Esztergom és Vidéke, 1928
1928-03-15 / 22.szám
Királyát, mely Budapesten heteken keresztül vonzotta a mozilátogatók ezreit. A film Krisztus életének eddig feldolgozott képeinek legtökéle tesebbje. Amit csak produkáltak Krisztus életéből a világ legnevesebb festőművészei és amit legragyogóbb tollú írók megírtak, megelevenedve játszódik le szemeink előtt. Március 16-, 17- ős 18-án kerül bemutatásra ezen fi'mremek, melyet minden reklám nélkül legmelegebben ajánlunk Esztergom város közönségének, va lamint iskoláink figyelmébe is. Előadások a film hossza miatt pénteken és szombaton fél 7 és 9 órakor, vasárnap pedig d. u. 4, fél 7 és 9 órakor pontosan kezdődnek. Légbőlkapott hírek. Mult hét folyamán nagy általánosságban terjedt el híre annak, hogy a vízivárosi zárdaépítkezés a mostani pótépülettel befejeződik és az egész hatalmas, nagy tervből bizonyos magasabb újalakulások miatt nem lesz semmi. Annak is híre terjedt, hogy az Aranyhegyen fog felépülni az Irgalmas nővérek anyaháza. Mint legilletékesebb faktoroknál, dr. Brenner Antal városi főjegyző és Nádier István pápai kamara? és a tanítónőképző, valamint a leánypolgári iskola igazgatójánál érdeklődtünk a szárnyrakapott hír felől s azt a fel világosítást nyertük, hogy az egész légbőlkapott híresztelés. Ellenkezőleg, az az igazság, hogy a város részére a Népiskola Építési Alapból a megváltandó házak értékének kiegyenlítésére 60 000 P, 6%-os kölcsönt utalt ki a miniszter és a zárdaépítósi bizottsághoz is nagy összeg érkezett ugyancsak a minisztériumtól. Az aranyhegyi építkezés is valóra fog válni. Elaggott apácák részére épít a rend menhelyet. Megjött a gólya! (Fanamet film), Harold Loyd „Ó" legújabb kacagtató vígjáték attrakciója, mely egy fiatal egyetemi hallgató küzdelmes és tragikomikus kalandjait beszéli el. A feliratok kacagtatok. A rugby-meccs részletei pedig bravúros rendező kézről tanúskodnak. Fotográfiák itt is, mint minden Fanamet attrakcióban, pompásak. E kacagtató pompás vígjáték attrakció, amelyben „Ő" Harold Loyd a főszerepet játssza, szombaton és vasárnap kerül műsorra a Korona Mozgóban. Márczius 15-én. „A rókaút" Hermann Sudermann világhírű regényének filmváltozata a Kultur műsorán kerül hozzánk. A történet izgalmas és rendkívül érdekes. Ezt megelőzi „Házasságtörés receptre" vígjáték. Árp I flPClí m íg a készlet tart 10 P-ért mé™ II bau termázsánként Strasser és Kénig raktárában Kossuth L.-utca 52. kapható. egy teljesen felszerelt automatikusan működő házi vízvezeték csövekkel és motorral, valamint 250 drb. kertiszék is, Bővebbet a Korona Kávéházban. Rinnriai há7hphf elfldó a villan y tele P llipallal IliUllGiJ mögött. Felvilágosítás Jókai utca 38. sz. a. nyerhető. Eladd a Duna mellett, a város közepén egy ház. Cim a kiadóban. Kis családi új ház kis pince és veranda, a várostól 6 percnyire kb. 1000 négyszögöl kitűnően termő nemes gyümölcsössel, benne külön présház és nagy pincével jutányos árért eladó vagy kiadó. Gazdálkodásra és baromfitenyésztésre is igen alkalmas. Cim a kiadóban. az Előhegyen a Kolos-kórház felett egy szoba konyhás lakással és jó ivóvizű kúttal egy gyümölcsös kert. Bővebbet a kiadóban. I egy jókarban lévő üzletajtó Rudnaytér 11. sz. a belvárosi Temető-útb an 61. sz, présház a hozzátartozó szőlővel. — Bővebbet a tulajdonosnál Csernoch-út 9. sz, Fiadé ZS3, lértag gyümölcsös Balassa BálintUam u t ca 48. szám Üzlfitsji^ 1 íteinnél Kossuth-utca. lipngnpL megvételre egyhasznalt.de jókar ABl Betilt ban lévő takaréktűzhelyt. Cim a kiadóban. Q^nmnf kőtörmelék stb. lerakható az ArOLBUIBI pád-kertben (Ssiget). Bejárás Knorr gépgyár átellenében. jól áttelelt 30 család méh országos egyesületi kaptárban. Cim a kiadóhivatalban. Pfggflff az Előhegyen a református templom UftUU fölött 1 ós fél hold szántóföld gyümölcsfákkal. Cim özy. Henczi Gáborné Vörösmar thy-utca 8. sz. a Major-tér 2. sz. ház és egy stárkocsi. — Bővebbet ugyanitt Szentgyörgymezon. Eladá barátkuti fél föld és zsalazsoni fél föld Jókai-utca 41. szám alatt. E IVPS7Ptt egy fü S8Ő vasárnap a KölcseyIVGo&ulL utcától a Legényegyletig, Német-utcán át a Széchenyi-téren a plébániatemplomig. A becsületes megtaláló vigye be a szerkesztőségbe, hol illő jutalomban részesül. 8 darab 6 hónapos malac Alsószérűsor 19. szám. Mifliitf 2 udvari szoba és konyhából álló nlttUU lakás mellékhelyiségekkel, mely azonnal, esetleg május l-re elfoglalható. — Cim Nagy dunasor 15. sz, Ugyanitt egy javított sertés is eladó. Közgyűlési meghívó. Az Esztergomi Közüzemi Rt. V. ttzletévi rendes közgyűlését 1928. évi március 19-én d, u. 5 órakor tartja áz Esztergomi Közüzemi Rt. irodai helyiségében, amelyre az igen tisztelt részvényeseket ezúton hívja meg az igazgatóság. A közgyűlés napirendje: 1. Elnöki megnyitó és 2 hitelesítő kijelölése. 2. Igazgatósági jelentés. 3. Mérleg, nyereség és veszteség számla megállapítása. 4. Felügyelő-bizottsági jelentés. 5. Határozathozatal ezen mérleg és nyereség-veszteségszámla megállapítása, az igazgatóság és felügyelőbizottság jelentései, a nyereség felosztása, valamint felmentések megadása tárgyában. 6. Bejelentése, hogy a városi képviselő testület az alapszabályok értelmében a felügyelő-bizo tságba Etter Ödön, Bérezi Endre és Promrner Ferenc urakat küldte ki 3 évre. Mérleg számla 1927. dec. 31. VAGYON: Pénztárkészlet 3.448'37 P. Árúkészlet 75.75277 P. Szerszámok és berendezések 2.145 70 P. Átmeneti aktívák 57.506*26 P. Adósok 291.575 58 P. Töriesztéses vagyontárgyak. 14.885'— P. Üzem által létesített villamos berendezések 258.296'57 P. Letét 400 P. Basaharci, pilismaróti és dömösi építmények és transformátor állomás 15.738 P 97 fii. Bicskei villamossági értékpapírok 8.000 P. Összesen : 727.749 P 22 fii. TEHER: Alaptőke 60.000 P. Tőketartalék 27.70897 P. Nyugdijalap 2.61667 P. Tüzbiztosítási tartalékalap 11.137-83 P. Hitelezők 480.948 P 46 fii. Elfogadványok 75.21164 P. Esztergom szab. kir. város bérszámla 57.84988 P. Készpénz óvadék 432 P. Letét ellenszámla 400 P. Fel nem vett osztalékok 530 48 P. Nyereség 10 913 29 P. Összesen ; 727.74922 P. Veszteség és nyereség-számla 1927. dec. 31. VESZTESÉG: Áramvásárlási költség 198.687-30 P. Személyzeti költség 52.422-18 P. Általános költség 110.555-69 P. Fenntartási költség 21.342-01 P. Esztergom sz. kir. város bérszámla 54.151-10 P. Adó 8.43606 P. Nyereség 10.913*29 P. Összesen: 456.50763 P. NYERESÉG: Áramszolgáltatási bevétel 395.614*44 P. Felülvizsgálati díjak 59*15 P. Különféle bevételek 35.969*43 P. Belépési díjak 126*40 P. Árammérők karbantartása 64363 P. Mész 569*83 P. Kő 1.726*77 P. Tégla 1.402*09 P. Árúszámlán és szereléseken elért nyereség 20.395 P 89 fii. Összesen: 456.507*63 P. Az Igazgatóság: Mátéffy Viktor sk. elnök. Dr. Antóny Béla sk. alelnök. Jakus János sk. alelnök. Dr. Brenner Antal sk., dr. Etter Jenő sk., dr. Fehér Gyula sk.,dr. Frey Vilmos sk., Hajdú István sk., Homor Kálmán sk., Horváth Mihály sk., Kovács Mihály sk., László István sk., Marosi Ferenc sk., dr. Mike Lajos sk., Nádier István sk., Schmiedt Ernő sk., dr. Sántha József sk.. vitéz SzivósWaldvogel József sk., Tóth Pál Ferenc sk. A könyvelésért StÖckl Jenő sk. főkönyvelő. Megvizsgálta és a társaság főkönyvével és segédkönyvével egyezőnek találta. A felügyelő bizottság: Etter Ödön sk. elnök. Dr. Sebők Ferenc sk., Bérezi Endre sk., Promrner Ferenc sk., Kubovics Ferenc sk. Önkéntes árverés. Kiffer örökösök tulajdonát ké pező Rudnay-tér 25. sz. ház, amelyben korcsmahelyiség is van, ezenkívül még 4 szoba, 3 konyha és gazdasági helyiségekből áll, ezenkívül ugyancsak Kiffer örökösök tulajdonát képező -felsőszérűsori szérű, amely házteleknek is alkalmas és azon legalább 3 ház építhető 1928. március 25-én, vasárnap d. e. 11 órakor dr. Berényi Zoltán ügyvédi irodájában Önkéntes árve rés alá kerül. Bánatpénz* 1000 P a házra és 500 P a szérűskertre, egyéb feltételek dr, Berényi Zoltán irodájában mindennap delel )tt 9—12, délután 3—5-ig megtudhatók. MEGHÍVÓ. f Az Esztergomi Borászati Egylet Részvénytársaság XLIX. évi rendes közgyűlését az Esztergomi Takarékpénztár Részvénytársaság nagytermében 1928. évi március hó 26-án d. u. 5 órakor fogja megtartani. A közgyűlés tárgyai: 1. Elnöki megnyitó. 2. Az igazgatóság és felügyelőbizottság jelentése. 3. Az 1927. évi zárszámadások illetve mérleg feletti határozat. 4. Az igazgatósig és felügyelőbizottságnak adandó feímentvény. 5. A felügyelő-bizottságnak 6 tagjának 3 évre megválasztása. 6. A beérkező indítványok és javaslatok tárgyalása. Az igazgatóság. Mérleg-számla 1927. dec 31-én. VAGYON: Pénztári készlet 537-72 P. Borszámla a készletért 14 062-10 P. Folyó számla követelés 9578 P. Ingatlan számla 15 201-60 P. Értékpapír szánVa 30708 P. összesen: 30.20428 P. TEHER: Alaptőke 20.000 P. Tartaléktőke 179-24 P. Fel nem vett osztalék 4611 P. Folyó számla 8 500 P. Nyugdíjalap 160 P. Tőke tartalék 1.30382 P. Nyereség 15*11 P. Összesen : 30.204 28 P. Nyer- és veszt-számla 1927. dec. 31-én: TARTOZIK: Adószámla 232*09 P. Tiszti fizetés számla 2400 P. Pincemunkás számla 1999'19 P. Kamat számla 1018 59 P. Nyereség 15*11 P. Összesen 5664-98 P. KÖVETEL: Borszámla.4.886'68 P. Haszonbér 778 30 P. — Összesén : 5.664-98 P. Esztergom, 1927. december 31. Az igazgatóság. Ezen mérleg, valamint a nyer- és veszt-számla megvizsgáltatván, helyesnek találtatott: A felügyelő-bizottság. Tavaszi cipő újdonságaink megérkeztek! BAUER TESTVÉBE! Kossuth Lajos-utca 4. (Három Szerecsen épületben.) „Ő" Harold Loyyd vígjáték-attrakció Megjött a gólya! szombaton és vasárnap a Korona Mozgóban Megérkeztek a tavaszi njdonságai. Férfi cipők egész és fél 22*— P-től Női cipő 19 50 iViosó selyem harisnya , 5*80 „ Széchenyi-tér 24. sz. Kultur Mozgó Csütörtökön, március 17-én A RÓKAÚT. Königsbergi diákregény 10 fejezetben. Házasságtörés receptre. Vígjáték 7 fejezetben. MEGNYÍLT M Kántor József mukelmeíestő és vegytisztító üzlete Kossuth Lajos-utca 3. sz. Három Szerecsennel szemben. Elsőrendű gallér és kézelő tisztítás darabonként 12 fillér.