Esztergom és Vidéke, 1929

1929-12-25 / 98.szám

8 ESZTERGOM és VIDÉKE,, 1929. december 25. Az idegenforgalom emelése érde­kében hasonlóan tekintélyes mun­kát végeztek sportegyesületeink is, úgymint a Move Esztergomi Hajós Egyesület, a Move Esztergomi Sport Egyesület és az időközben fuzio­nált Esztergomi Sport Club. A váro­sunkban rendezett evezős, athletikai, labdarúgó, úszó- és céllövő verse­nyek távolvidékek sportkedvelő kö­zönségét vonzották ide s a nyugati országok evezőseinek kedvelt meg­állóhelyévé tették városunkat. Az újabbkori iskolai nevelés, amely a tanulóifjúsággal kötelező tanulmányi kirándulások révén az ország egyes részeit megismerteti, nem hagyhatta ki az ősi Esztergomot sem. Mind­sürűbben látogatták meg az ország minden vidékéről az iskolák váro­sunkat, úgyhogy nem csekély mun­kát adtak tanárainknak és tanulóink­nak, akik a helyi megrendezés és vezetés fáradságos munkáját látták el. Igy született meg a városi ide­genforgalmi iroda felállításának gondolata, amely azóta dicséretes működést fejtett ki ezen a téren s más vidéki városoknak is mintául szolgált. Nagyban emelte idegenforgalmun­kat a tiszti üdülőtelep felállítása is, ahol a nyári idény alatt 4 hónapon keresztül havonkinti változással het­ven üdülő keresi fel a várost, akik látogatóik révén és azáltal, hogy egy tekintélyes részük tovább is itt ma­rad, nagy élénkséget kölcsönöznek városunknak. Gazdasági elesettségünkben ön­ként kínálkozott az a gondolat, hogy az idegenforgalom útján próbáljunk pangó üzleti életünkbe élénkséget hozni. Felvettük az országos és a főváros idegenforgalmi szervezeteí­vel a kapcsolatot s óriási áldozatok árán városunkat olyan berendezke­désekkel láttuk el, amelyek az itt­tartózkodást kellemessé tették: víz­vezetéket építettünk, útburkolásokat végeztünk, csatornázást létesítettünk s a köztisztaság, valamint a külső csinosság tekintetében minden tő­lünk telhetőt elkövettünk. Fasorokat, parkocskákat létesítettünk s belekap­csolódtunk a Virágos Magyarország mozgalmába, amely törekvésünket, a nálunk járt idegenek és a fővárosi, valamint a vidéki sajtó is a legna­Városunk és vármegyén művészeti kultúrája a nagy római birodalom idejére visszanyúló nyomokat mu­tat. Ám a Kelettel, a Nyugat kultú­rájának megvédése érdekében vívott harcok, főként a másfél évszázados török uralom a XVI. és XVII. szá­zadban az országnak mind politi­kailag, mind művészetileg oly fon­tos részét tökéletesen elpusztította. A török elvonulás után itt csak füs­tölgő romok maradtak s a templo­mok, paloták megmaradt köveiből a hosszú harcokban elfáradt, elsze­gényedett lakosság és az idegen kispénzű telepesek, csak dísztelen lakóházakat emeltek. Pedig Eszter­gom a XI. század elejétől kezdve az ország kultúrájának és művészeté­nek elinduló forrása volt. Bár e korbeli építkezéseink mint a művészeti élet első lelőhelyei a betelepülő idegen szerzetesek elgon­dolásai voltak s később is sok ide­gen mester dolgozott itt, mint álta­lában az egész országban, de mű­vészetük a hosszabb itt tartózkodás ideje alatt magyar hagyományok­nak megfelelőleg átalakult. Műemlékek temetője lett az ősi Istergarom város, mint hajdan Bri­gyobb elismerésre méltatta. Esztergom idegenforgalmának e fejlesztésére a legnagyobb előre­lendítést azonban az által nyert, hogy az Esztergomi Takarékpénztár Rt. kevéssé kihasznált melegforrásait egy modern strandfürdő megépítésé­vel, valamint a Fürdő-szálloda át­alakításával alkalmassá tette arra, hogy a kiránduló tömegek kelleme­sen elszórakozhassanak. A céltudatos, fáradságos és nem csekély áldozatokat követelő mun­kának már meg is vannak letagad­hatatlan eredményei. Esztergom nemcsak a belföldi idegenforgalomba kapcsolódott bele, hanem fontos állomása lett a nemzetközi idegen­forgalomnak is. Kétségtelen, hogy még most csak a kezdet kezdetén vagyunk, nagyon sok még a tenni­való, azonban ha idegenforgalmi statisztikánk évről-évre emelkedő számsorait nézzük, — ezidén kb. 60.000 idegen kereste fel Esztergo­mot — úgy könnyen elképzelhetjük, hogy gazdasági életünk megerősö­désének tekintélyes eszközét kell látnunk az idegenforgalomban. Ha most a folyamatban lévő út­építések befejeződnek s ha a táti-út valamint a Pilismarót—Visegrád — szentendrei út autóstradává építte­tik ki, amelyre minden reményünk meg van, ha vasútjaink gyorsasága is fokozódik, úgy az előbb említett számok még lényegesen emelkedni fognak s nemcsak a nyáron, hanem télen is tekintélyes idegenforgalomra számíthatunk. Megtettünk mindent, hogy felfe­dezzenek bennünket, hízelgő elneve­zésekben sincs hiány, hiszen a fő­városi sajtóban nap-nap után olvas­hatunk Esztergomról híreket, ame­lyek a magyar Toledó-ról, a magyar Grácról, Budapest Bádenjéről hoznak elismerő tudósításokat. Rajtunk áll tehát, hogy a megszerzett kapcsola­tokat tovább kiépíthessük és váll­vetett munkával egy jobb jövőnek rakjuk le alapjait. Bizakodással és lankadatlan munkával kell azonban a megkezdett úton tovább haladnunk s az adottságokat tovább kihasz­nálva gazdasági fellendülésünk ér­dekében előrelátó cselekvéssel mun­kálkodnunk. gézió. Csak a föld alól előkerülő épületek és iparművészéti maradvá­nyok és sírleletek tanúskodnak a régi korok kulturfokáról, mert még népvándorlás korabeli leletek sem ritkák vidékünkön. Az új, évszázadokra szóló fejlő­dés Szent István első magyar király korával kezdődött. A politikailag megszilárdult országban, a keresz­ténység és a nyugati műveltség be­fogadásával itt teremti meg e művé­szetek virágzásának életfeltételeit is. Uralkodása idejéből származó eszter­gomi nagytemplom fennmaradt de­korativ kőtöredékei közvetlen rokon­ságot tárnak fel a még régebbi ma­gyar fegyverek és sírleletek díszí­téseivel, ami bizonyítja, hogy a be­hozott idegen stílusformák a magyar levegő hatása alatt helyi jegyeket vettek fel. E töredékek is eleget be­szélnek nekünk az elpusztult mű­emlékek egykori pompájáról. Hala­dott kultúra és kifejezett művészet nyilatkozik meg az esztergomi tem­I plom trónusának márványberakásos töredékében is. Sajnos, a mesterek nevének, származásának feljegyzése az időben feledésbe ment. Bizonyára I bizánci, lombard, vagy délnémet kő­faragók alkotása, mert a nyugati művekkel való stílus-összefüggés nyilvánvaló. A Várhegy hajdani több tornyú gerendatetős elpusztult székesegy­háza, a megye területén állott mo­nostorok és templomaik a külföldi egykorú egyházi emlékekkel szem­ben külön csoportot alkotnak. A fő­templom fennmaradt csekély töre­dékéből is megállapítható, hogy mily nagy súlyt helyeztek a bejárat dí­szes kiképzésére, melynél a csúcsív­jelleg már a gótikára való átmene­tet is jelzi. Pótolhatatlan vesztesége a ma­gyar történetnek, hogy a kulturális gócpontok, — így Esztergom is — ahol az irányadó mecénás bőkezű­ségéből a művészetek virágoztak, a a török időkben úgyszólván nyom­talanul elpusztultak. Az ország nyu­galmasabb szélein, főleg a felvidé­ken megőrzött középkori és röne­szánszkori művészeti emlékek bizo­nyára csak a gócpontból kiáradó vidéki hajtások voltak, melyekből ma már csak következtetést vonha­tunk arról a fény- és pompáról mely a centrumokban virágzott. Festőink, nagyobbára szerzetesek, e korban a német realizmus és la­tin idealizmus közép útján jártak. Az esztergomi primási képtárban csodálhatjuk meg Kolozsvári Tamás­nak, a régi magyar festészet leg­nagyobb remekét, a felvidéki Szent­antalról származó és 1606 évszámot viselő oltárszárny képét, melyek egy kivételével itt vannak. (E hiányzó egy a budapesti Szépművészeti Múzeum büszkesége.) Német művé­szeti irók a dunai iskola képviselő­jének tartják a hires M. S. mono­grammú mestert, kinek szintén több igen becses műve van a primási képtárban. A tudatos természetisme­ret s emelkedett stilizáló erő remek­művei ezek a dekoratív finomságok­kal teli alkotások. A XVI. század elejéről azonban egy kiváló műemléket kiméit meg a török pusztítás városunkban sőt méltányolva a mesteri művet, az időben mecsetnek használták és ez az esztergomi székesegyházba be­épített Bakócz Tamás kardinális díszes és nemes arányú, styl-tiszta röneszánsz, megyebeli, süttői vörös­márványból készült kápolnája, mely­nek fehér márvány oltárát Andre Ferucci firenzei mester faragta. E kápolna az olasz röneszánsz ízlést még a maga tisztaságában mutatja, itt még nem jelentkezik a helyi jelleg. A mai kor követelményei a gaz­dával szemben is sokkal nagyobb látókört és üzleti szellemet kivan­nak, mint a múltban. A gazdának nemcsak termelőnek, de kereskedő­nek és ügyes szervezőnek kell lennie és figyelemmel kell lenni az értéke­sítés minden mozzanatára. Egy általános követelmény van ma a gazda minden produktumával szemben. Minősége elsőrendű és a szokványnak megfelelő legyen. En­nek következménye a típusok meg­állapítása. A mai kereskedelem a mezőgazdasági termeivényeket az exportképesség szempontjából bírálja el. Ezért nem lehet, hogy minden külföldre szállított vagon búza, ser­tés, gyümölcs, tojás, baromfi más és más legyen, hanem az egyes vi­dékeknek ki kell termelniök minden­ben a saját tipus-árúikat. Ugyanazon fajtájú buza, sertés, gyümölcs, ba­romfi, kell hogy egy vidéken általá­nosan termelt és elfogadott legyen, azon fajtából, amely a vidék viszo­A barokművészet nagyvonalúsága kiválóan becses műalkotásokban nyilatkozik meg a szenttamási kál­várián. E másfél évszázadot látott komoly muzeális értékű szoborcso­port karakterben már a XVIII. szá­zadra vall. Eredetileg a várhegyen állott a Bakócz-kápolna hajdani he­lye előtt és csak 1823-ban került mai helyére, a művészet történet szempontjából nem kevésbbé be­cses kálvária stációkkal együtt, me­lyek szinte római domborművekre emlékeztető ugyancsak kifejezetten bárok alkotások. A bazilikái kincstár sok becses egyéb műtárgy között őrzi Mátyás király színarany kálváriáját. Ennek felső gótikus része a XV. század­ból származó, bizonyára magyar al­kotás, talapzatát röneszánsz Ízlésben Mátyás király olasz mesterrel ké­szíttette. Igen becses mű a magyar szent koronával kivitelben és kor­ban rokon békecsók-tábla. A magyar művészetben, a XIX. század elején lassú elindulással je­lentkező nemzeti jelleg megnyilvá­nulását itt sajnosán nem tapasztal­hatjuk, mert akkorra már a főváros vonzott minden értéket magához. Az egész országban uralkodó klasz­szicizmus azonban már fel-felbukkan a magyar jelleg az irodalom terén, majd az építészetben. Legnehezeb­ben a festészetben látjuk nyomát, mert tehetségeink az időben kül­földön fejtik ki tevékenységüket. Festészetünk történetében az utolsó száz év a legfontosabb korszak; a nemzeti öntudat ébredése folytán pedig a század második felében határozottan eleven lendületet vett. A kilencvenes években kezdett tért hódítani a tájképfestészet, mely még a történelmi tárgyú festészetnél is nagyobb teret engedett a hazai jel­leg kifejlődésének. E korból szintén találunk szemelvényeket a primási képtárban. A művészetek forrongó árjának hullámzása, a nagy világégés elle­nére sem csapott ki általában a vidékre és ha a főváros centrali­záló ereje nyomán csak szórványo­san tudott is gyökeret verni, Esz­tergom talán éppen a mindent ma­gába szívó főváros közelsége foly­tán, sok természeti szépségei mellett sem vált ezideig befogadóképessé; de a gazdag mult emlékei, mint a kulturtényezők segítsége mellett, mind nagyobbra nőnek reménysé­geink, hogy Esztergom, mint művész­telep belátható időn belül ismert és méltányolt lesz. nyainak legjobban megfelel. Ebben látjuk célját az állami és városi üze­meknek, amelyek hivatva vannak vetőmaggal, tenyészanyaggal és fa­csemetével ellátni a vidéket gondos és szakszerű kipróbálás után. Ezen cél szolgálatában működik a város gazdasága is midőn min­denből a modern követelményeknek megfelelő és elterjedni kívánatos gabonát, sertést, szarvasmarhát és gyümölcsfát állít elő és próbál ki. De más szempontból is figyelem­mel kell kisérni a gazdának a pia­cot. Termeivényeit a gazda át is tudja alakítani és mindig oly formá­ban kell a piacra dobni, mely for­mában a legtöbb hasznot kapja. Ha a gabonát nem tudja illő áron érté­kesíteni, átalakítja hússá, zsírrá, tejjé, tojássá, amit a piac éppen felvenni képes, vagy aminek éppen export­lehetőségei vannak. Üzleteiből azonban ki kell kapcsolni a gazdának az úgynevezett láncke­reskedelmet, igyekeznie kell a fogyasz­Jvlagyat* hagyományok as észtet* gomt művészeti emlékekben. Itta-. Eíncsínget? fevenc. Gazdasági kéedések Esztergomban íeta : Scfealkbáa peccnc.

Next

/
Oldalképek
Tartalom