Esztergom és Vidéke, 1927
1927-06-05 / 45.szám
fefrk oni iTiiíai £R TÁPSAOAÍ MI Í&P M m POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. aEÖIELEHIK IIIDEI VASABIAP ÉS CSÜTÖRTÖK ÖS. Iierkesctoség ét kiadóhivatal t Simor János-uiea 18—20., kova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá a* előflietési • hlrdetéai dijak itb. küldendők. Telefon 21. Pőmnnkatárs: VITÁL ISTVÁN. Laptűlajdonos éa telelőé szerkesztő: LAISZKY KÁZMÉR Előfizetési ára; egy hóra 1 pengő 20 fillér. Egyes szám ára hétköznap (2 oldalas) 10 fillér, vasárnap (4 oldalas) 20 fillér. Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza Elmegyünk mi is! Elmegyünk mi is Tiszaország neves fővárosába: a híres Szögedébe, hol az Országos Dalosszövetség ez év augusztus 13—16. napjain 60 éves fennállása alkalmából mintegy hetven dalárda kötelékébe tartozó ötezer dalegylet i tag részvételével és közremű ködésével országos jubileumi dalünnepet és dalosversenyt rendez. Elmegyünk mi is, mert úgy érezzük, hogy bele kell kapcsolódnunk Esztergomnak, az ország e legősibb kultúrájú városának nevével ebbe a gyönyörű ünnepsorozatba, melyet a magyar dal reprezentánsai a dalkultura hatvanéves jubileumán a Magyar Alföld újjászületett metropolisában rendeznek. Tudjuk: lesznek ott előkelő hírű dalárdák és többszörösen kitüntetett dalosegyletek, de érezzük, hogy a lelkünk szomjas az ünnepség összsikerében való részvételnek szívet-kedélyt üdítő hangulatára. Erezzük, hogy el kell vinnünk Szt. István városának testvéri kézszorítását a szomorú Csonkaország távoli határairól oda egy beözönlő dalostestvéreknek, el kell vinni a Bellovicsnevelte derék elődök által ránk örökül hagyott szent és tisztes tradíciókat jelentő halvány selyemzászlót, hogy megcsókolja azt a magyar róna szellője, megsüsse a magyar alföld tüzes napja s hogy meglobogtassa a magyar dalosok ajkán fölviharzó fflargitbámnak. Lelked fehér vitorlát bontott s a hó patyolat — mint felszabadult gondolat — gyors iramlással száll a nyári szélben, mely tán valahol a messzeségben tombol, mint pusztító, forró számum. Jaj! ... ha vitorláddal tova száguld e Sors végtelen sötét taván . . . Hol' a zsarnok úr : az Akarat ? Alszik talán, hogy szived — e bilincsbe vert Gályarab — vitorládat kénye-kedvre hagyva, sorsába törődve csak dalol, dalol . . . s azzal nem törődik, hogy valahol szirtbe ütközik a fehér Gálya s az alvó Úr és dalos Rabszolgája hajótörötten elmerül. És mire a vihar elül, fehér vitorlád tépett foszlánya — mint átkos vizek szirén leánya — a sors sors hulláimban elmerül . . . Dalolj, dalolj csak bohó Gályarab! Hangod verje fel rabtartó Urad', hogy éber szemmel munkádra vigyázva el ne vétsd a Parthoz az utat 1 Walter Béláné. Ünnepi beszéd. Mondotta baráti dr. Huszár Aladár főispán 1927. május 29-én az esztergomi Hősök Emlékművének leleplezésén. Ünnepelni, emlékezni, ezt az emlékkövet megszentelni jöttünk ma itt össze, ünneplő köntösben, áldozatos Magyar Hiszekegyből kiáradó sóhajos magyar reménység. Érezzük, hogy a magyar irredentizmus máglyája alá új tüzet kell vinnünk, innen a kék Duna partjáról oda a szőke Tisza partjára s hogy a két csonka testvérfolyóba a trianoni határokon innen és túl hulló magyar könnyek tükrébe, mint a templomi szenteltvízbe, bele kell mártanunk esküre emelt ujjainkat, mielőtt elénékelnők a legszebb magyar ének utolsó sorát, hogy: hiszek Magyarország feltámadásában ! . . . Elmegyünk hát mi is magyar turisták innen a Pilis erdős-bérces vidékéről a Tisza-Maros-Maty találkozásánál alkotott homoksziget lapályára, mely egyben találkozóhelye volt s az ma is az alföldi magyarságban duzzadó nagy alkotó és kulturális erőknek. Elmegyünk Dugonits András és Révay Miklós varosába szent ihletért, az ezerarcú Túrán pogány örökét ápoló magyar tanyavilág fővárosába, a röszkei rózsa tövéhez, hol ezer szépségtől ragyog és illatozik a föld. Elmegyünk hódolni dalainkkal az alföldi Magyar Nő képviseletében zászlóinkat megkoszorúzó koszorúslányunk elé, hogy kifejezzük előtte Szent István lovagvárának tövéből világgá indult magyar lovagiasság tisztelgő nagyrabecsülését. Talán kiválóbb sikereink is lesznek, talán nem, de a célunk tisztelélekkel, mi szomorú, megtépett szegény magyarok. Úgy érzem, hogy a lelkem odatapad ehhez a hideg kőhöz és átöleli meleg, érző szeretettel, mint egy élő nagy valóságot, amelyből a magyar élet ereje, meg nem tépett becsülete és a hazát szerető nagy áldozat árad felém. Úgy érzem, mintha mirajtunk, élőkön kivül még sokan lennének itt, hazajáró lelkek, bús vándorok, megtépett véres ruhában, amelynek szürke drapériája egybeolvad a kék ég azúrjával. Ugy érzem, hogy velem és belőlem sokan beszélnek itt és én csak szószóló vagyok, hangos kiáltó ja a néma ajkaknak, tolmácsa a nagy érzéseknek és visszhangja a mindeneket áldozni tudó nagy szent akaratnak. Szeretném, ha szavaimba ma erő, élet lüktetne, mely a hivőt hivja és felrázza a hitetlent és belezeng a sötét magyar éjszakába, mely nem a temetést kisérő néma zsolozsma, de vad, tomboló, pezsgő riadó, magyar halleluja, a felfeszités keresztjéről is feltámadni akaró nagy magyar akarás. Szeretném ha szavaim bejárnák a lélek titokzatos, néma labirintusait és ezerszeres erővel, megsokasodva törnének onnan elő. Régen volt, forró nyári napon, 1 amiletet parancsoló: Esztergom városnak mindig és mindenütt jó nevet, becsülést és elismerést akarunk szerezni. Ezért megyünk és ezért kérjük ezúttal is Esztergom város polgárságának, a dal kedvelőinek és a turisták barátjainak erkölcsi és anyagi szíves támogatását terveink és törekvéseink valóraváltásához. A Turista Dalárda kéréssel fordul jó és tisztes szándékait ismerő közönségéhez, kiknek annyi alkalommal szerzett már dalaival szép órákat: támogassa szeretettel és jóakarattal ezt a vállalkozását, melynek céljait s indokait bizonyára megértő lélekkel fogadja mindenki, ki a derék elődök becsületes hagyományait tiszteletben tartja. Ssvoboda Román. Gazdasági viszásságok. Irta : Csikós Mihály. Esztergom város határában körülbelül 4950 holdnyi szántó és mintegy 2000 holdnyi szőlő, — tényleges avagy kipusztult — tehát 6950 hold várja a trágyázást. Gyepterület trágyázásáról, különösen a kapáló trágyázásról ott lehet csak szó, ahol a művelés alatt álló terület már anynyira el van látva trágyával, hogy jut a gyepterületekre is. Nézzük meg közelebbről, hogy ezen ideális állakor elmentek. Virág volt akkor a kalapok mellett és nóta égett az ajkakon, fiatalos, elszánt, erős tűz a lelkekben és bizakodó, imádságos, könnyes búcsúzás csókos ajkakon. Anya a fiához, hitves a férjéhez, gyermek az apjához, sok-sok mátkásodó szerelmeséhez tapadt, forró, szerelmes ajakkal, visszaváró hittel, bizakodó ^reménységgel. Azután megdördültek az ágyúk és pattogtak a fegyverek és a sok vitéz mámoros hittel, erős akarással, szuronytszegezve rohant előre, berregtek a dobok és lelkes énekbe kezdett a trombita és a közös ezredek győzni akaró hurrája összevegyült a magyar honvédség mindent elsöpörni akaró rajtarajtájával. Milyen fenséges harc volt ez, ahol az emberi erő, a nagyotakarás és a hazai rögnek forró égő szeretete legyőzte a lélek meg nem torpanó gyengeségét. És ott a mezőköd, a folyók partjain, erdők, a faluk szegélyein, dombok tövében és hegyóriások kőmeredekén, mozdulatlan néma, szürke, foltok maradtak körülöttük vértől ázott föld, felettük a megdicsőültek szent glóriája. Amint több és több szürke folt maradt a földön, úgy lett itthon is több és több fekete folt, égő, gyászoló bánat a pótokat elérte-e az itteni állapot és ha nem érte el, mily távolságra van még attól? Mint trágyatermelő állat van Esztergom határában 1300 szarvasmarha, 400 ló, 400 sertés. Ez körülbelől 1720 jószágnak felel meg, melyek azonban az esztendő felét istállón kívül töltik, tehát trágyatermelésük igen korlátolt. Egy darab jószágra négy hold trágyázandó terület esik. Mivel a földet, legyen az szántó vagy szőlő, nem kell, de nem is szabad minden esztendőben trágyázni, hanem mondjuk, hogy minden negyedik esztendőben, úgy minden trágyázandó holdra egy darab marha esik. Egy marhának az évi trágyáját fél istállózás mellett legfeljebb ha 70 mázsára vehetjük, tehát az esztergomi gazda csak ennyi trágyával pótolja azt a talajerőt, amit a termese alakjában lehord földjéről. Ez oly édes kevés, hogy még fél trágyázásnak sem felel meg. Igaz, hogy a talaj önmagát is gazdagítja az elmálás utján, azonban ilyen viszonyok mellett az esztergomi gazdák zsarolják a földet, naprólnapra a talajnak ahhoz az erejéhez nyúlnak, amelyhez nyúlniok nem szabadna. Kötelességünk a talajerőt épségben fenntartani és utódainknak nem kizsarolt állapotban átadni. Az úgy is kevés föld aprózódik is, a szaprodó népességet nem lesz képes eltartani és ennek feltétlen következménye az elszegényedés lesz. megmart, megtépett szivekben. Ti anyák és ti hitvesek, akik viseltétek a gyásznak fekete fátyolát, akiket néma, álmatlan éjszakákon tépett a gond ós a fájdalom és akik fel-felcsukló zokogással néztetek az árvákra hogy jut-e nékik vájjon egy darabka száraz kenyér, mikor az, ki a ke-, nyeret adta, a kenyeret kereste, elveszett. Ti anyák, ti hitvesek, a ti nevetek nincs kőbe vésve, de a hálának és a szeretetnek egy soha el nem múló glóriája ragyogja be azt, mert nagy pillanatokban nagyok tudtatok lenni, letörültétek a keserű, szivet mardosó könnyeket és kezetekbe vettétek az elhagyott eke szarvát, az ásót és kapát, hogy kenyér teremhessen az árva magyar földön A magyar katona dicsősége mellett mindenkor ott fog allanni a magyar asszony, a magyar anya, a magyar hitves dicsősége, aki nagy és méltó tudott lenni az életet és vért áldozó magyar férfihez. Titeket foglak most kézen bánatos anyák, gyászoló özvegyek és elvezetlek ide ehhez a kőhöz, mely mint egy nagy felkiáltó jel, mint egy megkövült szent 5 fájdalom hasítja ketté a magyar eget. Ez a kő a ti hagyatékotok, ez a kő a ti oltárotok, ez a kő a ti bánatoho-*i c7ni/nH £bíosz k (^ Pelczmann Lászlónál (Idei wüUVUll legjutányosabban beszerezhető , Esztergom, Széchenyi-tér 16. sz. (Saját ház.) Telefonszám 135. Házi kender szövésre elfogadtatik
