Esztergom és Vidéke, 1927

1927-11-13 / 88.szám

febW Pm ITIK AI ÍR TÄRSAD

AI Ml I AP M m POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. IEBIELEIIK IIIDEI VASAMAT ÉS OSOTÖBTOKOI. Első lépés a kölcsönös megértés felé az a rendelet, melyet Kumandi szerb közoktatásügyi miniszter bocsátott ki e hónap elején. Ezzel a rendelettel a szerb kultuszminiszter megszünteti azt a csodabogarát a békeszerződések utáni időknek, amely ezt a nevet viselte: névvegyelemzés. A rendelet kibocsájtásáig a szerbhorvát-szlovén királyság hatóságai a névvegyelemzés útján sok visszásságot, furcsaságot és sérelmet követtek el a magyarság hátrányéra Bánát, Bácska és Baranya iskoláiban. A névvegyelemzési rendelet szerint a név hangzása után nyilvánították a magyar fajú kisebbség gyermekeit szerbeknek, vagy sziávoknak s nem törődtek azzal, hogy az illető gyermek, akinek esetleg csak az apja, nagyapja, dédapja vagy még távo labbi felmenő rokonsága viselt szlávos hangzású nevet, egy szót sem tudott szerbül. Most a miniszteri rendelet beismeri, hogy a beiratkozásoknál tévesen alkalmazzák a szülők nevének hangzását és hogy annak alapján döntik el a gyermekek faji voltát. A jugoszláv közoktatásügyi miniszter megértő és méltányos gesztust mutat a rendeletnek abban a passzusában, ahol ezeket a visszásságokat megszünteti, mert ezek a túlságba hajtott nacionalizáló törekvések és túlkapások az oktatás kárára és jogai ellenére történtek. A megértésen túl a miniszteri rendelet egy lényeges jogi elismerést is tesz, amikor hangsúlyozza, hogy a visszásságok a Vajdaság kisebbségi lakosságának jogai ellenére vannak és az elemi oktatásról szóló törvény 54-ik §-a értelmében elrendeli, hogy a Vajdaság magyar és német osztályaiba a gyermekeket nemzetiségük szerint s ama nyelv szerint kell beírni, amelyet az illető gyermekek beszélnek is. Az esetleg vitás esetekben e két fő megkülönböztetése mellett a szülők nyilatkozata szerint kell a nemzetiségi hovatartózandóságot tekintetbe venni. A rendelet ismét írásban biztosított jogaiba helyezi a Vajdaság magyarságának kulturális szükségletekre irányuló jogait, amit eddig a túlhajtott hatósági avatatlan bevatkozás sokszor túllépett. Örömmel kell üdvözölni a déli szomszédunk kormányának ezt az irott jogon alapuló s barátsági szellemtől áthatott lépését, mely a magyar kisebbség kulturális jogait és nemzetiségi másnemű ségét tiszteletben kívánja tartani s azok tényleges megóvásáról ős biztosításáról is rendelkezik. Sok panaszt szüntet meg ez a barátságos lépés és a kisebbségek iránt egy elbánásnak és elbírálásnak a kezdetét látszik jelezni, amely a magyarországi kisebbségekhez hasonlóan, minden állampolgári jogot őszintén és a legjobb indulattal biztosit minden ál ampolgár számára és tesz megkülönböztetést egy lábrakapott deformált jog szerint első és másodosztályú állampolgárok között, mely osztályozás szerint, mondanunk sem kell, hogy a másodosztályú állampolgárok közé egy gyakorolt fals elv szerint a magyarok milliói soroztattak az utódállamok területén s amelynek egyik kirivó furcsasága volt a most kormányzati bölcsességből megszüntetett névvegyelemzés. A jugoszláv kormány rendeletét, mint a jogok kölcsönös tiszteletbentartásának és viszonosságának bölcsességtől vezetett gesztusát üdvözölhetjük, mint a megértően szomszédi viszony egyik értékes megnyilvánulását. F. Az oláh „agrár-reform". Irta: Csikós Mihály. III. Megtanultam, hogy az oláh agrárreform körül két törvény van: az egyik a világ számára, a másik házi használatra, amely szerint eljártak, mig a világ elé adott törvény arra való, hogy arra hivatkozhassanak, ha támadás éri őket. Hogy az eljáró közegek mertek törvénytelenséget törvénytelenségre halmozni, annak az a magyarázata, hogy titkos utasítások szerint jártak el, mely utasítást adott bizonyos esetekben a törvénytől eltérőleg cselekedni. Ezt én egy magasállású agrárbirótól tudtam meg, aki amiatt panaszkodott, hogy ígérete dacára sem segíthet rajtunk, mert alantasainak ilyen titkos utasításaik vannak. Kényre-kegyre voltunk kiszolgáltatva. Ez a titkos utasítás volt az oka annak, hogy elvehettek mindent, ha akartak. Akarni pedig akartak. A kisajátított birtokokat teljességében nem osztották ki az igényjogosultaknak, hanem bizonyos részeket visszatartottak és „állami rezerva" névvel szerepeltek. Ezeket a hegyvidékekről letelepített móczoknak adták oda, akik soha nem szántottak, de e telepeken sem tértek el eddigi életmódjuktól, sőt nem is akartak dolgozni, hanem kiadták felébe, bérbe, aszerint, amint vállalkozóra tehettek szert, ha nem birták ily úton hasznosítani a földet, parlagon maradt az. A birtokon lévő fásításokhoz a volt tulajdonosnak hozzányúlni nem volt szabad, ellenben mások ott irtották, ahol akarták ós úgy, ahogy nekik jól esett. Minden község részére közlegelőket hasítottak ki az eddigiekhez, az apaállatok részére szénatermő kaszálókat jelöltek ki, a fiatalság sportszenvedélye kielégítéséül sportpályákat mértek ki, minden görögkatholikus hitközség temetőhelyéhez újakat hasítottak ki, nem létező görögkeleti egyházak részére parochiális földet mértek ki, szóval jutott föld minden néven nevezendő célokra elég. Ellenben a magyar egyházak földjeit megnyirbálták, sőt esetet tudok, hogy az egyik evangélikus egyház földjét elvették, odaadták valami bokros érdemeket szerzett oláhnak cserébe azon földbirtokáért, amit a hegyek közt kisajátíttatott. Az agrártörvény értelmében minden gazdatiszt igényjogosult volt. Fel is vétettek a lisztába, de én egyetlen esetet sem tudok, hogy gazdatiszt földhöz jutott volna. Az agrártörvény mintagazdaságok létesítését is tervezte. Nem tudok esetet, hogy ilyen gazdaságot csak egy gazdatiszt is kapott volna. Természetes, hiszen a gazdatisztek magyarok voltak. A nagybirtok szétdarabolása a termelés terén vagy visszaesést vont maga után ós ezt a dohánytermelésnél és a lótenyésztésnél lehetett legelsőbben észrevenni. Kiadták tehát a rendeletet, hogy a dohánytermelés a birtok egy részét a termelés arányához mérten mentesíti. Erre a birtokosok ott is dohánytermelést állítottak be, ahol aze'őtt nem volt, amint észrevették, hogy ezen cimsn magyar birtokok is maradnak, azonnal visszavonták a rendelkezést. Hasonlólag a lótenyésztés is, a ménes nagyságához képest, mentesítette volna a birtokot, nyakra-főre állították fel a méneseket. Ezen a cimen is maradtak volna birtokok magyar kézen, tehát ezt a rendeletet is visszavonták. Mig az agrártörvény életbe nem lépett, a földbirtok szabadforgalmú volt, amint életbe léptették, megszűnt a szabad eladás. Jóváhagyást kellett kérni. Ha oláh volt a vevő, könnyen ment annak kieszközlése, de ha nem oláh volt a vevő, még ha kisgazdák voltak is a vevők, csak a náluk megszokott utakon lehetett a jóváhagyást megkapni. Azért mégis csak meglehetett kapni a jóváhagyást. Oláh tőkék kerestek is nagybirtokokat megvételre. Ezek biztosak voltak a vétel helybenhagyásában és semmi okuk nem volt a kisajátítástól félni. Oláh birtokból nem igényeltek a földigénylők, mert értésükre lett adva, hogy abból nem kapnak. A magyar birtokra terelték őket és ezt annál szivesebben tették meg, mert biztosak voltak kérelmük sikerében. Látván azt a kitűzött célt, amit az oláhok elérni annyira siettek, látván azt a brutális otrombaságot, mellyel tervüket keresztül hajtották, látván, hogy a trianoni szerződés nekik nem imponál, megrögződött bennem, hogy itt minden magyar birtoknak pusztulni kell, azt a merész javaslatot tettem földesuramnak, adja el a megszállt területen lévő birtokait. Sokat tépelődött rajta és nem adta el, sajnált uradalmától megválni s ez érthető is, hiszen annak jelentékeny része első honfoglalásbeli birtok 1 Bízott a békeszerződésben biztosított immunitásban, reménykedett a kisantant felbomlásában. Én éppen az ellenkező nézetet vallottam és vallom ma is. Én még mindig az ököljog uralmát látom. Igy veszett el sok magyar család ősi birtoka s igy vesztett földesuram is 20,000 holdat. Mivel a birtokok teljességében kisajátittattak, de az épületek nem, sürgősen kellett az épületekkel is valamit csinálni, mert ott álltak a majorok föld nélkül. A birtokosok túlnyomó része nem nyúlt az épületekhez, én azonban sürgettem azok bármily úton való értékesítését, hiszen azokban is nagy vagyon hevert. Leromboltuk a majorokat, eladtuk az anyagokat, ahogy lehetett, ami nem volt eladható, átszállittattam a meg nem szállt birtokra, de az oláhoknak ott nem hagytuk. Nagy felelősséget vettem magamra, mert megtörténhetett volna az, hogy lett volna birtokunk épületek nélkül, azonban én erre rövid időn belül nem számítok és mire arra kerül a sor, mi lesz azokkal az épületekkel ? Hogy fognak azok kinézni ? De megtörténhetett volna az is, amire nagyon számítottam, hogy az oláhok a kisajátított területen álló épületeknek záros határidőn belüli elszállítását követelik. Ahol pedig a betelepített móczok épületeket találtak, egyszerűen elfoglalták, használják. Hasztalan fordultak a birtokosok panaszaikkal a hatóságokhoz, orvoslást nem találtak. A mi épületeinkbe legalább nem telepedtek be móczok. Nekem meggyőződésem, hogy ha ha majd impérium változás lesz, azon az országrészen a régi uradalmi határokat visszaállítani nem lehet, arra nincs hatalom, de talán nem is volna célszerű. Az eszközleltárból ami eladható volt, eladtuk, amit nem bírtunk értékesíteni, azt a meg nem szállott birtokainkra szállítottuk. Soha sem voltam gyűlölködő, de azzá tettek az oláhok. El nem szabad felejteni, hogy mit tett ez a fajzat 1848-ban és mit az agrárre ö- SAJÄT KÉSZÍTÉSŰ lepedő-vászon, köpper, törülköző, konyha- és kenyérruha, abrosz (nagyban és kicsinyben) legjutányosabban beszerezhető házi szövött Pelczmann Lászlónál Esztergom, Széchenyi-ier 16. sz. (Saját ház.) Telefonszám 135. Házi kender szövésre elfogadtatik Szerkesztőség ót kiadóhivatal i Simor János atc* 18—20., •ova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá az előfizetési s hirdetési dijak stb. küldendők. Telefon 21. Főmunkatárs: VITAL ISTVÁN. Laptttlajdonos és felelős szerkesztői LAISZKY KÁZMÉR Előfizetési ára ; egy hóra 1 pengő 20 fillér. Egyes szám ára hétköznap (2 oldalas) 10 fillér, vasárnap (4 oldalas) 20 fillér. Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza.