Esztergom és Vidéke, 1928

1928-08-26 / 68.szám

1928. augusztus 26. ESZTERGOM és VIDÉKE. Intézeti seviotok, vásznak, ta­karók nsgy választékban Illésnél (Takaréképület). Őszi szállításra I. a. Wilden­steinsegen porosz dió szén s Hin­denburg koksz kedvező fizetési fel­tételek mellett már most megrendel­hető Tamás Sándor szállítónál Kos­suth Lajos utca 52. sz. Angol gyapjúszövet-maradé­kok intézeti és iskolaruhákra soha nem hallott árakon beszerezhetők Weisz Mór posztóáruházában Szé­chenyi-tér 15. Megtekinthetők a ki­rakatban is. Beírások a városi elemi isko­lákban. Esztergom szab. kir város elemi iskoláiba a beiratások szept. 1., 2. és 3-án 8—12 óráig lesznek. 4-én Veni Sancte és 5-én megkez­dődnek az előadások. Óriási sikere volt az angol gyapjúszövet-aukciónak Weisz Mór posz'óárúházaban. Beigazolódott az, hogy a budapesti minták áraihoz vi­szonyítva cca 40 százalékot lehetett megtakarítani öltönyönként. A cég­nek sikerült újból a legnemesebb őszi angol szövetekből egy alkalmi vételt beszerezni, melyek árai és minősége az eddigieknél is kedve­zőbb. Gazdasági rész. | Rovatvezető: Kubovich Ignác ny. kasznár. Cséplés utáni gazdasági munkák. Az elősorolt munkálatokkal egy részt megtisztítjuk talajunkat a mag­ról kelt gyomoktól, meg az évelő gyomoknak tetemes részétől; más­részről a talaj nedvességét megőriz­zük sokkal jobban, mintha szántot­tunk volna, minek folytán a fogaso­lás által a talaj felső rétegébe kerülő gyommagvak, száraz időjárás esetén is kikelhetnek. A nagyobbarányú fogasolások leginkább akkor válnak szükségessé, ha a talajunkban évelő gyomok vannak, p. o. mácsonya, cseplész, papanc, főképen pedig ta­rack fordul elő nagyobb menyiség­ben, mert a száraz időben alkalma­zott fogasolással a tarackot sikere­sen írthatjuk. Ha a kizöldült tarlószántás foga­solása helyett a keverőszántást vé­gezzük, a magból kelt gyomok szin­tén elpusztulnak, de a tarack tovább él és szaporodik, a hantok megma­radnak, az eke által megfordított és fellazított földréteg pedig a nap égető melegétől meg a széltől egy-két nap alatt annyira kiszárad, hogy a még benne levő gyommagvak nem képe sek életrekelni. Ezen okok teszik szükségessé már a tarlószántáskor a fogasolást, hengerelést vagy oldalozást, hogy a hantokat szétzúzzuk, a tarack egy részét a földszinre emeljük, hogy ott elszáradjanak, f Ugyanis ezen munkákkal a talaj felszínének területét — az elpárol­gási felületet — kisebbítjük, a szán­tás által fellazított földréteget tömöt­tebbé tesszük, hogy a napsugarak meg a szél ne hatolhassanak keresz­tül rajta. A talajban levő kisebb­nagyobb hantok megvédik a szán­tást a henger vagy a szekéroldal nagyobbmérvű Összenyomásától. Ha a tarlószántás másodszor is kizöldül, ismételjük meg a már le­írt munkálatokat: a fogasolást, hen­gerezést vagy oldalozást. Miáltal azt érjük el, hogy a talajunk a vető­szántás bekövetkezéséig beérik, por­hanyóvá és hantmentessé lesz, azon­felül bir annyi nedvességgel a leg­szárazabb időjárás esetén is, hogy a bele kerülő rozs vagy buza-vető­mag hibátlanul kel ki. Akiknek se fogasuk se hengerük nincsen azok a tarló lebuktatása után, a rendes időjárás mellett, a szántással semmit nem csinálnak, amíg ki nem gazosodik. Száraz időjárással ellenben járas­sák meg tüskeboronával, mert a gyöphanttal megterhelt tüskeborona a szántást elegyengeti, amennyiben a magházat betakarja, a hantok kö­zeit aprófölddel behúzza, azonfelül a talajt megnyomja, miáltal a gyom­magvak csírázása elősegíttetik, mi­után ezen munkával a talaj kiszára­dását megakadályozzuk. Vigyázzunk arra, hogy a tüskeborona ne túrjon és a szántóföld egész területe figye­lemmel legyen megtüskézve, mintha vetőmaggal volna bevetve. Amikor a tarlószántás hantosabb és kevés az apróföldje, ily esetben a tüske­borona helyett a szekéroldal hasz­nálandó, amellyel a szántás felszíne egyenletes simává tehető. Oldalozás által a puhább hantok szétmorzsol­tatnak, a szárazak a talajba nyo­módnak és közeik aprófölddel töltet­nek ki; a laza, hantos talaj némileg összetömődik, miáltal a gyommag­vak csírázása lehetővé vélik. Ügyel­jünk rá, hogy az oldal a szántás egész területét járja be, túrás nélkül. A keverőszántáskor ugyanígy já­runk el. Eladók jókarban lévő teljes hálóbútor és más tárgyak Német-utca 24. sz. alatt Rothnagelnénál. (T/nfjrí közel a városhoz a kenderesi dűlő­UttUO ben a volt Uhlárik-féle kettős pince, présházzal, szoba és konyhával, negyven hektó boredóny, gazdasági felszerelés és egy hold jól termő szőlővel és sok gyümölcsfá­val. Érdeklődni lehet Simor-utca 29. szám. k*ÍS Hfl egy SZODa és konyhás lakás kisebb ItlttUU család részére Sánc-utca 12. szám/ linóira nittntt Vae haladékot állandóan Ubaatt UlllUll lila a legmagasabb áron vesz a Hercegprimási Gépgyár. Tfiltlllffnfllf ^vétetik egy jobb házból való I ttlIUlUllaR fi u Pelczmann László üzletében Eladók konyhabútorok, edények, különféle szobabútorok és képek. Cim: Né­met-utca 21/b. Kifliin* november l" re e &y szoba és konyha HI till U mellékhelyiségekkel. Vasútmenti új ház (Államépitészet során) Ladányi János cserepezőnél. Ki&fiií november l-re szép száraz, három OllaUU utcai szoba mellékhelyiségekkel Szt. Anna utca 2, számú házban. Bővebbet Do­rogi-út 45. szám alatt. VpnnP egy ma 8á n y° s özvegyasszony egy fCllllu szoba és konyhából álló házrészt örök árban, lehetőleg a város belterületén. Ajánlatok Kossuth Lajos-utca 47. szám alá kéretnek. Acélsodrony ágybetétek ™W J£ damentes kerítés folyóméterenkint 20 fillér­től feljebb, minden hozzávalóval. Javítások gyorsan és mérsékelt árakban esz­közöltetnek, valamint sziták és rosták a leg­jobb minőségben kaphatók Erdélyi Bélánál Sz. Lőrinc-utca 11. sz. Buzárovics mellett. Eladók hizlalni való sertések. Cím; Basa­utca 7. Kiadd két elegánsan bútorozott szoba elő­szobával és külön bejárattal. Dobozi Mihály-utca 2. Kifliin e S v üzlethelyiség két szobás lakás­IMAUU sal Ferenc József-út 11. szám alatt. Bővebbet a Fürdő Szállodában levő dohány­tőzsdében. Hfl7Íp|pk a Felsőszérűsoron cca 300, a (MtlGlun Dorogi-úton cca 600 négyszögöl eladó. Cim a kiadóban. egy elegáns 2 szobás garzon lakás vagy irodahelyiség fürdőszobával Sz. Lőrinc-utca 4. szám alatt az I. emeleten. A lakás azonnal kivehető rendkívül előnyös felté'.elek mellett. Bővebbet ugyanott. Ufll>nmC7nhfle Parkettás lakás cseléd- és nalUllldtUUaS fürdőszobával, nagykony kával és í összes mellékhelyiségekkel olcsón kiadó Dobozi-utca 1. szám. Ebédifi sz °k ab ^ tor elad °- Cim : Városház, földszint 9. sz. TanillO ^ v ^ te ^ Selmeczi Ignác cipész­üzletében Víziváros. Mindenes leány SSIÍS: FmpIptnC hfl7 harom utcai fronttal, Duna UIIDIGlCű Unt és a strandfürdő mellett ju­tányosan eladó. Cim Hévviz-utca 11. szám. FllfP87Pft 155 pengő készpénz Kossuth­UltfO&Cll utca, Pályaház-utca, Mária Te­rézia-utca útvonalon. A kárt szenvedő va­gyontalan soffőr kéri a becsületes megtalá­lót, hogy illő jutalom ellenében a pénzt a kiadóhivatalban adja le. klrnlflO filít va S v leanvt elfogad úri csa­IdRUiao IIUl iád teljes ellátásra. Korrepe­tálás és zongorahasználat. Cím a kiadóban. Ház a Ripáriában eladó, két szoba és konyha és nagy kert gyümölcsfákkal. Cim: a kiadóban. 3 fi7flhfl előszoba, konyha és az összes OiUUfl, mellékhelyiségekhői álló lake's azonnal kiadó. Cím Simor J.-u. 58. Uj I háZ ma "^ n y° san a '*°' két szoba, konyha, spejz, veranda es 160 négyszögöl telekkel, áthelyezés végett sürgősen eladó, vagy kiadó. Cím : Schuch Kertész-u. eladók Kossuth Lajos-utca 6. szám alatt. Bognár műhely jóforgalmú, teljes felsze­reléssel bérbeadó. Cim : Rudnay-tér 17. HffvflN IIIIfdc szoba konyhával, ugyan­UÜIQII lOJad ott még 2 szoba-konyhás la­kás november 1-ére kiadó. Rudnay-tér 17. Cin fin egy fél erdei jog és egy sötét cse­vlaUu répkályha Bercsényi-utca 2. szám. TPIIPS pllnlnern lean y" va s y fiu noven­ICIjOö Bliaiaara dékeket felfogad és gyengébb tanulók magánoktatását vállalja polgári iskolai tanárnő Deák-utca 39. szám. Klfl rid "I haz a ^'Pártában. — Ugyancsak iMauu kiadó a belvárosban 2 szoba kony­hás lakás nov. l-re. Cim a kiadóban. 2 szobás világos lakások Sz. Anna­utca 16. szám. Tanulót felvesz Illés Sándor divatüzlete Szechenyi-tér. || 7 |p4Unj teljesen ujonan épitve eladó. Cim UXIblllflX Schwarz Vilmos Honvéd-utca 25 Flarlfi Szent gy ör gy mez őn a Templom-utca ilaUU 4. számú ház, mely áll 2 szoba, konyha, kamra és nagy udvarból. RlííflPn7ntt udvari szoba Gróf Batthyány UUIUIUIUU Lajos-utca 18. sz. alatt kiadó. Ugyanott 2 sertés is eladó. £ a Kálvária-utca 22. sz. ház. Érdek­lődni tehet Szenttamás-utca 20. sz. RprhpQ Hfl esetle § eladó az Előhegyen Szi­UGI UGQUÜ tás szomszédságában 2 szoba, 1 csukott üveg veranda, 1 konyha, 1 pince, méhes, gazdasági udvar, kút, 1 hold nemes gyümölcsös. Ugyanitt egy tiszta faj vemhes yorksiri és nemes fajbaromfík is eladók. — Bővebbet Vavrovics Ferencnénál. Két iskolás leánykát SSSUS 7 * vállalnék az iskolai évben lakás- és kosztra. Esetleg a gyengébbek instruálást is nyer­hetnek. Cim Bajnok-utca 1. szám. BÜtOrOZOtt SZ ° ba ' kult,n bejáratú, szép tember l-re kiadó. — Cim a kiadóhivatalban. Kiadd két szoba konyhás lakás november l-re. Kossuth Lajos-utca 58. Kifliiéi szoba, konyha, spejz, veranda, RIBJIU udvar, 100 négyszögöl kert, magá­nyos porta november 1-sóre Kertész-utca. (Új ház a vasútállomás mellett.) Flfllln drtí szim P' a ablak, duplára is át­UHUU alakitható, 120x160 cm méretben, nagyon olcsó áron. Megtekinthető : Sztruhár János asztalosnál Dorog, Csolnoki-u. 1. KpPPefptílf é vi bérletre 4, esetleg 6' lónak nCI Cd IC UK való istálló, lehetőleg a nagy laktanya közelében.. Cím • Vámőrség, Nagy­laktanya. Ktfflnfáluncnlraf felveszek Bajnok utca 4. nini l6l|UaUftal sz , ÖZV. Kerekesné. garantált fajtiszta, p ulorumen­tes RODE ISLAND-féle eladó. Féléve-ek darabja 6 pengő, másfélévesek é 12 pengő. Cim vitéz Pongrácz-Bartha Edén é fajbaromfi tenyészete Tábor. sziementhali, nevelt borjú­jával együtt eladó. Palkovics Károly-u. 14. sz. (Szentgyörgyező) Sáska Jánosnál. H07nmP0tDPt keres a szükséges képesi­UűIUllGölGI l téssel az Esztergomi Taka­rékpénztár Rt. 1928. szeptember l-re a tulaj­donát képező uszodáihoz. jókarban lévő eladó Templom­tér 8. Szentgyörgymező. KnPDOplf megvételre duplaszárnyú szoba­nClCüGA ajtót. Cim Kossuth L.-u. 57. Kiflrilf Szent Anna-u. 2. sz. alatt 1 szoba, MttUU konyha és mellékhelyiségekből álló lakás nov. hó 1-ére. Cim. Dorogi-út 45. Flflrfli ^ Porban levő üvegajtó tok­LlttUU k a i és 5 m hosszú üveg-veranda fal. Érdeklődni lehet: d. e. 9 órától d. u. l-ig Csernoch János-út 11. alatt. Rpphpflfili e Sy vendéglő két szoba és kony­DGI UGdUU havai s a többi hozzátartozók­kal. Bővebbet Dorogi-út 23. sz. a. ugyanolt. Eladá £ két szoba, konyha és nagy kamrá­ból álló házrész. Bővebb felvilágo­sítás Jókai-utca 6. sz. a. nyerhető. Kpppeplf 1 szobát bútor né kül. Cim Fe­riCl CdCR renc József-út 34. szám. Pfámnuillak fajtiszták, ezüstszőrűek el­II GMIIJUlttA a dók. Kossuth L.-u. 20. sz. Lakás 2 szoba, konyha és mellékhelyisé­gekkel november 1-ére kiadó. Cím : Simor J.-u. 68. Bútnrozott szoba, S£ Simor J.-u. 32. sz. Hirdetmény. A dorogi-úti régi vámház épületé­nek lebontása elrendeltetvén, annak anyaga 1928. augusztus 26-án d. e. 9 órakor a városi mérnöki hiva­talban nyilvános árverésen a leg­többet ígérőnek el fog adatni. Az épület minden anyaga a jelen­leg beépített állapotban adatik el, ár­verési vevő köteles az épületet az odaítélés után 8 nap alatt lebontani, elhordani és az épület helyét el­egyengetni. Az árverés eredménye felett a város tanácsa dönt, azt el­fogadhatja, de minden indokolás nél­kül el is utasíthatja. A vételár azonban az árverés után bánatpénzül azonnal lefizetendő, mely ef nem fogadás esetén a vevőnek visszafizettetik. Amennyiben vevő az odaítélés da­cára a kiszabott határidő alatt az épü­letet el nem hordatja, vételára elvész és az anyag újból el fog adatni. Esztergom, 1928. aug. 8. Dr. Antony Béla s. k. polgármester. Pk. 6745/4—1928. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott kir. birósági végrehajtó 1908. Vhn. 20. §-a alapján ezennel közhírré teszi, hogy az esztergomi kir. járásbíróság fenti sz. végzése folytán dr. Weisz Sándor ügyvéd ál­tal képviselt Putz Lajos felperes ré­szére 1060P tőke és járulékai ere­jéig lefoglalt és 1375 P-re becsült üzleti berendezés, árúcikkek és egyéb ingóságok Esztergom megye, Lábat­lan községben az alperesek laká­sán 1928. évi szeptember hó 4. napján d. u. 3 órakor a többi foglaltatok követelése erejéig is, a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett — szükség esetén becsáron alul is — el fognak adatni. Esztergom, 1928. aug. 18. Kiss Sándor kir. bir. végrehajtó. Önkéntes árverés. Timer István Táti-út 14. számú egy szoba, konyha, kert és közös udvarból álló beköltözhető háza dr. Kubovich Ignác ügyvédi irodájában (Kossuth Lajos-utca 40.) árverés út­ján feltétlenül eladásra kerül 1928. szeptember 2-án d. u. 4 órakor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom