Esztergom és Vidéke, 1928

1928-10-07 / 80.szám

pén (bejárat a Táti-utról) bajnoki futbalmérkősés lesz a B.S.E. (Buda kalász) és az E.S.C. I. csapatai között. A nagymarosi dalárda zászló szentelése. Fényes kulturünnep ke rétében tartotta zászlószentelését mult vasárnap a nagymarosi dalárda. A ünnepen több vidéki és fővárosi dal­kör szerepelt. Hakl N. Lajos, Maurer József, Gábler Vilmos karnagyok büszkék lehetnek az általuk vezetett énekkarok teljesítményére. A nagy számú közönség, melynek soraiban a környék minden számottevő kul íurintézményeinek reprezentánsai kép viselve voltak, sok tapssal, elismeréssel honorálta a kiváló együttesek által nyújtott műélvezetet. A S. Schmidt, Hódossy, Bergmann kamara trió a Schubert centennáriumra való tekin­tettel a nagy mester műveiből adott elő nagy tetszés mellett két triót. Az ünnepély az összes dalárdák együt­tes énekével fejeződött be. A bekebelezett adótartozást nem kell valorizálva fizetni. Ér­dekes kérdést kellett' eldönteni a Kúriának egy polgári per során. Azt a kérdést ugyanis, hogy egy beke belezessél biztosított követelés, a bekebelezésnek megfelelően szÁm­szerint, vagy pedig valorizált érték­ben elégítessék ki abból a vételár ból, amely a biztosítékul szolgáló jelzálog eladásából befolyt. Érde­kessé tette a kérdést az, hogy egy adótartozásról volt szó. A Kúria ítéletében kimondotta, hogy még adótartozás sem követelhető valo­rizálva telelekkönyvvel való beke­belezés esetében. Ha már kell lennie, legalább helyesen legyen. A mi takarék­pénztárunk kétségkivül sokat áldo­zott amikor a régi Fürdő-szállodát átalakította modern szállodává, für­dőparkot létesített. A bérlő is ipar­kodott nívón tartani a Szent István Fürdő-szállodát, melynek homlok­zatát el is látta modern reklámtáb­lákkal. Van azonban a homlokzaton egy kis igénytelen fekete tábla el­helyezve, mely falusi korcsmára emlékeztet. Valami régi törvény van citálva a táblácskán mely figyel­mezteti a lovas fogatosokat, hogy nem szabad etetni a korcsma előtt. Ha már megköveteli az idézett tör­vénycikk, hogy a helyiség előtt nem szabad etetni, legalább két „1" be­tűvel irják az „állat" szót. Ahol annyi helyesen írni tudó idegen for­dul meg autóval, ne tegyük nevet­ségessé magunkat. Emil Janings Elsodort ember. Lúgkő. Mintegy 22 nap előtt egy idősebb asszony, aki nem valami jó viszonyban élt menyével, lúgkövet ivott. Azóta a Koloskorházban ápol­ják, mert súlyos belső égést szen­vedett. Újabban az a gyanú merült fel, hogy nem véletlenül került az ivóedénybe a lugkő, hanem az öregasszony menye készítette oda. Amikor az öregasszony este haza­jött, a félhomálycan lehajtotta a mérges folyadékot. Nem változott a vasúti menet­rend. Az Esztergom—Budapest he­lyiérdekű vasútvonalon a menetrend nem változott. A kiránduló vonatok is közlekednek még október 28-ig. Fertőző betegek kötelező el­különítése. Az utóbbi időben kéte­lyek fordultak elő aziránt hogy olyan esetekben, amikor a hatósági orvos a ragály továbbterjedésének veszélye miatt a fertőző betegnek lakásán való gyógykezelését meg­engedhetőnek nem tartja és a kor­házba szállítását elrendeli, — vehet-e igénybe az egészségügyi hatóság kényszerítő eszközöket, ha a beteg hozzátartozói ilyen rendelkezésnek ellenszegülnek. A népjóléti miniszter határozata értelmében a hatóságnak ilyen ellenállás esetén igenis joga van kényszerítő eszközök igénybe vételével is kórházba szállítani az elkülönítendő beteget. A miniszter azonban megvan győződve arról, hogy a betegnek és családtagjainak bizalmát élvező orvos kellő tapin­tattal és felvilágosítás meggyőző erejével minden esetben meg fogja találni a módját annak, hogy a tör­vény szigora ós az erőszak lehető leg ne alkalmaztassék. Emil Jannings Elsodort ember. A végrehajtók az iparosoknál nem< vehetik birói zár alá a megrendelő árúját. Minthogy a válságos anyagi viszonyok közé jutott a kisiparosoknál a végrehajtó közegek nagyon sok esetben olyan ingóságokat is zár alá vesznek, amelyek voltaképen nem a végre­hajtást szenvedő tulajdonát képezik a belügyminiszter elrendelte, hogy a végrehajtók kötelesek a végrehajtást szenvedőnek tiltakozását jegyző­könyvbe foglalni akkor, amikor ide­gen ingóságokat helyeznek zár a'á. A belügyminiszteri rendelet nagy megnyugvást keltett az iparosság körében. Könnyen akar járni-kelni Hermann cipőt kell viselni! Mezőgazdasági munkások a szakképzettség kikötését kíván­ják. Ugy az állandó, mint az idő­szaki földmíves munkáknál az utóbbi időben mindgyakrabban fordult elő, hogy az ipari munkások is nagyobb számban vettek részt ily nemű mun­kálatokban. Értesülésünk szerint a Földmunkások Szövetkezete most a kamarák utján felterjesztéssel fordul a kormányhoz, hogy a mezőgazda­sági munkásokra nézve is mondassék ki szakképzettség igazolása. Téli menetrendek. Mi maradt meg, mi szűnik meg, milyen új kapcsolatok keletkeznek, a most életbelépő új téli menetrend teljes anyagát egész terjedelmében és feltétlen pontossággal közű a "Vasúti Útmutató" ma megjelent téli kiadása. A testes könyv közli a Máv., a helyiérdekű vasutak és az összes maganvasutak teljes téli menetrend­jét, a külföldi csatlakozásokat, a hazai hajójáratokat, a közúti posta­járatokat a mozgó és kalauzpóstákat. Benne van a postai és valamennyi magánautóbuszjárat teljes menet­rendje, végezetül az összes hazai közlekedési vállalatok személy- és podgyászdíjszabása. Nem hiányzik természetesen a repülőjáratok menet­rendje és díjszabása sem. — Ára 1 pengő 60 fillér. — A Vasúti Útmutató téli kiadását, mely a maga nélkülözhetetlen tájékoztató kézsége mellett a magyar közlekedési szer­vezet álandó gyarapodásának is érdekes dokumentuma, néhány nap múlva követi a Vasúti Útmutató Nemzetközi Kiadásának hatalmas új kötete. Magyarország védőasszonya. (Könyörgés Szűz Máriához) cimmel most jelent meg székelykereszturi Molnár Sándor közismert székely költő, főhadnagy legújabb verses munkája, mely a Szűz Mária val­lástörténelmi hagyományaink első ilyen irányú feldolgozása. A három részből álló munka első része tár­gyalja Szent István halálát és Magyar ország felajánlását szűz Máriának, a második rész a Mária kultusz fejlődését tartalmazza. A harmadik rész „ Könyörgés Mgyarország Védő­asszonyához", a legszebb része a verses munkának. Az imádságos hit, a szívből jövő fohász, az izzó hazaszeretet ragyogó gyöngyszeme minden szava. A „Magyarország Védőasszonya" cimű könyvecske ára 1 pengő. Megrendelhető után­véttel Molnár Sándor iró, Ludovika Akadémia, Budapest. Az „Ojság" új száma „A jövő esztendő regénye" címen megkezdte Nagy Imre uj regényének közlését, amelyben mindenki benne van. A Bölcs Rabi e héten is remekel, a Halász-ügyről szenzációs riport és sok vicc. A Jolii Bocher kritikája hallatlanul mulatságos. Az új diák­pályázat gremek. Mutatványszámot ingyen f küld a kiadóhivatal, Buda­pest, VI., Ó-utca 12. Gyapjú, delén 1 mtr 1 pengő Schwachnál. Idősebb hölgyeknek legújabb hócipő — nem kell cipőre húzni, fájós lábak egyedüli gyógyítója — érkezett Hermannhoz, Lőrinc-utca 2 Mindenkit meglep Illés Sándor Széchenyi-téri divalüzletének óriási választékú ősziujdonságokkal felsze­relt raktára, u. m. férfi és női szö­vetek, ruhaselymek és bársonyok, barchet, vászon, kanavász, damaszt ágy- és asztalneműek. Ágyterítők, függönyök és szőnyegek. Posztó, berliner, váll- és fejkendők. Kötött divatmellények, pulóverek, szvette­rek, tricok ós harisnyák. Szolid és pontos kiszolgálás I Olcsó árak 1 Őszi szállításra I. a. Wilden­steinsegen porosz dió szén s Hin­denburg koksz kedvező fizetési fel­tótelek mellett már most megrendel­hető Tamás Sándor szállítónál Kos­suth Lajos-utca 52. sz. Legfinomabb pamut és len vász­nak Schwachnál. ér ^ 0 „ítél a Dnyeszter l u Ez a film az anyák emberfölötti szenvedését, a szerelem és az anyai szeretet vég­telen összeütközését és küzdelmét játssza meg. A film óriási meglepe­tése lesz a mozilátogató közönsé­günknek. Legközelebb kerül a Kul­tur-Mozgóban műso:ra. A legszebb és legolcsóbb női és lányka őszi és téli kabátok Vermesnél. Plissé, guvré szépen, hibátlanul, olcsón csak Keménynél. Megállapítást nyert, hogy a legnemesebb angol szövetekből, me­lyek női és féifi télikabát, valamint öltöny és kosztümökre alkalmasak, a budapeti minták áraihoz viszo­nyítva több mint 40 %-ot lehet megtakarítani méterenként Weisz Mór posztóáruházában Széchenyi-tér 15. összehasonlító táblázat a kira­katban is megtekinthető. „Zsarnok" Ramon Novarro izgal­mas és merész kalandorfilmje szom­baton kerül a Kultúrban előadásra. Ugyanakkor Norma Shaerer az ame­rikai filmprimadonnák legkedvesebbje is szerepel „Ketten a Lejtőn" cimű világvárosi erkölcsdrámában. Vasár­nap Harry Pielnek a berlini Ufa­gyárban rendezett nagyszerű filmje „Férfi-férfi ellen" izgalmas kalandor­történet 10 felvonásban kerül mű­sorra. A film rendezése és felvételei külön elismerést érdemelnek. Emil Jannings Elsodort ember. Tánckurzus. Tisztelettel tudatom a n. é. közönséggel és volt tanítvá­nyaimmal, hogy tánciskolámban (Magyar Király nagytermében) f. évi október hó 11-én (csütörtök) este 8 órakor tánckurzus veszi kezdetét kezdők és haladók részére. Beirat­kozni lehet kedden, csütörtökön ós vasárnap a tanítási órák alatt. Cso­port-tanítás és különórák egész na­pon át. Szives pártfogást kér Zachey Ilus tánctanárnő. Hamerli pécsi svéd, mosó, bőr, hajtó, soffőr-keztyűk Schwachnál. Női kézimunkák és összes len, pamut, selyem és gyapjúfonalak Schwachnál. Arany töltőtollak a legjobb mi­nőségben és olcsón kaphatók Müller I. irószerkereskedésében. Kossuth L. utca 20. Jäger féle alsőruhák, női férfi, gyermek kötött kabátok és angol harisnyák Schwachnál. Manikűr 60, ondolálás 80, faj. mosás vízondolálással 1*20 Pótersz fodrászüzletében Ferenc József-út 7. íróasztala kellemes és elegáns lesz, ha azt a sima és mosható lemezújdonsággal borítja be. Kapható Tábor Sz. utóda Müller I. könyv­es papírkereskedésében. Esztergom, Kossuth L.-utca 20. Saját érdekükben felhívjuk azon tisztelt poroszszén fogyasztókat, akik még téli fűtő anyaggal ellátva nin­csenek hogy téli szükségletüket üzle­tünkben mielőbb lekössék. A még mindig mérsékelt őszi árakon Königsrube szenet ujabb bányakö­tésünk terhére pár napig még fel veszünk; később az őszes szenek már csak a közismert drága téli árakon lesznek beszerezhetők, ha­azok egyáltalában waggon hiány miatt kaphatók lesznek. Marosi Jó­zsef és Fia vaskereskedők szén­osztálya. Lipcsei kikészítésű nemes szőr­mék beszerezhetők Weisz Mór posz­tóáruházában Széchenyi-tér 15. Ol­csóbb mint a fővárosban. Hétmillió darab egyfilléres kerül forgalomba. A pénzügy­miniszternek a hivatalos lap mos­tani számában megjelent intézkedé­dése értelmében ujabb hétmillió pen­gő névértékű egyfillérest vernek s e?zel az egyfilléres érmek össz­mennyisége 30 millió darabra emel­kedik. Régi recept szerint sziksóval pótolják a lugkővet. A lugkő forgalmat korlátozó miniszteri ren­delet uj életre keltett egy szinte feledésbe merült foglalkozási ágat, a sziksó seprést. A sziksó bizonyára van olyan használható lugkőpótló mint az e címen forgalomba került gyári termékek. Minden vasár és ünnepnap össztánc Magyar Király nagytermében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom