Esztergom és Vidéke, 1927

1927-12-18 / 98.szám

BSHHflHH^fek Dm ITI^A l tfQ TAP^ADAI Ml I AP JHB POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. •EOIELEIIK IIIDE1 VASÁBliP fiS ÖSÜTÖBTÖKÖB. Aranymisés dr. Walter Gyula. 1877—1927. Primicia, ezüstmise, aranymise 1 A papi élet körfogalmában három láto­más. A gyémántmise már ritka kiváltsága az Isten adománynak s na­gyon kevesen élik meg. Az első a kikelet, második az arató nyár, har­madik a gyümölcsöző ősz. Az elsőnél reményekkel gazdag ifjú lép ki a magvetés nagy munkájával. A másodiknál az élet, a pálya küzdelme és alkotáaa jelentkezik a férfikor delén. A harmadik időszakban a le­szűrt eredmények, a munka jutalma a Te Deum laudamusszal viszhang­zik a lélek emelésére. Kétségkívül ezek között legtanulságosabb az;; aranymise jelentősége, midőn a jubiláns az élet nagyobb küldetését s feladatát betöltötte és felkiálthat: „Örvendezz lelkem az én üdvözítő Istenemben, mert nagy dol­gokat cselekedett velem az Úr." (Luk. I. 46.) Dr. Walter Gyula esztergomi fő­káptalani nagyprépost, káptalani vi­kárius s választott püspök Isten ke­gyelméből e hónap 22 én, csütörtö kön csendben, ünneplést kerülve já­rul az Úr oltárához, hogy mint aranymisés píp, a félszázadon át nyert isteni adományokért, kezdve a hivatás szikrájától egész az arany­mise kiváló kegyelméig, hálaáldoza­tot mutasson be. Nemcsak az egyházmegyének, de Esztergomnak magának is kegyele­tes ünnepe ez az esemény, ez a ju­biláris évforduló. Hisz ez a félszá­zad csaknem egészen előttünk folyt le. Tisztelete ezért hajtott széles lombkoronát, mert gyökereit nyilvá­nos működésével társadalmunk lel­kébe is mélyen beeresztette, s ezért neve úgyszólván szimbólummá fino­mult. Nem az érvényesülés fóruma, nem a pártpolitikai szereplés, nem a piac, nem a fényes budapesti gyűlésterem volt működésének színhelye. A leány nevelés, a tanítónevelés, a papneve­lés, az irodalom s a tudomány tá­gasterén, vívta döntő és diadalmas csatáit. Közben adminisztrálta plébá­nos-üresedés alkalmával a vizivárosi plébániát. Belekapcsolódott mint el­nök a kereskedő ifjakat művelő egye­sületbe, a Stefánia Szövetségbe, a Patronázsba és legfőkóp a helyi Tör­ténelmi Társu'atba. Szép élet az ötven esztendős papi sáfárkodás. Isten és ember előtt nyugodt lehet Walter Gyula beszámo­lója, Erős meggyőződései vannak: katholikus elvi, nemzeti és irodalmi. Ezeknek engedte át lelkét s ezekben nyilvánult életének nemes példája. Mindezt k neki nagy és szent ügyek voltak. Becsületességével s egyenes jellemével megszerezte e/ekhez a tekintélyt. A modern élet vásári zajá­ban is puritánul és tiszta kézzel tartotta mint erős egyéniség a követ­kezetesség zászlaját. Életéből az őt követő korra s nemzedékre példa­szerű érvényűnek marad az: hogy papi missióját teljesítette s magyar lelkisége összeforrott a nemzet igazának védelmével s megtartásával. Mint Krisztus papja, Szent Ciprián tanítását követi: „Sacerdos Dei evan­gélium tenens", az evangéliumot megtartó pap volt. Mint hazafiról ei lehet mondani azt, amit Samassa érsek Szmrecsányi Pál püspökké szentélésén a magyar papról kifejezett: „A haza legjobb fiaiban védi azt, ami a nemzet lelkii meretében, szükségeiben s óhajtásaiban rejlik." Bármely hivatalban működött, akármint hitoktató, szemináriumi tanár, könyvtárőr, preparandiai igazgató, akár az egyházmegyei kormányzat­ban irodaigazgató, szemináriumi rektor, mint a főkáptalan feje, rendü­letlenül megtartá működésében az egyensúlyt. Sőt amikor az évek vé­gigszántottak rajta, barázdáiban már megtermett a patina, az öreg már­ványoszlop azért kitartott helyén. Tudását s gazdag tapasztalatait át­fogó elmével, komoly ítélettel s sokolda ú munkakészséggel bocsátotta a közérdek szolgálatába. Hatalmával vezető állásában soha vissza nem élt. Ebben is művelt lelkű egyéni­sége vezette. Pedig de sokan a ha­talom polcán ekapatottak, basásko­dók, önteltek lesznek, mert nincs alapvetően bennök megnevelve a művelt úri lelkület. Lelkét s tudását nagy térfogatú irodalmi működésbe öntötte. Komo­lyan kell vennünk azt az írót s ér­tékelnünk, aki komolyan veszi maga is írói hivatását s akit munkásságá­ban eszmények vezetnek. Walter Gyula ezen írók sorába tartozott. Hatása ezért ömlik át tisztele'remél­tóan a jövő esztendők éltető ölébe. Bejemerül a pedagógia s a történe­lem tárgyi szeretetébe, hogy a szétszórt sugarak eggyéolvadva, vi­lágítsanak. Mikor megkezdte író tol­lát, a hatalmas, virágzáson túlevő európai katholikus irodalom mellett, bizony a magyar katholikus irodalom csak rügyezett. Ezért mint iró is or­ganikusan hozzátartozik a katholikus kuhuni fejlődéshez. Knauz Nándor és Zidory János iskolájához tarto­zott. Ezek hatása, társasaga ih ette őt. Mementóként meg is irta mind­kettőnek é etrajzát. írásain a kicsi­szolt ízlés forma törvényei uralkod­tak. Általában egé-z egyéniségében van va'ami a római gravitás komoly­ságából. Ezért tudott hűséges, adlá­tusa lenni Vasz^ry Kolos prímásnak. Nincs benne dithirambikus kitörés. Mint konzervatív tapasztatokban megöregedett és puritan s í usú papi ember, az egyházi hagyományokban való mély hitéből meríti azt a tör­ténelmi előrelátást, mely meghallja az idők tompa moraját, meglátja a falakon a hasadásokat, mjlyek előre jelentik a világnézeti küzdel­mek földrengését. Az új magyar világ megrázó kérdései sokszor komor­sággal merültek fel előtte s ilyenkor mintha valami apró fájdalmas pon­tot hordozna magában. Mindezek hatása alatt az egész esztergomi egyházmegye, ősi váro­sunk há'ás tisztelettel s kegyelettel köszönti a jubiláris Walter Gyula püspököt. — Ha kérdezik, kikre vagyunk büszkék, kikre helyezünk súlyt, kiknek élete tanítás: Walter Gyula nevét ezek között mint történeti sze­mélyt fogják említeni. K. K. D er SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ häZ) SZŐVÖtt le^u^yoS^bm lepedő-vászon, köpper, törül köző. konyha- és kenyérruha és kicsinyben beszerezhető i Pelczmann Lászlónál Esztergom, Széchenyl-ter 16. sz. (Saját ház.) Tele­fonszám 135. Házi ken­der szövésre elfogadtatik Szerkesztőség és kiadóhivatal i Simor János -utca 18—20., kova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá as előfizetési s hirdetési dijak stb. küldendők. Telefon 21. Főmunkatárs: VITAL ISTVÁN. LapttiUJdonos és feleifis szerkesztő i LAISZKY KÁZMÉR Előfizetési ára; egy hóra 1 pengő 20 fillér. Egyes szám ára hétköznap (2 oldalas) 10 fillér, vasárnap (4 oldalas) 20 fillér. Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom