Esztergom és Vidéke, 1929

1929-04-28 / 32.szám

Ötvenedik évfolyam, 32. szám Keresztény politikai és társadalmi lap Csütörtök, 1929 április 28 Szerk. és kiadóhivatal: Simor-utca 18—20-, Megjelenik kétszer hetenkint. Előfizetési ára: egy hóra 1'20 P. Csütörtöki szám 10, vasárnap 20 fillér Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. — Laptulajdonos és felelős szerkesztő: LAISZKY KÁZMÉR. „Városunkért." Polgármesterünk fenti címmel egy igen tartalmas, szép és ébresztő hangulatú cikket adott le ezen félszázados, Esztergom életével összeforrott, klikkektől ment jubiláris lap folyó évi 16 ik számában. A város értékelése, a város emelése, a sok jóság, amire városunknak szüksége van, csengett ki Írásából. Mintegy talizmánokat szórt szét, melyekkel ezt az elmaradt várost ifjúvá szeretné tenni. A cikkből kiéreztük, hogy olyan irta, aki megszerette idegenből jövet ezt a várost. Mér hivatali állása miatt is érzi bajainkat, küzdeni, virrasztani kész e város jövőjéért, nehogy kitegyók „a holttestet az udvarra." Én polgármesterünk cikkének főkép érzelmi részével foglalkozom. Lelkemhez talált cikkének többek között ama felhívása, hogy „becsüljük, szeressük egymást; kezünk szeretettel fogjon össze, szivünk erős hittel dobbanjon össze; ne ismerjük a gyűlöletes életnek sok gonoszságát." Megszívlelni való kijelentések. Ha a város első polgára ilyet kijelent, jele, hogy ellenkezőjét látja városunk érzelmi világában. És tényleg, ha széjjelnézünk közöttünk, be kell látnunk, hogy a városfejlesztés nemcsak külső modern építő alkotásokban, kultúrintézményekben áll. Belső lelki bsszeszedettségre, a krisztusi tanítások eleven betartására, egymást tisztelő és értékelő intelligens felemelkedettségre, az egyéni törtetések helyett a közérdek önzetlen szolgálata is éltető szüksége városunk lelki s szellemi jövő fejlesztésének, hogy a polgár mester szózatát megfelelő alapra építhessük. És valljuk meg, ha belső lelki számadást tartunk, a kórkép városunk belső hangulatáról megindokolja polgármesterünk szózatos felhívását. Mert gyakran csak érzelgősség csilingel a lelkekben és legtöbbször nem halljuk meg a kérést, vagy a bajokra intő félrevert harangok komor hangját. A tíz év előtti, szomorú emlékkel átélt események után, az első években, mintha a felocsudás szállta volna meg lelkünket. Megtörten egymásra találtunk, felfakadt bennünk az ébredő s megértő öntudat. Odasimultunk egymás lelkéhez és mintha egy szerető ölelésbeforrtunk volna össze. Felvettük a töredelmesek köntösét és mint az új élet harsonásai, bizonyos fegyelmezettséggel tekintettünk fel az el nem süllyeszthető árbocra: a keresztre ... De nemsokára, főkép úgy 1922— 23 óta, újra eltévedtünk a kijózanodás szellemétől. Lekicsinylett közöttünk az összetartás szelleme. Belefáradtunk a polgári front egységes kiépítésébe. A multak fölött a vezeklő, a tanuló okulás megint elbúj dosott tőlünk. Úrrá lett felettünk, sőt a háború előtti időhöz képest jóval fokozottabban, a gyakori ünneplés, a kirakatos szónoklás, a görögtüzes hangulatkeltés és sűrű mulatozás. Mintha selyem lenne az életünk s a jövő távlata arany korszakot ígérne és gazdag ország vagy város lennénk. És miért mindez? Mert túl eltelve látszunk lenni, a politikai hatalom árnyékában, a politikai kormánytényezők összeköttetéseivel. Magunk vagyunk jövőnk kiépítői és sorsunk kovácsolói. Mindazok, akik a közéletben sáfárkodnak, a felelősség terhét is viselik. És főkép akik a közbizalom letéteményesei, a közvélemény, a nyilvánosság kritikája alá esnek. Mi nálunk érzékenyek, sőt indulatosak s letiltok vagyunk, legtöbbször még a tiszteletteljes s tárgyilagosan megindokolt kritika iránt is. Aki mérlegeli a jövő lehetőségeit, rámutat a bekövetkezhetőkre, szóval nézetet s kritikát nyilvánít közéleti dolgok fölött, azt már revolucionáriusnak, lázadónak, szocialistának, bolsevikinek, destruktívnak kiáltjuk ki és összetöressél, félreállítással fenyegetjük meg, ami már önkényesség s uralmi abszolú tizmus. Igy a közérdeklődés, a közvélemény, a hatalmi tényezők diktatorius eljárása miatt gyakran mintha üvegbura alá lenne szorítva és csak azok maradhatnak felszínen, akik függési kapcsolattal térdet-fejet hajtanak. Ha kitörünk a tiszteletteljes kritikára is, azt bizonyítjuk, hogy: vagy találva erezzük magunkat, vagy hatalmi bódulásban szenvedünk, vagy a párturalom révén, a független meggyőződés elsatnyulását toljuk előtérbe s pajtásságot kívánunk a közérdek megítélésében is. Igy alakul ki a magyar átok következménye: nem tudunk összeforrni még a közérdekben se, az egyéniség hatalmi túltengése miatt; tűz- és víz választ el sokszor egymástól s az ellenszenv, a személyeskedés lép előtérbe. Még megérthető, hogy az, aki a magáéból, mint alapító vagy mecénás alkot intézményeket, ha zokon veszi a kritikát, vagy azt nem tűri. De mikor városi ügyről, városi alkotásról van szó, amely állami vagy városi pénzből létesül, — jogosult a kritika, a nyilvánosság előtt a hivatalos más álláspont mellett if. A kormánypárti kerületet az állam amúgy is országszerte elsősorban támogatja. És végső elemzésben az adózó polgárságnak is része van mindebben s a várost tulajdonképpen a polgárság alkotja s nem pusztán a hivatalos világ. A közélet tényezői, a legjobb szándék, a tiszteletreméltó buzgólkodás mellett többször elfogultak lehetnek és személyes befolyás alatt is állhanak. Még ha egészében valamely kritika, hozzászólás nem is tárgyilagos mindenben, esetleges elfogultság van benne, azért mégis lehet abban valamelyes jó, megszívlelhető tanulságos új dolog. Régi igazság, hogy még a rosss emberben is lehet valami jó. A szemben álló ellentétes nézetben is lehet helyes, megragadni való. A minapi Széchenyi-lakomán dr. Gróh József ezt a szempontot nagyon találóan magyarázta a türelemmel s megér téssel kapcsolatban. Ne nézzük tehát sanda szemmel, hatalmi önhittséggel, lekicsinyléssel mások, szintén a városi ügyszeretetéből fakadó megnyilatkozását. És ne mondjuk elég ízléstelenül sápítozásnak a védelmi álláspontot s a nyilvánosság kritikáját a közéleti szereplők akciójával szemben. A kritika el nem viselése bizonyos terrort jelent lefelé, ami ellentétes a keresztény világnézettel s szolgalelkűségre, opportunista gyávaságra tanítja a hatalmon kívül állókat. Tekintsünk csak vissza, általánosságban szólva, a háború előtti sőt alatti országos s vidéki keresztény sajtóra s a keresztény publicisztika megnyilatkozására. Micsoda bátor elvi meggyőződéssel irtunk bajainkról, a hatalom embereinek adminisztratív hibáiról stb. De azért nem vettünk észre diktatórius kifakadásokat, terrorizáló kijelentéseket. Mert köztudat volt fölfelé is, hogy a hatalommal a kritika elviselése is jár. Ellentétek voltak az elvekben, de nem a személyek iránt. A „városért" 1 Szépen cseng ez a kijelentés, lelkűnkhöz szól. A „városért". Foglaljuk ebbe bele ne csak a belvárost, hanem a többi városrészt is, amelyek szintén alkotórészei az ősi, az össz-Esztergomnak, az egész városnak. Alkotni, emelni szép dolog. Rá is vagyunk szorulva. Tény, hogy Esztergom központja a belváros. És így természetes, hogy javarészt az alkotások sora is oda esik. De azért egy városrészt agyontömni, a többi városrészek rovására, nem igazságos s előrelátó városfejlesztő politika. Az meg kirívó igazságtalanság és lesüllyesztő egy városrész érdekeire, ha meglevő intézményét a területéről elveszik. Itt van pl. a szenttamási elemi iskola ügye. Esztergom elemi iskolázása igen helyesen a kerületi iskolabeosztásra van építve. Belváros számára megépítették az új iskolát. Helyes és szükséges volt. Sőt tervbe van véve még egy iskola építése. De ugyanakkor a szenttamási iskolának még újjáalakításával, vagy javításával is hátralékban vagyunk. Panaszkodunk a sok teher ellen. Pedig a Kossuth Lajos-utcai kapu-iskolát szépen be lehetne helyezni a Német-útcai iskolába, a szenttamási iskolától most elfoglalt osztályokba; a szenttamási iskolát viszont visszahelyezni eredeti helyére. A Kapu-iskola helyett új iskolát emelni a tabáni részen akkor válik aktuálissá, ha az új iskolatörvény már életbe lép s addigra gazdasági viszonyaink is jobbak lesznek, a teherbíró képességre nézve. Ma az új Kapu-iskola helyett szükségesebb az új reáliskola. A szenttamási iskolát egyelőre legalább át lehet restaurálni. A Vorösmartyutcára nyíló részt és a tetőzetét lenne szükséges felemelni és a mellékhelyiséget közegészségileg átalakítani. Ha áldozatkészségünk s teherbírásunk engedi, legcélszerűbb lenne azon terv kivitele, hogy emeletre emelnők s akkor ott el lehetne helyezni a napközi gyermekotthont, valamint az iparos-tanonciskolát is. Az udvar az igaz kicsi. De hát régi épülettel van dolgunk s nézzünk körül Esztergomban. Modern új iskolaépületek emelkednek és kellő udvar nélkül építik azokat. Még az új elemi iskolánál sincs 700—800 gyermek számára megfelelő udvar, úgy hogy szünetekben az ifjúság a folyosókon szorong. A szenttamási iskolánál legalább körül lehet sétálni a közeli két utcában, amely nem túl forgalmas amúgyse. Az, hogy közel van az új iskola Szenttamáshoz, erőltetett s hamis vágányon járó indokolás a szenttamási iskola külön fentartása ellen. Hisz a Deák Ferencutcai iskola is közel volt, csak a Széchenyi-téren kellett átmenni, mégis Szenttamás speciális érdeke megkívánta a külön iskolát. Amit több mint száz év előtt Rudnay primás a szenttamási külön iskola mellett hangoztatott, az ma, a szociális pedagógia miatt, jóval hatványozottabban áll. Nekem, mint plébánosnak hivatásos kötelességem Szenttamás iskoláját visszakérni. Noha ezt egy inkorrekt és a plébániának a területi iskolához való viszonyát nem értékelő kijelentés sápítozásnak mondotta. Az egyesüléskor kimondatott a plébánosok közvetlen felügyelete az iskolára. Ezen lap hasábjain különben már 1927-ben, a lap augusztus—decemberi számaiban megindokoltan rámutattam vallási, jogi s szociális-pedagógiai szempontból arra, hogy egy régi, csaknem 90 éves iskolának, a kerületi városrész és a plébánia területén van a helye. Nagyon sokan hozták előttem szóba ezen cikkek indokolását, azt helyeselve, mert egy elemi fiúiskola jogi és pedagógiai belátással, hozzátartozik egy városrész lelki s szociális érdekeihez. Éppen azért annál kirívóbb és célzatos jelenség, hogy mikor kiviszik otthonából a szenttamási iskolát, ugyanakkor bevezénylik oda a tanonciskolát felnőtt ifjakkal s jóval nagyobb létszámmal, mint a szenttamási kis iskolás gyermekek létszáma. Erre a célra tehát megfelelő az iskola, de kis elemisták számára nem ? Nyílt letörési szándék ez és pedagógiai eltévelyedés egy városrész iskolai önállósága s egy plébánia lelkipászö- SA1ÁT KÉSZÍTÉSŰ lepedő-vászon, köpper, törül- B"| I I , i r , f Esztergom, Széchenyi-tér a \ köző, konyha- és kenyérruha, KPlPT^fTlQ Hfl I áQ7mfl3ll 16. sz. (Saját ház.) Telelte 71 abrosz (nagyban és kicsinyben) • VlU&l 11(41111 l_CLa&IUl ICU fonszám 135. Házi kenIlíJyfi MABUVUÍI legjutányosabban beszerezhető ,„„ der szövésre elfogadtatik