Esztergom és Vidéke, 1928

1928-07-08 / 54.szám

építési segélyre vonatkozó határozatát megvalósítja e, összehasonlítván a saját és a Kolos-kórház anyagi helyzetét, amelyért ismét csak ő a felelős, megfontolás tárgyává kell tennie, hogy mereven a non possumus álláspontjára helyezkedjék-e, vagy pedig úgy a 35.000/1902. sz. b. ü. m. rendelet-, mint a minisztériumnak több izben kifejezett állásfoglalása értelmében a deficitek fedezésére és forgótőke létesítésére felvett 80.000 pengős folyószámlakölcsönt tényleg magára vállalja e. Ebben az esetben u. i. a kórház 24 filléres ápolási pótdíja, mely eredetileg úgy is kórházbővítésre engedélyeztetett és egy 120.000 pengős amortizációs kölcsön felvételére adta volna meg a lehetőséget, felszabadulna s a kórház legalább ezt használhatná fel az építési költségek fedezésére, amely célra azt a minisztérium 85.458/926. sz. N. M. M. rendeletével eredetileg adta is s amely rendeltetéstől azt végeredményben tehát (ha akaratlanul is) a kórházfenntartó város vonta el. Megjegyzem, hogy a városnak és kórháznak a már többször említett 80.000 pengővel való megterhelését a legméltánytalánabbnak tartom s a legindokoltabbnak tartanám, ha a város kieszközölné, hogy a minisztérium e terhet vállalja át. Hiszen sem a kórház, sem a város nem tehet arról, hogy az ápolási díj elégtelenül volt megállapítva (1920—1924-ben) és sem a Koloskórház, sem a város kívánságára történt a két kórház gazdasági különválása, amely körülmények okozták azután a Kolos-kórház eladósodását. Ez a kérdés tehát méltányossági szempontból is volna elbírálandó, hiszen ez az intézkedés nemcsak egy hatalmas fejlődési lehetőségtől fosztotta meg a kórházat, hanem súlyos csapást mért a kórház háztartására is, mert a napi ápolási díjnak megállapításakor a 24 filléres ápolási pótdíjnak abba e miatt történt belekombinálásával, az ápolási díj voltaképen nem felemeltetett, de leszállíttatott. Amikor pedig a kórház az ő speciális viszonyai közt már tavaly is küzdött s amikor az általános gazdasági viszonyok azóta nem hogy javultak volna, de határozottan rosszabbodtak, nagyon ké zenfekvő, hogy a kórház ma határozottan rosszabb helyzetben van, mint tavaly, amikor pedig szintén nem volt rózsás a helyzete. » U. i. a tavalyi ápolási díj 3*72 pengő lévén, azt vártuk, hogy a 24 filléres pótdíjjal 1928-ra a 3'96 pengőre emeltetik; de a legnagyobb kétségbeesésünkre csak 3'80 pengőre emeltetett, amiből folyik, hogy az ápolási díjnak a háztartásra fe hasz nálható része voltaképen 3 56 pengőre csökkentetett. Vagy más varia cióban ez annyit is jelenthet, hogy a napi ápolási díj nem változott, de a 80.000 pengős folyószámla-kölcsön kamatainak törlesztésére nem 24 fillér, de csak 8 fillér engedélyeztetett. Kérdem, hogy tudja ezt a kórház 8 fillérből fedezni, mikor hivatalos meg állapítás szerint is 24 fillér szükséges ehhez ? Igaz, hogy a pénzügyminisztérium állásfoglalása miatt országos volt a kórházaknál az ápolási díj csök kentés, de miután ez az esztergomi kórháznál, mely szerencsétlen spéci ális viszonyai miatt még nem jutott a rendezettség állapotába, úgy mint a többi kórház, amelyek gazdasági lag helyrehozatván, ezt a csorbítást már elbírják, a Kolos-kórházra nézve újabb katasztrófát jelent. Az építési segély ügyét tehát szívügynek is kellene tekinteni, mert ha a Kolos-kórház a város fia, ez megérdemli a támogatást, hiszen ez a fiú nem is rossz, mert nem csinált könnyelmű adósságokat. Sőt az apának nem keli miatta szégyelnie magát ; a többi közt ő segítette a várost a ma egy millió pengőn felüli értékű objektumhoz (értem a Koloskórház épületeit és felszerelését). Mert hiszen eltekintve attól, hogy a város annak idején a Bisutti-féle telket adta, a kórházépítésből és felszerelésből kifolyólag a várost semmiféle más költség nem terhelte, ellenben az 1901-ben felvett 88.000 aranykoronás nagy építési kölcsönt 26 éven át a kórház maga törlesztette le. Tagadhatatlan tehát, hogy a Koloskórházat érdemetlenül üldözi a balsors. Kitűnik ez abból is, hogy míg a Simor-kórház 1924-ben egy 300 milliós (24.000 pengő) államsegélyben részesült, (amit a két kórháznak 1925 ben törtónt gazdasági különválása után a minisztériumtól kárpótlásként azért kapott, mert az anyakórház — értem a Kolos-kórházat — a Simor-kórház leromlott felszerelését pótolni s épületeit tataroztatni az ápolási díj elégtelensége miatt nem tudta) és ezen a címen ugyanily célra a Kolos-kórháznak is még 1924 ben szintén be lett igérve egy 500 milliós (40.000 pengős) segély, a Kolos-kórház ezen segélyhez még mindig nem jutott. Ezek azok az okok, melyek miatt a Kolos kórház nem képes nemcsak helyzetének meggyógyításához hozzájárulni, de még rendes háztartási kötelezettségének sem tud az egész vonalon megfelelni. A kórház vezetősége most már nem is törekszik másra, csak arra, hogy betegei ne éhezzenek, a hidegben ne fázzanak s a gyógykezelés, amennyiben ;;a felszerelése megengedi, hiány nélkül történjék, azonban az ágy- és ruhafelszerelést kellő fe dezet hiányában teljesen elhanyagolni, az épület tatarozását elmulasztani kénytelen, úgy, hogy kellő segítség hiányában a kórház — sajnos kénytelen vagyok kijelenteni — ma a lezüllós bizonyos képét mutatja. Hogy pedig a felszerelés kipusztulása mily kárral jár a kórházra, bizonyítja a többi közt az a sajnálatos friss eset is, hogy a rendőrség átírt, ne bocsássuk ki a kórházból a rendőrileg beküldött egyéneket, mert ezek még a kültelkekre is e csavarognak. Ennek a sajnálatos ténynek pedig nem az az oka, mintha a kórház igazgatósága az ily egyének kibo csátását megengedné, mert az ily betegek arra gondolni sem mernek, hogy kibocsáttatást kérjenek, de egyszerűen kiszöknek a kórházból. Köny nyen tehetik meg, mert a kórháznak nem lévén betegruha-felszerelése, kénytelen eltűrni, hogy a betegek a saját ruhájukban járjanak. Ha tehát ezek valahol a telek végén a léc kerítés megbontásával megszöknek, saját ruhájukban pedig mint kórházi betegek a kórházon kívül fel nem is mérhetők, oda csavaroghatnak, ahová akarnak. Viszont nem egy kórházi beteggel történt már meg az is, hogy amikor a kórházból el akart illanni és véletlenül rajtakapták és megmotozták őket, saját ruhájuk alatt kórházi ágyvagy ruhaneműt találtak, amit az illetők el akartak lopni, amit nem tehettek volna meg, ha nem lennénk kénytelenek tűrni, hogy a betegek saját ruhájuhat hordják a kórházon belül is. Nem azért mondottam el a közön ség eiőtt mindezt, hogy a kórház hírnevét lerontsam, hanem, hogy reámutassak, hogy mik azok az esz közök, amelyek a mai vigasztalan helyzeten egyedül képesek javítani s emiatt sürgősségi okból mindent abban az irányban kellene elkövetni, hogy a nagyméltóságú minisztérium meggyőzessék a város legjobb szándékáról, egyben arról is, hogy a kölcsön felvételének akadályai rajta kívül fekvő okokban lelik magyarázatukat s hogy eddig is, míg a város meg tudja szerezni a 160.000 pengős kölcsönt — tekintettel az esztergomi Kolos-kórház szorongatott viszonyaira — kérjen közvetlenül a minisztériumtól ilyet azon állami költségvetési hitelből, amely tudtommal direkte kórházi építési kölcsönökre szolgál. Minthogy e nehéz ügyben a döntést tanácskozások alapján kell hozni, s magam nem tudok minden kit külön informálni, azért foglaltam össze az egész kérdés historicumát, s teszek összefoglaló javaslatot is. A város vezetőség tudja legjobban hogy képes-e szükséges 160 000 pengős áldozatot mindjárt meg is hozni, vagy nem ? Azonban ha nem, azt viszont be kell látnia, hogy Kolos-körházat nem hagyhatja segítség nélkül ezen a lejtős úton. Ez esetben ez után a sok fáradságos közbenjárás után, ami ebben az ügyben már történt, s a melyekért a kórház csak köszönettel tartozik a városnak a sürgősségi okra való tekintettel minden erejével most arra a belátásra kellene bírni a nagyméltóságú minisztériumot, hogy a kölcsönt is ő adja addig, míg a város azt valamely pénzintézettől fel tudja venni s annak [törlesztését meg tudja kezdeni. A városnak egyben 80.000 pengős folyószámla kölcsön elengedését a napi ápolási díjnak még a folyó évben 4 pengőre való felemelését s a beígért, de elmaradt 40 000 pengős államsegélyt kellene kieszközölnie. Ezek volnának a kórház tovább fejlődésének a feltételei. Országos úszóbajnokságok Esztergomban. Végre Esztergom is megkapta a Move országos úszóbajnokságok rendezését. Több éves sikertelen után járás után végre megkaptuk s itt láthatjuk a legnagyobb magyar ma tadort, Bárány Istvánt Európa bajnokot, ki egyedül úszásaival, törhetlen magyarságával, szívós akaraterejével több propagandát fejtett ki a szo morú emlékű összeomlás után, mint külpolitikai képviseleteink. Ez a mai kor szelleme, amely a világháború utóhatásakép a legyöngült emberi szervezetet acélos izmú, dagadó keblű egészséges testté igyekszik kireperálni. A természetnek el eddig ismeretlen erői kényszerítik az embert erre a sportra az egyensúly felé, a testi erő és egészség kultuszán keresztül a szellemi fejlődés hez. Ezt fogja dokumentálni a mai úszó verseny is, amelyre oly nagyfokú érdeklődés nyilvánult meg már az előző napokban, hogy a jegyek nagy részét már a fővárosban megvették a sportkedvelők, azért ajánljuk kö zönségünknek, hogy az úszóverseny re szóló jegyét a Széchenyi-téri újságbódéban már előre váltsák meg. Páholyjegy 2 P, ülőjegy, T50 P állójegy 80 fillér, levente ós diákjegy 50 fillér. Az országos verseny fővédői dr. Serédi Jusztinián bibornok-hercegprimás, Zsitvay Tibor képviselőházi elnök és gróf Klebelsberg Kúnó kultuszminiszter, kik megígérték, hogy a versenyen megjelennek. A verseny délután 5 órakor kezdődik, melynek legszenzációsabb számai Bárány István, Wannie, Sziegritz és Bárány II. találkozása 100 ós 200 méteres úszásban. Azonkívül a női számokban részt fognak venni Bárány Éva és Magda is. Az eredményeket, melyek szenzációsaknak ígérkeznek, az egész ország sportközönsége nagy érdeklődéssel várja. Bárány István kijelentette, hogy új országos rekordokat kísérel meg felállítani. I EGYRŐL-MÁSRÓL | Ez Grán! Szeretett szülővárosom mélyen tisztelt közönsége bizony nehezen mozdítható ki az ő megszokott kerékvágásából! Sok sok olyan régi és begyepesedett gondolkozásmód uralja itt még a közvéleményt, amely az 1860 as évek Gránjának vok szelid éltetője, de egyáltalában nem válik díszére a modernizáló Esztergomnak, amely élni akar és ha nem mozog, akkor meghal könyörtelenül. A város legutóbb egy hirdetést tett közzé a helyi lapokban, ho; y városi zeneiskolát óhajt felállítani, az államilag előírt tanterv szerint, egy iskolát, ahol képesített zenetanárok fogják a különböző hangszereket tanítani és ahol szerzett oklevél képesíteni fogja az oklevél tulajdonosat a zene tanítására. A város tehát két célt tűzött ki maga elé: zenét tanítani és zenetanárokat képeztetni. A zeneiskola felállítása attól lett függővé téve, hogy kellő számú tanuló jelentkezzék. A jelentkezés ideje már lejárt és a fenntartáshoz szükséges 52 tanuló helyett kettő jelentkezett dr. Sántha József tanácsosnál. Ezek után nagyon természetes, hogy a város a saját rizikójára nem fog a mai sivár anyagi viszonyai mellett zeneiskolát felállítani. Nem akarjuk elhinni, hogy a most felcseperedő kicsi esztegomiak közül csak pont kettőt akarnak szülei zongorára vagy hegedűre taníttatni, de kát kényelmesebb újságot nem olvasni, meg a régi, nem éppen olcsó rendszer mellett megmaradni, nem éppen olcsó rendszer mellett megmaradni, nem törődve azzal, hogy a város így elesik egy oly kultúrintézménytől, melyért minden más város közönsége lelkesen hozna nagy áldozatot is. Itt csak arról volt szó, hogy az újonnan kezdők a Városi Zenedébe jelentkezzenek, de hát erre úgy-e még 1860-ban se volt példa. Jó lett volna talán, ha házalni mentek volna az ívekkel, akkor bizton összejött volna az 52 tanuló. (—i.) mm*u* • —II HIMH nsrr HIRE iL* A magyar Szent Korona nagyobbított művészi mását fogjuk Nagyboldogasszony ünnepén, megfelelő dísszel és pompával a főszékesegyházba felvinni, hogy azt ott közszemlére tegyük. Égy városnak sincs annyi jogcíme a Szent Korona kultuszához, mint éppen Esztergomnak. Szent Istvánnal ez ősi városban ringott a magyar államiság bölcsője. És amikor az állam már teljes egészében megalkotva volt, annak betetőzéséül idehozták el Rómából a Szent Koronát. liflJ i ' elsőrendű porosz és osztrau-karwini szalonkoksz elő- TARANI! CANUM) Wildensteinsegen SM

bawiöszéo '«""ÄtSSi ZÜ£ t!"!