Esztergom és Vidéke, 1928

1928-12-08 / 98.szám

létszámnál sokkal több utast vesz föl, úgy hogy, ha egy utas le akar szállni, 6-nak ki kell jönni, hogy végre-valahogy az egy kijöhessen. Ez előbb-utóbb egyszer majd sze­rencsétlenséget fog előidézni. — A diákok részére pedig teljesen külön menetet kell beállítani, vagy a férő­helynek megfelelően engedjenek oda olyan utast, aki társalgásban nem veszélyes és nem káros az ifjúságra. Minél előbb rendet kérünk, de nagy rendet ezen közlekedési vállalat mű­ködésénél. Tisztelettel Csere József." Magyar azsúr-zsebkendők 1 drb 60 filler Scnwachnál. Gyapjú harisnyák Keménynél. Wings a szárnyas em­ber szimfóniája. Bemutatja a Korona Mozgó. A magyar sajtó véleménye a „ WINGS" premierről a Royal Apol­lóban. Pesti Hirlap: „Az új idők filmje ez. Az új emberé, a levegőben járó emberé: a szárnyas emberé. A levegőben járó embernek egészen mások a vonatkozásai az élethez és halálhoz. Ez az első eset, amikor megmerték kísérelni teljes valóságá­ban filmre vinni azt a hősies gyö­nyört és azt a halálos, szakadatlan mámoros veszélyességet, ami a szár nyas ember sorsa. A légi felvételek hallatlanul izgalmasak, szépek, nagy­hatásúak. A rendezés bravúros és érdekes az egész film, amint kima gaslik a mozi szokásos teljesítmé­nyéből új utak és új lehetőségek felé mutatva." — Bemutatásra kerül a Korona-Mozgóban. Pliszlrozás 1 alj 2 pengő Schwachnál. Hó-cipő, sár-cipő megbízható mi­nőség Keménynél. Levelezőlapok az integer Ma­gyarországért. A Magyar Asszo­nyok Nemzeti Szövetségének kiadá­sában jelentek meg azok az egysze­rűnek látszó, de rendkívül artisztiku­san ható és az egységes Magyaror­Nagybani árusító Esztergom és vidéke részére Yörös József Esztergom. szág megcsonkítását nagyszerűen szemléltető levelezőlapok, amelyek „Trianoni Lapok" elnevezés alatt ke­rültek forgalomba. Mintegy 50.000 példányban, magyar és angol nyel­ven bocsájtotta ki a Szövetség a la­pokat/ amelyek egy rendkívül ügye­sen mozgatható szerkezettel mutat­nak reá a trianoni béke gyilkos ha­talmára, mely végzetesen széttépte és meggyalázta az ország határait. Most vannak előkészületben a né­met, olasz és holland fordítások. Ed­dig főleg keletre, Japán és India felé küldte a MANSZ a trianoni lapokat, hogy túl a határokon is látható le­gyen Magyarország gyötrelmes meg­csonkítása. Rendkívül fontos és szük­ségszerű lenne, ha a magyar közön­ség legszélesebb rétegei is érdeklőd nének e lapok iránt, különösen pe­dig iskolák és társadalmi egyesüle­tek. Minden magyar házban olt a helye a trianoni lapnak, amely egy­úttal kis térképe is a trianoni és az ezer éves egységes Magyarország­nak- k Rádióval szerelik fel a csen­dörséget és rendőrséget. Szci tovszky Béla belügyminiszter fővá­rosi, tudósítók előtt kijelentstte hogy a magyarországi összes csedőrsége­ket rádióval fogja felszerelni s gond­ja lesz arra, hogy még a legkisebb rendőrőrszoba és csendőrségi állomás is megkapja a maga rádióját. A világ állatállománya. Az utolsó erre vonatkozó statisztikai adatok érdekes összehasonlítást tesz­nek lehetővé az 1913-as és 1925-ös állatállomány között. Európában 41 millió állatot számoltak össze az 1913. évbelivel szemben. Az európai lóáliomány elsősorban, Angliában, Oroszországban, Franciaországban csökkent. Az orosz lóáliomány azért ma is eléri a 18 milliót és a Német­birodalom 4 millió lovával ismét elérte a békebeli szintet. Amerika lóállományát^ 15 millióra becsüli* A világ marhaállománya 1913 mai szemben szaporodást mutat. Euró­pában 100 millióról 140 millióra emelkedett. Első helyen áll Orosz­ország, azután jönnek Németország, Franciaország, és Anglia. A világ összes marhaállományát 580 miliióra becsülik ebből 33% jutna Ázsiára, ugyanannyi Amerikára és 24% Európára. A sertésállományban Európában és Amerikában nem volt észlelhető változás Ázsiában és Afrikában erős a csökkenés. A juhok száma Amerikában csökkent. Európá­ban 190 millió darabot számláltak ez a mennyiség a világ juhállomá­nyának egyharmadát képviseli. A jelzett időben (1925-ben) Csonka magyarország állatállománya a kö­vetkezőkép oszlott meg: szarvasmar­ha 1,920.026, ló 875.768, sertés 2,632.966, juh 1,890.511. Ondoláiás, manikűr özv. Német Ferenc­nénél Német-utca 9. AGéisodrony ágybetétek :rJ; damentes kerítés folyóméterenkint 20 fillér­től feljebb, minden hozzávalóval. Javítások gyorsan és mérsékelt.árakban esz­közöltetnek, valamint sziták és rosták a leg­jobb minőségben kaphatók Erdélyi Bélánál Sz. Lőrinc-utca 11. sz. Buzárovics mellett. Ócska öetfitt vas M^LSt™ vesz a Hercegprimási Gépgyár. egy jókarban levő sötétkék' nikkel­aljú gyermekkocsi olcsó áron. • Kossuth-utca 27. sz. alatt. 2 szobás világos lakások Sz, Anna­utca 16. szám. RnlttÁPnalf vag y muhelyne« két egymás­liantai liaR Da nyíló helyiség kiadó Rud­nay-tér 12. sz. Detektoros készülékek és fejhallgatóval együtt 15 pengőért kap­ható : „ Meteor" Vili. Váll. Esztergom Kos­suth Lajos utca 7. sz. Tsnillrfnolf f elv étetik egy jobb házból való lallíllüllaR fiú Pelczmann László üzletében egy elegánsan bútorozott udvari szoba egy vagy két személynek Kos­suth Lajos-utca 30. szám alatt. Eladd ház. Német-utca 41. sz. ház sza­badkézből eladó. Érdekődők forduljanak városházán a házfelügyelőhöz. Ä két udvari lakás azonnal Sz. Anna­" utca 7. szám alatt. az előrehaladott szezon miatt mélyen leszállított (gyári) áron árusiitatnak el. Héviz-utca 11. sz. I. e. áthelyezés folytán azonnal illetve május l-re 3 illetve 5 szobás föld­szinti lakás Jókai-utca 1. szám alatt. Bő­vebbet az esztergomi m. kir. honvédállomás parancsnokságnál és Kamenszky Gyula dr. háztulajdonosnál Budapest, Lónyayutca 52. szám III.—18. fcladű közelben nagy mennyiségű agfa. Cim a Kiadóban. diófa és szilvafa-törzsek. — Cim a Kiadóban. biztositó intézet keres széles­körű helyi ismeretséggel biró, intelligens üzletszerzőt. — Nyugdijas­vagy B. listásnak jo mellékkereset. — Cim a Kiadóban. tanulónak felvétetik egy erósebb testalkatú fiú Né­met-utca 18. szám alatt. Rikkancs állás azonnal elfoglalható. Cim Csenke,. Angyal-utca 8. í kétszobás szép lakás, mely azonnal elfoglalható Anna-utca 22. sz. alatt. UonUPCipPDcIfQrláO Jóforgaimú, bereade­I ujj Jüanul CoftuUSO z ésset együtt halat­eset miatt kiadó. P-skűzletnek is alkalmas. Cim a kiadóban. Leghorn ™*™ UH cserslhetők. Ugyanitt bútorok is eladók. Cim Tokod-Altáfo 8. sz. kakasok íö ^ nssit ° s c^yabói £lnflj4 Szentgyörgy-utca 3. szám alatti ma­LluUU g a nyos haz és a Gyurgyalagban fel hold föld. Esetleg bérbeadó. — Bővebbet ugyanott. Kölcsön vennék jaró nagy Singer varró­gépet havi díjazásért. Cim a kiadóban. E lúÚÚ hlít.iMllf Eg y diszes diófából fara­líüJU UUlülUK gott ebédlő es egyébb kü­lönféle tárgyak eladók. Bóvebbst Kossuth Lajos-utca 26. sz. 4 mm. száraz tűzifa és kukoricale­vél Balassa Bálint-utca 17. sz. alatt. Elad •j szabadkézből az Attila-utca 13. sz, H ház. Bővebbet ugyanott. f l&Hl a Szentgyörgy-utca 16. sz. félház, LlfilrJ mely áll 1 szoba, konyha és istálló­ból. Bővebbet ugyanott. ÍM szigeti sarjú és árpaszalma Dorogi­út 33. szám alatt. SPPfPC 4 darab egyenként méter­ed lud mázsás, eladó Szitás Imré­nél a Kolos-kórház fölött. Szigeti Hízott sertés C7PH9 na g vo,3D mennyiségben el­d£.Güa adó Ddrogi-út 12. sz. kb. 80 kilós eladó Erzsé. bet királyné-utca 30. sz. á egy különbejárató bútorozott szoba * és egy 1 szoba és konyhás lakás. Cim a kiadóban. Hí-, sár- és tornacipő szakszerű Vincze László cipészmesternel Lőrinc-utca 6. szám. E íftAá konyhabútor, két gyermekágy és egy •»IIa farkaskutya. Cim a kiadóban. SfflCápfnnáefin'y tan uló felvétetik Szalva nUdal lUllaoliUt Józsefnél Kölcsey-u. 15. ^V?íiín!fppf elad(i Honvedtemető-út 9 szám 04UIUHGII Szentgyörgymszőn. Flflflli a Simor János-utca 86. számú ház, hltUlU mely áll 1 szoba, konyha és istál­lóból. Bővebbet ugyanott. |(éf híl7tp'plf 150 né gy sz °göles Dorogon, nei IIOXlGtGÄ közvetlen a piactérnél sza­badkézből eladó. Cim a kiadóhivatalban. ÉRTESÍTÉS. Vagyok bátor az igen tisztelt ház­tulajdonos urak becses figyelmébe ajánlani, hogy vízvezetékeiket még az erős fagyok beállta előtt saját érdekükben alakíttassák át, amit ol­csón és azonnal jótállás mellett vál­lalok. Szives pártfogást kérve, maradok kiváló tisztelettel KAPUS GYULA lakatos és vízvezeték-szerelő Mária Terézia-utca 12. sz. alatt (a Hősök szobránál). Négylángú bronz-csillár felszereléssel 26 peng£ő. Kapható METEOR Villamossági B. T. Esztergom, Kossuth-u. 7. Villanyszerelés és minden e szakba vágó munkát lelkiismeretesen és a legjutányosab­ban végez SZARVAS JENŐ villanyszerelő Simor-utca 87. sz. Antenna szerelések. Akkumulátor töltések. Olcsó csiliár beszerzések. 14841./1928 pm. szám. Közzéteszem, hogy a vármegyei avató bizottság minden hét* csütör­tökén a vármegye székházában mű­ködik, ahol az érdeklődők okmá­nyaikkal a délelőtti órákban jelent­kezhetnek. Esztergom, 1928. november 29.-én. Dr. Antóny Béla s. k. polgármester. „KORONA" MOZGÓ. Szombaton, december 8-án Madame Pompadour A hires kegyencnő szerelmei 9 felv. Két kétfeivonásos amerikai burl. Kraszin orosz jégtörő diadalmas útja. Vasárnap, december 9én: A kedélyes kórház. Vigjáték 7 felvonásban. Ne játsz a tűzzel! Kalandok 8 felvonásban. Kraszin orosz jégtörő diadalmas útja. Wi 1 d en steínségen —50 kg-os plombált zsákokban és aprított 25 kg-os zsákokban I fkpÁv%A QánAnV ladlPáifiiV áíi ÍáífekaWíg&g&':a ^K^c^árav Ir^TtiÁniriíi^ifa házhoz szállítva juta- IiUI allu Of&HUUI ff VM. 'mWmáWá UlVBAlyfll W Sűttl HA 113/111911J iUáliCl nyosan beszerezhető t űzifa és szénkereskedőnél. Tel. 101

Next

/
Oldalképek
Tartalom