Esztergom és Vidéke, 1929

1929-05-19 / 38.szám

Szerk. és kiadóhivatal: Simor-utca 18—20., Megjelenik kétszer hetenkint. Előfizetési ára: egy hóra 1*20 P. Csütörtöki szám 10, vasárnap 20 fillér Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. — Laptulajdonos és felelős szerkesztő: LAISZKY KÁZMÉR. Abból a papi talajból nőtt ki, aki az apostoli lelkületet már megjelenésével is kifejezi. Egy tekintet Breyer Istvánra, az új magyar püspökre, egy kis beszédváltás vele, végignézése templomi ténykedésének, áttekintése eddigi életének — és előttünk áll az a papi egyéniség, akiről azt szoktuk mondani: Krisztusi igazi lelkipásztor. Pappá a felszenteléssel lesz az egyházi pálya embere. Lelki vezetővé, a lélek apostolává, szóval : igazi lelkésszé azonban a lelki önképzés, a lelki szárnyalás, a krisztusi tanításba való beolvadás teszi a papot. A jó lelkipásztor nem szü-" letik, hanem lesz. Mikor Krisztus Urunk azt mondotta: „Legeltesd az én bárányaimat", akkor az ő erejéből a legnagyobbat adta, a lelkipásztorkodást. A pap lelki emelkedettsége, az ő Istenjárása tehát azt jelenti, hogy nem a külsőségek, nem a hiúságos parádé, nem a világi hatalomban való szereplés, nem a pártpolitikai életben való töltető egyéni érvényesülés és karrier tartoznak az ő hivatásához. A pap legyen lelkész, a lélek embere, Isten ügyének hűséges sáfárja. Ezért kell a papnak Krisztussal az ő magán és papi élete által is szorosabb összeköttetésben lenni, imádságos szellemmel. Hozzászárnyalnia és az emberek lelki kiépítéseért élnie. Elete olyan legyen, hogy aki vele érintkezik, mint a sótól az étel, az egészen más ízt, a lelki élet fűszeres jóízét kapja tőle, sokaknak feltámadására. Az ilyen pap tele van szeretettel és az irgalmasság s lelki cselekedeteinek gyakorlásával; tele van szelídséggel, alázatossággal s a vigasztaló béke erősségével. Miért e jeiiemzés ? Mert ha Breyer István negyedszázados papi életét végigtekintjük, benne ilyen papot láttunk és tapasztaltunk. Ember, — de Isten embere. A mennyei kegyelem egyesül benne a földi emberrel, hogy fölemelhesse embertársait. Az aszkézis s az intellektuális kultúra embere, aki a lelki típusok kialakításán dolgozik. Bensőséggel dolgozván, munkája ép azért nem „zengő érc és pengő cimbalom" a kegyelmi élet előmozdítására a lelkek mentésében. Elmondhatjuk rá Krisztus Urunk szózatát;: „íme az én kiválasztott szolgám, akire rátettem lelkemet". Püspök lett, hogy a gyengék támaszkodhassanak, hogy a lelkek tőle kapják a kegyelem vizét a lelki pusztaságban, hogy fényeskedjék példájával s tanításával mint apostol utód. Mint püspök érezni fogja, hogy különösen napjainkban, a püspöki méltóság nemcsak rang, hanem a küzdelmek egész sorozata. Nagy, fáradalmas munkára való vállalkozás, az apostoli célok ösvényén. A megingott hit és lelkiismeret közepette, a lelki és szociális élet szükségeiben a püspök az őrszem. Az ő szive melegít, az ő tudása tanácsol, az ő élete példa, az ő hite s imája az áldozat, mely a lelkek egyensúlyát mozgatja és visszaállítja. Az öröm, a tisztelet, mely Breyer István püspökké szentelését fogadja, nem puszta formaság, hanem bensőséges hódo„Esztergom ÉS Vidéke" tárcája. Egy régi inkaváros romjainál. A világ legmagasabb tavánál. Tialmanacó a régi inkaváros 80 km.-re fekszik Bolivia fővárosától, La Paztól, a híres perui Tuticacatótól pedig 20 km.-re. A romvároshoz a kora hajnali órákban indulunk villamosított vonaton. Az út első része folytonos szerpentinekben 4200 méter magasságra emelkedik, így a 80.-km távolsághoz két órai utazás szükséges. A legrégibb spanyol krónikások szerint itt a mai Bolívia eme helyén valószínűleg sok száz év előtt magasfokú civilizált népfaj lakott, amely különösen az építészet terén tüntette ki magát. Az inkák, — a mai délamerikai indiánok ősei — akik a Xl-ik században az inkaállamot alapították, valószínűleg utódai ennek az ősrégi kulturnépnek, amelyektől Tialmanacóban és a Titicaca-tó szigetein lévő hajdani monumentális építkezések, mai romjai egyszerűen) a magukénak vallották és idővel* talán némileg át is alakították. — A legérdekesebb feljegyzések, amit Bolivia ezen vidékéről írnak, mindig csak a prähistorikus archäologia kereteiben mozognak. Tialmanacóban ós a tó szigetein a cyklopszerű épületmaradványok csodálatraméltó dokumentumai, egy nagy kultúrnép kitartó munkásságának I Már a vonalról látunk hatalmas monolitheokat, amelyek háromszoros embermagasságot is elérnek. Ezek az egy kőből faragott monolitheok, alkotások emberformájú lényekről nagy dimenziókban, rejtelmes feliratokkal, néma tanúi egy letűnt nagy időnek. A romváros sok négyzetkilométer területű, amelyről arra lehet következtetni, hogy Tialmanacó való szinűleg az akkori főváros, Cuzcó után, egy főbb székhelye volt az inkáknak. Egy egész szabályos köralakú dombon fekszik egy várszerű erődítmény, az úgynevezett Pucára. Még láthatók a vastag falban lévő mélyítések, amelyek bizonyára kis hálófülkéket képeztek. A legérdekesebb a naptemplom romja, kb. 160 m. hosszú és 130 m. széles területen fekszik. A templom előtt lépcsőzetesen egymásrarakott nagy kőlapok, amelyek a feljáratot képezték. Gyönyörű a templom kapuja. Az egész kapu egyetlenegy nagy trachytkőtömb 4*5 m. széles, 2*40 m. magas, ellenben a kapu nyílása egészen keskeny. Az egész, faragott magas reliefekkel díszítve, a közepén az Inti, a nap isten képével. A vésett domborműveken mindenféle jelek, mint a hierogliphek, hasonlóak a régi egyp tomi írásokhoz, de mégis más, mert ezeket a titokzatos írásokat a mai napig sem sikerült egy tudósnak sem megfejteni. A naptemplom körül elterülő rész, amelynek az alapkövei teljesen ki vannak ásva, valószínűleg temető volt, mert itt rengeteg múmiát és csontvázmaradványokat találtak. Mindenfelé látunk óriási kőnégyzeteket, tömbökből kivésett nagy karosszékeket, asztallapokat, talán valami tanács'-fozóhelynek a maradványai. Az ember csodálja, hogy mikép szállították ide a bányákból ezeket a rengeteg súlyú, óriási köveket, óriási emberanyagra, jobban mondva rabszolgaanyagra volt szükség. A hajdani nagy város mellett fekszik a mostani kis Tialmanakó piszkos kis indiánfalu. Aymara indiánok lakják, földműveléssel foglalkoznak ós ma a rég elmúlt kultúrát hirdető oszlopok között nagyot vetnek a mindennapi kenyérnek. A faluban az indiángyerekek me grohannak bennünket,mindenféle tárgyakat, bálványokat, persze hamisakat, kínálnak megvételre. Amikor kijelentem hogy semmiféle hamisítványt nem vesznek, a kis csokoládészinű betyárok elvezetnek egy helyre, ahol mindenféle üvegcserepek, kis tarka kavicsok ügyesen el vannak szórva és ezt kínálják megvételre. — Magamba fojtom a nevetést és némán nemet intek. A kis üzletemberek hosszú és szomorú arcokat vágnak és csak akkor vidulnak fel ismét, amikor kijelentem, hogy az ebédemet megosztom velük. Igen érdekes a falucska temploma egy későbbi korból, a spanyol koloniál-időből származik. Az építkezés-