Esztergom és Vidéke, 1926

1926-01-17 / 5.szám

\ minisztérium nyilvántartása pedig azt mutatja, hogy ez évben teljes egy­harmaddal nagyobb volt a cigaretta­fogyasztás, mint az elmúlt eszten­dőben. A dohányjövedéknek tehát meg üzleti szempontból sem szabadna ennyire semmibe venni emelkedő ke­reslet mellett a fogyasztók igényeit. A dohányjövedék most azzal vé­dekezik, hogy éppen a cigarettafo­gyasztás gyors emelkedése miatt rom­lott le a cigaretták minősége. Ez a furcsa védekezés a leglesújtóbb Ítélet a dohányjövedék üzemei ellen, mert hiszen azt bizonyítja, hogy azok máról-holnapra, hebe-hurgya módon, teljesen fölkészületlenül gyártják a cigarettákat és nem számolnak az igényekkel. Azt magyarázzák, hogy a cigarettának három-négyheti szá­radásra volna szüksége ahhoz, hogy kifogástalan legyen. Ezzel szemben a trafikosok azt állítják és minden dohányzó azon a véleményen van, hogy a cigaretták minden kiszárítás nélkül kerülnek a fogyasztókhoz. Állítólag tavaszra a szegedi do­hánygyárat teljesen cigarettagyártásra szerelik át és igy a dohányjöve­déknek módja lesz három-négyheti mennyiséget tartalékolni, a mi — ugy Ígérik — az egész vonalon megjavítja majd a magyar cigaretták minőségét. Farsangi naptár. Jan. 17. Ipartestületnek szinielőadással egy­bekötött táncmulatsága a Fürdőben; 17. Esztergom-Szentgyörgy mezei Katb. Olvasókör táncmulatsága saját he­lyiségében. 24. E. M. T. E. nagy álarcos bálja a Magyar Királyban. Febr. 1. Főgimn. Öregcserkészek farsangi estélye. 1. Esztergomi Helyőrségi Altisztek far­sangi estélye a Fürdő Szállodában. 2. Kath. Legényegylet szinielőadással egybekötött táncestéivé a Fürdőben. 6. Ref. egyház műsoros táncestélye a Fürdőben. „ 13. Kaszinó műsoros táncestélye saját helyiségében. 13. Máv segédtisztek táncmulatsága a Fürdőben. 15. Polgári Egyesület műsorral egybe­kötött családias e s télye a Magyar Királyban. Az elnémult harangok helyébe rövid időn belül újak lesz­nek a szentgyörgymezői sugár to­ronyban. Felhangzik az imádságra hívó érc­hang, ájtatos imára gyűjti egybe a hivők seregét, kik fájó szívvel nél­külözték a háború áldozatává lett kedves harangjaikat. Szentgyörgymezői Kath. Olvasókör vezetősége másodízben indítja meg nemcsak a gyűjtést, hanem a szive­ket is, hogy követve más jámbor hívek buzgólkodását, ezen torony se álljon üresen, hanem összhangza­tos csengő-bongó zenéjében gyönyör­ködhessünk. A kör választmánya 6 gyűjtőbizott­ságot, küldött ki, beosztva uícán­kint. Bekopogtat minden házhoz, ahova szava elhangzik, ezze' a köszöntéssel: Adjatok, adjatok, amit Isten adott! Elhatározta a kör vezetősége, hogy, mivel a mult évi bortermés elég bőséges volt, borban eszközli a gyűjtést és azt a kör helyiségében méri ki. Adakozók a fogyasztási adó alól mentesítve lesznek, mert azt a kör pénztára fizeti. A kezdet szép ered­ménnyel kecsegtet, mert már is töb­ben ajánlottak föl 1 hl. bort. Neveze­tesen : Szölgyémi József, Víg József, Bartus József, Gere János, Erős István (András fia), Erős István (Jó­zsef fia), Erős István (Esperger veje), Kapa Mihály, id. Mócik Ignác, Ridling Ferenc, Trexler Antal. Fél hl.: Ács István. Nemcsak boradományokat fogad el a bizottság, hanem terménybeli és készpénzadományokat is. Az árván maradt harang ezután nem egyedül fogja kikísérni elhunyt híveit az utolsó útján, hanem hangos szavú társaival együtt fogják halha­tatlan lelkét Isten ítélőszéke elé kisérni. H. S. A szenttamási szegény gyer­mekek Napközi Otthonáról ne feledkezzünk meg! Vízivárosi plébániára kérünk minden ado­mányt Gaál Mózes budapestvidéki tan­kerületi kir. főigazgatót a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter a minisztertanács hozzájárulásával a tényleges szolgálatban továbbra is visszatartotta. Eskfivő. Radó István nyomdatu­lajdonos (Budapest) f. hó 17-én, va­sárnap tartja esküvőjét Weisz Teri urleánnyal. (Minden külön értesítés helyett.) Díszvacsora a Kaszinóban. Az Esztergomi Széijhenyi Kaszinó nem­rég tartott közgyűlése, lemondó el­nökét, Hadjú Istvánt gazdasági főta­nácsost tiszteletbeli elnökké válasz­totta. A Kaszinó tisztelete jeléül f. hó 16-án este 8 órakor díszvacso­rát rendez saját helyiségében. Egy jó magyar ember, egy vég telenül előzékeny, példás köztiszt­viselő, Nagy Zoltán máv. főellenőr eltávozott szomszédságunkból, a re­gényes fekvésű Zebegényből. Felettes hatósága Dunakeszi—Alag állomásra helyezte át állomásfőnöknek. Nagy Zoltán hazáját rajongásig szerető tisztviselője a máv-nak, akit finom modoráért, igazságszeretetéért netn­csak alantasai szerették, hanem Ze­begény egész közönsége, sőt a kör­nyék népe is. Az esztergomi turis­ták többször rendeztek kirándulást Zebegénybe. Legutóbb 1924. évben voltak ott, amikor Hajnali Kálmán mesteri összeállítású irredenta misé jében gyönyörködött a templomot zsúfolásig megtöltő intelligens nyaraló­közönség. A szentmise alatti áhítatot érző keblek zokogása kisérte. Ott volt akkor a magyar katholikus ügyek egykori rendületlen exponense, Bartóky nyug. államtitkár is. Meg­hatódva jött ki a művészi díszítésű templomból. Az esztergomi turisták őszinte barátja már Szob állomáson fogadta a kirándulókat és egész na­pon keresztül a nagyközség vezető­ségével együtt a legelismerőbb, a legkedvesebb barátsággal tüntették ki az esztergomi turistákat. Áthelye­zése alkalmával Nagy Zoltán a követ­kező sorokkal emlékezik meg és búcsúzik a Turista Dalárdától: „Jól éreztem magamat iit és mondhatom, hogy felejthetetlen napokat szereztek nekem a magyar Mekka, Szent István szülővárosának fanatikus magyar fiai, az Esztergomi Turista Dalárda tag­jai, akiket ezután is örökre sz ívembe zárok. Azon reményben, hogy a jó­ságos Isten veletek még sokszor összehoz, fogadjátok mindnyájan a legjobb kivánataimat." Köszönetnyilvánítás. A M. T. E. Esztergomi Osztálya nevében minda­zoknak, kik a rendezett Szilveszter­esti mulatságunkon adományaikkal nehéz helyzetünkön segíteni szívesek voltak, ezúton mond hálás köszöne­tet az osztály Elnöksége. Eljegyzés. Damjasitz Rezső (To­kod) eljegyezte Csomány Gizust Budapestről. Keresztény építőmunkások mi­séje. A keresztény építőmunkások Szt. Fábián s Sebestyén napi miséje január 20-án, azaz szerdán 8 órakor lesz a vízivárosi plébániatemplomban megtartva. Hajósbál. Hajósjelvényekkel reme­köl díszített kaszinóteremben ülte fé­nyes ünnepét Karnevál herceg a mult szombaton. Esztergomból és a vidék­ről gyönyöpű asszonyok, lányok jöt­tek remek toalettekben hódolni a vi­dám hercegnek. Hódolatuk a legjobb kedvben reggelig tartott. „Hullámzó Balaton tetején..." régi kedves s most stílszerű nótával nyitották meg az elegáns, minden tekintetben fé­nyesen sikerült hajósbált, amellyel derék hajósaink elsőknek evez­tek be a farsangba. Bálon részt­vett hölgyek névsorát itt közöljük: Badinszky Lászlóné, Berencz György­né, dr. Berényi Zoltánné, Brutsy Gyuláné, dr. Boncz Nándorné, Brutsy Bözsi, Bátsmegyey Margit, Beck Manci, Buchsbaum Babi, Burány Ambrusné, Beck Jánosné, Bloss Vik­tokrné, Csanády Lászlóné, Csiby Ferencné, Csics Ákosné, Dirnbeck Klári, Eggenhoffer Józsefné, Fekets Lászlóné, Gayer Józsefné, Genersich Béláné, Genersich Sándorné, Genersich Icuka, Haidekker Károlyné, Hoffmann Baba, dr. Inkey Gusztávné, Jaksics Sándorné, Jókay Sándorné, Korn­haber Samuné, Koffier Gyuláné, László Istvánné, Mátyássy Gyuláné, Mátyássy Baba, Marosi Ferencné, Marosi Manci, dr. Mike Lajosné, Mike Anci, Mike Ilus, dr. Nagy Imréné, Palkóvics Lászlóné, Palkóvics Klári, Pékh Gyuláné, Pasztheiner Józsefné, Porpácy Jenőné, Reviczky Elemérné, Sarvay Jánosné, Schleiffer Aladárné, id. gróf Sternberg Józsefné, ifj. gróf Sternberg Józsefné, gróf Sternberg Rózsika, dr. Szabó Emiiné, Széli Babus, vitéz Turcsányí Ernőnó, Varga Kálmánné, Vawrecska Rezsőné, Ván­dor Magdi, Vándor Sári, Vigh Fe­rencné, Walter Károlyné, Zajans­kovszky Mártonné, dr. Zsiga Jánosné és még többen. Az Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat ujabb fel hívására főkép a tanultak osztályá­ból számosan jelentkeztek tagokul, közöttük társadalmunk nem egy kitű­nősége. De belépett Tokod-Altáróról egy egyszerű bányász (aknász) is, ha­zafias elhatározásával megszégyenít­vén azokat az esztergomi polgárokat, akik már százmilliókat szereztek, de a tudományt és irodalmat mégsem t pár­tolják. A derék bányászt örömmel üd­vözöljük tagjaink között. Az új tagok neveit a társulat folyóiratában tesszük közzé. Tagul jelentkezni Müller Gyula társulati pánztárnoknál (Esz­tergomi Takarékpénztár) még min­dig lehet. Helyreigazítás. Lapunk legutóbbi számában a vízvezetéki munkálatokra tett árajánlatok táblázatos kimuta­tásába minden figyelem dacára is hiba csúszott be. A 33. folyószám alatt Toldy János és Bründl János magas és mély építményre tett aján­lata nem 403.510, hanem 203.510 Pengő. Adományok a Sétahely Szépítő Egyletnek. Az elmúlt év második felében a következő adományok ér­keztek a Szépítő Egylet vezetősé­géhez: Méhészeti Egylettől 1,250.000 K, Kertész Jánostól lehullott falevélért 500 000 K, Klein Gábortól 2 fa ára és ültetési költségeire 90.000 K, dr. Spiegel Ármintól 4 drb. japán akácfa ára és ültetési költségeire 100.000 K, Virág és Szántó cégtől fásításra 100.000 K, Jülich Kelementől faülte­tésre 200.000 K, Varga Lajos, Antal, Ferenc és Józseftől összesen 40.000 K,- Gáti Olgától 35.000 K, Holyósi Józsa, Iványi Arthur, Csank Vincéné, Lovas Gyula, Freund Vilmosné, Hadaró Gyula, Bohón Benjaminné, Fischer Sándor és neje, Hencz Fe­renc, Graffinger Károlyné egyenkint 10.000 K, Biró Béláné, Magyar Lászlóné, Bartal Ferenc és Schwarc József 5—5000 K, Peck Andrásné 3000 K. Itt említjük meg, hogy a belügyminiszter a Sétahely Szépítő Egylet kérelmére a számláló lapok útján való gyűjtést is engedélyezte. A helybeli szálloda, vendéglő és kávéház-tulajdonosok : Polákovits Gyula, Meizler János, Porgesz Béla, Kardos Vidor, Alberti József, Schwarcz Pál, Trubin János és Czirok Vince készséggel vállalták magukra a szám­láló-lapok átvételét és terjesztését. Rövid pár hónapon belül 2,600.000 K folyt be az egylet pénztárába a számláló-lapok megváltási árából. E számláló-lapok felhasználása körül különösen buzgólkodtak: a Fürdő Szállodában, Árpád-kertoen és Cirok­vendéglőben maguk a tulajdonosok, a Magyar Királyban André Ferenc, a Koronában Kocsicska Ödön, a Három Szerecsenben Mautner László, a Központiban Martin Antal, a Duna Kioszkban Grünfeld Félix főpincérek. Újabban kereskedőink is érdeklődnek e számláló lapok iránt. Eddig Schnür­macher Ignác és Fleischmann Mór volt szíves 1—1 füzetet átvenni. Amidőn a szíves adományokért és a számláló lapok megváltásáért ezúton is hálás köszönetet mond a Sétahely Szépítő Egylet vezetősége, továbbra is kéri a közönség szíves támogatását. Az iparostanonc-iskolái előadá­sok január 18 án, hétfőn d. u. a ren­des időben megkezdődnek. Igaz­gatóság. Álarcosbál. A Stefánia Szövetség és a m. kir. államrendőrság kapitány­sága közösen jótékonycélú alapjaik javára álarcos bált rendeznek, amely­re külön meghívókkal Esztergom összes társadalmi rétegeit meghívja a rendezőség. A bál színhelye a Für­dő Szálloda napja február 15, kezdete este 9 órakor. E bál hivatva van mindkét intézmény jótékonycélu mű­ködését támogatni és Esztergom tár­sadalmi rétegei között jóviszonyt te­remteni, hogy e nehéz napokban egy­mást megismerve egymás törekvé­seit támogatva, közös működésben, egyesült erővel vigyük előre kon­szolidáció hazafias munkáját. A jel­mezestélyen program szerint lesz: nagy maskara felvonulás, konfetti és szerpentin csata, farsangi királyné és Karnevál herceg választás koro­názással kapcsolatban, továbbá a Nilus partjáról s a fáraók által ked­velt s még az ókorból megmaradt jósnő, jóslási dij ellenében jósol, vi­lágpósta, amerikai árverés és egyébb kacagtató látványosságok. Friss fán­kot a Stefánia Szövetség lelkes vé­dőnői sütnek s vesztegetik olcsó pén­zért a vendégek egészségére és a csecsemők, a nemzet virágai javára. Tekintve a memes célt, kéri a rende­zőség, hogy részesítse a közönség méltó pártfogásban. Z^ro és Huru e napra Koppenhágából repülőgépen érkeznek s személyesen fellépnek. Nagy remény van Chaplin vendég­szereplésére is. } A Magyar Posta és Távírda Altisztek Orsz. Egyesülete Kari­tatív intézményeinek részben kiépí­tésére, részben megteremtésére az egész orszában művészi színvonalon álló hangversenyeket — müvószes­téket — rendez, amelyeknek tiszta jövedelméből a Keszthely-Hévizén már fennálló póstásüdolőtelepet akar­Január hó 24-én lesz az E. M. T. E. nagy álarcos bálja. HÍREK.

Next

/
Oldalképek
Tartalom