Esztergom és Vidéke, 1928
1928-09-02 / 70.szám
1928. szeptember 2. ESZTERGOM ét VIDÉKE. 3 I HÍREK, I Kérelem. A Szenttamás hegyi városrész útrendezése körül elismerésre s minden tiszteletre méltó áldozatkész mozgalmat és buzgó munkásságot indított vitéz Szivós-Waldvogel József ny. tábornok. Nem sajnált fáradságot, áldozatot s küzdelmet, hogy szívós kitartással, eme legmostohábban kezelt s leszólt városnegyed hegytetejének rendezését a lehetőség szerint vonzóvá tegye. Munkájának méltó társa dr. Perger Kálmán rendőrfőtanácsos volt. Aki mint a helyi „Szépítő Egyesület" elnöke, hozzáértő érzékkel és szakértelemmel a város befásítása és a sétányok létesítése körül, szintén nagy érdemeket szerzett Szenttamás enemű rendezésében is. Kedves kötelességet teljesítek, midőn ezért a nevezett uraknak úgy a plébánia, mint a szenttamási hívek hálás köszönetét tolmácsolom. Szenttamás hegyének, koronája a több mint 105 éves kálvária, a Fájdalmas Anya tiszteletére épült Be nyóvszky-féle kápolnával. Plébánosságom alatt 1913 ban már egyszer restaurálva lettek. A kommün alatt rongálmányok érték egyik-másik stációt, A restauráció alatt határoztam el, hogy 1914 ben a fatorony helyett, szilárd anyagból, téglából épülő kápolna-torony megépítése iránt mozgalmat indítok. A tervezet is meg lett. De a hirtelen közbejött háború s azt követő nehéz esztendők szándékomat meghiúsították. Szenttamás-hegy rendezése most ismét időszerűvé tette korábbi tervem megvalósítását. A torony gyönge állapota is változást kíván. Ennek keresztülvitelére fordulok megértő, kegyes támogatásért a városhoz s annak közönségéhez. Kérem segítő adományát minden, a város régi emlékének fenntartását szivén viselő léleknek. Az adományokat a vízivárosi plébániára kérem küldeni. Keményfy Kálmán Dániel vízivárosi plébános. Karcsay Miklós vármegyei főjegyző lábáról levették a gipszkötést és további gyógykezelés céljából Budapestre, a Szent Gellért Gyógyfürdőbe szállították. Kormányzói elismerés. A Kormányzó Ür őfőméltósága megengedte, hogy revisnyei Reviczky Elemérnek, járásunk közbecsülésben álló főszolgabírójának, nemzetvédelmi értékes szolgálataiért elismerését tudtul adják. Nyugalombavonulás. Bodnár György, Ferenc József-rend lovagja, Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék kír. tanfelügyelője szolgálati idejének leteltével a mai nappal nyugalomba vonult. A kir. tanfelügyelői hivatalt ideiglenesen dr. Sághy Imre kir. tanfelügyelőnek adta át. Brenner Júlia zongoratanárnő, kiváló pedagógus a Városi Zeneiskolához szerződött és úgy a kezdők, mint a haladók zongoratanítását vállalta. A zeneiskolai tanításon kívül privát órákat is ad. A hercegprímás kihallgatáson fogadta Mező Ferenc dr.-t. Serédi Jusztinián biboros-hercegprimás az itt nyaraló Mező Ferenc dr. tanárt, az amsterdami irodalmi oümpiász világ bajnokát kihallgatáson fogadta. A primás melegen üdvözölte Mező Ferencet győzelme alkalmából s reámutatott az olimpiai sikereknek nagy nemzetközi jelentőségére. Serédi Jusztinián a közel félóráig tartó kihallgatáson derűs epizódokat mesélt el diákéveiből és pozsonyi gimnáziümbeli tornaórák emlékeiből. Mező Ferenc dr. felajánlotta a hercegprímásnak egyik nemrég megjelent sporttörténelmi munkájának díszpéldányát. Eljegyzés. Galó István és Havas Iluska jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) Halálozás. Özv. Magurányi Sándorné szül. rettenbergi Schwarzer Eliz évekig tartó kinos betegség után életének 73. évében f. hó 29-én elhunyt. Temetése pénteken délután 5 órakor volt a belvárosi temetőben meleg részvét mellett. — Holly Jánosné szül. Dröszler Krisztina f. hó 1-én 84 éves korában elhunyt. Temetése f. hó 3-án, hétfőn d. u. 5 órakor lesz a szentgyörgymezei temetőkápolnából. A gyászmise ugyanazon nap d. e. 8 órakor lesz a vízivárosi plébánia templomban. A Stefánia Szövetség esztergomi fiókja fényesen sikerült gyer meknap rendezésével emelte a Szent István heti ünnepségek változatos programmját. Az ünnepélyt nagy érdeklődés előzte meg. A nézők sorfala között vonult végig a mosolygó apró gyermekekből összeállított színpompás menet. Legelői díszmagyarba öltözött kisfiú vitte a magyar lobogót, míg apró gyermekek „Mit kivánunk" táblácskákat vittek. A bájos gyermekcsoportban virágoknak öltözött kisleányok és gyermekmeséket megszemélyesítő jelmezek valóban gyönyörű látványt nyújtottak a nézők számára a Széchenyi-téren megjelent szenkviczi Palkovics László alispán, dr. Antony Béla polgármester ós dr. Gönczi Béla m. kir. egészségügyi főtanácsos alelnök, dr. Hamza József védőintózeti főorvos a hölgy bizottság tagjainak kíséretében. Divóky Katóka bájos szavalata után dr. Antony Béla polgármester mondott magasszárnyalású beszédet, melyet ismét szavalat követett és a gyermeksereg elvonulásával az ünnepség véget ért. Az Esztergomi Kereskedelmi Társulat ma, vasárnap d. e. 11 órakor a városház nagytermében rendkívüli közgyűlést tart a következő tárgysorozattal: 1. Díszelnök és elnök lemondása. 2. Űj díszelnök választása. 3. Megbízatás az elnöki teendők ideiglenes ellátására. 4. A választmány kiegészítése. A tárgysorozat fontosságára való tekintettel a tagok szives megjelenését kéri az elnökség. Cserkészeink Svájcban. Az esztergommi bencés gimnázium 14. sz. „Holló"-cserkészei Olasz- és Franciaország után Svájcot is meglátogatták. A svájci magyarok mindenütt kedvesen fogadták őket. Genfben megünnepelték Szent István napját, majd IV. Károly király tartózkodási helyeit Pranginst és Hartensteint látogatták meg. Hasonlóképen kifejezték kegyeletüket Erzsébet királyné iránt a genfi kikötőben és Territetben, ahol a svájciak szobrot emeltek a meggyilkolt királyné tiszteletére. A brienzi és vierwaldstädti tavon végigutazva, egyheti tartózkodás után Zürichből Innsbruckba érkeztek. Levente értesítés. Az iparos és kereskedő leventék foglalkoztatása szeptember hó 2-án veszi kezdetét. Az iparos és kereskedő, leventék (1., 2. és 3. század) szeptember 2-án negyed 9 órakor a Move sportpályán gyülekeznek. A délutáni szakaszok (4. század 1., 2. és 3. szakasza) szeptember hó 2-án délután 2 órakor a Primáskertben, a hétfői szakasz (4. század 4. szakasz) szeptember hó 3-án délután 2 órakor szintén a Primáskertben gyülekezik. Esős időben a foglalkozás a téli foglalkozási helyeken (iskolákban) lesz megtanva. Énektanfolyam a Városi Zeneiskolában. Igen fontos, hogy az énekkultúra fejlődésére és az éneknek szakszerű kiképzéséré nagy súly helyeztessék. így a Városi Zeneiskola igazgatósága a főtanszakok közé felvette a magánének tanítását is, mely egyúttal előkészítője a Zeneművészeti Főiskola hangversenyénekes és Opera tanfolyamának. Az énektanítást Büchner Antal a városi zeneiskola igazgatója, oki. énektanár fogja vezetni nagy körültekintéssel és szakszerű tudással. Beiratkozni lehet mindennap d. e. 10—12 ig és d. u. 4—6-ig Büchner Antal igazgató lakásán Főszókesegyház-tór 2. (Várban). Tanítás heti*2 elméleti és gyakorlati órában történik. Beiratási díj 10 P., tandíj havi 5 P. Hadiárva-ösztöndíj pályázat Hadirokkantaknak és hadiözvegyeknek középiskolákba járó vagy iparos és kereskedelmi pályán levő gyermekei számára a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter úr pályázatot hirdet. Főkellék jeles vagy kivételesen jó eredményű bizonyítvány és a szülők vagyontalansága. Határidő f. évi október 1. Bővebb felvilágosítás a közgyámi hivatalban (városház) nyerhető. Felhívás a nagyközönséghez. A város vezetősége a városi nyilvános könyvtárt nagy anyagi áldozatokkal bővítette ki, hogy azt a nagyközönség rendelkezésére bocsássa. A könyvtárbővítés folytán annak célszerű elhelyezése és átrendezése vált szükségessé. Ezért felkérjük mindazokat, akiknél a városi könyvtárból való könyvek vannak, hogy azokat szeptember 7-éig bezárólag szolgáltassák vissza, mert az elismervény alapján elvitt és vissza nem adott könyveket kénytelen lesz a város az el vi vőkkel megvétetni, illetve a büntető eljárást ellenük megindítani. Akik pedig más úton, különösen a forradalmak alatt jutottak hozzá ilyen könyvhöz és az tudomásra jut, hasonló elbánásban részesülnek. A könyvtár-bizottság. Halálos autószerencsétlenség. Szerdán éjjel borzalmas autókatasztrófa történt az esztergom-budapesti országúton, Solymár község közelében. Kedden este két automobilon Visegrádról egy úri társaság rándult fel városunkba, s a Fürdő Szálloda nyári terraszán vig hangulatban vacsorához ültek. Az esti órákat cigányzene mellett kedélyesen töltötték el s 11 óra tájban az automobilokra ültek, hogy Budapestre menjenek. Ez egyik autóban Morin László főorvos és felesége, Szerecsenyi Andor dr. belügyminiszteri titkár, Szilágyi László dr. főispáni titkár és Fábián Pálné ültek, a második autóban pedig, amellyel a katasztrófa történt, Ybl Miklós építészmérnök, Ladányi László főszolgabíró és felesége, továbbá Kajába Mária, Morin főorvos sógornője foglaltak helyet. Az autószerencsétlenség Solymár községnél érte a második autóban ülő társaság utasait. Ugyanis a soffőr az országútra helyezett éles kavicsokat ki akarta kerülni s eközben az autó felfordult s utasai az árokba zuhantak. A szörnyű katasztrófa következtében Kajába Mária fejét összeroncsolta s azonnal meghalt, Ybl Miklós pedig koponyaalapi törést szenvedett, a budapesti Szent János kórházban szintén meghalt. Vitéz Ladányi László és főszolgabíró és felesége ugyancsak súlyosan megsebesültek, mig a soffőrnek csodálatoskópen semmi baja sem történt. A borzalmas autókatasztrófa ügyében a vizsgálat folyik. Tankönyvek és tanszerek árusítása. A közoktatásügyi m. kir. miniszter rendeletet adott ki, amely szerint tankönyveknek és tanszereknek az oktató személyzet s az iskola alkalmazottjai részéről való iskolai árusítása fegyelmi büntetés mellett szigorúan tilos. Hasonlóképen sem iskolai önképzőkörök, sportkörök, szövetkezetek, vagy bármiféle más egyesületek sem foglalkozhatnak az iskolában tankönyv- és tanszerárusítással s a beszerzési forrás tekintetében az iskola semmiféle kényszerítő irányítást nem adhat. Evangélikus istentisztelet ma, vasárnap nem lesz megtartva. Rendkívüli közgyűlés. Az Esztergomi (Sport Club ma, vasárnap délelőtt 10 órakor tartja meg a Magyar Királyban rendkívüli közgyűlését, amelyre a t. tagok megjelenését ezúton is kéri az Elnökség. Árvédelem. A vízművek építése alkalmával hoztunk hírt felőle, hogy a vízművek védelmére épült védtöltés folytatást fog nyerni. Mátéffy Viktor kormányfőtanácsos, országgyűlési képviselő, prépost-plébános utánjárására s szorgalmazására a földmivelésügyi m. kir. miniszter elrendelte az esztergomi árvédelmi tervek elkészítését. A tervek elkészültek és leérkeztek a polgármesteri hivatalhoz. A tervek szerint a vízművek védgátja Zsidódi-folyóig húzódnék a Duna-mentén s innét a kenyérmezői állomás-környéki dombos helyig. Eszerint a Zsidódi-dülő város felőli része, a Kolos-dűlő, Szentkirály és a volt halastó óriási területe ármentesíttetnók. Mint hozzávetőleg számítják, az ármentesítési költségek körülbelül 50 százalékban Esztergom városát és 50 százalékban magánérdekelteket terhelne. Illetékes vezetőtónyezők 30 évi lejáratú kölcsönnel óhajtanák megoldani az érdekeltség költségeit, ami jelentéktelen összeget tenne ki évenkint kataszteri hoidankint. Ezzel szemben az említett óriási terület egyszersmindenkorra ármentesíttetnók. Magának a városnak lehetővé tenné, hogy a volt halastó és annak környékén csatornázás által több száz hold elsőrangú búzatermő földhöz jusson a most hasznavehetetlenül álló területen. Szociális szempontból is mérlegelve a dolgot, örömünknek adhatunk kifejezést, mert népünk igás és kézimunkához fog jutni pár hónapra. Levél a zöldpaprikáról. Alábbi levelet vettük: „Budapesten a kiskereskedőknél, nem a vásárcsarnokban, a zöldpaprika (tölteni való) kilója 32 fillér. Esztergomban kedden 40 fillér volt. Ügy gondolom, hogy sem a két zöldségkereskedő, sem a városi árusító, sem a bolgár kertészek, sem a földön árusító termelők nem budapesti kiskereskedőktől szerzik be árújukat. Vasárnapi számban megírom néhány budapesti kiskereskedő pontos cimét és zöldségárait." Futballmérkőzés. Ma, vasárnap d. u. 4. órakor az E.S.C. sporttelepén barátságos futballmérkőzés [lesz. Az E.S.C. és Esztergomi M O.V.E. első csapatai közöttt. Itt említjük meg, hogy az 1928—29-es bajnoki év őszi fordulója f. hó 9.-én veszi kezdetét. Nyakbavető. Hogy egy-két napig hővösebbre fordult az idő, hölgyeink elővették tavaszi kabátjukat. Ez rendjén is van, mert utóvégre a kabát arravaló, hogy meleget adjon. Azt azonban nem tudom megérteni, hogy mitől jó a nyakbavetett selyemkendő. Hátul csúcsra áll és elől úgy Nagy maradék vásár! ILLÉS SANDOB & ^ u divatáru üzletében Széchenyi-tér kat át érdekében cselekszik, ha rnhasziikségletét megbizó cégnél szerzi be, hol nagy választékot és olcsó áratalál. — Tegyen próbavásárlást, meglássa jól jár I