Esztergom és Vidéke, 1928

1928-09-27 / 77.szám

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1 ^BEfllEIiEIIK 1IIDEI TISABI&P ÉS CSÜTÖBTÖKÖl Szerkesztőség és kiadóhivatal t limor János-etca 18—20., •ova a lap Mellemi részét üleiö közlemények, továbbá u előfizetési s hirdetési dijak stb. küldendők. Telefon 21. Fömnnkatärs: VITAL ISTVÁN. Laptttlajdonot ét telelői azerketztSi LAISZKY KÁZMÉR Előfizetési éra i egy hóra 1 pengő 20 fillér. Egyes szánt ára hétköznap (2 oldalas) 10 fillér, vasárnap (4 oldalas) 20 fillér. Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza. Magyarország hódolata áz eukarisztia előtt. Soha nem látott pompával és fény­nyel vesz részt az ezeréves Magyar­ország katolikussága az I. Nemzeti Eukarisztikus Kongresszuson, amely október 4-én kezdődik és egybekap­csolódik a XX. jubiláris Katolikus Nagygyűléssel. A megállapított programm szerint ünnepélyes Veni Sancte vezeti be az eukarisztikus kongresszust, mely után október 5-én, pénteken délelőtt 11 órakor a Vigadó nagytermében az egyetemi és főiskolai ifjúság tart díszgyűlést. A gyűlés elnökei: dr. Glattfelder Gyula csanádi püspök és Batthyányi Strattmann László herceg lesz. A középiskolai fiúiskolák diszgyű­lése ugyancsak október 5 én délután 4 órakor a Vigadóban lesz. A disz­gyűlés elnökei: Svoy Lajos székes­fehérvári püspök és gróf Széchenyi György. A leányiskolák díszgyűlését két csoportban tartják. Az első csoport a Zeneakadémia nagytermében tartja díszgyűlését, amelynek elnöke gróf Zichy Gyula kalocsai érsek, a má­sodik csoport a budai Vigadóban tart gyűlést, amelynek elnöke Hor­váth Győző felszentelt püspök lesz. A férfiak október 6-án délután 5 órakor a Vigadóban tartanak gyűlést. A gyűlés elnökei dr. Serédi Juszti­nián biboros-hercegprimás és gróf Sommsich József lesz. A XX. Országos Katholikus Nagy­gyűlésen és az 1. Nemzeti Eukarisz­tikus Kongresszuson nemcsak egye­sek vesznek részt, hanem ennek a két országra kiható fontos esemény­nek súlyt ad az is, hogy Heves vár­megye példáját követve az összes törvényhatóságok hivatalos küldött­ségeket küldenek a fővárosba, ame­lyekhez a falvak és községek kül­döttségei csatlakoznak. A kongresszuson és a nagygyűlé­sen eddigi bejelentések szerint részt­vesz egy biboros, három érsek, az összes egyházmegyék püspökei, több felszentelt, választott és címzetes püspök, prelátusok, kanonokok, a megszállott területek Csonka-Magyar­országon élő püspöki kormányzói és a katolikus papság teljes szám­ban. Színpompás kép lesz, amikor ok­tóber 7-én a főváros utcáin az 01­táriszentséget kisérő eukarisztikus körmenet. A körmeneten több mint ötszáz pap vesz részt, ezenkívül het­ván zenekar, húsz énekkar és a hi­vők százezrei. A főváros elhatározta, hogy a ma­gyar katolikusság e kettős ünnepe tiszteletére fellobogózzák a várost. Hogy minél impozánsabb legyen ez az első eukarisztikus körmenet, a rendezőség, az Országos Katolikus Szövetség újból azzal a felhívással fordul a főtisztelendő papsághoz, hogy a szószékről buzdítsák a híve­ket a kongresszuson való részvételre. A rendezőség gondoskodott arról, hogy mindenki kedvezménnyel utaz­hasson fel a fővárosba, éppen ezért a kongresszus résztvevői féláron utaz­hatnak vasúton és hajón. A félárú utazás igazolvány ára 1 pengő, a tagsági jegy ára pedig 2 pengő. Rész­letes felvilágosítást a rendezőség ad. (Budapest, IV. Ferenciek-tere 7. III. lépcső I. emelet 8.) Nemzetközi idegenforgalmi kongresszus tagjai Eszter­gomban. Csonka hazánk határszélre jutott városát, Esztergomot immár m indsn Budapestre jött külföldi felkeresi. Látványosság már magában véve a város fekvése, ritka szép kilátásá­val és nemzeti, valamint műtörté­nelmi emlékei szakszerű magyará­zat mellett intelligens embert meg­lepnek. A IV. Nemzetközi Idegenforgalmi Kongresszus tagjait lobogó díszben várta a város vasárnap. A városhá­zán dr. Antóny Béla polgármester német nyelven üdvözölte a kong­resszus tagjait, akik nevében Junod, volt svájci miniszter válaszolt, aki mikor megköszönte a szives fogad­tatást, hangsúlyozva mondotta, hogy külföldön Magyarországot már nem ismerik félre, sőt már annyira isme­rik, hogy szívesen jönnek Magyar­országba. Maga is járt már hazánk­ban 35 év előtt s most családját is elhozta. A fogadtatás után az egész tár­saság automobilon a Bazilikába vo­nult, ahol dr. Lepold Antal prelátus­kanonok, főszékesegyházi plébános fo­gadta a vendégeket és mindenhol magyarázattal szolgált német nyelven. Mialatt a Bazilika szemlélése tartott, a Turista Dalárda Hajnali Kálmán kar­nagy vezetése alatt a vendég ek tisz­teletére „Kinek első szent királyunk", „Bús magyarok imádkoznak" cimű egyházi énekeket és a Himnuszt adta elő. Az énekszámok annyira megnyerték a jelenlévő svédek tet­szését, hogy elkérték azok partitú­ráját. Délben a Fürdő Szálloda nagy­termében díszebéd volt, amelyen dr. Mike Lajos káptalani főügyész an­gol nyelven és dr. Csonkás Mihály főreáliskolai tanár francia nyelven köszöntötték a vendégeket. A ven­dégek részéről Van Deventer hollandi delegátus angol nyelven válaszolt. Beszéltek még dr. Antony Béla pol­gármester és Bleszl Ferenc m. kir. kincstári főtanácsos, takarékpénztári elnökigazgató. Délután a Szent Gellért lukszus­hajón tértek vissza kellemes emlé­kekkel a fővárosba. A hajón a Nem­zetközi Hálókocsi Társaság látta ven dégül vacsorán a külföldieket. r HÍREK. í A bíboros hercegprímás Győ­rött. Serédi Jusztinián dr. bibornok hercegprímás, aki pénteken este ér kezett Győrbe, ahol rendkívül lelkes fogadtatásban volt része, szombaton reggel 8 órakor a győri székesegy­házban elmondott csendes mise után Fetser Antal megyéspüspök kérésére kiszolgáltatta a bérmálás szentségét. Magas vendége tiszteletére a győri püspök délben ebédet adott, melyre a hatóságok és hivatalok fejei, a székeskáptalan tagjai és a győri plébánosok voltak hivatalosak. A hercegprímás a szombati napot, vala­mint a vasárnapot Győrött töltötte és hétfőn folytatta bórmakörútját az esztergomi főegyházmegye nyugati részében. Magos Lajos dr. ujabb kitün­tetése. A m. kir. igazságügyminisz­ter dr. Magos Lajost, lapunk kitűnő tollú munkatársát, ki a kecskeméti törvényszéknél mint járásbiró volt beosztva, a budapesti kir. ítélőtáblá­hoz helyezte át elnöki-előadónak. Városunk kiváló fiának ezen ujabb kitüntetéséhez őszintén gratulálunk. Pápai legátus lett a herceg­prímás, őszentsége XI. Pius pápa magas kitüntetésben részesítette dr. Serédi Jusztinián bibornok-herceg­prímást. Ugyanis a I. Nemzeti Eu­charisztikus Kongresszusra, mely ok­tóber 4 én kezdődik Budapesten, a biboros egyházfejedelmet külön pá­pai követté nevezte ki. Ezen magas kitüntetés ujabb bizonyíték őszent­ségének Magyarország iránti szere­tetéről. Halálozás. Megszállás alatt levő Köbölkút község egyik értékes ma­gyar polgára, Hortay Ferenc meg­halt. A megboldogult az elszakítás előtt tagja volt a törvényhatóságnak, az elszakítás után pedig tevékeny részt vett a magyar-párt életében. A párt titkára megható beszédben búcsúzott a párt elhalt elnökétől. — Kocsicska Gyula, Kocsicska Ödön, a Legényegyegylet gondnokának fia, f. hó 23 án hosszas szenvedés után, életének 22. évében meghalt. Teme tése kedden volt impozáns részvét mellett. Az érseki tanítóképző-intézet növendékei és a Legényegylet dalár­dája énekelt. Mátéffy Viktor prépost­plébános mélyen érzékenyítő beszéd­ben búcsúztatta el az elhunytat, majd Kolompár Laci zenekarának bús nótája mellett hantolták el a Kath. Legényegylet kultúrházának első halottját. Ügyvédi hir. Dr. Jármy Isván v. országgyűlési képviselő ügyvédi iro­dáját saját házában, Ferenc József­út 29. szám alatt, a Fürdő Szállo­dával szemben megnyitotta. Házasság. Kalmár Alajos m. kir. honvéd szakaszvezető f. hó 23 án délután 6 órakor tartotta esküvőjét a szentgyörgymezei plébánia-temp­lomban Csapó Erzsikével, Csapó Ödön lapunk nyomdája gépmesteré­nek leányával. A „Páduai Szent Antal Egye­sület" vasárnap megalakult a Fe­rencrendiek templomában és az egye­sület elnök-igazgatója, P. Czirfusz Viktorin házfőnök kedden tartotta az első szentséges misét Páduai Szent Antal oltáránál nagyszámú hivő jelenlétében. A vallásos és jó­tékonycélú egyesületbe minden ked­den lehet beiratkozni a 9 órai szent­mise után a sekrestyében. Beiratási és tagsági díj nincs. Ehelyett min­denki tetszésszerinti alamizsnát tesz a Szent Antal-perselybe ós az ado­mányokból f. évi november 1-től kezdve minden kedden a szegények egyenkint másfélkilós kenyeret kap­nak. Az egyesület tagjai megkapják a csodatevő szent rövid életrajzát és egyéb tudnivalókat tartalmazó névre szóló tagsági könyvecskét, amely egyszersmind imakönyvül is szolgál. Az egyházilag megerősített anya­egyesület Rómában van. A belépés mindenkire nagy lelki haszonnal jár. Választmányi ülés. Az Eszter­gomi Sport Club f. hó 27-én, csü­törtökön este fél 9 órakor a club helyiségében választmányi ülést tart, melyre ezúton is meghívatnak a vá­lasztmányi tagok. Táncmulatság Tokodon. A Tokodi Üveggyár Rt. vigalmi bizott­sága a gyári önkéntes tűzoltók fel­szerelése javára f. hó 29-én, szom­baton este fél 8 órakor a gyár nagy­termében színdarabbal egybekötött táncmulatságot rendez. Színre kerül: „Mindnyájunknak el kell menni." Hazafias népszínmű hat felvonásban. Tánckurzus. Tisztelettel tudatom a n. ó. közönséggel és volt tanítvá­nyaimmal, hogy tánciskolámban (Fürdő Szálloda nagytermében) f. hó 30-án este 8 órakor gyakorló össz­tánccal tánckurzus veszi kezdetét kezdők és haladók részére. Beirat­kozni lehet kedden, csütörtökön és vasárnap a tanítási órák alatt. Cso­port-tanítás és különórák egész na­pon át. Szives pártfogást kór Zachey Ilus tánctanárnő. •a- SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ lepedő-vászon, köpper, törül­I • köző, konyha- és kenyérruha, Pelczmann Lászlónál Esztergom, Széchenyi-tér 16. sz. (Saját ház.) Tele­fonszám 135. Házi ken­der szövésre elfogadtatik

Next

/
Oldalképek
Tartalom