Esztergom és Vidéke, 1929

1929-02-02 / 10.szám

Szerk. és kiadóhivatal: Simor-utca 18—20., Megjelenik kétszer hetenkint. Előfizetési ára: egy hóra 1"20 P. Csütörtöki szám 10, vasárnap 20 fillér Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. — Laptulajdonos és felelős szerkesztő: LAISZKY KÁZMÉR. NADLER ISTVÁN 1904—1929. A lélek ezüst tárogatóval szólal meg Nádler István 25 éves papsága előtt. Az imába s a multak emlékébe merülő pap ilyenkor arra ébred, hogy élete már korszakot jelent s az élemedett emberek sorába lépett. Te Deum-mal fohászkodik az Ég felé és érzi, hogy a további munkára nem feszülnek még meg acélos lelke akaratának szálai. A kitartás, a tevét kenység koronázásra indul, hogy igazi diadalmas ébresztő legyen továbbra is a fiatalok számára. „A hivő istenes lélek szokása, hogy örüljön Isten ajándékának". Huszonöt év a hivatás munkakörében nagy ajándék. Mert a mult a jelenért él és az eszmények magassága a keresztről int feléje. .Nádler István papi működését a lelkipásztorkodásban kezdte, de pár év múlva, az iskola lett hivatásáriak, központja. E téren már a 19-ik évbe lépett. Az iskolában van a papnak legtöbb érintkezési kapcsolata az élettel. És ha a pap a jövő tanítóit s tanítónőit neveli, adja az életnek, a nemzetnevelésnek végez nemcsak alapvető, hanem felépítő munkát is. Egy papnak tanító- vagy tanítónőképző tanárnak lenni, a legszebb hivatások közé tartozik, mert neveli, formálja s acélozza a lelkipásztorok jövendő munkatársait. Azért kell bizonyos ihlettel megállani a preparandiaí paptanár előtt. Érezzük, hogy az ő kezébe van tekintélyes részben letéve a tanító és lelkipásztor együttműködő s a jövőt irányító munkássága. A pap és tanító együttes, egymást értékelő működése teszi az iskolát igazi virágos kertté. A hivatásnak ilyen szeretetébe állott be Nádler István. Ezt a szeretetet láttuk s tapasztaltuk nála s ezzel a miszszióval felruházottan mint fe gyelmező tekintély és alapos tanármester, úgyszólván lelke volt á férfitanítóképzésnek intézetében. Ettől a lelkéhez nőtt hivatási körből nehezére esett megválni, midőn az új tanítónőképző igazgatására benne találták meg a hivatott szervező erőt. Hívták, tehát mennie kellett. És most a tanítónőnevelésben folytatja a keresztény pedagógiai szentély kiépítését. Mind jobban kitör belőle a pedagógus pap, gerinces és puritán jellemű egyéniségével. Nem tartozik klikkekhez, ami pedig nálunk csábító orientáció, hanem halad az egyenes úton, melyen a lélek tüze magasabbra csap és emberi meggyőződése megegyezik papi kötelességével. Életének határa igy lesz sebezhetetlen és értékes példa a fiatalság számára. Ezzel Homo Dei, Isten embere marad, hogy a lélek kultúrájában a hadak útján hősies alakokat neveljen. —K— Városrendezési gondolafok. A városkép. Az Esztergom és Vidéke január hó 13-i 4. számában egy cikksorozat első közleménye jelent meg, melyben Einczinger Ferenc a leg szebb, legérdekesebb és legmaibb kérdések egyikéhez nyúl: a modern városkép problémájához. Hogy mondanivalóimat éppen ehhez a cikkhez fűzöm, arra semmi más okom, vagy jogcímem nincsen, mint egyfelől az a szeretet, melyet tanítványaim nyári munkahelye iránt érzek, másfelől azoknak a tapasztalatoknak nyilvánosság elé kívánkozása, melyeket több éves tanulmányi bolyongásaink során szereztem. Ez a téma — úgy látszik — mindenfelé időszerű. Nem régen a Pesti, Hírlapban Márkus László is ugyancsak a városkép kérdésével foglalkozott. Cikkének az a nyugtalanító budapesti terv adott aktualitást, mely az egykor városrendezés cimén lebontott budai bécsi kaput, a városkép „festői" hatása céljából újraépíttetni kívánja. Márkus László ez alkalomból meg is magyarázza a városkép fogalmát. Minden városnak, ha az tervszerűen ós okosan épült, külön „festői" szándékosság nélkül, olyan részei keletkeznek, melyek jellegzetességüknél fogva, a városban megforduló idegenek emlékezetében megmaradnak és mintegy asszocializálódnak bennük a város fogalmával. Ilyenek Budapesten: a királyi palota képe a pesti oldalról, a Halászbástya az Albrecht-út felől, az Andrássy-út tértávlata a körönd felől stb. Ilyen továbbá Esztergomban : a dóm a Duna felől, a városháza a Széchenyi-tér közepe felől, a Dunapart a lőrinc-utcai kisdunahídról, az egyébként sivár Kuckländerdomb a Széchenyi-tér közepe tájáról, a város látképe a Szenttamás-dombról stb. Miért ? Mert ezeket a képeket magával viszi az Esztergomban járó idegen emlékezete és az ő számára ezek jelentik Esztergomot. Hiába hurcolok én egy bajort, vagy egy osztrákot a Szenttamás hepehupáin, vagy a királyváros porlavináin keresztül, hiába fűzök mindezekhez lelkes magyarázatokat, az ő emiékében a látottak egy kusza képpé fognak egymásra rakodni, min.ha ugyanarra a fényképlemezre ötven felvéielt csinálnánk egymásután. És nem fog emlékezni mindebből semmire. Ezzel szemben olyan részletek, amelyek okosan elgondolt fekvésüknél, környezetükhöz szabott arányaiknál, vagy logikus térmegoldásuknál fogva egyszerűek és plasztikailag, vagy ritmikailag hangsúlyozottak, soha et nem mosódó képekként rögződnek meg emlékezetében. Nem elméleti alapon szólok. Egyrészt tanítványaimnál tapasztalom, azoknál, akik elsőízben járják Esztergomot, másrészt a Hajós Egylet külföldi vendégein figyeltem meg, akiket több ízben volt alkalmam Esztergomon végigsétáltatni. A városképben mindenekelőtt domináns építészeti motívumok szerepelnek. Elsősorban olyanok, melye ket az idegen, külön figye lemfelhívás nélkül, szinte az első pillantásra megtalál, észrevesz. A dóm hatalmas frontarányai pl. elvesztik az első benyomás szuggesztív erejét azokra, akik gyalog, az útjelző táblák utasítása szerint mennek' fel a hegyre. A sötótkapu nem műremek, de városkép szempontjából hálás motívum volna turisztikai látnivalókánt is, ha egyáltalában csak egyetlen forgalmi útvonalról észrevehető volna. Két halott városrészt köt össze olyan monumentális gesztussal, mely tökéletesen kárbavósz. A Szenttamás dombjának nagyértékű pusztulófólben levő barokk szoborcsoportja és a hangulatos szépségű stációkhoz vezető út idegenek számára felfedezhetetlen. A kerektemplomnak csak tömegére és kupolájára emlékeznek az idegenek, a frontjára senki, vagy csak kevesen, mert térmegoldása anorganikus. A szenttamási domb platójára, mely a képzelhető legszebb kilátást és a legmarkánsabb városképet nyújtja, nem vezet járható és keresgélés nélkül meglelhető út s így a városban néhány órát töltő idegen számára annyi, mintha nem is volna. Nem kicsinyes, mindenáron-okvetetlenkedés ez, amikor ezt a néhány szemelvényt így feljegyezzük, csak egy olyan szempont alátámasztását célzó példa sorozat, mely a magyar városépitkezések programmjaiból nemcsak Esztergomban, hanem másutt is kimaradt. A „szép" várost e részletek egymásközti aránya és céltudatos elrendezettsége teszi „széppé" és nem a cifra házak libasora. Különben is, arra a kérdésre, hogy milyen is az a „szép" architektúra és milyen legyen a „szép" város, azt hiszem, bajos volna bárkitől is hirtelen egy kielégítően komoly és megnyugtató feleletet kapni. Bajos volna mindenekfelett azért, mert életérzésünk fokozatos finomodásával állandóan változik a világnézetünk és világnézetünkkel együtt változnak igényeink az élet és a művészet teljesítményeivel szemben. Szépapánknak jó volt a delizsánc, minekünk már az autó is kevés. Szépapánk egyszerű problémátlan, világháborúk és másegyebek által meg nem ingatott világnézetében stabil fogalom volt a „szép" és hitvallás volt a formakultusz. Szépapánk érzelmi életében kiváltságos helyen trónolt és önmagáért való életet élt a forma, mint szépséglényeg ; mindegy volt, hogy mi van mögötte, valami-e, vagy a semmi; ha kora szépség-kódexe igazolta, úgy léte igazolt volt. A XIX. század meggyőződéssel hitte, hogy a klasszikus hagyományok lényege : formatradíció. A klaszszikus formák hagyományos továbbismétlése nemcsak egy kiapadt invenciója századnak önmaga ellen tanúskodó bizonyságtétele volt, hanem őszinte, lelkes rajongás, tiszta és becsületes romantika, amely még álomkép alakjában sem tűrte volna meg annak a lehetőségét, hogy a megingathatatlannak képzelt neoklasszicizmus formanyelve logikai revízió alá vétessék. A XIX. század utolsó nemzedékét a legkevésbbé sem zavarta, hogy vakolatból utánzott renaissance palotafrontok mögött kislakásos bérkaszárnya van elrejtve és nem látott logikai ellentmondást abban, hogy a renaissance architektúra összes külsőségeivel a roskadásig megrakott falak nem főúri csarnokokat és fejedelmi lakosztályokat zárnak körül, hanem háromszobás bérlakasokat, vagy aktaszagú irodahelyiségeket. Mennyi romantika és illúzió kellett ahhoz, hogy valaki pl. a Teréz-körútat tényleg palotasornak lássa és ne annak, amit a malterfrontok födnek s ami lényege : egyszerű polgárok egyszerű igényei számára épült kolóniának. (Vége köv.) yaschik Álmos. Esztergom, Széchenyi-tér 16. sz. (Saját ház.) telefonszám 135. Házi kender szövésre elfogadtatik lepedő-vászon, köpper, törülköző, konyha- és kenyérruha, abrosz (nagyban és kicsinyben) legjutányosabban beszerezhető