontjából rossz volt, egészség­ügy szempontjából súlyosan esett a kritika mérlegébe. Vizünk kevés volt és ami volt is nem volt jó. Iskoláink épületei nem feleltek meg, sőt hiány volt bennük. Fürdőnk minden kitű­nősége mellett sem állott már a kor színvonalán. Sétányaink elhanyagol­tak, tereink csupaszon állottak. Ilyen körülmények mellett idegen forga­lomról, mint jövedelmi forrásról, be­szélni sem lehetett. Idegenforgalomra pedig városunknak eminens szük­sége van, mint megélhetési alap­feltételre. Burkolni kellett tehát út­testeinket a lehetőséghez képest. Csatornázni kellett tehát főbb út­vonalainkat. Építeni kellett iskolákat, hozzájárulni új tanintézet létesítésé­hez, fásítanunk, csinosítanunk kellett. Vízellátásról kellett gondoskodnunk. Városi és vidéki közlekedésünket megjavítottuk. Fürdőnk, hála a Ta­karékpénztár áldozatkészségének — megfelelő nívóra emelkedett. Mind­ez óriási áldozatokat követelt, me­lyekből direkt haszon most még nem várható, de indirekt haszon már is jelentkezik és jelentkezni fog hatvá­nyozottan a jövőben. A város meg élhetésének tehát leraktuk az alap­jait, de anyagilag teljesen tönkre­mentünk és még mindig van sok tennivalónk. Budapest—Szentendre— Visegrád—Esztergom vasút kiépíté­séhez hozzá fog kelleni járulnunk. Múzeumra is szükség lesz. Hegyi útjainkat mezőgazdasági és kirándu­lási szempontból meg kell csinálnunk. Vágóhidunk sem állja már meg a helyét. Ármentesítenünk kell ós ami­lyen intézményeket csak lehet, váro­sunkba kell hoznunk. Pénzre, nagy pénzre van még mindig szükség. Siránkozás, jajgatás, a mult mu­lasztásainak felhánytorgatása, egyes személyek, a vezetőség hibáztatása ma már mind nem segít rajtunk. Mindenkinek azon kell törnie a fe­jét, hogyan meneküljünk ki a csá­vából. Módot és alkalmat kell talál­nunk rá, hogy meglevő terheinket el birjuk viselni ós megerősödhes­sünk az újabbak elviselésére váro­sunk felvirágoztatásáért. A sokat hangoztatott takarékos­ság szép és helyénvaló, okos dolog, de azt hiszem, kissé lekéstünk róla, mert már nincs miből takarékos kodnunk. Bevételek szaporítása és emelése is hasznos dolog, de csak akkor engedhető meg, ha azokat nem városunk adótizetőinek zsebé­ből akarjuk emelni. Az ilyen bevé­teti emelések szaporíthatják a szá­mok tömkelegét, de tényleges ered ménnyel nem fognak járni, mert ahol nincs, ott ne keress és üt es tarisznyából még soha sem telt meg egy másik üres tarisznya. Figyelem­mel kell lennünk arra is, hogy drá­gításokkal el ne riasszuk városunk­tól az idegeneket. A város legutóbbi képviselőtestü­leti ülésén elhatározta, hogy a hely­beli takarékpénztárnál folyószámla­hitelt nyit nagy adósságai kamatjai­nak pontos fizethetőségére. Indította pedig erre a város vezetőségét az, hogy a nagy összegű Kamatrészle­teket a polgárság általános rossz gazdasági viszonyai miatt pontosan nem birja fizetni. Nagyobb bajok elkerülése céljából kellő fedezet mel­lett kénytelen egy újabb nem kife jezetten hitelt, de lényegében mégis csak azt igénybe venni. Világosan szólva, részleges kölcsönt veszünk fel a kamatok fizetésére, időközi, te­hát nem állandó kamatteher mellett. Amikor jobb megoldás hiján ilyen megoldást kellett a városnak igénybe vennie, akkor nem mondhatjuk jó­nak, sőt még elviselhetőnek sem a város gazdasági helyzetét. Magam is annak vagyok a mon­dója, hogy nem lehet mindent az államtól várni. Az állam sem Krö­zus, az sem adhat mindenre segélyt és mégis annak kell kifejezést ad­nom, hogy Esztergom városán mégis az államnak kell segítenie. Szerin tem az állami segítségnek két módja van. Az egyik államsegély, szubven­ció alakjában látna napvilágot, a másik epedig hosszú lejáratú olcsó államkölcsön volna. Esztergom városa, eltekintve 1000 éves történelmi értékétől, — kultúr­város. Mint ilyen, óriási befolyással van a vidékre. Kultúrmissziót telje­sítő város pedig nemcsak önmagáért él, hanem vidékéért is, az államért is, méltányos tehát, hogy amikor fejlődése érdekében nem várt körül­mények beálltával gazdasági válságba jutott, az állam siessen segítségére, még pedig a fent említett mind a két módon. Fejlődésével a város nagy befo­lyással lehet szegényes környékének megélhetésére is. Kereskedőink, ipa­rosaink ifjú generációt nevelnek nemcsak önmaguk, a város részére, hanem a vidék számára is. Iskoláink a vidéket is felölelik és megkönnyí­tik annak kulturális fejlődését. Ide­genforgalmi intézményeink lehetővé teszik a vidék terményeinek gyors, időveszteségnélküli értékesítését. — Ezen az alapon elindulva, sok min­dennel lehet alátámasztani az olcsó, hosszú lejáratú államkölcsön és szubvenció igénylését. Nem tudom elhinni, hogy a helyzet teljes feltá­rása mellett az állam elzárkózhatnék a város kérése elől. Esztergom város és az egyesített varmegyék törvényhatóságának so­rompóba kellene lépni, hogy a Szent István Fürdő, melyért a Takarék­pénztár oly nagy áldozatot hozott, megkapja a „gyógyfürdő" jelleget. A jelleg megadása elsősorban is a város idegenforgalmi érdeke, meg­érdemli tehát, hogy úgy önmaga, mint a törvényhatóság, kérje és tá­mogassa a „gyógyfürdő" jelleget. Ha ez meglesz, akkor beszélhetünk fürdővárosról és ezzel kapcsolatos gazdasági fellendülésről. Nem indokolatlan a városnak ama óhaja sem, hogy főreáliskolája végre tető alá jusson. Ennél a súlyos kér­désnél a városnak ismét az államra kell apellálnia. Városunknak az erdé­szeti szakiskolán kívül más állami tanintézete nincs, holott más, ren­dezettebb viszonyok között levő, sőt módos városokban több állami tan­intézet áll. Esztergom úgy múltjá­nál, mint rendkívül egészséges fek­vésénél fogva, szinte predesztinálva van nagyobb tanintézetek felállítá­sára. Budapestnek kereskedővilága szívesen adná fiait városunkba, ha internátussal kapcsolatban reálgim­náziumunk volna. Minden erőnkkel és minden számottevő tényezőnknek oda kell hatnia, hogy az állam váro­sunkban reálgimnáziumot létesítsen, vagy csak a reáliskolánkat vegye át és építsen fel újat internátussal kap­csolatosan. Idegenforgalmunkat, éltető elemünket emelné ezzel az állam. Az államnak is érdeke, hogy törté­nelmi múltú városunk élni bírjon. Régebben egyes városokban az az eszme merült fel, hogy a városok önmaguk létesítenek tűz és jégkár elleni biztosító irtézeteket. Jelenleg működő biztosító intézetek legnagyobb része külföldi. Biztosítási díjak cí­mén tekintélyes összegek erősítik az idegen tőkét. Az ország társadalmi úton iparkodik gátolni az import árút, amivel romlik kereskedelmi mérlegünk. Valószínű, hogy a bizto­sítási díjak cimén külföldre vándo­rolt pénz sem szolgál belföldi tőkénk javára. Minden követ meg kellene a városnak mozdítania, hogy enge­délyt nyerjen a város területére biz­tosító intézet létesítésére. Nem két­lem, hogy a biztosítás révén tekin­télyes jövedelemre tehetne szert a városi közület, polgárainak újabb megterheltetése nélkül. Nem egészen új eszme Eszter­gom és Dorog egyesítése sem. Érde­mes volna ezen szunnyadó eszmé­vel újból foglalkozni. Hogy ezen utóbbi két dolog mit jelentene Esztergom részére, elkép­zelni könnyű és az illetékes ténye­zőknek még könnyebb kiszámítania. V. I. mentőegyesületünk. Vármegyénk és városunk nagy­számú egyesületei között alig van olyan nemes és magasztos célú, mint az esztergomi mentőegyesüiet. Ez az egyesület tulajdonképen fiókja a „Vár megyék és Városok Országos Mentő­egyesületének, amely két év előtt létesült s azóta mind több és több város kapcsolódik be a központba. Városunkban a mult év augusztus 14-én alakult meg, a központi igaz­gatóság hozzájárulásával. Alig telt el tehát félév a megalakulás óta s annak ellenére, hogy anyagi eszkö­zökkel sem igen rendelkezett, mégis már eddig is szép siker koronázta az esztergomi mentőegyesület ember­baráti munkáját. Eredményes műkö­déséről a közel napokban tartott igazgatósági-, választmányi- ós köz­gyűlésén számolt el a vezetőség. Mind a három ülésen vitéz Szívós Waldvogel József elnökölt, akinek megnyitójából a szenvedő ember­társaink iránt érzett tevékeny szere­tet hangja csendült ki. A közgyűlés főtárgyát dr. Gönczy Béla ügyvezető igazgató szakavatott jelentésének elő­terjesztése képezte, amely szerint az esztergomi mentőegyesületnek jelenleg van 8 alapító és 34 rendes ö- SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ lepedő-vászon, köpper, törül­I o köző. konyha- és kenyérruha, hali C-ZÄllfi-H abr08z (nagyban és kicsinyben) li<A£l ^AtUlUll legjutányosabban beszerezhető Pelczmann Lászlónál Esztergom, Széchenyi-tér 16. sz. (Saját ház.) Tele­fonszám 135. Házi ken­der szövésre elfogadtatik

Next

/
Oldalképek
Tartalom