Esztergom és Vidéke, 1927
1927-05-19 / 40.szám
viszonyaira stb. s ezekből vizsgát is tesznek. Ezek a vezetők fogják továbbképezni azt az öt-hatszáz fiút, akik erre a pompás nyári viziutra jelentkeztek. Móric Zsigmond ünneplése. A magyar ifjúság Móricz Zsigmondot nagyszabású ünneplésben részesíti irói működésének 25 éves jubileuma alkalmából. Az ünnepségen a színmagyar szellemi termelés minden ága fölvonul s az irodalom, képző- és előadóművészet legkiválóbbjai fogják az ünnepeltet üdvözölni, illetve az ünnepély fényének emeléséhez hozzájárulni. Építik a strandfürdőt. Amint már ismeretes, a helybeli Takarékpénztár saját fürdőtelepén, a volt fakereskedés helyén, hévvízzel töltött strandfürdőt határozott el építeni. Az építés már meg is kezdődött. Kubikus munkások ássák a medencét és töltik fel a partját. Mint halljuk, júliusban már át is adják a közhasználatnak. A város ismét gazdagabb lesz egy intézménnyel és a fürdőző közönség nem lesz kitéve a Duna szeszélyeinek. Belügyminiszteri rendelkezés. Mult heti lapszámunkban „Gyűjtés" cím alatti hírünket az alábbiakkal egészítjük ki: A belügyminiszter az államrendőrség budapesti és valamennyi t kerületi főkapitányának rendeletet adott ki, mely szerint egyes vállalkozók, ügynökök, sőt a rend őrség testületéhez tartozó egyének is a rendőrség intézményére vagy magasabbrangú rendőrtisztviselőkre való hivatkozással különféle címen házrólházra járva gyűjtenek. A gyűjtések és darusítások rendszerint olyan erőszakos módon történnek, hogy a közönség valósággal erkölcsi kényszer hatása alatt adakozik vagy vásárol. A rendőrség tekintélyének megvédése, és jóhirnevének biztosítása érdekében a belügyminiszter az államrendőrség minden alkalmazottjának a legszigorúbban megtiltja, hogy a közönség körében eszközlendő gyűjtési akcióban vagy azzal egy tekintet alá eső egyéb tevékenységekben akár saját személyében részt vegyen, akár pedig ilyen célból a testület kötélé kébe tartozó egyének közreműködésót igénybe vegye. A belügyminiszter egyébként a közönséget felkéri, hogy ha tapasztalna ilyen visszaélést, forduljon a legközelebbi rendőrhöz. Lakástulajdonosok figyelmébe 1 Idegenforgalmi irodánkat tömegesen ostromolják a lakást keresők. Mindenkinek érdekében áll, akinek kiadó lakása van, hogy azt bejelentse az Idegenforgalmi Irodának. (Takarékpénztár I. emelet.) Jól teszik a lakástulajdonosok, ha bejelentik lakásaikat még azzal is, hogy hajlandók-e 1-2 napra átengedni bútorozott szobáikat. A kereslet olyan nagy, hogy csaknem naponta kaphatnak fizető megszálló vendéget, ami nem csekély jövedelm t jelent számukra. Szívbetegek és érelmeszesedésben szenvedők a természetes „Fe renc József keserűvíz használata által könnyű és pontos bélműködést érnek el. Klinikai vizsgálatok igazolják, hogy a Ferenc József viz különösen agyvérzésre és gutaütésre hajlamos idősebbembereknek kitűnő szolgálatot tesz. Kapható gyógyszertárakban és füszerüzletekben. Kérelem a szülőkhöz. A magyar szülőket arra kéri a Tündérvásár képes heti gyermekújság kiadóhivatala, (Budapest V. Akadómia-utca 10) hogy kérjenek ingyenes mutatványszámot lapunkból és azt ismertessék meg gyermekeikkel. A Tündérvásár oktat szórakoztat és a gyermekvilág legmeghittebb barátja. Prohászka-Breviárium. 112 oldal. „Élet" kiadása. Prohászka Ottokár lelke élő valóságban maradt reánk műveiben : Sajnos, azt a gazdag kincset, amely írói hagyatékát kiteszi, felmérni sem tudjuk, hiszen a kéziratos és tisztán gyorsírási lejegyzésekben meglévő munkáinak, elsősorban a konferencia-beszédeinek, számát sem tudjuk, — cikkei, tanulmányai pedig jórészt összegyűjtetlenek. De ami előttünk van nyomtatott kötetben, az is a nagy lélek és nagy művész halhatatlan becsű alkotása. Érről a meglévő termésről, áttekinthető anyagról ad számot az a kis kötet, amelyet Brisits Frigyes tett közzé Prohászka-breviárium címen. Brisits Frigyesnek az volt a célja, hogy egy könnyen használható kötetben magának Rrohászka Ottokárnak a megszólaltatásával elénk tárja a püspök, a tudós, a nagy hitszónok lelkét. Idézi a modern apostol prob léma-kitűzését, és három nagy lélek épületét tárja elénk: a diadalmas világnézet, a harmonikus ember és a győzelmes élet palotáját. Egy-egy idézete mindig gondolat-sor, de a sorok egy-egy gondolatkör művészi zártságába illeszkednek. Szeme a kiválogatásban körüliekintő, elmélyedése a nagy apostol gondolatának mindig világos megértéséhez segiti: a Prohászka-breviárium tehát emlék és örökség, igazi lélekfénykép arról az atyáról, mesterről, akit nemzetünk sirat. Emlék és örökség, amelyből elénk lép a lélek, a legnagyobb, legnemesebb, a legmagasabban szarnyaló magyar lélek. Az amatőr-kiállítasú könyv ára 2 pengő 50 fill. Kapható minden könyvkereskedésben ós a kiadó „Élet" Irodalmi és Nyomda Rt.nál, Budapest, I. Horthy Miklós-út 15. felől. Sétabotok Brutsy Gyulánál. Anyakönyvi kivonat. Esztergomban 1927. május 7-től — 13-ig bejejenlett születések: Bédi Rozália rk. földm. leánya. Burán Ferenc rk. földm fia. Adorján Livia rk. munkásbiztositó pénztáros leánya. Sujbert István rk. mindenes fia. Kecskeméti László rk. mindenes fia. Horeczky Géza rk. orvos fia. Krischneider Katalin rk. földm. leánya. Spóner Erzsébet rk. földm. leánya Juhász János rk. kőműves segéd fia. Mészáros István rk. uszálykormányos fia. (Szeged.) — Házasságkötések: Varga Dejcző 1st rk. földmives és Sóki Anna rk. — Szína József rk. gépészmérnök és Miskolczi Rozália rk. — Halálozá sok: Ormándí Ferencné sz Cserép Rozália rk. 36 éves. Kovács Anna rk. 6 éves. Hanus József rk. vármegyei altiszt 90 éves. Sujbert István rk. 1 napos. Trapli Anna rk. 16 éves özv. Zsitvay Sándorné sz. Somogyi Ilona rk. magánzónő 65 éves. Emánuel József rk. üveggyári gépész 41 éves (Tokod). Kohutek József rk. üvegcsiszolómesíer 39 éves (Tokod). Szolák Jenő üveggyári tisztviselő 30 éves (Tokod). Makkal, Károly rk. napszámos 18 éves. Értesítés. Értesítjük mindazokat, akik a „Mindnyájunk Lapjá"-ra előfizetést eszközöltek, hogy a lap megindítása végett a Sajtóközpontban (Kossuth Lajos utca 22.) jelentkezni szíveskedjenek. Építkezéseket a legolcsóbban vállal Mátrai József kőművesmester Esztergom, Kápolna-utca 2. szám. Megjelent a „Mindnyájunk Lap ja". Az ország legolcsóbb hetilapja a „Mindnyájunk Lapja" első száma megjelent Segesdy László szerkesztésében. A szép kiállítású hetilap gazdag tartalmából kiemeljük Rákosi Jenő cikkét, Schöpflin Aladár novelláját, Karinthy Frigyes krokiját, Kosztolányi Dezső, Miklós Jenő és Segesdy László verseit, Lázár István elbeszélését. Két folytatásos regényt is közöl a lap: egyik Bányi Adorján uj szerelmi regénye a „Szeverin szerelme", a másik Pálinkás Béla fantasztikus regénye a „Belzebub". Az állandó „ Bohemia" rovatban a művészvilág pletykáit és híreit találja az olvasó s mindezek mellett még állandó „Heti levél", gazdag kritikai rovat és keresztrejtvény egészíti ki a 20 filléres lap nagyszerű tartalmát. A „Mindnyájunk Lapja" minden szerdán jelenik meg és minden utcai árusnál, trafikban és pályaudvaron kapható. Szerkesztőség és kiadóhivatal, Budapest, V., Sziget-u. 26. Harisnya és keztyü újdonságok Keménynél. Nyakkendő különlegességek — Brutsy Gyulánál. I SZÍNHÁZ. I Szombaton Mikszáth novellája után írt „Akácfavirág"-ot mutatták be színészeink. A kedves daljáték Fráter Lóránd szívet-lelket zsongító nótáit adja tarka változatosságban. Szép a zene, kedves volt a játék s a jelenlevők teljes megelégedéssel térhettek haza a színházból. Vasárnap délután „Napkelet rózsája", este „Csuda Mihály szerencséje" került szinre. „Csuda Mihály szerencséje" magyar levegőjű darab, néha túlságosan reális. Már a kiinduló pontja is az; Rozi, hogy Csuda Mihály felesége lehessen, elhiteti vele, hogy leánya, Nóra a gróf gyermeke. Mint házasokra derül a szerencse napja : megnyerik a főnyereményt: palotát Pesten. Fényűzően él Pesten Csuda Mihály, igazgatójával, Ringeiseír Dáviddal' ós keresik Nóra számára a „princet", aki meg is jelenik egy kopott herceg személyében. Már sikerülne a dolog, mikor Rozi is feljön Pestre Győri Pista segédjegyzővel, aki Nóra szerelme és a köz ben megjelenő gróf segítségével megakadályozza a házasságot. Nóra Pistáé lesz, a gróf ad nekik jó 50 hold földet. — Először láttuk H. Szalma Terust, az igazgatónét itt színpadon Rozi szerepében. Temperamentumos, átérzett játéka, kellemes hangja a közönség tetszését általánosan kiváltotta. Szalma S. Csuda Mihály szerepében elemében volt és hűségesen személyesítette meg a darabos, néha azonban elbizakodott falusi embert. Kőrössi B. a szeleburdi, szeszélyes, de amellett fülig szerelmes Nórát alakította a tőié megszokott kedélylyel és kedvességgel. Nem lehet szó nélkül hagyni Takács Oszkár izigvérig találó Ringeisen-ét. Minden komikus szerepben megállja jól helyét, de itt önmagát multa felül, különösen az első felvonásban. Tapsvihar hívta öt-hatszor ismétlésre, jeléül közkedveltségének. Hétfőn este egy amerikai vígjátékban gyönyörködhetett a közönség. Iskolásleányok lelki világából van merítve a „Darázsfészek* ; az internátus ez a darázsfészek, melyet egy fess fiatal ember örököl nagynénjétől, persze eleven leányokkal . .. Átveszi az igazgatást... s minden leány beleszeret a modern pedagógia elveinek dicsőségére .. . Sok leányos história, összeveszés, kibékülés és sok szerelmeskedés után a leghuncutabb növendék megszökik ... s az igazgató visszahozza — feleségének. Szórakoztató, kedves ez a játék, nem untat és főkép — elég tiszta. A társulat legtöbb női tagja szerepelt legjobb tudása szerint. pofiflntfllt egészséges méhcsaládok, kiváló Uni (III HU L méhanyával, márciusi szállításra eladók Esztergom, Szentgyörgy-utca 10. sz. Szőlővessző sima és gyökeres, különféle fajtákban (chasselas, kis és nagy burgundi, rizling, ezer jó, mézes fehér, fehér dinka stb.) kapható kis és nagy menynyiségben. Értekezni lehet a bencés rendházban. FlflHn egv nvitott edényes kredenz, egy JéLlttUU zuskép és egy gyermekkocsi Kossuth Lajos-utca 52. szám. Eladd egy valódi Schunda-féle jókarban lévő pedálos cimbalom. Cim : Barabás jegyző, Pilismarót. F&hOrdÓk ^ S vashord ° lc kaphatók a — Heischmann szappangyárban. Kiadd üzlethelyiségnek 2 utcai szoba a L Kossuth Lajos-utca legforgalmasaab helyén. Cim a kiadóban. Elado 1 asztal, 2 pad és 2 karosszékből álló kerti bútor, továbbá egy kisebb jégszekrény. Cim a Kiadóban. Flfllilí szabadk ézbói az Árok-utca 34. sz. LIAUU ház. Bővebbet ugyanott a tulajdonosnál. TflMllíínflk egy jóházból való fiú felvóteI AIIUIUIIaK tik Juracsek Ferenc mechanikai műhelyében Kossuth-utca 29. Kifliin egy ns 8 v tagas különféle célra alMallll kalmas üzlethelyiség méltányos áron azonnal kiadó és beköltözhető. Értekezni lehet Kossuth-utca 52. szám alatt Flfllilí S ' i baldacin a zamárdhegyi-dűLluUU loben. Cim Bercsényi-utca 4. szám Sze ntgyörgy mező. Flflrid egy hasznalt tolókocsi dr. Krasznay LIAUU Gábor kir. közjegyzőnél Csernoch Jánosút 25. szám alatt. Bútorozott szoba KSS ható a kiadóban. NuflPfl Iflbnnlf a ^kőbánomi dűlőben egy n Jul aiUAliaA kellemes nyaralólakás azonnal kiadó. Bővebbet ugyanott Koncsek Gyula telektulajdonosnál. Eladd egy Singer-féle varrógép Széchenyitér 4. szám alatt. Épületkő eladó Pifkó Istvánnál Mária Terézia-utca 15. szám alatt. Flflrlri egy sarga bint °' hasznait ablakok, 2 1.1 aUU i gas kocsi, egy tégla és habarcs felvonó gép stb. Német-utca 59. sz. alatt. UaC7nnhflpha adom Szent János-kútnál nttöíUllUerüB lévő fél hold hór ómet. Érdeklődni lehet Attila-utca 10. szám alatt. Fplvpfptílf J° munkás cipész és csizmadia I Dlf GICIIR se géd Mikus Jánosnál Deák Ferenc-utca 50. szám alatt. Fllptlli val0 fehér fajta sz5l ővessző eladó LIIGIIII Dorogi-út 17. szám alatt. Friss fejfis tehén 2 darab és egy könynyű kocsi eladó Honvéd-utca 8. szám alatt. Ócska öntött vas £í!£SJA vesz a Hercegprimási Gépgyár. MinHpHPO IpflflU ki fózni- mosni > vasalni nilllUCIlGd ICttlIJ tud alkalmazást nyerhet. Cim a kiadóban. Kézi kocsi j jutányosán eladó Kossuth Laos-utca 20. sz. alatt. kerestetik. Cim a kiadóban. i elemista vagy polgarista taní• tását, esetleg valamely irodai munka otthoni elvégzését. Cim a kiadóban. PlypQ7pff vasárnap, 15-én este 7—8 óra LllCotCU között egy világos barna, rojtos, gyönggyel diszített antilop ritikül a Ferenc József-úton, a Német-utcán át a temetőig. Becsületes megtaláló hozza a kiadóhivatalba, hol illó jutalomban részesül. Xíflrllí azonnal e Sy utcai szoba, konyha és niailu kamrából álló lakás Szent Anna-utca 36. szám alatt. Lucerna eladás. A Kolos kórház gondnoki irodájában egy holdnyi lucerna termés f. hó 22-én d. e. 10 órakor önkéntes árverésen a legtöbbet ígérőnek el fog adatni.