Esztergom és Vidéke, 1929
1929-10-06 / 76.szám
Szerk. és kiadóhivatal: Simor-utca 18—20., Megjelenik kétszer hetenkint. Előfizetési ára: egy hóra 1*20 P. Csütörtöki szám 10, vasárnap 20 fillér Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. — Laptulajdonos és f elelős szerkesztő: LAISZKY KÁZMÉR. A magyar Golgota keresztmetszete. Nyolcvan év előtt a magyar hadsereg tizenhárom vezére hóhér kezétől halt meg az aradi sáncok tövében. Ugyanakkor a nemzet első polgári tisztviselőjét, a magyar miniszterelnököt agyonlőtték a pesti Újépület udvarán. Ez csak kezdete volt a szörnyű eseményeknek. A magyarság legjobb fiai egymásután bitóra vagy börtönbe jutottak. Emberek ezrei, kiknek bátorsága, jelleme, tudása, magasztos szelleme előtt egész világnak kellett volna bámulattal meghajolni — bitófán és börtönben! S az egész magyar fajt, amely a legcsodásabb erőpróbát tette le, mikor ötmilliós kis szama ellenére hetvenmilliós birodalom felett bizonyította be harci fölényét, letörülték a világtörténelem számvetési táblájáról. Azt tanítja az esztétika, hogy nagy értékek pusztulásának láttára a tragikum érzése fogja el lelkünket. Lehet-e hatalmasabb arányú tragikum, mint ezé az 1849-iki nagy magyar tragédiáé ? Micsoda ehhez Lear király vagy Athalia halála, Macbeth vagy Götz von BerItchingen bukása? Te rettentő magyar tragédia, nem te voltál az első, és nem is utolsó tragédiánk! Ezer éven át a véres magyar tragédiák úgy ülnek ki gyógyíthatatlan következetességgel a világtörténelem arculatára, mint a bélpoklos arcára a fekélyek. Etelköz, Augsburg, Mohi-puszta, Várna, Mohács, Kismajtény, Világos: mindezek a nevek egy-egy halálhörgés képzetét keltik fel lelkünkben. Miért kellett mindennek így lenni — ás a trianoni vörösmárványpalota lépcsőjén miért roskadt térdre felcsukló zokogással egy-egy világjáró bús magyar ? Ennyi vér és ennyi áldozat! Más nemzetek százszorta kevesebbért sikert, jólétet, hatalmat vehettek. Micsoda csekélység Washington yorktow-i csatája Mikor állítja fel Esztergom városa a Prohászka-emlékszobrot ? Lassan két éve lesz, hogy megalakult az esztergomi Prohászka emlékbizottság és mindezideig semmi eredmény, sőt a legkisebb ténykedés sincs, hogy Prohászka neve, nagysága méltóképen megörökítve legyen. Annak idején nagy lelkesedéssel és érdeklődéssel indult meg az akció, bizotttság is alakult a terv megvalósítására, de egy összejövetel és megbeszélés után a terv terv maradt és azóta semmi sem történt. A bizottság egyhangúlag megválasztott elnöke közben — nem tudjuk mi okból — lemondott és ez a körülmény még jobban hátráltatta az ügy további menetét. Mintha elkedvetlenedések látszottak volna bizonyos oldalon és sehogy sem akart kialakulni az a törekvés, hogy az emlékmű mielőbb megvalósuljon Esztergomban. Prohászka emlékét meg kell örö kiteni Esztergomban, még pedig a közel jövőben, hogy a nagy püspök, — akit városunkhoz legtöbb emlék fűz — neve kőben vagy ércben is hirdesse szellemét és alkotásait. Indítványozzuk az emlékbizottságnak, üljön össze mielőbb és kérje fel újra a megválasztott elnököt az ügy további vezetésére. Hisszük, hogy a feladat hamarosan megoldásra fog kerülni. Prohászka nagy szelleméhez, nevéhez és emlékének megörökítéséhez nem lenne méltó, ha véleménykülönbségek vagy más okok miatt az ügy halasztást szenvedne. Most már lezajlottak az idegenforgalmi napok, az ősz és a tél elég idő ahhoz, hogy a bizottság munjának eredményét felmutassa. Minden idegenforgalmi tekintetben számottevő város hirdeti szépségeit és kincseit, csak Esztergom nem. Ha hosszabb utazást teszünk az országban, a pályaudvarokon és a vonatokon mindenütt találunk művészi plakátokat, amelyek a kirándulóvagy fürdővárosokra hívja fel a figyelmet. Minden pályaudvaron ott látjuk gyönyörű plakáton Pécs, Szeged, Kőszeg, Sopron, Eger, Miskolc hirdetéseit, csak Esztergomét nem. A felsorolt városok plakátjai nem a rikoltó reklámmal hívják fel a figyelmet, hanem művészi ábrázolással és széptartalmú szöveggel. Pécsről azt olvassuk a plakáton: Vadvirágos Mecsek tája, a turistát várva várja. Ezt a szöveget nem csak olvassák, hanem már éneklik is A plakát szinte kényszeríti az embert, az utast, hogy elnézegesse. Miskolc romantikus képpel ezt a szöveget adja: Szépségével elbűvöl a vadregényes Bükk. Egy balatoni plakát vitorlás képén olvassuk : Nyaraljunk a Balatonon. A Mátra-vidék is felkelti a figyelmet : Ismerjük meg a Mátrát. Gyönyörű és megkapó plakátja van Kőszegnek és Sopronnak. Ezeknél a megkapó kép a propaganda. Igen érdekesek és szórakoztatók a gyorsvonatokon elhelyezett bekeretezett fényképek az egyes városokról. Az utas szórakozással nézi azokat és az úton magába vési a vároí-t, amelyet képben lát. Esztergomról semmit sem találunk. Pedig mennyi gyönyörű részleteink vannak, egy-kettő belőlük a vonatokon nagyszerű propaganda lenne. Ne maradjon el Esztergom. Készíttessen az idegenforgalmi bizottság egy előzetes megbeszélés után egy művészi plakátot a városról és két három fényképmintát, amelyeket azután sokszorosítana és elhelyeztetné a pályaudvarokon, illetőleg a vonatokon. A kiadás százszorosan megtérül. Még érdemes azután azzal is foglalkozni, hogy más városokban egymásután rendeznek kongresszusokat, gyűléseket és egyéb összejöveteleket. Esztergomban ilyesmire nem gondolnak. Jöjjön össze az idegenforgalmi bizottság többször és beszélje meg ezeket vagy a más felmerülő dolgokat, ne pedig akkor legyen ülése zés, amikor hír jön, hogy idegenek jönnek. Igy történt ez eddig, Budapestről jeleztek egy csoportot, összehívták a bizottságot, fellobogózták a várost, ebédről gondoskodtak meg beszédekről, aztán csönd lett a legközelebbi idegencsoportig. — és ma Amerika szabad, dúsgazdag, világhatalom! Milyen apróság volt a marsalai ezerfarsangi hadmenete — és ma Olaszország világot mozgató tekintély. Hol marad mitőlünk áldozatban a francia és angol, a német és lengyel, a cseh és a görög — és ez mind célt ér, mind boldogul, csak «, mi vérünk ömlött hiába? Miért? Mert „a mi tiszta vérünk szenynyes oltáron ontatott." A nemzetek véráldozata csak akkor lehet áldásos, ha nemzeti erények csiráit öntözi, a mi nemzeti életünk parlagján pedig szörnyű faji bűnök fojtó dudvái éktelenkednek, öntözhetjük mi ezt a gyásztermést vérrel is, könnyel is, csak a gaz lesz nagyobb. Keleti nép vagyunk: szeretünk álmodozni. A valóság rideg számadataiból okos következtetést levonni, mindig távol állt tőlünk. Koldusok vagyunk, a számunk kicsiny, sehol egy őszinte jóbarátunk; de csak dobjon felénk pár jelszót valamely angol újság: izzó keleti fantáziánk délibábos képekben regéli el, hogy mi vagyunk a világ legkülönb, legnemesebb, legrokonszenvesebb nemzete. Ha boroskupa szorul a marokba, — az pedig gyakran szorul — cigányszó mellett asztaldöngetésben, pohárverdesésben, összevisszalötyögésben csakugyan nincs párunk. Ó mi napkeleti nagy dölyfünk! Egymás ellen is hogy felfújsz minket. Faljuk mi egymástkicsiben és nagyban, csirkepörben és királykérdésben, de mindez nem elég nekünk, még szeretet Istenének nevét is szentségtörő kézzel kihurcoljuk a piaci sárba, hogy akörül is marakodhassunk. Nincs a világon még egy nép, amelyik előtt olyan nagy tisztelete volna a világot mozgató sárga démonnak, az aranynak, mint nálunk. De nincs egy nép sem, amelyik oly kevéssé tisztelné az aranyhoz vezető legegyenesebb útat, a munkát, mint mi. Sajnos, ma már közvéleményünk előtt szerepelhet vagyont adó tényező gyanánt szerencse, protekció, panama, szélhámoskodás, de nem jöhet komoly számításba a dolgos két kéz, mégkevésbbé a kiművelt, tisztagondolkodású agy. Az egész «r SAIÁT KÉSZÍTÉSŰ lepedő-vászon, köpper, törül- (fi I 1 , I r , i Esztergom, Széchenyi-tér . . köző. konyha- és kenyérruha, KO|í^7mQ fi fi I áQ7lÁníll 16. sz. (Saját ház.) TeleLX 7 i C7Äl/nH abrosz (nagyban és kicsinyben) • vIOCI I ICL3 II I L.U.O&JU1 IO.I fonszám 135. Házi kenilCLfcl 5>á£UWUll legjutányosabban beszerezhető ••^•^••^•••••••••••^^•B der szövésre elfogadtatik
