Esztergom és Vidéke, 1928

1928-02-02 / 10.szám

hajóállomásfőnökök, Laping Miklós póstafőnök, Marosi Ferenc keresk. tanácsos s még sokan mások. Kivonultak még a főgimnáziumi cserkészek gyönyörű zászlójukkal és a zenekarral valamint a leventék két csapata Jaksics Aladár alezredes, vá­rosi testnevelési főparancsnok veze­tése alatt. Amikor közel egy órai késéssel beérkezett a vonat, megszólaltak a város összes harangjai, a cserkész­zenekar rázendített a Himnuszra és zúgó éljenzések között szállott ki a biboros egyházfejedelem dr. Bárdos Rémig főapáttal együtt. A hercegprímást elsősorban dr. Huszár Al&dár üdvözölte az alábbi szavakkal: Főmagasságú Biboros Hercegprímás Ür! Eminenciás Uram 1 Mélységes tisztelettel, szeretettel és nagy-nagy reménységgel eltel­ve üdvözlöm Eminenciádat, midőn mint Magyarország biboros herceg­prímása először lépi át Szent István városának küszöbét. Eminenciád az örökvárosból, ahol az egyetemes kereszténység évezredes tradíciói élnek, jön abba a magyar városba, ahol a magyar kereszténység évszá­dos tradíciói élnek. Amikor Eminen­ciád Rómába ment, mint egyszerű szerény szerzetes, nem vive magá­val semmit, csak lelke és szive gazdag kincseit, dehogy is hitte, hogy bíborral övezve, hercegi koro­nával a fején fog egykor bevonulni a magyar Siónba, mint egy sokat szenvedett nép vigasztalója, remény­sége és vezére. Tudom, hogy emi­nenciád nem kereste ezt a díszes, de oly felelősségteljes megbízatást, de mint férfi és mint Istennek bölcs rendeléseibe megnyugvó hivő lélek, nem tért ki a kötelességek elől, nem érezte, hogy az ur Jézus Krisztus küldi, ő hivja és ő vele lesz nehéz munkájában. Mi alázatos lélekkel csak azt mondjuk erre, hogy áldott legyen az, aki az Ur nevében jön. Ezekkel az érzésekkel .köszöntöm én mint a magyar kormány képvi­selője nemcsak a kormányzat, de a kormányzatomra bízott egyesített vármegyék nevében is Eminenciádat. Érezze Eminenciád, hogy itt tisztelet és szeretet veszi körül, érezze Emi­nenciád, hogy hűséges hivő tábor környezi, amely vezéri szóra vár és amely hivségesen fogja követni azon az uton, amelyet Eminenciád kijelöl. En bevallom Eminenciádnak, hogy mi Eminenciádtól sokat nagyon sokat, csodákat várunk. Nem csak abban, hogy mint a magyar katoli­kus egyháznak a feje és vezetője egyházát újból régi dicsőségének, fényének magaslatára emeli, de abban is, hogy áldásos tevékenysé­gével az erkölcsi integritás oly magas fokára fogja ezt a magyar népet emelni, hogy ez a nép mindazon feladatokat és kötelességeket, ame­lyeket az isteni gondviselés számára kijelölt egy igazán nagy nemzethez méltó álhatatosággal erővel és elszánt­sággal fogja megoldani. ^Eminenciád címerének jelszavául az igazságot választotta a béke előtt. Tudom hogy ezen nemes elhatározását magyar lelkének fájó sugallata váltotta ki. Legyen béke, de ha nincs igazság akkor legyen harc ha kell, ez az amit Eminenciád férfias bátorsággal, véres csatákban hősként harcoló dicső elődeihez méltóan nekünk ki­jelentett Mi azt megértjük, hiszen akit meggyaláztak kifosztottak az mindanyiunk édes anyja a drága magyar haza. Ez a martirkoszorus drága szent, ez az édes anya öleli most kehiére hazatérő nagy fiát nem ad neki ugyan olyan [vagyont, fényt pompát, mint boldogabb idők­ben elődjeinek, de ad határtalan bizalmat, szívbéli szeretetet és hitet és erős mély hitet, hogy az igazság a mi igazságunk mégis csak győzni fog. Ebben a meggyőződésben mély­séges hódolattal üdvözlöm eminen­ciádat. Az Isten hozta, az Isten éltesse! Utána dr. Antóny Béla polgár­mester a következő beszédben üd­vözölte a város közönsége nevében a székhelyére érkezett biboros főpapot: Főmagasságú és Főtisztelendő Bibornok Érsek Ürl Magyarország Hercegprímása l Harangzugás, zászlódisz, boros­tyán zöldje, fenyőág, ragyogó szemű, kipirult arcú gyermekek, bizalommal, hittel megtelt, az élet gondjának baráz­dáival végig szántott emberek veszik Eminenciádat körül, amidőn szék­városának, magyar sionnak történel­mi földjére lép. Mélységes tisztelet és hódolat, bensőséges öröm, lelke­sedés és igaz szeretet tör ki a pri­mási székváros, Esztergom szab. kir. város nemes közönségéből, ami­dőn először köszönti az ország első zászlósurát, az egyházmegye főpász­torát, a város első polgárát. Az isteni gondviselés, a Szentatya elhatározása a legválságosabb és egy­ben a leggyászosabb időben küldte nekünk Eminenciádat és pedig egye­nesen a Rómából, az örök városból, ahonnan államiságunk bölcsőjéhez Asztrik pannonhalmi apát hozta a Szent Koronát, ^ahonnan nemzetünk az ezerév viharában, valahányszor a csüggedés, a pusztulás vett rajta erőt, mindig vigaszt, hitet kapott megújhodásra, a feltámadásra. Egy testvérnemzet fővárosából jött Eminenciád, mely nemzet a világ égésből győztesen kerülve ki, a tiszta erkölcsöt, a munkát, az önfeláldozó hazaszeretetet emelte trónra s feled­ve a háború borzalmaif, baráti segítő kezet nyújtott felónk, nemzeti létün­kért életét, vagyonát, mindenét fel áldozó magyaroknak, akiket a világ szégyenére megcsonkítottak, meg­aláztak. Könny, gyász mindenütt. A mának aggódó bánata, a holnapnak emésztő gyötrelme osztályrészünk. Gazdag és szegény, hatalmas és tehetetlen kálváriát jár itt. Az ország első zász­lósurának, Magyarország Hercegprí­másának, a bibornoknak is tövises az utja. Eminenciád a város öröm­Újongása, mérhetetlen lelkesedése között vonul palotájába, amint oda belép, tekintete a Dunára s azon keresztül a rab magyarokra esik. Szive megdobban, lelke összeszorul, ajka imára nyílik, a primási koszo­rújában az első tövis már meg is van. Gyűlölet, meghasonlás mindenütt. A meggyötört, megkínzott magyar lelkek, mint a kiszáradt ugar, lan­gyos eső után, ugy vágyakoznak az igazság, a béke, a megértő szeretet után. A szeretet után, mely vizet fakaszt a sziklából, mannát hullat a pusztában, mely betegeket gyógyít, halottakat támaszt, mely öt kenyér­rel ötezer lelket táplál, mely a keresz­ten is megfeszítve igy szólt: „ Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." Főmagasságú Bibornok Herceg­prímás Ur ! Ez a megtépett, megalá­zott nemzet, az ős koronázó Esz­tergom város ilyen szeretet után, ilyen lélek után epekedik s bizva az isteni Gondviselésben, történelmi hiva­tásában, hittel, reménységgel köszönti Eminenciádat, krisztusi szeretettel kéri tudásának erejét, lelkének nemes­ségét, atyai szivének melegét és lel­kesedve kiáltja : Isten hozta I Isten áldja I A nagy hatást keltett magasszár­nyalású üdvözlő beszédek elhangzá­sa után a hercegprímás mélyen meg­hatva a következő keresetlen sza­vakban köszönte meg a szívélyes és meleg fogadtatást: Szeretett magyar testvéreim, ked­ves híveim ! Úgy érzem magam, mi­kor székvárosomba megérkeztem, hogy ez az a föld, a melyen nekem élnem és halnom kell. Ez a föld, ez a város eddig sem volt ismeretlen előttem, mert a háború vége felé itt dolgoztam a városban és a környé­ken. Úgy érzem, az lesz élethivatá­som, hogy ezután is fiatal erőmhöz képest dolgozzam megtépázott, meg­alázott magyar hazám és egyházme­gyém javára. A tövisek nem isme­retlenek előttem, de meg vagyok győződve arról, hogy tövisek és ke­resztutak nélkül nem lehet a feltá­madáshoz ljutni. Ezért arra kérem mindnyájukat, ne irtózzanak a mun­kától, a tövistől, a kereszttől, ha azt akarják velem együtt, hogy Magyar­ország ismét Magyarország legyen. Ily érzülettel jöttem haza. Ha nem haltam meg a hazáért, hát élni és dolgozni akarok érte. Mindnyájan, kik átéltük a nagy világégést, le­gyünk rajta, hogy ezt az életet, amelyet sorsunk meghagyott szebbé, jobbá tegyük. Szent meggyőződéjem, hogy a becsületes munkát az em­berek, a nemzetek is észreveszik és megbecsülik. Felhivok és felkérek mindenki^ mint az előttem szólók megígérték, hogy minden erejét és tudását adja ahhoz, hogy haladhas­sunk, épülhessünk. Adja Isten, hogy munkánk édes hazánk javára men tül eredményesebb legyen, amihez az Isten áldását kérem. A hercegprímás beszédének vé­geztével a pályaudvaron várakozók szűnni nem akaró éljenzésbe törtek ki, majd pedig a pápai himnuszt játszotta el a cserkésiízenekar. A pályaudvari fogadtatás végezté­vel a hercegprímás a feldíszített ki­járaton ét a primási diszfogathoz ment, melyben dr. Bárdos Rémig főapáttal helyet foglalt s megindult a hosszú kocsisor több autóval a városba. Az állomástól a primási pa­lotáig leventék és különböző intéze­tek növendékei álltak sorfalat, ezsr és ezer éljenző emberrel a hátuk mögött. Lassú menetben haladt a kocsisor. A biboros főpap a Hősök emléke előtt rövid időre megállott és ültéből felemelkeeve levett kalappal rövid imát mondott, mely után meg­áldotta az emléket. A menet körül­belül fél 6 órakor ért a primási pa­lotához. A palotában. Mintha megsejtették volna, hogy a biboros főpap lelke mélyéből sze reti a dalt — aminek később kife­jezést is adott — a növendékpa­pok Béres István karkáplán vezetése alatt üd/özlő dallal köszöntötték fő­pásztorukat a lépcsőházban. Az ének elhangzása után a következő sza­vakban köszönte meg az dalüdvöz­lést: „Énekeljenek 1 Szívből aki sze­ret énekelni, annak lelkiisnerete nyu­godt." A tanítónőképző-intézet egyik növendéke pidig gyönyörű csokrot nyújtott át a hercegprímásnak. Ezután pár percre lakosztályába vonult, ahol meglepődve találta az esztergomi tanítónők csokrát hódo­latuk jeléül, majd a palota három termében gyülekezett hódolók üd­vözlését indult fogadni. Dolgozószobájában már várta a székesfőképtalan teljes számban, Kris­ton Endre dr. egri segédpüspök, Esztergom összes kam* papsága és nagyon sokan a vidékről sőt a meg­szállott területről is. Vivát! kiáltás­sal fogadta az egybegyűlt papság a belépő fopásztort. Dr. Walter Gyula c. püspök, nagyprépost, főkáptalani helynök ékes latin szónoklatban üdvö­zölte hódolattal a kardinalist, aki szintén latin nyelven válaszolt. A többi között mintegy mentségül mon­dotta, hogy köteles papi engedel­messége kényszeritette elfogadni a főpapi méltóságot. A kath. papság elvonulása után Lőke Károly, szomódi ref. kerületi esperes, ez alkalommal püspöki meg­bízott, Komjáthy Aladár, Nagy Kon­rád, Csizmadia Dániel, Pályi Sándor lelkészek, dr. Virág Zsigmond egy­házkerületi ügyész és az itteni hit­község küldöttségével léptek a pri­más elé. Lőke Károly a református egy­házak legmelegebb hódolatát és tisz­teletét hozta annak, aki az úr nevé­ben jön. Habár — úgy mond, külön külön oltárnál imádjuk is az Istent, van egy [közös oltárunk amelynél találkozni kell minden magyar em­bernek és ez a hazaszeretet szent ol­tára, amelynél áldozatot kell hoznunk. Megköszönve az üdvözlést, meg­győződéssel mondja a bibornok, hogy áldozatott hozni komoly elhatározása. Hangoztatja az egységes békét és nagyra becsüli a ref. egyházak üdvöz­lését, kölcsönös megértést ígér az igazság és béke jegyében és hang­súlyozza, hogy Istent nem ismerve, hazát nem lehet építeni. Második küldöttségnek, miután az előbbi tagjait bemutattatta magának, dr. Kovács Sándor egyetemi tanár evangélikus püspöki megbízott, Kar­csay Miklós vmegyei főjegyző és több hitközségi tag kíséretében jelen­tek meg a primás előtt. dr. Kovács beszédjében elismeréssel hangsú­lyozta azt az államalkotó munkát melyet a kath. papság a magyar kereszténység első századában vég­zett. Szebb ós boldogabb magyar hazát kivan és Isten áldását kéri a hercegprímásra. Midőn megköszöni a tisztelgő üd­vözlést, beszédje folyamán kifejti hogy hazaszeretetben egységesnek kell lennie mindenkinek. Lelkétől távol áll a disz és tudatában van fele­iőséges állásának terheivel. Ha eddig dolgozott a hazáért, most az folytat­ni akarja és ezzel a bemutatkozásra került a sor. Végül az esztergomi izraelita'hit­község tisztelgett. Dr. Spiegel Ármin rabbi egyházi díszben, héber nyelven mondott citátumot az ótestamentum­ból. Méltatta a megboldogult Cser­noch János prímás érdemeit, mint jó aiyáét. Üdvözli a bibornokot mint aki a nagy Rómából a magyar Kis­rómába jött, hogy felvegye az itt hagyott palástot. Újból hódolattal üdvözli a magyarországi legrégibb izr. hitközség nevében és engedély kért, hogy áldást mondhasson. Héber nyelven elmondott áldás után a hercegprímás köszönetet mondott a hit és va'lásosság által áthatott szó­noklatért. Személyében —folytatja — a szegény ember gyermekét látja felmagasztalva. Nagy méltóságát úgy fogja viselni mint elődje és ehhez mindenki segítségét kéri. — Erköl­csi alapra helyezi a fősúlyt mint amely nélkül a haza nem létezhet. A hitközségi tagok bemutatkozása utan feltárult a vörös szalon szárnyas ajtaja és a jobb felől álló helyben állomásozó haderő küldöttségének nevéban vitéz Zay Ödön zászlóalj parancsnok hódolatteljes tisztelettel üdvözölte a bibornokot, aki még rövid pár év előtt mint bajtárs állott mellettük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom