Esztergom és Vidéke, 1928
1928-09-20 / 75.szám
Torkos tolvaj. Rákóczi-téren, a Kultur Mozgó melletti húscsarnokban vasárnap éjjel betörő járt. Valahol a Kultur Mozgó helyiségeiben bújt el a tolvaj s mikor mindent lezártak, szabadon garázdálkodott. Felnyitotta az előcsarnokban pénztárnak szánt fülkét, ahol a mozi cukrosasszonya tartja elzárva cukorkáit s valószínűleg megdézsmálta azokat. Hiányt azért nem lehetett megállatani, mert a tulajdonosnő a kórházban fekszik. Az előcsarnokban felnyitotta a húscsarnokba nyiló ajtót. Kihúzta mindkét pénztárfiókot, de nem talált bennük pénzt. A hús és kolbászárúban itt sem tudja a tulajdonos megállapítani a hiányt, tehát nem sokat vihetett el. A mozi udvarából átmászott a szomszédos Klein házba, hol az éléskamrából kiemelt egy lekváros fazekat, amiből azután jóformán torkoskodott, kapunyitáskor pedig észrevétlenül kiment az utcára. „A 37-es rab" (Hong-Kong) izgalmas flilmdráma, Bernhadt Göetzke, Susy Vernon és Willy Fritsch mindent felülmúló művészi alakításával vasárnap kerül a Kultur Mozgóban műsorra. Mit csinál régi bajuszával és botjával? Megnősül? Szeretné eljátszani Hamletot ? Bolseviki ön ? Száz kérdés, amelyre felelnie kell Charlie Chaplinnek a Színházi Élet legújabb számában. Uj háromezer pengős pályázat. A Színházi Élei Szenes Béla hátrahagyott színdarabját a Házibarátot közli darabmellékletül, nyolc oldalas nagy alakú kottát négy oldalas remek vicclapot. Ára 1 pengő, negyedévi előfizetési díj 10 pengő. Kiadóhivatal: Budapest VII. Erzsébet-körut 29. Iskola kották színdarabok és kabarétréfák legolcsóbban beszerezhetők a Szinházi Élet színdarab osztályánál Budapest, VII. Erzsébet-körut 29. A Novícia (Angeló sorsa) „A fe hér apáca" cselekménye, Grete Garbó szenvedélye, Lilian Gisch kedvessége összpontosul MonnaMartensson svéd ország legnagyobb művésznőjének játékában a „Novicia" cimű Svensa attrakcióban, amely szerdán, e hó 19-én kerül bemutatásra a Korona Mozgóban 7 és 9 órakor. Anyakönyvi kivonat. Születések: Mészáros Magdolna ev. ref. honvéd leánya. — Mészáros Éva rk. máv. mozdonyvezető leánya. — Kiffer István rk. földm. fia.— Rapai Mária rk. szabómester leánya. — Walczyk István rk. gyári lakatos fia. — Nyári Mária rk. vonatfékező leánya. — Nelhlebel József rk. mészáros fia. — Házasságkötések: Csipak Ferenc rk. bognár és Császár Ilona rk. — Szekér Antal rk. köművestanuló és Fehérvári Margit ref. — Giacintó Jakab rk. kereskedősegéd és Bekő Mária rk. — Köry József rk. uradalmi gazdatiszt és Ékesy Ilona rk. Tehlár Pál rk. postasegédtiszt ós Engyel Julia rk. —• Halálozások : özv. Szitás Istvánné sz. Krischneider Julianna rk. 75 éves. — Kapa Mihályné sz. Móczfk Erzsébet rk. 40 éves. — Szitás Mária, Pankratia rk. irgalmas! nővér 72 éves. — Kiffer István rk. 1 napos. — Csernyánszky János rk. 78 éves földm. — Gajda Elemér rk. 15 éves. — Fögely Magdolna rk. 34 éves. — özv. Márffy Ödönnnó sz. Tóth Franciska rk. magánzó 71 éves. Utolsó alkalom az olcsó nyári áron való szénbeszerzésre I A kedvező fogadtatás, amelyben a kitűnő minőségű „Königsgrube" porosz szalon fűtőszenünk részesült, arra indíiott, hogy olcsó nyári árakon még egy utolsó uszállyal a fenti jó minőségű szénből megrendeljünk I A szón október első napjaiban fog megérkezni. Rendelményeket tehát korlátolt mennyiségben még elfogadunk. Marosi József és Fia vaskereskedésének szénosztálya. „A gólya* egy aranyos diákszerelem története és „Felhőkarcoló" izgalmas történet New-York felhőkarcolóinak tetején. Szombaton „Ember küzdj 1" gyönyörű dráma erről a szomorú életről és Mary Prevostnak nagyszerű vígjátéka „Legényfogó" vigjátékattrakció lesz műíoron a Kultur Mozgóban Emésztési gyengeség vérszegénység, lesoványodás, sápadtság, mirigybetegségek, bőrkiütések, kelések, furunkulusok eseteinél a természetes „Ferenc József" keserűvíz szabályozza a belek annyira fontos működését. Az orvosi tudomány számos vezérférfia meggyőződött arról, hogy a valódi „Ferenc József" viz hatása mindig kitűnően beválik. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben. Az Ojság uj száma hallatlanul mulatságos kritikát hoz az Égő hálóingről, a Bölcs Rabi anekdotái nagyszerűek, a hét legjobb vicceiről az egész város beszél. Mutatványszámot ingyen küld a kiadóhivatal Budapest, VI., Ó utca 12. Tűzoltó jubileumi poharak még kaphatók a tűzőrségen darabonkint 70 fillérért. Őszi szállításra I. a. Wildensteinsegen porosz dió szén s Hindenburg koksz kedvező fizetési feltételek mellett már most megrendelhető Tamás Sándor szállítónál Kossuth Lajos-utca 52. sz. Másodszor virágoznak a fák. Régi közmondás azt tartja, hogy ha a fák nyár végén másodszor is virágoznak, akkor hosszú lesz a nyár, illetve az ősz. Eszerint tehát az idén igen hosszú ősznek kellene lenni, mert ugy Moson-, mint Györés Komárommegyékben számos helyen másodszor virágzik az akác, még hozzá olyan illatos a virágja mint az első virágzás alkalmával. Az osztrák megszállás alatt levő mosonmegyei részeken pedig több gyümölcsös kertben virágzanak az almafák. Gyönyörű látványt nyújtanak ezek a kétszer virágzó almafák, amelyeknek ágain az érő piros, sárga almák és melletük, közelükben pedig fehér virágok pompáznak. Felhívjuk a m. t. szülők figyelmét, hogy bármely intézet előírásának legjobban megfelelő intézeti ruhaanyagok, a legdúsabb választékban Vermes divatüzletében kaphatók. Ugyanitt az intézeti ruhák mérték szerint a legszebben, felelősséggel készülnek. Az értékalap megállapításánál számszerűen is figyelembe kell venni azt az óriási árkülönbözetet, amely a budapesti minták árai és az alkalmi vétel útján beszerzett angol szövetek között mutatkozik. Ily alkalmi vétel útján beszerzett angol szöveteket hoz újból forgalomba Weisz Mór posztóárúháza, Esztergom Széchenyi-tér 15. Ezen szövetek árai még az eddigieknél is előnyösebbek, mert több mint 40 százalékot lehet megtakarítani méterenkint. Az összehasonlító táblázat a kirakatban is megtekinthető. Plissé, guvré szépen, hibátlanul, olcsón csak Keménynél. Volek József zongorakészitő és zongorahangoló, akit városunk zongora-tulajdonosai jó és lelkiismeretes munkái mellett jutányos árairól előnyösen ismernek s ki már 36 éve kezeli városunk zongoráit, itt tartózkodik. Kéri ezért mindazokat, kik zongorájukat rendbe akarják hozatni, adják le címüket kiadóhivatalunkban. Intézeti seviotok, vásznak, takarók nagy választékban Illésnél (Takaréképület). Ondolálás, manikűr özv. Német Fereucnénél Német-utca 9. előkészítésre elvállal oki. tanítónő. Cím a kiadóban. november l-re 3 egybenyíló szoba?, tiszta egészségei lakás. — Bővebbet Szathmáry Béla órásmesternél. Nyakkendő készítési lámpaernyő, művirág, baba készítést és párna montirozást vállalok Markovits Olga Héviz-utca 11. sz. Ugyanitt egy tanulóleány felvétetik. Unpflril/ pince és présházfelszerelések olcsó nUlUUH áron eladók. — Bővebbet Széchenyi-tér 12. földszint. okt. 1-ére 2 szoba konyhás lakás esetleg bútorozottan is Német-utca 21—b. szám alatt. Kiadd egy szoba és konyhás lakás kisebb család részére Sánc-utca 12. szám. parkettás lakás cseléd- és fürdőszobával, nagy konykával és összes mellékhelyiségekkel olcsón kiadó Dobozi-utca 1. szám. Kiadók 2 szobás világos lakások Sz. Annautca 16. szám. Kifirlrí e £ y utcai 2 sz °bás és egy udvari 2 l\IAUU szobás lakás nov. 1-xe, egy udvari 2 szobás lakás pedig azonnal Szent Annautca 7. szám alatt. TflMiIríntilr e §y hel y beli J° házból való lallUIUIiaR fiú felvétetik Schweiczer Vilmos férfiszabónál Kossuth Lajos-utca 5. sz. a Csernoch János-út 10. sz. alatt egy bútorozott szoba, egy 1 szoba konyhás és egy 5 szoba konyhás lakás mellékhelyiségekkel. jókarban lévő, eladó özv. Gáíicz Józsefnénál Anna-utca 27. Keresek négyszobás úri lakást a város belterületén. Cim a kiadóban. Flfllfí 3 darab jókarban lévő üvegajtó és klAllU 1 üveg verandafal Csernoch-út 11. Fülvítpfliplf gy altorolt és tanuló leányok I Glf ülülllun finom raffia munkára azonnal. Jelentkezés Attila-utca 17. Molnár Irénnél. FlvPS7Ptt f ' k° 17_ én Kossuth Lajos-utcán fcifuo£ull egy pénzerszóny 40 pengő és több okmány tartalommal. A megtaláló a pénzt megtarthatja, csak az okmányokat hozza be a kiadóba. Vennék egy jókarban lévő használt SZÍVÓSnyomós kútszivattyút 6—7 méter mélységre. Cim a kiadóban. Flsrlti a Galagonyásban e sy présház két tlttUU pincével és 884 négyszögöl jókarban lévő 7 éves jó termő szőlővel és gyümölcsfákkal. Bővebbet Jókai-utca 30. szám. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik szeretett apánk, illetve jó nagyapánk elhunyta alkalmával részvétükkel nagy fájdalmunkat enyhíteni szívesek voltak, hálás szívvel mondunk köszönetet. Csernyánszky család. Kultur Mozgó Csütörtökön, szept. 20-án A GÓLYA. Diákszerelem 8 felvonásban. A felhőkarcoló. Izgalmas történet. Önkéntes árverés. Gerendás József örökösei f. hó 30-án d. e. 11 órakor Lőrinc-utca 1. sz. alatt következő Ingatlanaikat árverésre bocsátják : Vályos-kút föld 3 kat. hold 1687 négyszögöl, Kört vélyesi réti föld 2 hat. hold 1132 négyszögöl, Körtvéiyesi-róti föld 1 kat. hold 878 négyszögöl, Lajtoskerti föld 4 kat. hold 402 négyszögöl, Galagonyási szántó 2 kat. hold. Eladók fenntartják maguknak a beígért árak el vagy el nem fogadás jogát. Örökösök. Községi SajtóváUat rt. f. a. felszámolóinak jelentése 1927. évről. Bevétel: Maradvány 1926. évről 959 P. Házbér 3680 P. Kamatoskölcsőn 16.185-68 P. Kamatos kölcsön 5631 P. Egyéb 180'96 P. Öszsssesen 25:687'23 P. Kiadás: Adóra 941 '01 P. Váltó és illetékre 151*92 P. Tűzbiztosítás és egyéb 8038 P. Dorog-vidéki Bányász Szövetség Dorog 5115'44P. Dorog-vidóki Vili. Rt. Dorog 775'34 P. Esztergomi Takarékpénztár Rt. Esztergom törlesztésre 8000 P. Kamatra 501T31 P. összesen 20.07544 P. Maradvány készpénz és bankbetét 561179 P. összesen: 26.68723 P. Dorog, 1928. május 5. A felszámolók. A felszámoiók működéséről tudomást szereztünk, a számadásokat megvizsgáltuk és helyesnek találtuk. A felügyelő-bizottság. Értesítés, Van szerencsém tisztelettel értesíteni a n. é. közönséget, hogy 102 év óta fennálló, „Vörös rákhoz" címzett fűszerkereskedésemben, Esztergom, Kossuth Lajos-utca 17. sz. alatt saját szüretelésű championgomba kilónkint 3 pengőért kapható 1 A gombát naponkint frissen szedjük, egyenesen a gombaágyakból. Különösen ajánlom, hogy a téli készletek szárítására már most méltóztassanak beszerezni. Becses megrendeléseiket kérve, maradtam tisztelettel: Brenner lózseL A Korona Bttffében pénteken 7 órától kezdve halászlé és túrósosnsza. Kedvezőtlen idő esetén a Korona Kávéházban. Elsőrendű száraz tűzifa és dorogi diószén kis és nagy mennyiségben kapható Nagy Sándor üzletében Rudnay-tér 12. sz. A Korona Mozgó legközelebbi nagy attrakciói: FEKETE SEJK. Lujza királynő* Ügyvéd és a férje. SENORITA. Az elsodort ember