Esztergom és Vidéke, 1926
1926-01-06 / 2.szám
POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. lEBIELEIIK HIIDEH VASABIAP ÉS OSÜTÖRTÖKÖH. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Simor János-utca 18—20., nova a lap szellemi részéi Illető közlemények, továbbá az előfizetési s hirdetési dijak stb. küldendők. Telefon 21. Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. Laptulajdonoi és felelőt szerkesztő: LAISZKY KÁZMÉR Előfizetési Ara: egy hóra 15.000 korona. Egyes szám Ara : hétköznap (2 oldalas) 1500 korona, vasárnap (4 oldalas) 2000 korona. Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza. Nemtelen fegyverek. A magyar sajtót napok óta élénken foglalkoztatja az a nagyarányú frankhamisítás, amelyről a holland rendőrség értesítése utján nyertünk először tudomást. Közönséges bűncselekményről van szó, amelyek némi pikantériát legfeljebb az ad, hogy a tettesek a társadalom jobb rétegeiből kerültek ki. Megtévedlek, pénzt hamisítottak, hogy magáncélra, vagy önkiagyalású egyéb célokra, az nekünk teljesen közömbös. Bűnt követtek el s ha a bíróság tisztába jön a vizsgálat során a bűntény minden motívumával, a törvények teljes szigorával fogja őket büntetni. Ami elszomorító és visszataszító ebben a bűnügyben, az nem maga a bankóhamisitás puszta ténye, hi szen nemcsak magyar emberek, de minden f*jta náció hitványabbjai is megpróbálkoznak a pénzszerzésnek ezen könnyű módjával. Visszataszító ellenben az a beállítás, amelyet ennek az esetnek a magyar sajtó egy része ad. Kihasználva azt a tényt, hogy a három főbűnös azelőtt öszszeköttetésben állott a fajvédőkkel, illetőleg, hogy a fajvédő csoport politikai nézeteit vallották magukénak, az ő piszkos cselekedetök során olyan gyanúsításokkal próbál bemocskolni egy vele ellentétes irányú politikai mozgalmat, amelyeket a józan és becsületes ízlésnek vissza kell utasítani. Mert ki biztosít bárkit is arról, hogy egy bizonyos személy, aki meggyőződéssel hisz és vall valamit, későbbi gyönge pillanatában nem tér-e a bűn útjára? Vagy ki biztosithat arról, hogy ügyes színlelő bizonyos mellékcélok elérése érdekében nem játszik-e megtévesztő szerepet, amelynek hamissága épen csak akkor tűnhetik ki, amikor mér azt a bűncselekményt elkövette, aminek érdekében álarcot hordott ? Hová vezetne az a módszer, amely egyesületeket, politikai alakulásokat, illetőleg azoknak erkölcsi értékét azok szerint a cselekedetek szerint ítélné meg, amelyeket egyes tagjai elkövetnek s amelyeket az illető alakulat egyáltalán nem helyesel, sőt — amint ezt talán hangsúlyozni nem kell — nem is bír tudomással róluk. Az erkölcsi rendnek mily megzavarására vezetné az ilyen rosszakaratú megítélés, amely a megvetés és rágalom nyilait szórná tiszteletreméltó eszmékre, csak azért, mert akadtak olyanok, akik ezt az eszmét magukénak hazudtak önző célok kedvéért, vagy esetleg őszinte hivei voltak s később megtévedtek. A mai kor romlott gondolkozása, a világnézetek kíméletlen harca, a létért való küzdelem súlyossága tehetik csak érthetővé ezt a szomorú jelenséget, amely közönséges bűntény nyomán próbál hitelvesztetté és lehetetlenné tenni egy irányzatot, amelynek politikai értékéről vitatkozni nem akarunk, de hogy kétségtelenül meggyőződéses és becsületes harcosai vannak, az vitán felül áll. A magyar közéletből kell hogy eltűnjenek ezek a szomorú jelenségek, kell hogy visszaálljon a régi rend, mikor az egyén felelt egyéni bűneiért és senki sem próbált a bűnö sön át sarat szórni azokra az egyesületekre, amelyeknek esetleg tagja volt. Sürgetjük, hogy ez a magasabb etikai szempont térjen vissza a ma gyar sajtóba az ilyen cselekedetek, megítélésénél, mert ha ez a mai módszer tovább él és virágzik, a magyar közélet lealjasításához nagyon sokban hozzájárulhat. A városi tisztviselők emlékirata a polgármesterhez. A polgármester 10 éves jubileuma alkalmából a városi tisztviselők — mint már közöltük — díszes albummal kedveskedtek a polgármesternek s azt a december 30-án este a Magyar Királyban tartott vacsorán nyújtották át. Az albumot Farkas Dezső városi tisztviselő tervezte és készítette; igen szép keretlécei, helyi vonatkozású gyönyörű tusrajzai, szép színezésű iniciáléi az albumot művészi értékűvé teszik. Az emlékirat szövegét, melyet dr. Sántha József városi tanácsnok fogalmazott, az alábbiakban egész terjedelmében közöljük: A római nemzetnek, — melynek nemes hagyomanyaiból annyi mindent tisztel becses ereklyeként a bámuló utókor, — amely nemcsak a Forum törten is karcsú szépségű oszlopait, a művészet annyi mas emlékét, Vergilius bolygó Aeneasának kalandos eposzát, meg Horatius mesteri klasszicitású énekeit hagyta reánk, hanem a lelki nemességnek és eleganciának a társas élet törvényei előtt *ma is sebezhetetlen első kristályosodását, — ennek a múltba tünt, de capitoliumi farkas szemeivel ma is csillogó hajdani római birodalomnak évszázadokon át szokása volt, hogy hadvezéreinek fényes, — bár az utókor történelmi szemléletében sokszor megtépázott értékű — haditettei után számukra triumphust, győzelmi menetet rendezett s azon több-kevesebb szemléltetéssel — felvonultatta mindazon eseményeket, melyek életük egy bizonyos szakaszában nevükkel kapcsolatosak voltak. Mi a hajdani Salva légionáriusai után, e magyar Őrhellyé lett ősi város fegyvertelen őrsége, — mi, akikre e neves város egykori dicsősége em lékeinek a jövő nemzedék számára való átmenése, a patinás tradíciók fenntartása, az emlékezés és a vir rasztó remény tüzének élesztése vár, — mi, akik Esztergom szab. kir. vá ros ezidőszerinti tisztikara úgy érez zük, hogy amikor 1915. év decern bér 30. óta immár tiz esztendő pergett le az idők végtelenjében, valami szimbolikus triumphust|kell tartanunk annak ünnepléséül, akinek vezetése alatt a város e rettentő tiz évet át élte, aki immár tir esztendeje élvezi az első polgárnak kijáró tiszteletet s az osztatlan becsülést. Nagyságos Polgármester Úr! Távol van tőlünk, hogy a gerinctelenek módjára szüntelen derékbanhajlással álljunk e napon Polgármester úr előtt; nincs szándékunkban, hogy a nevéhez fűződő eseményeket nyers auxesisekkel a glória fényével ragyogtassuk körül, de senki sem veheti tőlünk rossz néven, ha nyilt szemmel tekintünk át e tiz észten dőn s a kartársi tisztelet adóját tiz éves munkálkodása önzetlen szem leletével rójuk le. Ha nincs ember, kiben a kutató lélek szépet nem talál, mi sem esünk a servilismus bűnébe, ha az első polgárrá választásának emez évfordulóján őszinte szívvel megmondjuk, mi bennünk él, — ha megmondjuk, hogy e nehéz idő átélése Polgármester úr vezetése alatt könnyebben történt, mint egyébként történhetett volna, — ha hirhirdetjük, hogy Nagyságodban a város nemcsak polgármestert sa tisztviselők nem egyszerű vezetőt bírnak,, hanem hogy e polgármesterséghez s e vezetéshez események, sikerek és eredmények fűződnek. Amikor Polgármester úr a szab. kir. város vezetését átvette, a világháború az embereknek s anyagi értékeknek e szörnyű hekatombája, már második évében járt, a millenáris ünnepségek pompája után második ezredévre hajiott magyar történelem e ver sacrumából már szörnyű nyár lett. Akkorra a szent tavasz már elvitte a nemzet virágát s az aestas sacra már nem elégedett meg a virágba feslett bimbókkal, hanem a termést, a betakarított, a munkába állított kész férfierőt kívánta a nemzeti élet kincsesházából. S ha nehéz volt odaadni a fiút, — nehezebb volt elvenni a gyermektől az atyát; keservesebb volt a fiatal özvegy arcára borítani a gyászfátyolts préselni könnyeket a támogató nélkül maradt családanya szemébe. De még ez sem volt elég! Ha a küzdőknek kenyér kellett, az itthoniak szájából kellett kivenni a jóllakás falatját; ha az ágyúk torka tönkre ment a bömböléstől, a béke hirdetőit, a harangokat s a családias 1 nyugalom eddig másra nem használt eszközeit, a mozsarakat, a — ki tudja hány kedves halott utolsó lélekzete felett virrasztott gyertyatartókat s annyi mást — kellett bevonultatni a háború molochjának. Ebben az időben a közönség élére ember kellett. Ennek az emberszónak különös tartalma, nyomatéka van: ember kellett, aki tud a csüggedőkbe lelket önteni; aki el tudja kérni — maga is könnyekben — az utolsó gyermeket, az egyetlen apát; aki úgy tud hatni, hogy akik már nélkülöztek eddig is, ezentúl nélkülözzenek kétszeresen, csak azoknak jusson,, kiknefc fejé fölött mindenre kész srappnelltűz cikkázik , aki, míg mindannyian a keserves élet keserves hetotái lettünk, el tudja hitetni, hogy amig csak egy magyar él a földön, amíg csak egy deka liszt jut magyar szájnak, addig a második ezredév keserű kehelyje nincs fenékig ürítve, addig az áldozatok még nem érték el a mithoszi lehetetlenséget, addig a szenvedések útja még nem ért el a poklok Dante-rajzolta Infernójába. De amint nehéz volt az ember helyzete, nehéz volt a polgármesteré is. Nemcsak a frontokon volt a nemzetek csatája, nemcsak a nélkülözés vívta idehaza a nehéz küzdelmet, hanem harc és küzdés fejlődött ki a közigazgatásban is. A modern állambölcsészet azt tanítja, hogy a közigazgatásnak soha sem szabad az egyéni kérelmek puszta teljesítőjévé le alacsonyodnia s az egyes érdekét is mindenkor a köz szemszögéből kell vizsgálni. A világháború közigazgatása egyrészt mintha megcáfolni akarta volna a állambö'csészeti elvet; nagy általánosságban az egyént tette működése középpontjává; másrészt psdig egyidejűleg megindult a magyar városi életben — a városfejlődés természetéből egyébként állandóan elkövetkező — familiarizélódás fokozottabb érvényre jutása, mely ez időtájt nálunk meghaladja a városfejlődésekből csak az imént tőlünk is természetesnek mondott mértéket. így hát nemcsak az embernek kellelt küzdenie, hanem a most említett törekvésekkel szemben a tisztviselőnek is. És mi, a mult idők átélői s most már távlati szemlélői, nyugodt mérlegeléssel mondhatjuk el Polgármester úrról: szónoki készségével, meggyőző erejével s a nemzeti érdekek megcsillogtat ásával minden felháborodás, vagy elégületlenség nélkül el tudta érni, hogy az anyák odaadták fiukat, az asszonyok férjüket s akinek volt, — az élelmüket, — másrészt sikerrel megvívta a közigazgatás kettős frontján is a harcot, mert a háborús idők keservei közt — az álíaNÉZZE HEG KÉSZ GYERMEKRUHÁKAT SZÉCHENYI ÁRUHÁZBAN I Diáksapkák 65.000 koronáért kaphatók. Ban « a ttriet->
