Esztergom és Vidéke, 1927

1927-05-26 / 42.szám

Kfek DAI iTllfAI £<C TÁRSADALMI i AD m m POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. EEflIELEIIE IIHDEH VASABIAP ÉS OS0YÖBTÖIÖB. Szerkesztőség és kiadóhivatal i Simor Jénos-atca 18—20., kova a lap szellemi részét Illető közlemények, tovibbá az előfizetési • hirdetési dijak stb. küldendők. Telefon 21. Főmunkatárs: VITAL ISTVÁN. Laptalajdonos és íelelős szerkesztő t LAISZKY KÁZMÉR Előfizetési ára; egy hóra 1 pengő 20 fillér. Egyes szám ára hétköznap (2 oldalas) 10 fillér, vasárnap (4 oldalas) 20 fillér. Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza A leventék. Mikor egy pár évvel ezelőtt kormányrendeletre lajstromozták és öszszebívták testgyakorlati órákra a föld művelő, iparos- és kereskedő-ifjakat 16-tól 21 éves korig, a leglehetetlenebb kifogások és ellenzések hangzottak el az érdekelt oldalakról. Valami újszerű, szokatlan volt ebben, ami a tudatlanságból és tájékozatlanságból táplálkozva a leglehetetlenebb magyarázatokra és találgatásokra adott alkalmat. Nem vették komolyan sem a szülők, sem a munkaadók, sem pedig maguk az ifjak. Küzdöttek, dolgoztak ellene, az ifjak pedig nem jelentek meg a kitűzött gyakorló órákon. Erélyes rendszabályokhoz kellett nyúlni: szigorúan büntetni a távolmaradásért szülőt, munkaadót és ifjat. Lassan beletö rődtek a változhatatlanba. Erősebb volt az a hatalom és szervek, melyek az ifjak testi javát munkálandó, életrekeltették ezt a mozgalmat, mely mindenütt külföldön régi ismert volt, csak nálunk új. Azok a leventeköteles ifjak pedig, akik eleinte húzódoztak és féltek a fegyelmet és rendet is tanító sportolástól és tornától, lassan megszokták és megszerették n leventézést. Eleinte nehéz és szokatlan volt az egésznapi robotos munka után az esti órákban tartott gyakorlat, torna és más sport, később azonban megszokták és megszerették Észrevették sajátmagukon azt a nagy változást, amit a tornaórák révén elértek. Eladdig nehézkes és daratestük kisimult, megacélosodott. Ruganyosabbak lettek testben és lélekben. Kezdtek emberebb emberek lenni. Megszerették oktatóikat, mert látták, hogy nem erőszakos és tőlük idegen valakik, hanem barátjuk, gyámolítójuk, akiknek sokat köszönhetnek. A tétlenségnek szentelt esti órák és a korcsmás, duhajos vasárnap délutánok helyett tehát keményen és igyekvőn tornáztak és tornáznak, sportolnak, célba lőnek. Sokszor szemléltető előadásokat hallgatnak, melyek épülésükre és ismeretkörük bővítésére mind igen hasznosak. A mi leventéink ma, csütörtökön délelőtt 9 órakor tartják zászlószentelési ünnepélyüket tábori mise és fogadalom keretében a Széchenyitéren. Minden örvendetes, ami közelebb hoz bennünket széthúzó és egymástól idegenkedő magyarokat. A sport pedig a legalkalmasabb eszköz az emberek találkozására, ahol nincs úr, nincs szolga, nincs tisztviselő és munkás, csak embem, akinek acélos, erős ökle, fáradalmakhoz edzett teste kell, hogy legyen, mert ezt parancsolta meg egy igazságtalan béke, mely béke nekünk készülődés egy magyarabb és igazabb magyar életre Egymásra találtunk a szerencsétlenségben, akik eddig társadalmilag, egyénileg széthulltunk, széthúzódtunk. Nagy feladata van a leventézésnek, szeresse mindenki. Legjobban szeresse az az ifjú, aki büszkén vallhatja magát leventének, mert benne van egy darab jövő, saját jövendő szebb élete. Társadalmunknak jobban fel kellene karolni ezt a nemes és nagy mozgalmat. Bizunk abban, hogy a hagyományos magyar közöny és ellenszenv is megtörik lassan és ifjaink, gyermekeink azok a felkarolt és mindenképen segített valakik lesznek, akik külföldön, főleg Amerikában és Angliában. Bennük és belőlük, utánuk sarjad a jövő, melyre nekünk mindig gondolnunk kell I J EGYRŐL-MÁSRÓL f Lebúzott rolók. ősrégi városunkon minden erőlködésünk dacára is veszedelmes méretekben kezdenek mutatkozni a romlás, gazdasági pusztulás jelei. Valami nagy gazdagsággal, virágzó kereskedelemmel, jólétet hozó iparral nagyon régóta nem dicsekedhetett Esztergom, de olyan általános pan gás, mint amilyen most állott be, talán soha sem volt. Ha ennek okait keressük, feltétlen il meg kell látnunk az általános pénztelenség mellett a végzetesen meghúzott trianoni határt. Olyan határváros lettünk, amelyik egyoldalról szigorú politikai határral van elzárva, a többi oldalán pedig alig szivároghat be némi kevés élet és ezenkívül csaknem tőszomszédságában vagyunk a mindent felszippantó Budapestnek. Hogy csak némileg is városi színvonalon bírjuk magunkat tartani, idegen pénzeket kellett igénybe vennünk, amelyek, mint az adósság már szokta csinálni: — egy tálból eszik az adóssal, városunk polgárságával. A tál azonban veszedeimessn kezd ürülni. A Mária Valéria-híd, mint egyik éltető erünk, már régen elkészült. Úgy tudjuk, hogy a kocsiközlekedés is meg van engedve. A csehek nem is gördítenek akadályt ellene, de a mi oldalunkon még állítólag nem állítottak fel valami állategészségügyi kirendeltséget és ezért minden fogaton hozott árút a hídfőnél le kell rakni és újból felrakni más fuvarra, ami tetemes költséggel és időveszteséggel jár. A személyforgalom is annyira korlátozva van, hogy fogyasztást, pénzt jelentő esti közönséget egyáltalában Párkányból nem kaphatunk. Emlékezhetünk pedig, hogy Párkányból hozzánk járó szórakozó közönség mit jelentett nekünk. Pilismarót, Dorog és Tát felől beszivárgó forgalom pedig a vasár- és ünnepnapi idegenforgalommal együttvéve még most kevés. Mi sem természetesebb tehát, hogy városunk pusztul. Kereskedőink a levegőben lógnak. Iparosaink helyzete egyenesen kétségbeejtő kezd lenni. Vendéglőinkről hangosan beszélnek a Fürdő vendéglő és a Központi Kávéház lehúzott rolói. Minden számottevő faktornak közre kell működnie, hogy Párkány felől jusson korlátlanul lélegzethez a város, nehogy üzleteink, adóalanyaink sorjában lehúzzák a rolót és iparosaink teljesen tönkremenjenek. Divatszertelenség. Egy nép erkölcsi emelkedettségé nek fokmérője, mindig az a finoman tartózkodó tisztelet volt, mellyel férfiai a nőket s a nők önmagukat is megbecsülték. Ennek a mérlegnek a mai állása lesújtó, amiben a nők legalább is annyira hibásak, mint a férfiak. Ma már tűrhetetlen a társadalmi formák felrúgásának anarchiája s az a hihetetlen fényűzés és luxuskifejtés, amely már már eléri Neró feleségének, a naponta ötszáz szamár tejében fürdő Poppaeá-nak luxusát, Viigy a hangyatojással feketére festett szemöldökű, medvezsirral megkent, bagolyvérrel ondolált hajú s kezeikre egyszerre tizenhat gyűrűt rakó pogány pompeji nők esztelenségét. Ez már nem egyszerű divateltévelyedós, hanem az újból pogánnyá vált lélek sebének a felfakadása. A testápolás, helyes divat és a ruházkodás szükségessége mellett úgy látszik elfeledjük, hogy a lélek több, mint a test. Megdöbbentő a filmstarok és sportcsillagok túlzott ünneplése is. Ma sokan földrajzi, történelmi, tudományos kérdésekre nem tudnak felelni, de Amerikában épen olyan jól tudja mindenki, mint a legutolsó európai kis városban, hogy kicsoda Asta Nielsen, Pola Negri, Dempsey vagy Nurmi. A test hiperkultusza árt a léleknek. Minden baj gyökere a modern családi élet megrendülésében és válságában keresendő. Seneca irja, hogy az előkelő római nőknél nem a konzulok szerint számították az esztendőt, hanem az szerint, hogy ki volt férjük abban az esztendőben. Mi sem vagyunk már messze az ilyen időszámítástól. A divatszertelenségben elmerü'ő, sportimádásában elsekélyesedő, békétlenségben szétszakadó, üresbölcsőjű társadalmunk meggyógyitóját nem kereshetjük másban, csak minden problémánk egyetlen megoldójában, Krisztusban. 1 HÍREK j „Tele van a város akácfavirággal", zengi költőnk ajkán édes magyar nóta ... Tele van illattal a bús magyar város, fehér akácvirág kábos illatával. . . Amerre csak járok, merre visz az utam, mindenfelé érzem, fehér akácvirág mint szórja varázsát ... S az a nóta mintha a lelkemből szólna; muzsikál a lelkem bús emléket róla. Akkor is fehér volt az akác teteje, ezer virág nyitott fehér, szűzi kelyhet; minden méhzümmögés muzsika volt mindjárt a virágcsárdában . . . S fehér akácvirág nyilt minden szív felett vörös szekfű helyett . . . Akkor volt, amikör vörösbe borultak gyászos magyar mezők ; s az ajkakon kaján * vörös gúnydal égett . . . Akkor is kinyíltak a fehér akácok s "odakívánkoztak igazi jelvényként lázadó keblekre . . . Mentünk ... és elbuktunk s a fehér akácra vérkönny permetezett; szegény akác törzse sok szegény magyarnak véres nyughelye lett. Es sírtak, zokogtak virágos akácok, fehér virágszirmuk lehullott a porba: a fehér szabadság a sárba taposva. Most újra kinyíltak a fehér akácok; átrezeg lelkemen a multak emléke . . . letűnt ifjú évek elsuhantak immár s meghagyták belőle az akácvirágnak bódító illatát. Ilyenkor májusban olyan sokszor érzem, milyen édes mindig fehér akácvirág bús emlékei közt csendben elmerengni. . . —ál. BBILLI GYULA. A magyar turisztikának egy lelkes bajnokát ünnepli ma ;a Magyar Turista Egyesület Esztergomi Osztálya. Esztergom remek vidékét talán az idegenek jobban becsülték, mint a helybeliek. Nem az érzék hiánya volt ennek oka, hanem inkább a megszokottság szülte közöny. Brilli Gyula volt az, aki e közönyből néhány társával karöltve haladva, kizökkentette a természeti szépségek iránt érzékkel bírókat. Maga köré gyűjtötte néhány barátját, hátizsákkal kezdték bejárni a vidék szép helyeit. Lekötelező kedves úri modora, a szabad természet iránti áhítata, több és több hívet kapcsolt hozzá. Amikor már elég számú lelkes társa volt, megalakította a Magyar Turista Egyesűit SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ lepedő-vászon, köpper, törülI . köző. konyha- és kenyérruha, házi szövött

abi Pelczmann Lászlónál legjutányosabban beszerezhető Esztergom, Széchenyi-tér 16. sz. (Saját ház.) Telefonszám 135. Házi kender szövésre elfogadtatik