Esztergom és Vidéke, 1927

1927-04-03 / 27.szám

kik ezt az utcát csapatostul látogat­ják. Ez az elhanyagolt, gonditlan, piszkos és legrosszabb hirű utca, valóban a város szégyene. Világos nappal sem mer ott végigmenni emberfia szégyenérzet és arcpirulás nélkül. A legérdekesebb a dologban az, hogy Ferenc József útról egy középkori szennyes, bűzös sikátoron át is meglehet közelíteni az éjjeli mulatót. Engedelmet 1 A fő-utcáról I Méltóztasson csak valakinek éjjel 11—1 óra tájt erre elsétálni, hama­rosan meggyőződést szerezhet magá­nak arról, hogy mi történik ebben a szennysikátorban. A kép, melyet látni fog förtelmesen undorító lesz és elszomorító. Ezt a sikátort a jelzett okokból kifolyólag a hatóság már egy ízben lezáratta. Pár évvel ezelőtt az éjjeli mulató tulajdono­sának kérelmére azonban újból meg nyitották és „átadták a forgalom­nak." Tudjuk azt, hogy az illetékes hatóságok a legnagyobb szigorúság­gal és gondos rendőri szemmel vigyáznak a város jő erkölcseire, de mégis arra kérjük őket, legyenek tekintettel a Rózsa utcai lakók tart­hatatlan helyzetére és erélyes kézzel, mihamarabb telepítsék el onnét a nyilvánosházat. És ha ez megtörtént, mi Rózsa-utcai lakók — hasonlóké pen, mint Budapesten — mozgalmat fogunk indítani az utca nevének meg­változtatása iránt. Mély tisztelettel több Rózsa-utcai lakó megbizásából: Emericus." Harisnya és keztyű újdonsá­gok Keménynél. Nagyságos Asszonyom! Kivel festet? Deutsch szobafestővel Szé chenyi-tér 26. Anyakönyvi kivonat. Esztergom­ban 1927. márc. 18 tói 25-ig beje­lentett születések: Vigh József János rk. földmives fia. Szabórácz Rozália rk. földm. leánya Böcskei József rk. kőmivessegéd fia. Janzó Mihály rk. mázolósegéd fia. Sol Róza Ibolya rk. ernyőjavító leánya. Szekeres Olga rk. bányász leánya. Skrek József rk. drótos fia. Panák Ilona rk. kőmű­ves segéd leánya. Hegedűs halvaszü­letett fia. Grah Petronella rk. vasúti állomás-elöljáró leánya. Olajos Mari­anna Matild Borbála rk. főreáliskolai tanár leánya. Tuschinger Terézia Mária rk. asztalos leánya. Kurucz Etelka Mária rk. kőmivessegéd leánya. — Házasságkötés: Cziparek László rk. gépész és Bonfert Ilona Auguszta rk. — Halálozások: Szántay Józsefné rk. 60 éves. Haág Rezső rk. magánzó 84 éves. Győző Erzsébet rk. 6 hó­napos. Gavik Mária rk. 25 éves. Szász Erzsébet ref. 14 éves. Tóth István rk. földm. 60 éves Kriesch­neider István rk. nyug. bányamun­kás 38 éves. Gyermek öltönyök, férfi felöltők és női tavaszi kabátok legolcsóbban Virág és Szántónál. Intézeti kötények Keménynél. Operett lóháton. Azt már meg­tanulta a szinházi publikum, hogy valamire való operettben a primadonna bonviván, szubrett és táncos komikus quartettjében ujabban egy paripa is fellép, de olyan újításra valóban nem gondoltak színházaink, hogy egy egész színdarabot lóháton játszanak végig. Az első magyarországi lovas operettről a Szinházi Élet közöl ér­dekes cikket. Incze Sándor népszerű hetilapjának uj száma közli az ezer pengős Nem nősülök pályázat ered menyét, a farsang legjobb táncosnői­nek névsorát. Farkas Imre Lelki Kli­nikája, érdekfeszítő regény, pompás novella, vicclapok teszik változatossá a Szinházi Élet uj számát, amelynek kottamelléklete a legszenzációsabb pesti operett, a Csókról csókra egyik slágere, darabmelléklete pedig Faze­kas Imre, Bus Fekete László és Lip­tay Imre egy-egy teljes színdarabja. Egyes szám ára 80 fillér, negyedéves előfizetés ajándékregénnyel 8 pengő. Kiadóhivatal: Budapest VII Erzsébet körút 29. sz. Kivonják a forgalomból a kor. értékű postabélyegeket. A korona­értékű régi postahely egeket március hó 31-ével kivonták a forgalomból. A közönség birtokában lévő ilyen bélyegeket a postahivatalok április 30 áig dij nélkül becserélik. A korona cimletü bankjegyek bevonásának és a pengőértékre való áttérés gyorsí­tása érdekében a m. kir. posta el­rendelte, hogy a postahivatalok a kifizetéseket és a visszaadásokat le­hetőleg már most is pengőértékben teljesítsék. Ugyancsak ebből a cél­ból a vidéki lakosság érdekében, ott, ahol a Magyar Nemzeti Bank inté­zete nincs, a koronacimletü állam­jegyeket pengőpénzre a postahivata­lok is átcserélik. Tavaszi occasió uri divatucik­kekben Herczegh G. Lajosnál. A Képes Krónika 14 ik száma bő tartalommal és szenzációs kép­anyaggal jelent meg. Az irodalmi rész­ben novellát, verset irtak Kosáryné Réz Lola, Rexa Dezső, Fodor Árpád, Pásztor József, P. Ábrahám Ernő, Mollináry Gizella, Mihály László, Kortsmárossy Tibor és Szekula Jenő tudományos cikket Bandát Horts dr. egyetemi tanársegéd és exotikus já­vai leírást ott élő hazánkfia, Zbóray Ernő. Pompás cikke jelent meg Rad­nay Oszkárnak „Művészek gyermek­korukban" cimen és ebben 12 leg­jobb magyar művész, többet közt a Székelyhidy-házaspár, Lőrinczy György, Kisfdludi-Stróbl Zsigmond, Kály Mária, Kőszegi Teréz, Kosary né Réz Lola. Medveczky Bella, Ko máromy János, Hegedűs Gyula, Huszka Jenő, Altay Margit stb. vo­nulnak fel gyermekkori fotográfiáik­kal és élményükkel. Végezetül cikk szól a legújabb görög ásatások nyo­mán feltárt Polycrates-palotáról és e gy grafológiai tanulmány fejezi be a lap eheti nevezetességeit. A cím­lapon pedig Bíhary Sándornak, el­hunyt nagy genrefestőnknek egy arc­mását adja többszínnyomásban a Ké­pes Krónika, melynek ez a száma is kapható mindenütt. A Ben Hur főszereplője alakítja a Kultur Mozgó vasárnapi nagy filmjének a HEX ALI film főszerepét. A Kultur Mozgó most vasárnap, ápr. 3-án ismét olyan műsort mutat be, amely a közönség elismeré­sére számíthat. Műsorunknak két nagy attrakciója van. Az idei év egyik legragyogóbb filmjét a Ben AH című filmet mutatjuk be, mely nek főszerepét a világ legnagyobb filmjének, a Ben Hur-nak főszerep­lője, Ramon Novárro játsza. Ra­mon Novarro a legelső filmszínészek közé emelkedik filmjében. ízléses fi­nom eszközökkel játsza meg a leg­nehezebb jeleneteket és férfias szép­sége a nagyszerű szerepben teljes mértékben érvényesül. Műsorunk másik nagy attrakciója az a film, melyben a kiváló művész­nő, Putty Lia játsza a főszerepet. E film címe: Vándorszínészek. Előre is felhívjuk kedves közön­ségünk figyelmét e műsorunkra és kérjük, hogy a tolongás elkerülése végett jegyeit elővételben megváltsák. Plissérozni szépen és pontosan csak Keménynél lehet. Köszönetnyilvánítás. Mindazok, kik szeretett bá­tyánk, Zalezsák István elhuny­tával a temetésen szives meg­jelenésükkel bánatunkat enyhí­tették, ezúton is fogadják há­lás köszönetünket. A gyászoló család. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik fefejthetet­len jó feleségem, illetve édes anyánk elhunytával mérhetlen fájdalmunkban osztoztak és a temetésen résztvettek, fogadják ezúton hálás köszönetünket. Vigh József és gyermekei. SzérŰSkGrt négyszögöles eladó Pifkó János Kendor-utca 4. sz. Eladd í a csonkúti dűlőben 850 négyszögöl szántó. Cim a kiadóban. Vennék jókarban lévő kisebb családi há­zat, lehetőleg a város belterületén. Cim a kiadóban. Fpllf PI*Pm azon személyeket, kik t: hó 25-én rdlRblülll d. u. 4 órakor Dorog—Eszter­gom közötti vasútvonalon a III. osztályon utaztak, hogy ellopott hegedűmről bármily csekély nyomravezető adatot is velem tu­datni szíveskedjék. Balog Károly zenész Sz. Anna-utca 2. szám alatt. tl&do egy par fiatal ökör Balassa Balint­uica 35. sz. Szengyörgymező. Ahlfllflllf uve g ezve > beépíthető vizmelegilő fiUlunUn csappal, gyermekkocsi és egy vind­ofen ajtó eladó. Cim a kiadóban. ^7nínifPCC7fl sima " gyökeres, különféle U4UiU?Cd0tU fajtákban (chasselas, kis és nagy burgundi, rizling, ezer jó, mézes fehér, fehér dinka stb.) kapható kis és nagy meny­nyiségben. Értekezni lehet a bencés rend­házban. Acélsodrony ágybetétek ::U\'£Z ronykerítések minden méretben és erősség­ben négyzetméterenkint 4000 K-tól feljebb. Javitások gyorsan és mérsékelt árakban esz­közöltetnek, valamint sziták és rosták a leg­jobb minőségben kaphatok Erdélyi Bélánál Sz. Lőrinc-utca 11. sz. Buzárovics mellett. fifll*Anifllt egészséges méhcsaládok, kiváló Uttl Ali lull méhanyával, márciusi szállításra eladok Esztergom, Szentgyörgy-utca 10. sz. Kiadó í május l-re 3 szobás utcai lakás Dobozy-utca 3. szám alatt. Vendéglöberendezés tAS 1 " Rudnay-tér 12. szam alatti vendéglőben. Villflnumntnp egy lóerős- szivón y° mó WlllalljlllUlUI kútfelszerelós, keveset hasz­nált, jutányosán eladó Széchenyi-tér 11. sz. Tanuló szolid fiú felvétetik Sebák Ferenc szobafestő és mázolónal Esztergom Kossuth utca 33. sz. KíaHí m ájus l-re 3 utcai 1 udvari és mel­iMuUU lekhalyiségekből álló emeleti lakás, Jókai-utca 1. sz. házban. Műhelynek külön helyiség is van. Értekezhetni ugyanott a házfelügyelőn sl. Bővebbet a háztulajdonosnál dr. Kamenszky Gyulánál Budapest IX. ker. Lónyay-utca 52. sz. ÉllÓ ^°^ SZ!n * es ^ az * tágas lakás­Egyedül. tarral, szabadkézből eladó, esetleg bérbeadó. Tudakozódni lehet Csernoch János-utca 61. Fia (ifi na Sy ablak, mely verandának LlttUU is igen alkalmas, egy cselédágy, mely nappal asztalnak is használható, egy igen szép kivitelű villanylámpa, egy jó sütő (ren), két házigyógyszer (illatszer) szekrény és egy nagy petróleum gyorsfőző Dorogi-út 6. sz. Flflrlií a Felsőszérűsoron lévő 356 négy­LluUÜ szö^öles házhely, mely két házhely­nek is alkalmas. — Érdeklődni lehet Major­utca 17. számi alatt, Cl gr! íí a szigeten 600 négyszögöl szántó, LlttUU továbbá egy egész erdei jog, egy emhes telién és egy hasas anyadisznófcVigh Józsefnél, Andrássy-utca 3. szám. Kiariri egy 1 szobás és konyhás lakás Sz. iMaUll Anna-utca 24. sz. alatt. Ugyanott a szánó mi dűlőben két kapás szőlő éz egy darab kapás föld sok gyümölcsössel eladó. kgr.-ként 20 fillérért, nagyobb vételnél ár­engedménnyel kapható a Sajtóközpontban, Kossuth Lajos-utca 22. szám. Raltdpin takarmány eladó Simor Janos-utca Dttllttlllll 4. szám alatt. Kjnrln felesbe 1912 négyszögöl gyümölcsös nlttUU nemes fákkal, pincével és konyhá­val. Esetleg eladó. Cim Vörösmarty-u. 4. sz. Önkéntes árverésen J-JLfZ Árpad-utca 12. számú ház eladatik, mely áll 2 szoba, konyha, kamra, pince és istálóból. Míarlrí eg y 4 szobából és mellékhelyiségek­AiaUU bői alló lakás, továbbá 10 hold fold gyümölcsössel és szőlővel eladó esetleg bér­beadó. Bővebbet dr. Berónyi Zoltán ügyvéd­nél Széchenyi-tér. május l-re szép világos, bútorozott szoba előszobával és mellékhelyisé­gekkel, esetleg bútor nélkül is. Az előszoba konyhának is használható Ferenc József-út 67. sz. alatt. Ugyanott egy úrinő monogram és fehérnemű hímzést is elfogad. Rpphpfllilí Ferenc József-út 21. szám alatt DulUBttUU 2 szoba, konyha és üzlethelyi­ségből alló lakás. (Rosta-féle.) — Bővebbet ugyanott a házmesternél. í-í Pfiff a B* r átkútnál egy napi szántóföld LlttUU és a fűzfáknál egy íel rét. Érdek­lődni lehet ifj. Bábszky Ferencnél Andrássy­utca y. szám alatt Szentgyörgymezón. KinfH ma J us !' ce a Jókai-utca 34. számú IVIttUU házrész, mely áll 1 szoba, konyha, speiz és pincéből alt. Esetleg eladó. Érdek­lődni lehet Atilla-utca 17. sz. Szenttamás. KnPPfiltlfl J° forgalommal kiadó Cséven. IHM uaUItt Cim Valovics János korcsmáros. június 15-re egy utcai szoba, kony­ha, faskamra, pince, padlás és kert. Cim Kertész-u. 5. (vasútállomással szemben.) Fuvarozás cs bútorszállítás. Minden­féle arú es bútorszállítást, úgy helyben mint vidékre is jutányos arak és felelősség mel­lett vállal TAMÁS, Kossuth Lajos-utca 52. Telefon 6. szam. — Ugyanott dorogi diószén úgy nagyban mint kicsinyben állandóan kapható. Elndn egy használt igáskocsi, ugyanott mar­hatrágya nagyobb menyiségben is eladó. Cim • Dorogi út 23. egy könnyű stráfkocsi és egy ho­mokfutókocsi. Érdeklődni lehet Kos­suth-utca 53. szám alatt. M flPrlrinf takarit ^ e S> ha Maschli János UüliyUl kályhást bízza meg a kályhák átrakásával és tisztításával. Lakik: Könyök­utca 6. szám alatt. Uisánárus felvétetik Sajtóközpontban Kossuth Lajos-utca 22. Kifliin eg y nagyobb és egy kisebb üzlet­l\ldUD helyiség és egyszoba-konyhaból álló lakás Kossuth-utca 52. szám alatt. Mfl7tpllfplr plfllirilf Szentgyörgymezőn. Ér­iWlGlKCft DlttUUR deklódni lehet az Esz­tergomi Kereskedelmi és Iparbanknál. r Értesítés. Van szerencsém értesíteni a n. Ó. közönséget, hogy önállósítottam ma­gamat. Elvállalok mindenféle cserépkályha és takaróktűzhely átrakását, javítá­sát és tisztítását, katlanházak kira­kását és kitapasztását, valamint vas­kályhák kisamottozását a legjutányo­sabb árak mellett. Kérem a n. é. közönség szives pártfogását. Mély tisztelettel SZTRAKA JÁNOS kályhás, Basa-utca 1. sz. (Elsler kereskedő mellett.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom