Esztergom és Vidéke, 1926

1926-07-04 / 52.szám

Miért emelik az adókat? A folyamatban lévő jövedelem adó­kivetésekre vonatkozólag a kivető ha­tóságokat oly értelemben utasították, hogy a kivetéseknél a mult évi ki­vetés nívóját fenn kell tartani. Ezzel a rendelkezéssel természetesen má­ris várható, hogy a régi adótételek mellett a jogorvoslatok egész sorozata indul majd meg a kivetések ellen, mert a mai nehéz viszonyok között már a pénzügyminiszter több kijelen­tése alapján is széles körben számí­tottak arra, hogy legalább az adóté­telek mérséklése következtében bizo­nyos könnyítések következnek be. Általában az adópénzügyi viszonyok­ban bizonyos eltolódás következett be, annak ellenére, hogy a szanálás­nak a meghatározott öt féléve után az államháztartás egyensúlya mutat­kozik. Illetékes körökben bizonyos nyugtalanságot vált ki a forgalom ál­landó csökkenése és ezzel kapcso­latban — a forgalmi adók hozadéká­nak szintén állandó apadása holott a költségvetési egyensúly nem kis mértékben támaszkodott a forgalmi adók bevételeire. Ügy halljuk, hogy a maí és a vár­ható helyzet mérlegelése mindinkább a régi adópolitikát helyezi előtérbe, amely a fősúlyt az egyenes állami adók kiépítésére helyezte, igen va­lószínű tehát, hogy az állami egye­nes adók kiépítése után, megindul­nak a tárgyalások, mert a gazdasági helyzet javulása, a forgalom nagyobb­méretű megindulása nem várható s ezért a forgalmi adórendszer sem fej­lődhet olyan irányban, ahogyan azt eleinte a — gazdasági romlás bekö­vetkeztéig várták. Az aztán persze érhetetlen, hogy amikor maga a pénzügyminisztérium állapítja meg a forgalom csökkenését miként szabad csak egy pillanatig is gondolnia arra, hogy a jövedelmi és kereseti adókat emelje. Lakásagyek szabályozása. A kormány rendeletet adott ki, amellyel a lakásügyet a városokban átmenetilek szabályozza tekintettel arra, hogy a még mindig fennálló lakásszükség miatt a városokban a háztulajdont korlátozó kivételes sza­bályok hatályának megszűnése ala­kosság nagyobb részét kitevő és gaz­daságilag gyengébb helyzetben lévő bérlők jelentékeny részének érdekeit súlyosan veszélyeztetné. A rendelet kimondja, hogy a la­kások bérbeadását, felhasználását és átruházását korlátozó kivételes sza­bályok ezévi szeptember lén hatá­lyukat vesztik és ezzel a nappal a lakásügyi hatóságok működése meg-' szűnik. A bérmegállapításra vonatko­zóan ugy intézkedik, hogy a lakátok bérét a 3333—1924. szám alatt'ki­bocsátott kormányrendeletben meg­határozott alapbér után kell kiszámí­tani, az esedékes bér alapjául pedig az alapbérnek bérnegyedenként foko­zatosan emelkedő és százalékszerüen meghatározott hányada szolgál, ne­vezetesen : az 1926. évi novemberi bérnegyedre 55 százaléka, az 1927. évi februári bérnegyedre 55 százaléka, az 1927. évi májusi bérnegyedre 60 százaléka, az 1927. évi augusztusi bérnegyedre 65 százaléka, az 1927. évi novemberi bérnegyedre 70 szá­zaléka. Az albérletbe adott lakások bérét augusztus elsejétől kezdve a felek közös megegyezéssel szabadon álla­píthatják meg. Ami a bérfizetés ide­jét illeti, kimondja, hogy az esedékes bért rendszerint a bérnegyed ötödik napjáig bezáróan kell fizetni, de a bérlő más megállapodás hiányában három egyenlő havi részletben is fi­zetheti. A közüzemi költségek megtérítésére a bérlők a vidéki városokban, ahol csak vízvezeték van, az alapbér 6 százalékának, ahol pedig csatornázás is van, az alapbér 7 százalékának, egyebütt az alapbér 3 százalékának megfelelő és aranykorona értékben számítandó összeget kötelesek fizetni. A tulajdonos a bérletet 1927. no­vember elsejétől kezdve szabadon felmondhatja 1928 május elsejére. E felmondási idö alatt a bérlő az 1927 novemberi bérnegyedre megállapított összegnek megfelelő bért köteles fi­zetni: 1928 május létől kezdve a bérletet a magánjog szabályai szerint lehet felmondani. Esküvő. Dr. Rothnagel József or­vos csütörtökön déli fél egy órakor esküdött hűséget a belvárosi plébánia­templomban Kubányi Ilikének. Eljegyzés. Schneider Kálmán (Esz­tergom) eljegyezte Csukás Irmuskát (Székesfehérvár). Halálozás. Rothnagel János hen­tes- es mészárosmester hosszas szen­vedés után e hó 1-én éjjel meghalt. Csendes ünneplés. Mult csü­törtökön a Polgári Egyesületben csendesen, de annál bensőségesebb szeretettel ünnepelték, nemcsak az egyesületben, hanem városszerte köz­szeretet és becsülésben élő Veszély Géza belvárosi káplánt pappá szen­telésének 20. évfordulója alkalmával. Dr. Antóny Béla polgármester mon­dott köszöntőt a derék papra, mél­tatva csendes, zajtalan, de rendkívül értékes működését, polgárság iránt érzett szeretetét és becsülését. Adomány. Az Első Magyar Álta­lános Biztosító Társaság, hazánk e legrégibb és legnagyobb biztosító intézete, az „Esztergom vidéki Régé­szeti és Történelmi Társulat" kultu ralis céljaira 2.000,000 koronát adott, amit hálásan hozunk nyilvánosságra. Az Esztergomi Sport Club veze­tősége felkéri az összes játékosokat, hogy f. hó 3-án szombaton este meg­tartandó játékus értekezleten megje­lenni szíveskedjenek a clubhelység­ben. Turista kirándulás. Ma, vasár­nap Drégelyre tervezett kirándulást, a változékony idő miatt a vezető elhalasztotta. 30 éves találkozó. F. hó 27 én, vasárnap tartották a helybeli Szent Benedekrendi főgimnázium 1896. év­ben érettségizett növendékei 30 éves találkozójukat. Tekintettel, hogy a 32 érettségizőből a túlnyomó rész megszállott részeken tartózkodik, csak 10 en tudtak összejönni. Résztvettek : Andrássy József ny. csendőrszáza­dos, Bellovits Gyula primási főszám­vevő, Láng Béla gyárigazgató, Matritz Gyula komáromi államrendőrségi ka­pitány, Rudnay Miklós ny. honvéd­őrnagy, dr. Schleiffer Mátyás járási orvos, dr. Schvog Lajos Regnum Márianum plébánosa, Szalay Jenő bpesti államrendőrségi főtanácsos, dr. Vancsó Gyula a Magyar Gazdaszö­vetség igazgatója, dr. Vargyas Tivadar a bpesti Szent István bazilika plé­bános helyettese. A bencés-kápolná­ban a két paptárs által a meghalt tanárok és tanítótársuk emlékére tartott szentmise után a véndiákok a bencésrend vendégei voltak villás­reggelin, ahol a legkedvesebb, igazi magyaros vendégszeretetben része­sülve pár kellemes órát töltöttek és ahonnan hódolatteljes táviratban üd­vözölték dr. Bárdos Rémig főapátot, mint volt magyar tanárjukat. Ezután volt szeretett osztályfőnökük: Gergye Lénárt sírját koszorúzták meg, ahol dr. Vancsó Gyula tartott klasszikus szépségű emlékbeszédet, amely a volt tanítványok szeméből gyakran könnyeket sajtolt ki. A város meg­tekintése után a Magyar Királyban ebéd következett, melyen a volt nö­vendékeken kívül dr. Mattyasóvszky Kasszián főgimn. igazgató is részt­vett. Elsőrangú jó ebéd, kitűnő italok s pontos kiszolgálás Meizler János vendéglős dicsőségére válnak s a legnagyobb elismerést váltották ki a résztvevők között, akik azután az esti vonattal egy kellemes nap em­lékével hagyták el városunkat azon fogadalommal, hogy 5 év múlva újból összejönnek. Hősi halottak emléktáblájának leleplezése a Kaszinóban. Az Esz­tergomi Széchenyi Kaszinó f. hó 11-én (vasárnap) délelőtt fél 11 órakor fog­ja hősi halált halt tagjai emlékére készített és a díszterem falában el­helyezett márványtáblát leleplezni. A Kaszinó vezetősége ezúton hívja meg az ünnepélyre t. tagjait és az emlék­táblán megörökített hősök hozzátar­tozóit. Külön meghívók kibocsátva nem lesznek. Lányi mester gyönyörű emléktábláján a következő nevek vé­settek márványba: Ns. Artner János, Berger György, Brutsy Gyula, Eggen­hoffer Aladár, Wiesenheini Eitzen­baun Sándor, Honnicskó Koméi, Haj­dú János, Huszár László, Kemény József, Kózián Frigyes, Kräutner Adalbert, Kriesch Ottó, Kuhányi Ár­pád, Marsovszky Bála, Nagy Pál, Pap Nándor, Piestyánszky Károly, Rencz László, Ns. Sághy Russek Aurél, Schaible Ottó, Schmid Gusztáv, Schwartz Henrik, Simon Sándor, Szűcs Géza, bieberforti Umlauf Jó>­zsef, Ns. Waldkirch Frigyes, Závár János, Dr. Zsiros Jenő. 25 éves találkozó. Mint ifjú em­berek, tele reménnyel, életkedvvel hagyták el a gimnázium termeit és mint sok vihart látott férfiak jöttek össze 25 év múlva a Szentbenedek­rend helyi gimnáziumában. Mult hó 28 án dr. Gróh József, dr. Brenner Antal, dr. Popper Dezső, dr. Berényi Zsigmond, Reviczky Elemér, Mészáros János, dr. Streda Rezső, dr. Galambos Lajos, Sümeg Ottó, Fekete Gyula, dr. Vasári Dániel, dr. Réger Béla, Légrádi János, Klein Endre, dr. Riedl István, dr. Bertalan József, Németh K Sándor érettségéjük 25. évfordu­lóján szentmisét hallgattak a barátok templomában, utána dr. Mattyasóvszky Kasszián gimnáziumi igazgatónál tisztelegtek, mely alkalommal dr. Gróh József üdvözölte az igazgatót, aki pompás 10 óraival vendégelte meg a találkozókat. Miután megko­szorúzták a rendház sírboltját és meghalt tanulótársaik sírjait kitűnő ebédhez ültek a Magyar Király szál­lodában és késő délutánig a legví­gabb hangulatban maradt együtt a társaság. A postahivatalok fogják lebo­nyolítani fizetéseket. A postataka­rékpénztár leépítésével párhuzamosan tárgyalások folynak az állami alkal­mazottak és nyugdijasok illetményei­nek kifizetési rendszerén való változ­tatásról. Értesülésünk szerint azzal kapcsolatban, hogy az állami szám­lákon kezelt pénzösszegek telepítése rövidesen a Nemzeti Bankhoz kerül, a postatakarékpénztárnak az illetmé­nyek kifizetésével eddig betöltött szerepe, vagyis a csekkeknek a pos­tahivatalokhoz való kikézbesítése is rövidesen megszűnik. A tervezett uj rend szerint a központi illetményhi­vatal és a tárcák által kiadott csek­kek ezentúl a főpostához kerülnek, amely a csekkek értékét a Nemzeti Banktól kapja meg s a tételek kifi­zetését az egyes illetékes postahiva­talokkal végezteti el. A tervezett in­tézkedés alapja az, hógy az uj pénz­kezelési rend fölöslegessé teszi az illetménycsekkek külön közvetítését s igen jelentékeny személyzeti meg­takarítással jár. Gyakorló táncóra, július 4-től kezdve minden vasárnap este 8—1 l-ig a Kaszinóban. Football mérkőzés. F. hó 4 én, vasárnap d. u. az ESC csapata To­kodon játszik bemutató footballmér­kőzést, a Tokod Üveggyári SC csa­patával, mely benevezett a Közép­magyarországi bajnokságra. ÉSC csapata vasárnap a 12 ó. 10 p. vo­nattal indul. Kísérők szombat este jelentkezzenek a klubbhelyiségben. A mérkőzést szövetségi bíró vezeti. Mit kell tenni a kocsmárosok­nak, hogy ne büntessék meg? A bortartályokat pontos megjelölés­sel kell ellátni. A földmívelésügyi mi­nisztériumból arról értesülünk, hogy a kismértékben való borelárusitók nem felelnek meg a törvény előírásainak. A minisztérium ezért figyelmezteti az érdekelteket, hogy bortartályaikat (hordó söntésbeli kimérőtartály, zárt palack stb., a bennük levő ital szár­mazását, fajtáját és minőségét feltün­tető, kétséget kizáró megjelöléssel lássák el és ugy pincékben, mint üzleti helyiségeikben a bortörvény fontosabb rendelkezéseit tartalmazó kivonatot függesszék ki, mert ezzel fölösleges kellemetlenségektől és lé­nyeges kiadásoktól kímélik meg ma­gukat. Márványsir. Vízvezetéki munká­latok közben a Plébánia-utcában is­mét szilárd falra bukkantak. A falból Duna felé Kelet-nyugatnak húzódó egyes vörösmárványsírt találtak. A sírhely nagy csiszolatlan vörösmár­vány-lapokkal van bélelve. Nemezis. Hatalmi tobzódásban és lázban élő Franciaország, amely utolsó csép gazdasági vérét is ki akarta sajtolni a legyőzött országok­nak, nagyon csúful járt. Frankja feltartóztathatlanul zuhan. Elérkezett a központi hatalmak háború alatti nyomorúság zónájához. Gabona­monopóliumot és kenyérjegyet akar behozni. Ami annyit jelent, hogy felemelik a gabona árát és a drága kenyérbői csak kiszabott porciót ehetnek ^a győzelemtől mámoros, korgó gyomrú franciák. Dicső fegy­vertársuk, a csehek is nemsokára megkóstolják a drága drága, — kukoricás kenyeret. A Máv. és a posta országos jel­legű autóbusz-vállatot létesít. Az autó hatalmas versenye miatt a Máv. az autóbusz- és mótorjáratok nagyarányú fejlesztésére határozta el magát. El­sősorban olyan autóbusz-járatok fe­lállításáról van szó, amelyek a Máv. úgynevezett veszélyeztetett zónáin közlekednének, kiegészítve, vagy pó­tolva az e vidékeken hiányzó vagy a közönség igényeinek nem meg­felelő vasúti közlekedést. A vállalat nemcsak kocsikat épit, hanem gon­doskodni akar a tekintetbe jövő ut­vonalak kiépítéséről, illetve karban­tartásáról is. Halálos cseresznyeszedés. Mult héten Szabó Istvánné 61 éves dorogi lakosnő Lábatlanra ment, hogy le­szedje cseresznyéjét. Letörött alatta az ág és oly szerencsétlenül esett le, hogy három nap múlva meghalt. RÉZGÁLIC: garantált 99°/o-os HUNGÁRIA gyártmányt azonnal szállítunk a legolcsóbb napi árak mellett. MÉHÉSZETI CIKKEK! Szállítjuk az összes méhészeti cikkeket, a legolcsóbb budapesti árak szerint! LUTZ-féle kiválófinom OLAJFESTÉKEK, LINOLEUM és BOROSTYÁN PADLÓ MÁZOK, ecsetek és az összes porfestékek, a legolcsóbb napi áron beszerezhetők MAROSI JuZSEF és FIA vaskereskedőknél Esztergomban, EGYRŐL-MÁSRÓL HÍREK.

Next

/
Oldalképek
Tartalom