Esztergom és Vidéke, 1927

1927-05-08 / 37.szám

I HIKE K, A polgármester ünneplése. A Magyar Turista Egyesület Eszter­gomi Osztálya mult szerdán ünne­pelte meg szeretett elnökének, dr. Antony Béla polgármesternek név­ünnepét. A Turista Dalárda lampionos menetben vonult a városház erkélye elé s válogatóit dalokból összeállított szerenádot adott az erkélyen meg­jelent polgármester, elnöknek. A turis­ták és a cserkészek nevében dr. Saly Arnulf üdvözölte a polgármestert a tanácsteremben, ahol akkorra már az összes városi tisztviselők és al­kalmazottak is egybegyűltek, akik ne­vében Sinka Ferenc Pál városi árva­gyám mondott üdvözlő beszédet. Az üdvözlések láthatólag jól estek az ünnepeltnek, mint a megbecsülés, ragaszkodás és szeretet megnyilvá­nulásai. A Turista Dalárdát, az Osz­tály vezetőségét, valamint az összes városi tisztikart és irodákban alkal­mazottakat teára látta vendégül a polgármester. A Turista Dalárda több remek dalt adott elő, ami késő éjjeli órákig a legkedélyesebb hangulatban tartotta együtt a társaságot. Zágonyi Sámuel alezredes f. hó 9-én. hétfőn d. u. 6 órakor a vá­rosház nagytermében a kanadai és északamerikai állapotokról, különös tekintettel a kivándorlásra, előadást fog tartani. Az érdekes előadásra felhívjuk olvasóink figyelmét. Imádkoztak a zsinagógában a hercegprímásért. Az elmúlt héten az esztergomi izr. hitközség könyörgő istentiszteletet tartott dr. Csernoch János biboros-hercegprimás mielőbbi felgyógyulásáért. Az istentisztelet fo­lyamán az elöljáróság dr. Spiegel Ármin főrabbival az élén a nyitott frigyszekrény elé járult, ahol a fő­rabbi magasszárnyalású, szivekbe ható imát mondott a gyenkélkedő hercegprímásért. A zárda templomban naponkint este fél 7 kor tartandó májusi ájta­tosságok szónokai: Május 8-án Dr. Kecskés Pál. 9-én Veszély Géza. 10-én Dr. Török Mihály. 11 én Bösc­hatt Ferenc. 12-én Dr. Záborszky István 13-án Schmuck Paskál. 14-én Grassanovits Leó. 15-én Grassano­vits Leó. Közigazgatási bizottsági ülés lesz kedden d. e. 10 órakor a vár­megyeházán. Hangverseny a főgimnázium­ban. Az Esztergomi Szentbenedek­rendi Szent István Kath. Gimnázium ma vasárnap délután pontosan 6 óra­kor a gimnázium dísztermében az ének- és zeneszertár javára hang­versenyt rendez, melyre a város kö­zönségét tisztelettel meghívja. Belé­pődíj: ülőhely 1*20 pengő, állóhely 50 fillér. Műsor: 1. Petőfi — Zsass kovszky : Járjatok be minden földet. Kétszólamú gyermekkar. Éneklik az I. és II. osztály növendékei. 2. Áb­rányi: A kis Savoyard. Szavalja Weisz Ferenc VII o. t. 3. Arany — Révfy Szondy két apródja. Háromszólamú gyermekkar, soprán és alt szólóval. 4. Farkas: Üres a fészek. Játsza a gimn. cserkész-fuvóskara. 5. Dürrner : Viharban. Négyszólamú gyermekkar, 6. Móra J: Édesanyámnak. Szavalja Szkalka József VII. o. t. 7. Petőfi— Nagy: Honfidal. Werner : A kürt sza­va. Énekli az intézet vegyeskara. 8. Induló. Játsza a gimn. cserkész-fu­vóskara. 9. Népdalegyveleg. Énekli az intézeti vegyeskar. 10. Ábrányi: A vándormadár. Szavalja Szölgyémy József IV. o. t. ll.Bolog—Krégery: Tárogató. Vegyeskar zongorakíséret­tel. 12. Induló. Játssza a gimnázium cserkész-fuvóskara. A hangversenyre felhívjuk a közönség figyelmét. Az Esztergomi Sakkor folyó hó 15-én, vasárnap d. e. 11 órakor tartja IV. évi rendes közgyűlését a Hitel­bank tanácstermében. Kérjük a m. t. tagokat hogy teljes számban és pon­tosan megjelenni szíveskedjenek. Az Elnökség. Tanítói gyűlés. A vármegyei ál­talános tanítóegyesület csütörtökön tartotta tavaszi közgyűlését a Kath Legényegylet dísztermében. Rákosi Károly egyesületi elnök hatalmas megnyitó beszédjével valóban nívós­sá tette a gyűlést. Dr. Lepold Antal prelátus-kanonok, egyházmegyei fő­tanfelügyelő, Nádler István tanitónő­képzőintézeti igazgató, pápai kama­rás válaszai az üdvözlésre valóban sok értékes dolgot világítottak meg. Gábriel István Pestalozziról tartott emlékbeszédje messze felülmulta az eddigi gyűléseket. Több szakkérdés megvitatása után társas ebédhez ültek a tanítók, amelyen résztvett Mátéffy Viktor prépost-plébános, országgyű­lési képviselő, dr. Antóny Béla pol­gármester és Rákos István, a tanitók orsz. szövetségének elnöke is. Felhívás az „Esztergom és Vi­déke Méhészegyesület" tagjaihoz. Az egyesület elnöksége ezúton kéri fel azokat az egyesületi tagokat, akik aláírásukkal a méhlegelő javítása érdekében a kiadásokhoz szívesek voltak hozzájárulni, hogy a felaján­lott összeget egyenesen az elnökség­hez (Ferenc J. ut 24.) fizessék be. Egyben kéri továbbá mindazon mé hesgazdatársakat, akik ezideig még hozzá nem járultak, szíveskedjenek adományaikkal a nemes célt szol­gálni. Gyűjtések. A m. kir. belügymi­niszter amint már megírtuk minden­féle gyűjtést, előfizetési gyűjtéseket is betiltott. Most újból figyelmezteti a közönséget hogy, minden gyűjtő visszaélést követ el. Az Esztergomi Sport Club club­helyiségében minden szerdán és szombaton este összejövetel van, melyen a t. tagokat örömmel látja az elnökség. Ugyanott új tagok ál­landóan felvétetnek. Uj tánciskola a Magyar Ki­rályban. Mult vasárnap nyilt meg Zámoly Zoltán oki. fővárosi táncta­nár nyilvános tánciskolája a Magyar Királyban, hol a megjelentek kelle­mesen szórakoztak. Ma, vasárnap este 8 órakor össztánc gyakorlat, melyen a vendégek szivesen láttat­nak. Növendékek jelentkezhetnek a az össztánc alkalmával. Jó zenéről gondoskodva van. Levél a szerkesztőhöz. Vettük az alábbi levél: „ Meglepődve olvas tam b. lapjuk legutóbbi számában — r- J e 8gy el ellálott „Választási moz-* galm k a városnál" cimű cikket. Megengedem, hogy a cikkíró nem akart senki mellett sem hangulatot kelteni, de mégis szóvá kell tennem közérdek szempontjából a cikket. Szeritem, amikor még a pályázatok be sem érkeztek, korainak tartom nyilvánosan pertraktálni az eddig ismert pályázók nevét. Ugy tudom, hogy a városi pártnak kell „majdan a pályázati határidő lejárta után ál­lást foglalnia az egyes személyek mellett, hogy azonban a választás teljesen megnyugtató legyen, a párt­nak is meg kell hallgatnia a polgár mester véleményét. Elvégre a polgár­mester dolgozik elsősorban a városi tisztviselőkkel, bizonyos felelősség­gel is tartozik értők. Ha tehát az ő tudta nélkül történek állásfoglalá­sok, a felelősség teljes egészében a választó képviselőtestületre háramlik. Ennyit vagyok bátor b. lapjuk útján a választás iránt érdeklődők figyel­mébe ajánlani. Aláírás." Előadás a Szentgyörgymezői Kath. Körben. Dr. Antóny Béla polgármester ma, vasárnap d. e. 11 órakor a Szentgyörgymezői Kath. Körben aktuális városi kérdésekről előadást tart, amelyre az Összes szentgyörgymezei polgárok ezúton meghivatnak. Szentkereszti búcsú. Május 3-án a szent kereszt feltalálásának ünne­pén a hivők nagy serege zarándokol a péliföldszentkereszti búcsújáró hely­re. Az idén is a régi, hagyományos buzgósággal ülték meg a szép ün­nepet. A szép idő csak fokozta a búcsúsok nagy számát. Már vasárnap és hétfőn láthattuk városunkban kisebb-nagyobb csoportokban, buz­gón imádkozva és énekelve átvonulni a búcsúsok seregét. Megszállt terü­letről is igen sokan jöttek a Mária Valéria hídon keresztül. A táti ország­úton pedig egymást érték a búcsú­sok. A kegyhelyen a késő éjjeli órákig tartott a gyóntatás. Az ünnepi beszédet P. Szabó Gyula esztergom­tábori szalézi praefektus mondotta, majd Czuczor János igazgató énekes misét celebrált, végül pedig a tem­plom körül a szentséges körmenetet dr. Heckenast Kolos bencés tanár végezte. A körmenetbe ott láttuk az esztergomi gimnazisták egyik osztá­lyát is egyensapkájukban. Szemtanúk szerint régen nem volt ily nagy tömeg búcsús Szentkereszten. A nagy látogatottságot csak fokozta a külön­féle árúcikkeket árusító kereskedők sok sátora. Frissen sült laska (macesz) kap­ható Marmorstein Mórnál Rudnay-tér kgr.-ként 1 pengő 30 fillérért. Fizetési előleg a tisztviselők­nek. A kormány legutóbbi rendele­tével az olyan tényleges szolgálatban álló tisztviselők és egyéb alkalmazot­tak részére, akik betegség, vagy csa­ládi körülmények, vagy anyagi csa­pások folytán önhibájukon kívül szo­rult anyagi helyzetbe jutnak és akik szolgálatuknak mindenben megfelel­nek, kérelmükre egyhavi, vagy két­havi fizetésüknek megfelelő kamat, mentes fizetési előleget engedélyez A fizetési előlegnél csak a fizetés (családi pótlék, lakáspénz stb. nél­kül) vehető figyelembe, s ez hat, illetve tizenkéthavi egyenlő és egy­másután következő részletben fize­tendő vissza. Magyarok hódoló tisztelgése XI. Pius pápánál. A magyar zarán­dokiások hivatalos rendezője, az Or­szágos Katholikus Szövetség Orszá­gos Nemzeti zarándoklást rendez május 27-iki indulással Assisibe és Rómába. A magyar katholikusok e hivatalos zarándoklása összekapcso­lódik azzal a hódoló tisztelgéssel, mert XI. Pius pápa május 31-én ünnepli születésének 70-ik évfordu­lóját, ebből az alkalomból a magyar zarándokok kihallgatáson jelennek meg Ő Szentségénél a Vatikánban. A zarándoklás megtekinti Velencét, Firenzét, Assisit, Rómát. Kirándulás Nápolyba. Visszaérkezés június 9-én délben, Budapestre. Az utazás díjai, amelyben a teljes ellátás, elszállá­solás is benne fogla'tatik Ill/b. osz­tály 160— pengő, III/a. osztály 280*— pengő, II. osztályon 450 — pengő. A Katholikus Szövetség ez­úton is felhívja az összes plébániákat, katholikus egyesületek és intézmé­nyeket, valamint az összes katho­likusokat arra, hogy ebben a zarán­doklásban minél nagyobb számban vegyenek részt, hogy minél impo­zánsabb legyen az a tisztelgés, ami­kor is a Pápa O szentségénél, annak 70-ik születése napján nála megje­lennek. Jelentkezni az Országos Katho­likus Szövetség irodájában Budapest, ÍV., Ferenciek-tere 7. III. lépcső I. emelet lehet. A peronospora és a szőlőmoly elleni védekezést ismerteti a Növény­védelem és Kertészet most megjelent száma. Megtanít az almamoly elleni védekezésre, a gyümölcsfák tavaszi és nyári permetezésére, az arzén permetező szerek alkalmazására, az új ültetésű gyümölcsfák ápolására, a szőlődugvány gyökereztetésére, a gyümölcsfák termékenységének mes­terséges fokozására, a virágágyak beültetésére. Foglalkozik az egres szaporításával, a ribizli nyári met­szésével, a szamócaültetvények ter­mésének csökkenésével, a gyümölcs ritkításával, a gyökeres szőlődugvá­nyok ültetésével, a helyes palántá­lással, a mesterséges beporzással, a champignon nyári tenyésztésével, az ablakok virágdíszével, a napórával, a földibolhák, a firkálóbogár, a fér­ges körte, a repcebogár elleni véde­kezéssel stb. A dúsan illusztrált szak­lapokból egy esetben a Növényvéde­lem kiadóhivatala (Budapest, Föld­miveiésügyi minisztérium) e lapra való hivatkozással díjtalanul küld mutatványszámot. Világszenzáció az a Bánky Vilma levél, amelyet a Szinházi Elet Incze Sándor népszerű hetilapjának uj szá­ma közöl hasábjain. A levélben Bán­ky Vilma értesiti szüleit amerikai házasságáról. Ezenkívül ötven ma­gyar író nyilatkozik a jövő szezon színdarabjairól. Gyönyörű képek a hét premierjeiről. Érdekfeszítő regény nagy alakú kottamelléklet és három felvonásos darabmelléklet. Egyes szám ára 80 fillér, negyedévi előfizetési dij 8. pengő. Kiadóhivatal: Buda­pest VII. Erzsébet körút 29 szám. Százezer gyermeknek hoz he­tenként örömöt, szórakozást, sok vidám órát a legkedvesebb és leg­hűségesebb barát, a „Tündérvásár" képes heti gyermekújság. Ez a lap a legjobb játszótársa a gyermekek­nek, hetenként sok mesét, verset, mulattató mókákat, szórakoztató já­tékokat, rejtvényeket és pompás szí­nes képeket közöl. Az előfizetési ára olyan csekély, hogy a legszegényebb szülő is könnyen hozhatja meg ezt az áldozatot gyermekének. Ingyenes mutatványszámot szivesen küld a „Tündórvásár" kiadóhivatala, Buda­pest, V. D., Akadémia-ucca 10. sz. Párád gyógyfürdőn köztisztvi­selők részére felajánlott kedvez­mények. Párád gyógyfürdő igazga­tósága az összes vasúti arcképes igazolvánnyal rendelkező alkalmazot­tak, valamint igényjogosult család­tagjaik részére a folyó évi fürdőidény alatt az elő-és utóidényben (május hó 1-től június hó 15-ig, valamint igényjogosult családtagjaik részére a folyó évi fürdőidény alatt az elő- és utóidényben (május hó 1-től június hó 15-ig, valamint egész szeptember havában) a szoba- és kádfürdőárak­ból, valamint az orvosi költségekből 50 százalékos, a vízgyógyintézeti ke­zelés, gyógy- és zenedíjakból 25 szá­zalékos árkedvezményt ajánl fel. A kedvezmény - elnyerése iránt külön kérvényezés nem szükséges, mivel a kedvezményre való igényjogosult­ság a fürdőigazgatóságnái az állam­vasuti arcképes igazolvánnyal lesz igazolandó. Tavaszi occasió uri divatcik­kekben Herczegh G. Lajosnál. Nyakkendő különlegességek — Brutsy Gyulánál. Plissérozni szépen és pontosan csak Keménynél lehet. Világraszóló szenzáció a KULTUR MOZGÓ május 7. és 8-iki (szombat és vasárnapi > filmje A SEII FIA melynek főszerepeit RUDOLF VALENTINO és BÁNKY VILMA alakítják. E filmet mindenkinek meg kell nézni. Rendes, olcsó helyárak l

Next

/
Oldalképek
Tartalom