Esztergom és Vidéke, 1927

1927-12-15 / 97.szám

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. SE8IELEIIK EI5DEB VASAEHAP ES OSÜTÖRTÖEÖi, Gyermekvédelmünk. Irta: Keményfy K. Dániel. II. Surányi Miklós, a „Nemzeti Új­ság" vasárnapi krónikájában alapos és tanulságos cikket írt a gyermek­védelemről. Kimutatja Ő is, hogy a gyermekvédelemben Magyarország áll a legrosszabb helyen. A gyer­mekre nézve: nyomor, bűn és pros­titutio, amit Budapest mutat. Kisebb arányban meg van ez vidéken is. Ezek után nézzünk kissé szét Esz­tergom gyermekvédelmén. Jelzem előre, hogy a „Keresztény Szeretet Országos Gyermekvédő Művó"-nek két árvaházát a Szt. Annáit és a szentgyörgymezeit kikapcsolom, mert ezek országos jellegű intézmények s első sorban hadiárvaházak. A gyer­mekvédelem anyaga itt futkos előt­tünk városszerte. Vezetőleg Szentta­son, ahol a legszegényebb munkás­osztály lakik. Nézem, nézem a szent­tamási hegyen, még lefelé is a tö­meg) akasokat, a szegénység tanyáit, s ezekben, de sokszor bizony az utcán nevelődő gyermekvilágot. A betegség, a házon kívüli szülői munka, a meg nem felelő környezet s bi­zony a nyomorúság miatt sok he­lyen nincs meg, vagy lehetetlen a felügyelet. A túzsúfult, összeszorult lakasokban látottak bomlasztó hatása, azoknak erkölcsi s közegészsegi ve­szedelme megdöbbentő Elgondolom e nehéz tények megállapításánál, hogy mennyire enyhítené mindezt, ha a régi szenttamási temető he.yén a mostani új házak helyett a város kisiakásos házakat épített volna vagy építene azon körzetben. Nehéz errői a helyzetről miat témáról írni, mert vádirat lehetne belőle a mulasztá­saink ellen. * A 14 évet be nem töltött gyer­mekmunkás, s a gyermekeknél az alkohol használata Esztergomban is meg van. Gyárban, üzemben, épít­kezésnél s a robotmunkánál. Látom az ilyen szegény fonnyadó gyerme­keket. Akárhány gyöngébb, satnyább, a háborúban született gyermeken meglátszik mennyire erőlködik. Az iskolának bizony elégszer kell küz­denie azon szülők ellen, kik gyer­mekmunka címén kivonták gyerme­keiket az iskolából s a hatósági megtorlás vagy elmaradt, vagy köny­nyen elviselhető volt. A gyermeki bűnözésre mindig előreható, ha a gyermek a felnőtt igazi munkások környezetébe beletagolódik. Más sza bad a felnőtteknek s más ismét a gyermeknek. A felnőttek között való általános környezet bizonyos dol­gokban : pl. szórakozásban, társal­gásban s hasonlókban már pedagó­giai szempontból se való a gyermek­nek. Minden időre áll ugyanis azon krisztusi intelem : „Jaj annak az em­bernek, ki által a botrány jő." A gyermek a nyert benyomások ha­tása alatt romlik. A gyermekmunkának, a zsenge erő kihasználásának gyakorlatát nagy ban elősegíti az is, hogy az elemi iskolák 5—6-ik osztálya nálunk szin­tén nem a város gyermekanyagához mérten benépesített. Középiskoláinkba az elemiből a kisebb fele megy. A nagyobb felének az 5—6-ik osztályt kellene elvégezni, már a népiskola célja s a gyermek jövő művelése miatt is. E helyett a 12 éves kor­határ címén nem szorítják, nem moz­dítják elő az 5—6 osztály beiskolá­zását. Sőt a korhatáron alul is ele­gen vannak, kik lemaradnak az 5. vagy 6. osztály elvégzéséről. Eszter­gomban 5-ik s a 6-ik osztályba legalább 100—100 tanulót lehet­ne beszorítani, párhuzamos osztá­lyokban elhelyezve. Ennek ellené­ben a 6-ik osztályban 30 at is alig üti meg a létszám, az 5 ikben pedig a 40-et, úgy hogy a belvárosi s a szenttamási iskolák 5-ik osztályát az idén újból Össze kellett vonni. Az ismétlőiskolanál, különösen a váro­sokban, a népmívelés sarkalatos szempontjából is célravezetőbb és természetesebb az 5. és 6. osztály elvégzése. Hogy az 5. és 6. osztály benépesítése Magyarországon s igy nálunk is eddig mennyire nem volt kulturprogramm, jellemző, hogy nép­oktatási törvényünk 60 éves évfor dulójának küszöbén, a magyar kul­túra jelenlegi legfőbb őre, a kultúr­fölény t szivén hordó lelkes és áldó zatkész kultuszminiszterünk a zala­megyei iskolák felavatási ünnepélyén mutatott rá arra : hogy itt a legfőbb ideje tető alá hozni az 5. és 6. osz­tályokat országszerte. Ezzel a kér­déssel kapcsolatban, ugyancsak a kereskedelmi miniszter- egyik kép viselőnek (Csik Józsefnek), 8 éves tanfulyamú elami népiskolára vonat­kozólag azt felelte, hogy egyelőre a 6 osztályú népiskolához kell magun­kat tartanunk, mert „nincs pénz a népoktatás kibővítéséhez." Ez utóbbi szomo.ú kijelentéstől eltekintve s amelyet nem igen fed az ország egyéb nagy luxus költekezése, az eínlitett kijelentések reményt adnak, hogy az 5. és 6. osztály kötelező végzettségi beiskoláztatásával a gyer­mekmunkás s ezzel a gyermekzüllés is esni fog. Ha a végrehajtó hatósá­gok éberebbek lesznek a beiskoláz­tatásban s napirendre térnek a szü­lők gáncsoskodása fölött, akkor lesz eredmény. (Folyt, köv.) I Í11KKK. I A Szabad Egyetem e heti TANRENDIÉ; Péntek. D. u. 5—6. Ember József, főreál­iskolai tanár: Franciaország. Bemu­tatásokkal) Hatodik óra: Egyéb városok és gyarmatok. D. u. 6—7. Éinczinger Ferenc, pénzintézeti főtisztviselő, a Balassi Balint Irodalmi és Művészeti Társa­ság alelnöke: Három előadás a festőművészet köréből. Harmadik óra: Zichy Mihály a grafikus mű­vészet. Az előadások helye: a főgimnázium fizikai előadó terme. Az irgalmas szivekhez! A gyermeket gondozni, azon se­gíteni, nyomorán enyhíteni s meg­menteni az elzüllés veszedelmétől, alapvető vallásos s nemzeti köte­lesség. Ne feledkezzünk tehát meg a szenttamási szegény gyermekek gyermekvédelmi napközi otthoná­ról. A gye meken keresztül raj­tunk pihen az Isten áldása. A pénz­beli vagy természeti a sományokat kérjük a vizivárosi plébániára kül­deni. Serédi Jusztinián hercegprimás szózata. Kemechey László dr., a római kvirinális magyar követség sajtóattaseja, hosszabb beszélgetést folytatott Serédi Jusztinián dr.-ral, Magyarország uj hercegprímásával, főleg azzal kapcsolatosan, hogy a hercegprimás milyen program mot óhajt megvalósítani magas egyházi és közjogi méltóságában. Kemechey László dr. a rendkívül érdekes beszél­getésről és a hercegprimás fontos kijelentéseiről a Nemzeti Újság pén­teki számában számolt be részlete­sen. Serédi Jusztinián dr. hercegpri­más a többi között ezt mondotta: — Magyarország biboros-hercegpri­másának kettős feladata van, mert egyfelől a katolikus anyaszentegyház egyik magas méltóságát tölti be, más­felől az ezeréves magyar állam egyik reprezentatív man-jeősi alkotmányunk tanítása szerint. Tudatában vagyok feladatom nagyságának és rám nehe­zedő óriási felelősségnek. De hitet me­ritek az isteni gondviselésből, bizalmat a Szentatya jóindulatából, aki e szá­zadok óta szokatlan módon történt kinevezéssel — ugy érzem — nem engem, hanem megalázott földemet akarta kitüntetni, s erőt meritek a mi ezeresztendős alkotmányunkból és történelmünkből, amelynek dicső­séges fejezetébe annyi elődöm irta be a névét. Mint ők, ugy én is egy­házam és hazám odaadó munkása akarok lenni és e kettő közötti har­mónia fentartását kívánom biztosí­tani. Minden erőmmel, egész magyar szivemmel sokat szenvedett orszá­gunk boldogabb jövőjéért akarok dolgozni. Bizton remélem, hogy eb­ben a munkámban minden hazáját igazán szerető és minden komolyan gondolkodó honfitársam támogatni fog. — Az ország mai súlyos hely­zetében kerülni kell mindent, ami szembeállítja egymással az embere­ket. Valamennyien .egy föld gyerme­kei vagyunk, valamennyiünket össze­fűz a haza közössége. Én a kölcsö­nös megértést és a békességet s az ország érdekében való együttmunkál­kodást kívánatosnak tartom és ennek elérésére óhajtok törekedni. Ünnepélyes mise a Bazilikában. Vasárnap a Bazilikában dr. Serédi Jusztinián hercegprímássá történt ki­neveztetése alkalmából hálaadóisten­tisztelet lesz, amelyre már meghívók szétküldettek. Elhalasztott alakulóülés. Magyar Nők Szent Korona Szövetségének helyi alakulata január második felére halasztotta el alakülóülésének meg­tartását. Hercegprimás üdvözlése. Az Esztergomi Polgári Egyesület köz­gyűléséből kifolyólag az alábbi sür­gönyben fejezte ki hódolatát az új egyházfejedelem előtt: „Az Eszter­gomi Polgári Egyesület közgyűlése alázatos hódolattal üdvözli Főméltó­ságodat legkegyelmesebb kinevezése alkalmából és mélységes szeretettel várja Esztergom legelső polgárát. Vodicska István elnök. Pelczmann László alelnök." — Az Esztergomi Széchenyi Kaszinó pedig a követ­kező távirattal üdvözölte a herceg­prímást : „Széchenyi István nevét vi­selő es szellemében dolgozni akaró Esztergomi Kaszinó a legmélyebb hó­dolattal köszönti Főméltóságodat az esztergomi hercegprimási székben, ahová azzal a reménységgel várja, hogy a magyar és benne az eszter­gomi társadalomban Főméltóságod munkás élete ezt a lelket erőssé és diadalmassá teszi." Vármegyei közgyűlés. Komárom és Esztergom közigazgatásilag egye­lőre egyesített vármegyék törvény­hatósági bizottsága f. hó 20-án rend­kívüli ülést fog tartani. Új műkedvelőgárda. Tanuló iparos lányaink alig három éve ala­kították meg a maguk Mária Kong­regációját. Most már második éve Vitái Irmi városi tanítónő a kong­regáció igazgatónője; aki zászlót akar szerezni a kongreganista leányok ­SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ lepedő-vászon, köpper, törül­- « köző, konyha- és kenyérruha, házi szövött legjutányosabban beszerezhető Pelczmann Lászlónál Esztergom, Széchenyi-ier 16. sz. (Saját ház.) Tele­fonszám 135. Házi ken­der szövésre elfogadtatik szerkesztőség és kiadóhivatal i Simor János-aica 18—20., hova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá as előfizetési s hirdetési dijak stb. küldendők. Telefon 21. Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. LaptaUJdonos éí felelő* szerkesztő j LAISZKY KÁZMÉR Előfizetési ára; egy hóra 1 pengő 20 fillér. Egyes szám ára hétköznap (2 oldalas) 10 fillér, vasárnap (4 oldalas) 20 fillér. Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom