Esztergom és Vidéke, 1929

1929-02-10 / 12.szám

Szerk. és kiadóhivatal: Simor-utca 18—20., Megjelenik kétszer hetenkint. Előfizetési ára: egy hóra 1*20 P. Csütörtöki szám 10, vasárnap 20 fillér Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. — Laptulajdonos és felelős szerkesztő: LAISZKY KÁZMÉR. Városrendezési gondolafok. A városkép. H. Letűnt korok, egészséges, világos és logikus stílusainak lényegét, értelmét és tartalmát éppen az a kor maga adja meg, amelyben életre kelnek. A formák csak eszközök, melyekben a kor világnézete tárgyi valósággá realizálódik. A lényeg átformálódásával tartalmavesztett formahapyaték igy jut üres hüvelyként az utódnemzedék birtokába, igy lett a XIX. század is törpe örököse annak a klasszikus formahagyatéknak, melynek részegítő szépségei a nemzedékek egész sorának ízlését ejtették rabul s tették e nemzedékeket rajongó epigonokká. A XIX. század második felében egyre másra váltják fel egymást a stilusdivatok, anélkül, hogy csak egyetlen egy olyan stílust sikerült volna találniok az elmultak között, melyeknek örökül hagyott formakincsét saját koruk végleg el nem nyűtte volna. Erre az álklasszikus álpátoszra reakcióként csapott rá a secessió forradalmi áramlata, mely nagyszámú eltévelyedései ellenére mégis csak úttörője lett a későbbi stilusfelszabadító mozgalmaknak. Lehet, hogy ezek a mozga'mak talán tú'sok szélsőséges elvet dogmatizáltak és nagyon is meglehet, hogy a maiak egyike sem fog végső győzelemig vezethetni, egy azonban bizonyos, hogy még a legforradalmibb „Zweckbau"-teoria is több kegyelettel, több megértéssel ós kritikai tárgyilagoFsággal értékeli ma az elmúlt korok stilushagyot)anyait, mint az álklaszszicizmus tegnapja. A modern építészeti telfogás nem ázzál fejezi ki hódolatát a keleti építőművészet előtt, hogy néhány közhellyé vált formáját állatkertek • vizilóházainak cifrázására felhasználja és nem azzal hangsúlyozza a gótika fensége iránt való csodá'atát, hogy egy-két formaelemét dekoráció céljából profán középületek falaira tapasztja, hanem a mult iránt érzett természetes és megértő tisztelete jeléül, egyszerűen múltnak tekinti azt, ami a múlté. És minden képességevei arra törekszik, hogy a ma építészete számára a ma életében találja meg azokat a stilusalkotó tényezőket, amelyeket nem is az esztétika területén, hanem a valóság határain belül keres. És igy támad az a nem kis mértékben fonák helyzet, hogy éppen a forradalminak és szélsőségesnek kikiáltott modern építőművészet kénytelen védelmébe venni a mult hagyományait azokkal az álörökösökkel szemben, akik a hagyományok szellemi és erkölcsi tanulságait felfogni képtelenek. Egyenesen komikus, hogy a modern architektúra legyen kényszerítve a felháborodásra a bécsi kapu újraépítésének terve ellen, azok helyett, akik magukat hagyomány- és stiíustisztelőknek vallják, de közben nem veszik észre, hogy a stiluskülsőségek értelmetlen utánzása olyan fokú megcsúfolását jelenti a stílus lényegének, mely a tisztelet legelemibb szabályait sem respektálja. A legutolsó stílushul'ám, mely még arányos is, egységes városképet tudott alkotni, a XIX. század elejének polgári barokkja volt. Igénytelenül egyszerű, de logikusan okos, jó arányú és észszerű a

1

aprajzon felépített házaival megkapóan harmonikus térmegadásokat hozott létre, anélkül, hogy városszépítő szándékot pózolt volna. A céljuknak megfelelő igénytelen épületeivel és praktikus utcavezetéseivel olyan világos elrendezést tudott teremteni, hogy úgy forgalom, mint tájékozódás és égtáji fekvés szempontjából a legmodernebb építészeti tendenciákkal azinös elvi alapon áll. A század második fele, különösen a ma;yar vidéki városokban, egyszerűen sutba ve tette ezeket a józan és tisztességes tradíciókat. Poros, nagyképű, mindenáron reprezentálni akaró álklaszszicizmusával, mely a ház- és telekspekulációk szívtelen falánkságának szolga't jelmezül, olyan brutális garázdálkodást vitt végbe a század elejének nemes formahagyományai között, hogy ehhez képest a sokat korbácsolt secessió fegyelmezetlen duhajkodása maga a megtestesült stíluskegyelet volt. Szép és jellegzetes városképet .nem is várhatunk egy olyan kortól, mely házat ház mellé épített, oda, ahol éppen hely volt s ahová a haszon diktálta. Keletkeztek, persze így is összefüggő városrészletek, hiszen elvégre keletkezniük kellett, de ezekben még nyomait sem találjuk meg az egységes átgondolás szándékának, a térarányod logikájának és a háztömegek megkapó plasztikai ritmusának. Egyszóval: a városképnek. Építkezéseink száma, sajnos, ma igen kevés. Időről-időre épül csak itt-ott egy középület és elvétve néhány magánház. Ött, ahol az egyes építkezések között ilyen nagy időbeli távolságok vannak, kétszeresen fontos, hogy minden építési terv egy egységes városrendezési koncepcióba baillesztessék és ez alkalommal a városkép szempontjából is elbíráltassák. A mondottak alapján világos, hogy az elbírálásnál ne n a stílus-kérdés az, ami előtérbe kívánkozik, hanem egyedül és szigorúin a becsületes és póztalan architektúra egyszerű és természetes szempontja. Nem a mult hulladékain való továbbkérődzés teremt szép várost és egységes városképet, hanem a minden részletében logikusan, korszerűen és célszerűen megépített házak együvé kívánkozó csoportja. Abba pedig, hogy a multak esetleges építészeti tévedéseit utólagos renoválgatással, vagy hegyibeépítkezéssel „ megcsinosítani" nem szabad és nem is illik, próbáljunk végrevalahára belenyugodni. Naiv ábrándozó, aki azt hiszi, hogy például barokk térdnadrágból hozzápótlással báli frakknadrágot lehet csinálni s hogy a. kettő között csak annyi alaki különbség van, Jiogy az egyik hosszú, a másik rövid. Nincsen olyan toldás-toldás, ami újat és korszerűt tudjon alakítani valamiből, ami lényegében nem korszerű, különösen, ha házról van szó. Az építészeti Voronoff-szérum még egyelőre várat magára. Házak, melyeket valaha aktuális, ma idejüket múlt célok figyelembevételével építettek, örökké avultak fognak maradni, mert nem a külső forma tulajdonképen az, ami avult, hanem az alaprajzi és térszerkezeti gondolat, vagyis a lényeg. Ilyen épületek a legagyafurtabb reparatura után is nehézkesek és esetlenek lesznek. A boldogult secessió sok ezer balsikerű próbálkozása elég bizonyítékkal szolgál. Persze, akinek ez sem elég, annak számára bizonyíték egyáltalában nincsen. Nemcsak a fővárosban, de főleg vidéken állandó a veszély, különösen ott, ahol még vannak öreg há zak, melyek elvirágzott stíluskorok emlékeit őrzik, hogy azok a naivitás, vagy művészettörténeti készültség hiánya folytán, idétlen „renoválás u-nak fognak áldozatul esni. A A Ferenc József-úti házsor tönkrevakolt, agyba-főbe renovált frontjai a múlt század elejének legbájosabb udvararchitektúráit rejtegetik. Nem volt vendégem Esztergomban, aki ne bizalmatlanul lépett volna be e házak kapuin és ne lepődött volna meg azon, amit bennük látott. Pedig itt se történt más, minthogy a jóhiszemű háztulajdonos, szakértő megkérdezése nélkül, „szebbé" akarta tenni a valószínűleg romladozó frontot és a roskadozó tetőt. Egyenest ijesztő arra gondolni, hogy mi történhetik „renoválás* örve alatt a Széchényi-téri patikaházzal, mely tudvalevőleg a XVI. századbeli nyiltudvaros polgári építőstílusnak unikumszámba menő magyarországi példája. Minthogy nem hiszem, hogy Esztergom város közönsége ne szeretné úgy a maga városát, ahogyan azt én megszerettem, nem hiszem, hogy illetéktelen kioktatásnak venné azt a szívbőt fakadó jó tanácsot, hogy stílusépületek renoválása előtt ne tartsa feleslegesnek egy szakember útmutatását, még akkor sem, ha véletlenül akár egy kémény újraépítéséről is van szó. Németországban az ilyesmi például magától értetődik. Nincs is ott olyan huszadrangú kisközség, mely ne gondozná szeretettel és gyöngéd kegyelettel a maga ereklyéit és szó nélkül megtűrné, hogy valaki — ha ugyan akadna olyan német — hozzáértés nélkül, a maga esze után nyúljon egy akármilyen értékű építészeti emlék „karbahelyezóséhez." Ma, amikor minden épérzékű embernek éreznie kell, hogy az euró*' pai történelem egyik legnagyobb világnézeti átalakulásának lelki válságait éljük) az egyetlen, amit a józan logika, a belátás és az ép kultúrérzék parancsol, hogy a mult maradványait, ha azok nincsenek útban, hagyjuk békén a helyükön, úgy és abban a formában, ahogyan azt egykori építőik elgondolták és megvalósították. És a renoválás ne terjedjen túl a köteles karbantartás közeli határain. Ma nincsen egyeduralkodó stílus. Sem az életben, sem a művészetben. Ezerszer nagyobb a felelősségünk mindenért, amit örököltünk és amit utódainkra örökül hagyunk. Az örökösök nemzedéke talán már itt gügyög és totyog körülöttünk és csak a ma még gügyögő és totyogó utódok fognak néhány súlyos^ évtized múlva ítélkezni felettünk. És ítéletük éppen olyan kemény és kíméletlen lesz mivelünk szemben, mint amilyen kíméletlenül nyúlkálunk mi ma elődeink hagyatékába. A mi feladatunk a letűnt stílusokkal szemben csak az lehet, hogy azokat úgy, amint őket apáinktól örököltük, érintetlen épségben adjuk át tovább annak a nemzedéknek, melynek meg lesz a történelmi joga, hogy azokat továbbápolja, vagy elvesse. (Vége.) Jaschik Almos. Ármentesitő Társalat. A tulajdonképeni királyi város határának dunamenti része minden évben több, vagy kevesebb vízkárt szenved áradások alkalmával. Tekintettel arra, hogy az esztergomi földműves osztály nagyon kevés szántófölddel rendelkezik, a megismélődő vízkárok gazdaságilag aránytalan súllyal esnek a mérlegbe. Az áradásokon kívül a belvizek, melyeket árvédelmi munkálatok híján levezetni nem lehet, nagy területeket tesznek hasznavehetetlenné. Csak magának a városnak, mint erkölcsi testületnek, mintegy 300—400 hold olyan vizenyős területe van e részen, mely gazdaságilag egyáltalán nem, vagy csak alig jöhet számításba. Az egész veszélyeztetett terület a hivatalos kimutatás szerint 1172 kat. holdat teszen ki. Teljesen érthető házi szövött Esztergom, Széchenyi-tér sz. (Saját ház.) Telefonszám 135. Házi kender szövésre elfogadtatik lepedő-vászon, köpper, törülköző, konyha- és kenyérruha, abrosz (nagyban és kicsinyben) leg jutányosakban beszerezhető