Esztergom és Vidéke, 1926
1926-06-10 / 46.szám
POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. IESJELEIIK BIIDEI VASAHIAP ÉS OSŰTÖRTÖKÖÍ. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Simor János-utca 18—20., kova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá u előfizetési s hirdetési dijak stb. küldendők. Telefon 21. Városunk emelkedése. Bármily elmaradott városnak is lehetett mondani a közelmulban Esztergomot, most már, aki tárgyilagos ítéletet akar hozni, bátran állíthatja, hogy a fejlődés útjára lépett. Kereskedelmünk és iparunk nem mutat ugyan valami fellendülést, de ennek okait nem szabad a helyi vezetőségben és városban keresni. A pangás egyik oka az, hogy határváros lettünk gazdasági vidék nélkül; másik oka pedig Budapest közelsége, harmadik oka pedig a kereskedelmi téren az, hogy az általános rossz gazdasági viszonyok mellett is állandóan szaporodik az üzletek száma. Nem is ezen a téren értem én a fejlődést, hanem a város rendezésén, szépítésén és idegenforgalmában. El kell ismernie mindenkinek, hogy a város csinosításán az elmúlt 2—3 évben sok történt. Nem jelentéktelen dolog pl. a fásítás, a terek rendezése, csinosítása, ami a Szépítő Egylet érdeme. Nagy lépés a vízvezeték létesítése. Még a Kath. Legényegylet épülete is mint tényező szerepel hatalmas termével. Idegenforgalom szempontjából már e nyáron lép akcióba, amennyiben egy festőiskolának ad nyári helyet. A mi szűkös viszonyaink között ki kell használnunk történelmi emlékeinket, remek fekvését a városnak, szóval idegenforgalmat kell teremtenünk mindenáron. Élvégre is addig-addig fognak ide kirándulni idegenek, amíg megkedvelik és nyaralók is fognak akadni. Az idegenforgalom előmozdítására iroda nyilt meg, mely hivatva lesz nemcsak lebonyolítani az idegenforgalmat, hanem propagandát is csinálni. Ugy gondolnám, előnyére válna az idegen forgalomnak, ha ismertetnők a város környékén fekvő szép kilátó és pihenő helyeket. Fel kellene eleveníteni a hozzájuk fűzött történelmi emlékeket és mondákat. Pontos útleírást adni és ami fontos, jó hegyi utakat. A Takarékpénztár már a mult évben is megtette a magáét e téren. A helybeli Turista Egyesület az ő szép menedékházával szintén sok idegent von ide. A Máv pedig a meggyorsított, szaporított és kedvezményes vonatjaival valóságos országutat épített számunkra a boldogulás felé. Szóval több faktor fáradozik rajta, hogy idegent hozzon. Ha azonban komolyan akarunk idegenforgalmat Esztergomban, le kell szállítani az élelmi cikkek jelenlegi magas árait. Nem fog belőle anyagi kár származni, mert jobb a sűrű garas, mint a ritka forint. EGYRŐL-MÁSRÓL Hlinka árulása. Hlinkáék Ézsau módjára egy tál lencséért eladták Felvidékünk autonómiáját. A Hlinka-párt cseh kormányba való lépése befejezett tény. Két miniszteri tárcáért és néhány zsupáni állásért Hlinka eladta programmját és elárulta a tót népet." Alibijét biztosítandó most Amerikába ment Hlinka, ha azonban távollétében mindezeket kész programm szerint megvalósitják,|Hlinka amerikai útjáról mint tót hercegprimás(? 1) fog visszatérni. Ez tervnek elég csinos és Hlinka hercegsége is egészen jól fest az állítólagosán demokrata Csehországban, csak még az a kérdés, hogy mit szól e nagyratörő tervekhez a római| Curia, mely döntő percekben nem egyszer egyaránt orrára koppintott már Csehországnak és Romániának, mely az „apostoli királyi" cimet akarta elkaparintani a „regele" számára^ Egy azonban bizonyos, hogy a közel jövőben a tót néppártban teljes felfordulás és khaosz fog bekövetkezni, amennyiben a tót fajvédők gárdája a tót nemzetet többé nem respektálva ős nevét megtagadva, egyesül majd a cseh fascistákkal. Nagy- és kis-korcsmák. Valamikor az úri népség az útszéli csárdában is tudott szórakozni, mulatni. A duhajkodók pedig parázs lumpolást rendeztek még az előkelő nagy vendéglőkben is. A régi betyárlegény fokossal aprította a nádfedeles csárda mestergerendáját, az asztalt, zúzta a poharat, vagy a koponyát. Ahogy sora kívánta. A mai sima, modern emberek rosszul utánzott betyárvirtuskodással — legtöbbször számlára — pohárral törik a tükröt s Dob-utcai nótát húzatnak hozzá. No de kiveszőben van már az eféle mulatság. Kevés a pénz és még kevesebb a hitel. Szórakozni azonban mégis kell. Néhány spriccerre összeülnek egymást megértő emberek a budai kiskorcsmákban, vagy ültek a pozsonyi Haneroknál, mondjuk nálunk is, ahol olcsó és jó bort kapnak. Csendesen elbeszélgetnek, elnevélgélnek. Nem rikoltgatnak, még csak össze sem vesznek, az utca is csendes tőlük. Hiába, vége a régi jó világnak! Nincs már reggelig tartó lumpolás, nem sikongat a pincérlány, akarom mondani a csárdáslány a legény ölében. Zárórendszer van. Nem zavarja cigánymuzsika a hajnali csendet, a föld sem forog reggel felé, sőt a kulcslyuk is mindenkinél helyén van. HIRE K. Uj bölcsésztudor. Heckenast Kolos bencéstanár a napokban szerezte meg a filozófiai doktorátust a budapesti királyi magyar tudományegyetemen, örömünkre szolgál, hogy a bencés tanári kar ezen Matal, rendkívül közvetlen természetű tagját a tudós jelző külső birtokában is üdvözölhetjük, mert köztudomású róla, hogy a kis gimnazisták szerető, melegen érző szivű nevelője és oktatója, akiért rajonganak tanítványai. Despoth László járási és városi m. kir. állatorvos hivatali állását elfoglalta és állatorvosi működését megkezdte. Lakik: Simor János-utca 35. szám alatt. Halálozás. Bokros Károly vendéglős, az Orsz. Pincér Nyugdíjegyletnek 29 éven át volt elnöke és az Orsz. Vendéglős és Kávésok Beszerzési Osztályának főtisztviselője, hosszas betegeskedés után 69 éves korában Budapesten elhunyt. Bokros iparának egyik kiváló tagja volt és sok éven keresztül a jónevű helybeli „Magyar Király" vendéglőnek volt bérlője, mig azt jelenlegi tulajdonosa 1897-ben átvette. Helyettesítések. Az egyesített vármegyénél a következő helyettesítések történtek : a vértesszőllősi körorvosi állásra dr. Virágh Elemér, a bánhidai körorvosi állásra kamjókai dr. Szemző Kázmér, a baji aljegyzői állásra Henekel Dezső, a tar janira pedig Schira Jenő küldettek ki. Uj adóügyi jegyző. Csolno\ község képviselőtestülete legutóbb tartott közgyűlésén az adóügyi állásra Mezei Mihály lábatlani segédjegyzőt választotta meg. Lourdes! barlang Dorogon. F. hó 2 án szép ünnepély keretében szentelték fel Dorogon az ujonan épült gyönyörű lourdesi-barlangot, melynek megteremtése Morva Izidornak, a község kiváló főjegyzőjének érdeme. A felszentelési szertartást Báthy László prelátus-kanonok végezte dr. Felber Gyula theológiai tanár és dr. Zsigovits Béla bányalelkész segédlete mellett. A szertartás után Báthy prelátus magasröptű, nemesveretű irredenta magyar szentbeszédet mondott, majd pedig dr. Lepold Antal prelátus-kanonok mondott mély gondolatoktól átszőtt gyö nyörű német beszédet. A szép ünnepélyen a dorogi intelligentia úgyszólván teljes számban vett részt Schmidt Sándor bányaügyi főtanácsossal és Gácsér János bányaigazgatóval az élén. Az első litániát dr. Lepold Antal imádkozta el a gyönyörű művészi kivitelű szobor előtt, mely azóta Dorog község vallásos népének kedves búcsújáró helyévé lett. Az Esztergomi Sakkor f. 13-án (vasárnap) d. e. fél 10 tői fél 2-ig feltétlenül megtartja revanche-mérkőzését az Üjpesti Sakkörrel. Az Újpesti Sakkor a főváros környéki első osztályú egyik legjobb csapata, kiknek részéről dr. Steiner Endre országos nevű sakkmester és Steiner Bernát elnök-professzor is résztvesz a mérkőzésen. A tagokat, továbbá az érdeklődőket ez alkalommal szívesen látja az Elnökség a kör Korona kávéházi helyiségében. Közigazgatási bizottsági ülés. Dr. Huszár Aladár főispán elnöklete alatt folyt le kedden a közigazgatási bizottsági ülés, amelyen a rendes havi jelentéseken kívül alig fordult elő említésre méltó esemény. Csermák Hugó kbiz. tag figyelmeztetésképen tette szóvá, hogy a türoltószerek nem tartatnak sok helyen megfelelő karban, holott közeleg a hordás és cséplés ideje. Bányaüzemvezetők kirándulása Dorogra. F. hó 6 án, vasárnap a Magyar Bányaüzem vezetők Országos Szövetsége kirándulást rendezett Dorogra, a bányaüzem megtekintése céljából. A kiránduláson mintegy 1400an vettek részt, kik külön vonattal érkeztek Dorogra. A kirándulókat az állomáson bányászzenekar fogadta, melynek hangjai mellett a sporttére vonultak fel, hol a díszsátorban felállított oltárnál Béres István főszékesegyházi karkáplán tábori misót mondott. A mise alatt a Turista Dalárda Hajnali Kálmán karnagy vezetése mellett szebbnél-szebb egyházi énekkel emelte az áhítatot. A mise végeztével az Orsz. Szövetség elnöke átnyújtotta Gácsér János h. bányaigazgatónak a diszelnöki oklevelet, melyet Gácsér nagyszabású, hazafiságra buzdító beszédben köszönt meg. Ezután kisebb csoportokra oszolva megtekintették a bányaüzemeket. Turista kirándulás Dobogóköre. F. hó 13-án, vasárnap a MTÉ esztergomi osztálya kirándulást rendez Dobogókőre, hogy résztvegyen dr. Téry Ödönnek, a magyar turisztika megalapítója emlékművének leleplezésén. Indulás reggel 5 órakor a Rozália-kápolnától. Étkezés hátizsákból. Visszafelé Dömösről az esti hajóval. Vezető: Kemény Miklós. Rádióelőadások a cserkészetről. A legjelentősebb ifjúsági mozgalomról : a cserkészetről fognak előadásokat tartani a rádión. Az előadások minden csütörtökön 4 óra 30 perckor kezdődnek. Az előadások sorrendje a következő : Június 10-én : Cserkészkultúra, zene, irodalom, műNÉZZE HEG KÉSZ GYERHEKRUHÁKAT SZÉCHENYI ÁRUHÁZBAN I Diáksapkák 65.000 koronáért kaphatók. (Volt Hangya ttiíot.) Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: LAISZKY KÁZMÉR Előfizetési ára ; egy hóra 15.000 korona. Egyes szám ára hétköznap (2 oldalas) 1500 korona, vasárnap (4 oldalas) 2000 korona. Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza.