Esztergom és Vidéke, 1927

1927-06-12 / 46.szám

Kérelem. Az ESC vezetősége fel­kéri azokat a t. tagokat ki!? gvüjtŐ­ivet kaptak, hogy azokat f. hó 11-én szombaton este az új chubhelységbe behozni szíveskedjenek. Városi kertészet az erős fagykár dacára is már piacképes. Náci bácsi erősen kínálja friss főzelékféléit, cse­megehagymáját és pompás vajretkét. A magyar irodalom remeke Szini Gyula „A fekete pásztor" című darabja, amely szerdán este szinre kerül a „Magyar Harang" műsorán. A Munkásbiztositó Pénztár ér­tesíti a munkaadókat, hogy a mun­kaadói igazolványokat ezentúl ingye­nesen szolgáltatja ki. Pályafelavató futballmérkőzés. Pünkösd vasárnapján, nem a leg­szebb idő dacára is szép számú kö­zönség előtt folyt le az Esztergomi Sport Club újonan épített sporttele­pének pályafelavató futballmérkőzése. A mérkőzés előtt dr. Antóny Béla polgármester az ESC díszelnöke szép beszédet mondott, ezt követte a két club zászlócseréje. Utánna a Himnuszt játszotta a tábori fiúnevelő zenekara, végül a két futballcsapat háromszoros „Nem l Nem ! Soha l" kiáltása fejezte be az ünnepi aktust. A mindvégig szép mérkőzést a nagyobb techni­kával rendelkező UTE nyerte meg 2:1 (1:1) arányban a végig szépen küzdő ESC-vel szemben. ESC min­den tagja jól játszott. Egy kis sze rencsévél az ÉSC legalább döntetlen eredményt érhetett volna el. A „Magyar Harang" előadása. Szerdán este fél 9 kor tartja egyet­len előadását a Legényegylet szin­termében a „Magyar Harang" művész­társulat. Nagy gonddal összeváloga­tott műsorán a nemrég tragikusan elhunyt kiváló író, Szenes Béla ós Szini Gyula egy-egy darabja szere­pel ; játszanak egy revűparódiát, régi operettek legszebb slágereit éneklik, továbbá Eisemann Mihály két világ­hírű slágerét: „Szeret-e még ?. . . és „Lesz maga juszt is az enyém 1... Sok tréfa, tánc, dal teszi változa­tossá a műsort, amelyet Simándi Béla író rendez és ötletes konferánszaival tarkít. A szereplők Veér Lenke, Kom póthy Lujza, Patay József és Császár Sándor. Jegyek (2, 1"50, 1 és 0'60 P) előre a Scheiber cégnél válthatók. Csendélet Nagysápon. Mihalik János nagysápi segédjegyző, Pün­kösd hétfőjének éjszakáján minden ok nélkül rátámadt Mészáros Béla kereskedő lakására, hol az ablakokat, majd az ajót betörve, a lakásba ron­tott be. A békésen alvó család éjfél után 1 órakor két méter magasság­ból az ablakon kiugorva menekült ki az utcára. Nevezett ellen betöréses magánlaksértés, könnyű testi sértés, életveszélyes fennyegetés és éjszakai csendháborítás címén feljelentés tör­tént. A lakosság között az eset élénk megbotránkozást váltott ki. Versenytárgyalás a járásbiró­ság vizvezeték! munkálataira. A helybeli járásbiróság és fogház víz­vezetéki, csatornázási és vízöblítéses árnyékszék berendezési munkálatok elvégzésére f. évi július hó 2-án d. e. 10 órai határidővel versenytárgya­lást hirdetett. Bővebbet ugyanott. Halvétel. Aki a nyári idényben jó, friss és olcsó halat akar venni, az vásároljon Borz Kálmán halász­mesternél. Csernoch János-ut 30. sz. házánál mindenkor kapható a bár­kából frissen szedett hal. Kézimunka és rajzkiállítás a zárdában. Az érseki tanítónőképző­intézet f. hó 12-től 16-ig bezárólag kézimunka- és rajzkiállítást rendez az intézetben. A kiállítás vasárnap és Űrnapján egész nap nyitva van, a közbeeső köznapokon azonban csak délután tekinthető meg. Belé­pődíj nincs. Ebmarás Csolnokon. Egy sza­badon kóborló kutya Csolnokon több játszadozó kis gyermeket és egy gazda feleségét és annak cselédjét is megmarta. A kutyát kiirtották és fejéről az állatorvosi főiskolán meg­állapították, hogy veszett volt s igy a megmartakat a budapesti Pasteur­intézetbe kellett szállítani. Robinson unokái. Uj kincse a cserkészirodalomnak. ízig-vérig cser­készmunka. Kiárad belőle a cserkész­táborok üde, friss levegője. Ha fel­nőtt veszi kezébe e könyvet, meg­ismeri belőle a cserkészéletet, annak minden szépségét, erejét, értékét, minden örömét, derűs alaphangulatát. Harangi László alaposan ismeri a cserkészéletet s a cserkészek lelkét. Azért olyan elevenek alakjai, hogy szinte a mi ismerősünkre bukkanunk egy-egy hősében. A „Robinson uno­kái" gyönyörű kiállításbnn, Györgyffy rajzaival illusztrálva a Magyar Cser­kész Szövetség kiadásában jelent meg. Ára 3 pengő, megrendelhető a „Magyar Cserkész" kiadóhivatalánál, Budapest, V., Hajnal-utca 6. Párisi plisse Keménynél Ökör a vonat előtt. Süttő köze­lében a személyvonat előtt a vágá­nyokon két ökör harapdálta az imitt­amott kinőtt füvet a mult hó utolsó napjainak egyikén. A mozdonyvezető megeresztette a gőzsípot, de az ök­rök oda sem hederítettek. Nem volt mit tenni, meg kellett lassítani a vonat sebességét (?), de még így is csak úgy mehetett tovább a vonat, hogy az egyik ökröt letaszította a töltésről. Sem az ökörnek, sem a mozdonynak nem történt baja. Anyakönyvi kivonat. Esztergom­ban 1927. május 27-től — június 3-ig bejelentett születések: Kocsis István ref mezőgazdasági kocsis fia. Adorján Julianna rk. szénbányamun­kás leánya. Mihalovics Károly rk. kotrómester fia. Fischer György ny. p. ü. szemlész fia. Gere Mihály rk. földm. fia. Ardelán Gusztáv gkath. béltisztitó fia. — Házasságkötések: Engelhardt Ignác izr. órás és éksze­rész és Fleischmann Aranka izr. — Major Ferenc rk. földmives és Trex­ler Borbála rk. — Újvári Ferenc rk. műszaki tisztviselő és Kósik Ilona — Halálozások: Bábszki József rk. 4 éves. Petrás Ferenc rk. földm. 78 éves. Farkas Károly rk. ny. rendőr 72 éves (Neszmély). Sztahovits Jenő rk. asztalosmester 60 éves. özv. Ba­ják Józsefné sz. Szabó Klára rk. 57 éves. Kutnyánszky Lajos rk. földm. (Tát.) Meghűlésnél, náthánál, /torokfá­jásnál, idegfájdalmaknál, szaggatás­nál naponta fél pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz rendes gyomor- és bélmüködást biztosit. Egyetemi orvostanárok véleménye szerint a Ferenc Jószef viz hatása gyors, kellemes és megbízható gyógy­szertárakban, drogériákban és füszer­üzletekben. „Császárnő" regényes történet, Dimitri Buchowetzki nagystílű ren­dezésében a szombati műsor. A cen­zúra a betiltás után most engedé­lyezte Vajda László gyönyörű regé­nyét, melyben Pola Negri szenzációs művészettel alakítja a szerencsétien fejedelem asszonyt. Ezt megelőzi a faképű Buster Keaton legjobb repríz filmje: „A Navigátor" Buster a ten­ger fenekén és az emberevők között. Vasárnap két nagy Fanamet attrak­ció kerül műsorra, „A broadway csillaga" Amerika legszebb füm­szinésznőjének, Marion Davisnak és Conrad Nágelnak alakításával és „A játékos asszony* a szezon egyik leg­nagyobb sikerű amerikai filmje, egy különös házasság története, melyben Gretta Nissen és Lional Barrimore felejthetetlen alakítást nyújtanak. A kedves mozilátogató közönségünk szíves tudomására adjuk, hogy ter­münk állandóan szellőztethető és hűvös. Hétköznapi előadások 8 órá­tól folytatólagosan, vasár és ünnep­nap 7 és 9 órakor kezdődnek. Eredeti angol selyem fényű lüsz­terek saccó és reverendákra nagy választékban Illésnél Széchenyi-tér. Uj szivar és cigarettafajta. A m. kir. Dohányjövedék Royales név alatt új luxusszivart bocsátott forga­lomba, amelynek darabja 70 fillér és ezenkívül a dohányzóközönség által névleg már jól ismert Triumph külön­legességi cigaretta is 11 filléres ár­ban került forgalomba. Pouplinok, nyers selymek és mosó újdonságok gyönyörű válasz­tékban Illés Sándornál Széchenyi tér. 1927. év június hó végével be kell cserélni a régi pénzt. Fel­hívjuk az olvasóink figyelmét, hogy a becserélési határidőről ne feled­kezzenek meg, mert június hó elseje után a száz, ötszáz, ezer, ötezer, tízezer,' huszonötezer, ötvenezer és százezer koronás bankjegyeket már nem fogadják el teljes értékükben fizetési eszköznek. Mivel telt el az ünnep? Erről kell felelni Űrnapja után az egyik iskolában a kis diákoknak. A gyer­mekek már előre törik a fejüket a feladaton. A kis Laci azonban büszke és nyugodt. Tudja, mit jfog felelni Űrnapja után. Az ő ünnepének a legnevezetesebb eredménye a „Tün­dérvasár" a pompás gyermekújság, amelyet űrnapján az első betűtől az utolsó betűig boldogan végig fog olvasni. Az ő ünnepe telik el a leg­pompásabban és ő tud felelni a leg­könnyebben a tanitó kérdésére. He­lyesen cselekszik minden szülő, aki gyermekének meghozatja a Tündér­vásár" gyermekujságot, V* évre 1 pengő 20 fillér. (Kiadóhivatal Bu­dapest, V. Akadémia-u. 10.) 3 Tánctanítási értesítés. Kreutz Gyula fővárosi tánctanár a szokásos szünidei tánckurzusait diákok, főis­kolai hallgatók és tisztviselők, ipa­ros és kereskedő ifjúság részére jú­lius 1-én nyitja meg részben a Ka­szinó, részben a Kath. Legényegylet dísztermében, Külön délelőtti rithmi­kus testképzés és hallásképzés 4—6, illetve 6—10 éves gyermekek ré­szére. Uri családok által összeállított exluziv csoportok tanítása. Beirat­kozások június 29-től a Kaszinó ter­mében egész nap. Gyermek tricok, keztyük és ha­risnyák a legolcsóbban vásárolhatunk Illésnél Takarék épület. Fuvarozás ÉS bútorszállítás. f ^i e nden­árú és bútorszállítást, úgy helyben mint vidékre is jutányos árak és felelősség mel­lett vállal TAMÁS, Kossuth Lajos-utca 52. Telefon 6. szám. — Ugyanott dorogi diószén úgy nagyban mint kicsinyben állandóan kapható. Kiadd egy kapualatti különbejáratú bútoro­zott szoba. — Cim a Kiadóban. egy fél erdei jog. Cim megtudható a kiadóban. Cin tin Egy új három ajtós konyha kredenc MttUU fehérre mázolt Honvéd-utca 56. sz. Ugyanitt félhold szántó is eladó a Kolozs­úti düllőben. Eladó zőldtakarmány «JK-fiaÄ lül 4 hold takarmány (here, zabosbükköny) azonnal eladó, illetve az idei gazdasági évre a kaszálási jog bérbeadó. Bővebbet: dr. Be. ;rényi Zoltán irodájában. Kfiszénport és kőszénhulladékot vesz Petz Testvérek gépgyára Uri­utca 8. szám alatt. Psrillflk te lJ esen U J> guruló-üléses, három UoUllttH, ülőhely, kétevezős, — jutányosán eladó. Ugyanott egy új férfiöltöny is eladó. Érdeklődni lehet Szentgyörgy-utca 10 alatt. Ónk npnnnf takarít _^eg, ha Maschli János OUR pCIlyUl kályhást bizza meg a kályhák átrakásával és tisztításával. Lakik: Könyök­utca 6. szám alatt. Hfl7fpllrpir elflrfrflr Szentgyörgymezón. Ér­IW&IGIKUK 6lallUl deklődni lehet az Esz­tergomi Kereskedelmi és Iparbanknál. KifliiŰ 2 SZODás lakás előszobával és hoz­nia UH zátartozó helyiséggel, mely azonnal elfoglalható. — Cim. Horánszky-utca 4. sz. Fplvßfptilf eg y fiatal f érfi napidíjas a Mun­I ül fű IC UK kasbiztosító Pénztárnál. Jelent­kezés személyazonossági és tanulmányi vég­zettséget igazoló okmányokkal június 13-án d. e. 8—9 óra között a pénztár ügyvezető­jénél. Clntljt 3 szobás családi ház a hozzátar­LlttUU tozó mellékhelyiségekkel, és 2500 négyszögméter földdel, sok gyümölcsfával, szőlővel, réttel, konyhakerttel stb. Mind egy­ben van 4 percre a várostól. Bővebbet Fe­renc József-út 11. a mosodában. Széna lábon álló eladó a Nyárasd szige­ten. Cim Kossuth-u'ca 42. sz­Flflríri 5—6 tagú zenekarhoz való vonós LlftilU hangszer és cimbalom. Tűzoltó, le­vente, vagy bármely egyesület részére igen alkalmas. Cim Letrik József KesztÖlcz. Fiflllrí a Fels °szerusoron egy új ház, mely áll egy szoba, konyha és kamrából. Bővebbet ugyanott Kopcsányinál. KpPPfitpfik 2 esetleg 3 szobás lakás ösz­RGIGoLGU* szes mellékhelyiségekkel köz­tisztviselő részére július esetleg augusztus l-re. Cim a kiadóban. KPFPftptíif 1 — 2 bútorozott nyári lakás, llGIGdlGMIt vagy lakrész július 1-től az uszoda közelében. Sürgős ajánlatok kéret­nek Német-utca 31. szám alá. Eladd °gy jókarban lévő teljes korcsmai berendezés. Cim a kiadóban. fíVflkfirlntt szöv °- és cs é velőleány ok fel­li jaHUI lull vétetnek háziszövő üzembe. — Cim Ferenc József-út 20. Elado sürgősen 2 ágy, 1 szekrény Szent Anna-utca 37. szám. IMpfhplufcpn eg y tágas szot >ával kiadó, UUGUIDIJIduy mely irodának is alkalmas Horánszky-utca 2. szám. FlflHn olcs ° áron elköltozés miaít 1 na §y LlttUU tűzhely, 1 fa cselédágy, 1 mángorló, villanylámpák és több másféle bútor idősb Putznénál Kossuth Lajos-utca 8. szám. Kifliin Horánszky-utca 12. szám alatti haz. MttUU ban 2 utcai szobából, előszobából, konyhából álló lakás az összes mellékhelyi­ségekkel augusztus 1-ére. Érdeklődni lehet ott, vagy dr. Décsi Ferenc fogorvosnál Szt. Lőrinc-utca 8. Kiadó egy szoba konyhából álló lakás Sz. Anna-utca 36. sz. Ugyanitt egy fia­tal vemhes tehén is eladú. Dr. IMHOF ARTÚR egyet, tanár RENDEL: szombaton 7 és 9 és vasárnapon 5. 7 és 9 órakor KORONA MOZGÓBAN 1927. jun. 11. és 12-én. Rp. Albert Bassermann művészi alakítása LEE PAARY szépsége SZŐKE SZAKÁLL humora a leghatásosabb gyógyszer una­lom, idegesség és roszkedv ellen. Dr. Imhoff. Pola Negri, Buster Keaton, Marion Davis, Konrad Nagel, Greta Nissen és Lionel Barrvmore szerepelnek szombaton és vasárnap, f. hó 11-én és 12-én a mST KULTUR MOZGÓ m nagyszerű műsorában

Next

/
Oldalképek
Tartalom