Esztergom és Vidéke, 1926
1926-10-28 / 86 .szám
lomban a 9 órai misén résztvesznek a katonaság és a hatóságok. 11 óra kor a Hősök temetőjében a Turista Dalárda nyitja meg az ünnepélyt Mátéffy Viktor prépost-plébános, nem zetgyűlési képviselő mond ünnepi megemlékező beszédet. A honvéd állomásparancsnok vitéz Kiss János honvéd alezredes és dr. Antóny Béla polgármester koszorút helyeznek el a nagykeresztre, Perger Lajos pedig imát mond. Magyar Hiszekeggyel zárja be az ünnepélyt a Turista Da lárda. Katonai küldöttség koszorút visz ki a 48-as honvédtemetőbe is Kedvezőtlen idő esetén mise után küldöttség viszi ki a koszorút, az ünnepély pedig elmarad. Torna- és sárcipő Keménynél Állatvédő Egyesület közgyűlése. Vasárnap délelőtt tartottta közgyűlését az Orsz. Állatvédő Egyesület Esztergomi Fiókja a városháza nagytermében. A közgyűlést dr. Antóny Béla polgármester nyitotta meg, mely után Bárdos József ipariskolai igazgató, az egyesület ügybuzgó titkára ismertette az egyesület működésót. Jelentéséből kitűnt, hogy városunkban a téli időben rendszeresen folyik a madarak etetése, mely 3 egyesületi és 4 iskolai madáretető asztalon történik. Ezen etetőasztalkák a város különböző pontján vannak felállítva. Az etetéshez Solyomy Lajos alelnök 1 hl. gabonahulladé kot juttatott az egyesületnek, mig Marosi Józsefné 200.000 koronát adományozott ugyanezen célra. Az egyesület elismerését nyilvánította a tanítói karnak az álllatvédelem eszméjének az iskolákban való terjesztéséért és az összes tanítókat beválasztotta az egyesület tagjai sorába. A jelentések megtétele után a tisztikar megválasztása következett, mely a következőkép alakult meg: Fővédnök: dr. Csernoch /János, biboros-hercegprimás. Védnökök: Huszár Aladár főispán, Palkovics László alispán, Farkas Elek. Elnök: dr. Antóny Béla polgármester. Ügyvezető alelnök: Sólyomy Lajos. Alelnök: Grósz Ferencné, fdr. Prókopp Gyuláné, Jitter Gyu'áné, Grósz Ferenc, Szölgyémy Gyula, Lucenbacher Pál, Kerschbaummayer Károly, vitéz Szivós-Waldvogel József ezredes és Reviczky Elemér. Ügyész. Mattyasóvszky Béla dr. Titkár jegyző : Bárdos József. Intézeti-kötények Keménynél. Ismét megjelenik a Sz. István Naptár. Az Esztergomi Szent István Naptár ez évben is megjelenik Sinka Ferenc Pál szerkesztésében a szokott bő és gazdag tartalommal. Lapunk előfizetői ezidén is ingyen fogjak megkapni. A naptár több ezer példányban fog megjelenni Ízléses kiállításban s így igen alkalmas iparosaink és kereskedőink részére, hogy üzleti hirdetéseiket elhelyezzék benne. A hirdetések megszerzésével lapunk kiadóhivatala Hack János urat bizta meg, ki kereskedőinket és iparosainkat a napokkan ez ügyben fel fogja keresni. A hirdetési árak igen jutányosak. Á visegrádi apagyilkos és gyűjogató. Mult héten történt Visegrádon, hogy Pap Flórián lakatos legény, anyja biztatására meggyilkolta édesatyját. Hogy szörnyű tettének nyomait eltüntesse, rágyújtotta a hullára az istáldt. Az elvetemült fiút a rögtönitélőbiróság elé állították. Szőke Sándor védőügyvéd azonban oly nehéz kifogásokkal állt a statáriálís biróság illetékessége ellen, hogy a rendes bírósághoz utalták át a bünpert. A felbujtó anya ellen is folyamatban van a bírói eljárás. Tetra-baba kelengye Keménynél. A Kultur Mozgó páratlan ked vezménye tisztviselők részére. A Kultur Mozgó a mai naptói páratlan kedvezményt léptetett életbe a tiszt, viselők részére. A kedvezményes je gyek feltételei a mozi pénztárnál tudhatók meg. Havas eső. Már napok óta kisér tett a hideg időjárás. Országszerte szállingózott már a hó, amikor kedden este hozzánk is eljutottak a hópelyhek. Csúnya csatakos esővel keverve hullott a hó s persze azonnal el is olvadt. Hegyeink azonban felvették a téli fehér köntöst, de reméljük nem végérvényesen még. Sokan akarnak még gyönyörködni a késői szép őszi napokban a Vaskapun. Szőrme-boa Keménynél. Újfajta cigarettát hoznak forgalomba. A dohány jövedék újfajta cigaretta gyártására rendezkedik be, amely nemsokára forgalomba kerül. Hir szerint ez a cigaretta lesz a legjobb minőségű a magyar cigaretták között. Rövidre szabták a korcsmai hitelt. Hivatalos rendelet értelmében a korcsmai hitel felső határa 120.000 korona, ezen összegen felül hitelezni tilos, és a követelés birói úton sem hajtható be. Tilos továbbá 15 éven aluli egyéneknek szeszes italt kiszolgálni, vagy a táncmulatságokon résztvenni. Plissé-újdonságok Keménynél. Tüz, Kedden este 7 órakor a legnagyobb havasesőben megszólalt a Sziréna Jókai utcában Kéménytűz támadt. Komolyabb baj nem történt. Anyakönyvi kivonat. Esztergomban 1926. okt. hó 15 tői 22-ig bejelentett születések: Tóth Terézia rk. vasúti raktári munkás leánya Mohi Tibor izr. füszerkereskedő fia. Znak Ferenc ref. vármegyei számtiszt fia. Tóth Erzsébet rk. földmives leánya. Horváth Katalin rk. cigány leánya. Marsalek Erzsébet rk. kőműves leánya. Szívók Viktória rk. üvegfúvómester leánya. Kuezmann Erzsébet rk. földmivesnő leánya. Schiller Terézia rk. háztartásbeli leánya. Ács Eva rk. háztartásbeli leánya. Koller Julianna rk. szénbányamunkás leánya. Körmendi Erzsébet rk. cserép és palafedősegéd leánya. Házasságkötések: Valent Ignác rk. földmives Fodor Julianna rk. — Albert László rk. vasesztergályossegéd és Mitter Anna rk. — Bánzi János rk. kőmivestanuló és Mondák Julianna rk. — Dr. Kempelen Aiti'a rk. ujságiró és Gajda Hermina rk. — Káposztás Zoltán rk. cigányprímás és Oláh Ve rona rk. — Halálozások: Buzolka Bela rk. 4 éves. Fazekas András rk. 64 éves ny. várm. alkalmazott. Szapár József rk. molnár 87 éves. Körmendi Erzsébet rk. 2 napos. A cukorkartell 250 koronával felemelte cukor árát. A cukorgyárak azonnali hatállyal 250 koronával felemelték a cukor kilogramjának gyári árát. Az áremelést a kartell a termelési költségekkel indokolja. )e nyilván összefügg az áremelés a cukor nemzetközi drágulásával is. Uj fuvarlevél a magyar vasutaknál. A MÁV iga?gatósága is elérkezettnek találta az időt már arra, hogy a régi elavult fuvarlevélmintát egyszerűsítse és megfelelően átalakítsa. A vasúti tarifabizottság legutób tartott ülésén a MÁV. képviselői már bemutatták az uj fuvarlevéltervezetet, amelyet most az érdekeltségek tanulmányoznak. Emelik a jövedelmi adó értékhatárát. Az alkalmazottak jövedelmi adójának értékhatára ez idő szerint tudvalevően 2400 aranykorona Ilyen értékhatár mellett nemcsak a tisztviselők nagyrésze, hanem a jobb munkások is kereseti adójukon kivül jövedelmi adót is tartoznak fizetni. Ugy értesülünk, hogy az érdekeltség sürgetésére a pénzügymi isz terium elvi hozájárulását adta ahoz, hogy a jövő évtől kezdve a jövedel mi adómentes létminimumot lényegesen felemelik. A rendőrség az egész országban a legszigorúbban ellenőrzi az agitátorokot. Magyarországon igen sok ember él, aki nemcsak komunista agitációt fejt ki, hanem min den eshetőségre készén áll. Ezek az egyének ma még nem jelentik a szó szoros értelmében vett rohamcsapat alakulatokat. De adott pillanatban, adott jelszóra készen állnak arra, hogy rohamcsapatokká alakuljanak. A rendőrhatóság nemcsak Budapesten, hanem vidéken is a legszigorúbban ellennőrzí ezeknek az agitátoroknak a munkáját. Ez a munka "indokolttá teszi, hogy a hatóságoknak egy pilanatig sem szabad engedni a szigorú ellenőrzésből. Jó gyomor, jó egészség s mi ennek a titka, megsúgom. Minden reggel egy pohár Mohai Ágnes forrásvizet iszom. A legmakacsabb hajhullást és fejbőrkorpásodást biztos sikerrel elmulasztja Kiss úri és női fodrász, Lőrinc utca 1. sz. Modern látszerészet Szathmáry Bélánál Rákóczi-tér 2. szám. (Kuti üvegkereskedő mellett) Ondolálás 8000, manikür 6000, fejmosás 16.000 K özv. Német Ferencnénél Német-utca 9. sz. j 100 mm. takarmányrépa kisebb, nagyobb tételenkint. Szükség esetén házhoz is szállítom. Cim Dorogi-út 45. Apiinilllfltni* rádióhoz,negyven amper órás, niillllllliaiUI Tudor gyártmányú, csak háromszor volt töltve, méltányos áron eladó Oltósy Győző fő vadásznál. egy szoba, konyha és kamrából álló villanyvilágítással ellátott lakás Jókai-u. 39. sz alatt. FlflHff e S v sz őrmegalléros női télikabát és Uam 2 drb. férfi télikabát. Cim Dobozy M.-u. 5. Ugyanitt egy aranykeretes nagy szentkép is eladó. Megtekinthető Kossuth L.-u. 27. sz. alatt. Flflllli Pifkó István Mária Terézia-utca 15. LI flu J számú háza, mely áll egy szoba, konyha, speiz, kamra, kút és 6 állatra való istálóból. Bővebbet ugyanott. szántóföld eladó, több lakás kiadó és azonnal elfoglalható. Cim Pifkó Ignác, Simor János-u. 42. Ugyanitt kétcsövű finom vadászfegyver is eladó. a Kossuth Lajos-utcában egy 3 szobás lakás, mely áll 2 utcai és 1 udvari szobából. Cim a kiadóban. Kifliili egy különbejáratú utcai bú'.orozott nlllllU SZ oba férfi vagy nő részére november hó 1-ére. Cim Jókai-utca 6. szám. CínCC7 COnáflof keres azonnali belépésre DI|JGo£ OGySUCl Paiok Ferenc cipészmester Könyök-utca 4. szám, Esztergom, P!íJfii 2 ^ mm ' here takarmány ifj. Mekler ClllllU Jánosnál Barkóczy-utca 19. szám. Ugyanott buzaszalma és kukoricaszár trágyáért elcserélhető. a kisdunaparton 2 teljesen száraz, bútorozott szoba — esetleg bútor nélkül is villany és vízvezetékkei ellátva Sz János-u*ca 20. sz. alatt. Ugyanitt egy szép úri hintó és 2 gyereknek való iróasztalka is eladó. Fiflrffi a Kertész-utca 7 sz- te | ek építményLíflUlí n yei együtt. Bővebbet Harangozó szállítónál Rudnay-tér 22. szám. r*lvPS7PÍt e ? y fekete női bőrtárca a keddi ilYuo&ull félnyolckor érkező pesti vonatnál a Schwarcz-fele autóbuszra való felsziláskor. Becsületes megtaláló illő jutalom ellenében szerkesztőségünkben adja le. KULTUR MOZGÓ KÉPPALOTA IGAZGATÓ: VÁRÓ ANDOR. Csütörtökön V« 7 és 9 órakor: Teljesen új példány ! Harry Piel bravurfilm je I A fejnélküli lovas 3 rész, 24 felvonás együtt egy előadásban. HÍRADÓ. Szombaton 7 és 9 órakor: Világszenzáció! FÉNYJÁTÉKOK. Klasszikus táncokkal, élőképpel. Bobi vagy nem bubi. Vígjáték 8 íelvonásban. Főszerepben : Marie Prévost. HÍRADÓK. Vasárnap 5, 7 és 9 órakor: Mammuth műsor! 1. A két szimuláns. Az év legjobb kacagtató cowboy filmje 7 felvonásban. 2. a) Rodolph Valentino b) Tosca-ária. Énekli Somogyi Olga operaénekesnő. 3. A táncosnő és a nagyherceg A közelmúlt legérdekesebb fejedelmi regénye 8 fejezetben. Rendes olcsó helyárak. Hétfőn 5, 7 és 9 órakor: 1. Dr. Csernoch János biboros hercegprimás megérkezése a chikágói eucharisztikus kongresszusra. 2. Cowboy és hercegnő. Izgalmas filmattrakció 7 felvonásban. 3. Pola Negri legszebb filmje: i fekete markóza Spanyol szerelmi regény 8 felvonásban. Jon! Örök vándor. Jon! Árverési hirdetmény. Az Esztergom-Szentgyörgymezői Közbirtokosságnál f. hó 28-án d. u. 4 órakor egy bika nyilvános árverés útján el fog adatni. ÉRTESÍTÉS. Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy Téglaház-utca 1. szám alatt tűzifa- és szénkereskedést nyitottam. Raktáron tartok dorogi rostált, darabos és porosz szenet, aprított és kötegelt tűzifát. Kívánatra házhoz szállítom. A n. é. közönség szives pártfogását kérve tisztelettel Machacsek Gyuláné.