Esztergom és Vidéke, 1926

1926-06-03 / 44.szám

kataikat e napon fekete gyász szal­laggal, fátyollal lássák el. Az Eszter­gomi Keresk. Társulat Elnöke. A Hősök emlékünnepéről a hely­szűke miatt a következő számunk­ban hozzuk bővebb ismertetésünket. Vármegyei közgyűlés. Rendes tavaszi közgyűlését tartotta hétfőn Komárom és Esztergom közigazga­tásilag egyelőre egyesitett vármegyék törvényhatósági bizottsága. Dr. Huszár Aladár főispán megnyitó beszédje után lelkes beszédben emlékezett meg gr. Apponyi Albertről, Magyar­ország eme kiváló büszkeségéről, egész müveit világon ismert magyar politikai zseniről. A törvényhatóság egy régebbi határozata alapján most kétszeresen aktuális időben gyönyö­rűen felépített tiltakozó beszédet mon­dott Trianon ellen dr. Gróh József. Mind a két beszédet hatalmas ová­cióval fogadta a közgyűlés és üd­vözlő táviratot küldött gr. Apponyi­nak. Átírt a közgyűlés a Bánhida­kisbér vasúti vonal lehetetlen menet­rendje miatt az igazgatósághoz és a megüresedett állandó választmányi tagságra Galambos János ny. tábla­bírót választotta meg. Nagyobb vita fejlődött ki a betegápolási, pótadó miatt, hogy t. i. ne a községekre háríttassék. Thaly Ferenc támogatta ezen javaslatot, de a közgyűlés nem fogadta el az indítványt. Az útügyi szabályrendelet módosítását szintén Thaly Ferenc indítványozta, azonban a törvényhatósági bizottság a sza­bályrendeletet eredeti megalakításá­ban fogadta el. Nagy kirándulócsapat Eszter­gomban. Mint jeleztük, vasárnap 1300 Középferencváros hitközségi tag Szölgyémy Ferenc ny. Ferenc József intézeti igazgató, hitközségi elnök vezetése alatt búcsúlátogatásra rándult ki a bibornok hercegprímás­hoz. A vendégeket a városi hatóság fogadta. A hatalmas számú tisztelgő­ket a hercegprímás is kegyesen fo­gadta és melegen búcsúzott tőlük. Illetékes helyről jogosították fel la­punkat, hogy tegyük szóvá úgy a kirándulók, mint a törvényhatósági bizottság tagjainak az esztergomi vendéglők elleni panaszát, mely sze­rint az ételek és italok silányságuk mellett drágák is. Ily módon idegen­forgalmat nem fogunk csinálni. Turisták figyelmébe! A M. T. E. június 13.-án (vasárnap) tartja Do­bogókőn szokásos évi Téry-ünnep­ségét, mely alkalommal a nagy ma­gyar turistának, dr. Téry Ödönnek domborművű arcképét is le fogják leplezni. Minthogy erre osztályunk is hivatalos, felkéri az elnökség a ta gokat, hogy az ezen napon vezetendő kiránduláson minél számosabban ve gyének részt. A kirándulás részletes leközlése később lesz közzétéve. A dobogókői ünnepség után a mene­dékházba társas-diszebéd lesz, melyre jelentkezni lehet Kemény Miklós, osztályjegyzőnél (városház,emelet, 5.) június 5-ig bezárólag. Egy fogásos teríték ára 25.000 K. A későbbi je lentkezést figyelembe nem vesszük. Elnökség. Az űj elemi iskola. Amint már köztudomású dolog, az új elemi is kola felépítése elhatározott dolog. Eddig már két terv be is érkezett a városba. Lopják a villanyáramot. A Do rogvidéki Villamossági rt rájött, hogy Csolnokon az egyik háztulajdonosnál be van vezetve a villany világítás ho lott a rtársaság intézősége erről sem mit sem tud. Vizsgálatkor kiderült, hogy már évek óta potyára világit az illető. Most szerdán egyszerre fi zettetik meg vele a drótos petróleum árát. A14. honvédgyalogezred emlék­ünnepe. A volt m. kir. nyitrai 14. lonvédgyalogezred emlékünnepe f. évben június hó 5-én tartatik meg. Felkéri a rendezőség az ezred volt tisztikarát, altisztikarát és legénysé­gét, hogy megjelenésével az ünne­pélyt emelni szíveskedjék. Az ünne­pély fenti napon Budapesten a Szervi­ták templomában d. e. 10 órakor tar­tandó istentisztelettel kezdődik, utána 11 óra 30 perckor pedig a Tiszti Kaszinó termében megemlékezés az ezred világháborúbani működéséről, 1 órakor pedig társas étkezés Posch­ótteremben (Dohány-utca 20.). Bajtársi üdvözlettel Csiby Kálmán százados. Három hónapos lesz a nyári vakáció a falusi iskolákban. A vallás és közoktatásügyi miniszter ujabb rendelete arról intézkedett, hogy a faiusi elemi iskolákban a nyári szünidőt az eddigi két hónap helyett 3 hónapban állapították meg és az június 1-től szeptember l-ig fog tar­tani. Ezzel szemben a városi isko­lákban továbbra is csak két hónapig július és augusztusban lesz szünidő. A középiskolákban a szünidő szintén a régi marad. Koldusok? Egyik esztergomi ki­ránduló úriember panaszolja, hogy Dobogókő és Dömös között a Téry­úton nagyon sok a tolakodó koldus. A kéregetők között azonban sok a kétes egzisztencia is. Épkézlábú erős férfiak közül az egyik kéreget, amíg a másik hasal a bokorban. Ajánljuk a MTE elnökségének és a csendőr­ségnek figyelmébe a dolgot. Állatvásár. Hétfőn volt a pün­kösdi országos állatvásár. Felhajtás jóminőségű állatokban nagy yolt, a kereslet ellenben kicsi. Az árak ma­gasan tartották magukat. Az Esztergomi Sport Club ve­zetősége felkéri mindazon t. tagjait és játékosait, kik tagbelépési nyilat­kozatokat kaptak, hogy azokkal a a szerda esti clubnapon végleg el­számolni szíveskedjenek. Szülői értekezlet Szenttamáson. A szenttamási elemi iskola vasárnap tartotta meg nyári szülői értekezle tét. Szavalatok, párbeszédek és ének számok váltakozása mellett dr. Ho reczky Géza orvos a „Gyermekkor betegségei" ről s Bognár János igaz gató-tanító a „Mai szülői nevelés fer deségei"-ről tartottak tartalmas és gyakorlati előadást. A napközi otthon sorsjátékhú­zása. A szenttamási napközi gyer­mekotthon javára engedélyezett tárgy sorsjáték húzása ma, Űrnapján d. u. 5 órakor lesz a Szenttamási és Vízivárosi Kath. Po'gári Kör nagy termében. A nyerőszámok sorozatát lapunk hozui fogja. Csütörtöki futball-mérkőzések. Ma, csütörtökön három barátságos futbali-mérkőzés lesz. D. u. 2 óra­kor a Dorogi A. C. combinált és E. S. C. II.; d. u. 4 órakor Párká­nyi T. É. I. és É. S. C. I. és fél 6 órakor (E. S. C.) kereskedő old boy és iparosok old boy csapata. Mind három mérkőzés elsőrendű és mulat­ságos sportot igér, amire az érdek­lődők figyelmét ezúton is felhívjuk. Közös gyakorló táncórák min den vasár- és ünnepnap este 8 órai kezdettel a Fürdő nagytermében. Esztergom város idegenfor­galmi és hirdetési vállalata. Ér tesíti a város közönségét, hogy mai napon az eddig szokásos árszabály zat mellett a várostól átvette a hír detési ügyek elintézését. Mindennemű magán- és közérdekű, időleges, vagy állandó hirdetésnek hirdető táblákra, falakra, távíró- s villanyoszlopokra, erre a célra készí'.endő hirdetési áll ványokra stb. leendő kifüggesztését foganatosítja. Közli az érdekeltekkel, hogy minden ezirányú ügyben hiva­talos helyiségében (Takarékpénztár I. emelet) naponként 9—13 óráig a közönség rendelkezésére áll. Anyakönyvi kivonat. F. hó 22 tői 29 ig bejelentett születések: Balog Jó­zsef földmives fia. Vörös halvaszü­letett fia. Korencsi Anna rk. földmi­ves leánya. Szabó-Czimbalmos Jó­zsef rk. földmives fia. Papp Gyula rk. háztartásbeli fia. — Házasság­kötések: Szladicsek József rk. szo­bafestősegéd és Viczéna Margit rk. Czuczai József rk. erdész és Er­délyi Mária rk. — Tóth Mihály rk. földmives és Gerendás Anna rk — Kaszner Gyula rk. szobafestősegéd és Móritz Mária rk. — Májba Lajos rk. földmives és Kovács katalin rk. Halálozások : Bognár Tibor Pal rk. 4 napos. Molnár Mária rk. 27 éves. Bárány Mária rk. magánzónő 64 éves. Pifkó József földmives rk. 65 éves. Özv. Reviczky Győzőné szül. Pasteiner Franciska rk. magánzónő 76 éves. Hesz Erzsébet rk. 24 napos. Lászlóczky György rk. 6 hónapos. Mazur András rk. béres 65 éves. Mihalek Jánosné sz. Kertész Ágota rk. 66 éves. Eggenhofer József Fe renc rk. 13 hónapos. Esztergomi Sporthorgász Egye­sület. E. S. H. E. értesíti tagjait, hogy minden hónap 1-ső péntekjén tartandó választmányi ülés a nem­zeti gyász miatt a következő pén­tekre halasztatik. Kérünk pontos meg­jelenést. Elnökség. Az új pénz. Az új pénz, a pengő közeleg már, egyelőre azonban még sok piszkos koronát kell forgatnunk, ősztől kezdve a jelenleg forgalomban levő bankjegyeket, vagy legalább azok bevonható részét pengő-értékre le­bélyegzik. Az ezer koronásra rájön a nagy szó rövidítve és kiirva : nyolc f. = nyolc fillér. Jan. elsejére kijön azonban az új pénz is s akkor egy darabig háromféle pénz fog forogni: lebélyegzett, lebélyegzetten és pengő értékül Igy indulunk neki a boldo­gabb jövőnek. A régi váltópénzérmek bevál­tása. A m. kir. pénzügyminisztérium rendelete alapján a m. kir. állami 1927. január, hó 1-ével törvényes fizetési eszköz jellegüket elvesztő 5, 2 és 1 K ás ezüstérmeket, továbbá 20, 10, 2 és 1 filléres váltópénaérmeket, valamint az ausztriai értékű 1 ezüst­forintosokat tényleges fémértéküknek megfelelően megvásárolja. Ezen vá sárlásból ki vannak zárva a korona érték vasból vert érmei. A többi fen­tebb emiitett érmek megvásároltatnak, tekintet nélkül arra, hogy azok Ma­gyarországon vagy Ausztriában ve rettek. A Magyar Nemzeti Bank in tézetei a vásárlást az alábbiakban közlendő módozatok szerint 1926 évi május 26-án reggel megkezdik Az átvételből ki vannak zárva a sé­rült, valamint súlyukban nem a ren des forgalom folytán megfogyott, to vábbá a piszokkal, rozsdával és egyéb tapadékanyagokkal bevont érmek. A Magyar Nemzeti Bank egyenlőre visz szavonásig 1 K-ás ezüstérmekért da rabonkint 5950 papirkoronát, 2 K ás ezüstéremért 11.900 papírkorona, 5 K ezüstéremért 31,000 papirkoronát, 1 forintos ezüstéremért 15,700 papir koronát fizet. A beváltás végső ha tárideje 1926. évi augusztus hó 31-e „Schellenberg testvérek" Bern hard Kellerman világhírű regényének filmváltozata szerdán és csütörtökön lesz a Kultur műsorán látható. Con rad Veidt kettős főszerepben játsza a két testvért. A film két női fősze­repét Lil Dagover és Liane Haid játszák, akiknek művészete és szép­sége is hozzájárul a nagy harmoni­kus sikerhez. A fővárosi Ufa film­színház három héten keresztül zsú­folt házak mellett mutatta be a fő­város közönségének. Ezen előadást csak 16 éven felüliek nézhetik meg. Legközelebbi műsora a Kulturnak Varázskeringő" Strauss világhírű operettjenek filmváltozata, melyről csak annyit mondhatunk, hogy a nagy sikert aratott „Főhadnagy úr a feleségem "-et is felülmúló kedves mulatságos „Ufa" világattrakció. Esőköpenyek, pálma, szalma és valódi panamakalapok, puplin ingek, valamint az összes legújabb úridivat, utazási cikkek és különlegességek nagy választékben, olcsó áron csakis Hercegh G. Lajos úridivat és sport­áru üzletében (Szt. Lőrinc-utca 6.) kaphatók. Köszönetnyilvánítás. Mindazon kedvss jóbarátaink­nak és ismerőseinknek, kik sze­retett nővérünk, Bárány Mariska temetése alkalmával megjelenni szívesek voltak és ezáltal fáj­dalmunkat enyhíteni kívánták, hálás köszönetüket fejezik ki a gyászoló testvérek. { szép helyen fekvő 4 szoba konyhás lakás Taton a Dunapartján. Cim a kiadóban. ClQi|n 1 hold baldacin és 1 hold gombos LlttUU here. Bővebbet Lőrinc-u. 11. sz. a. Ugyanott egy cséplőgarnitura Watelló benzin­motorral is eladó. Flfllln sz * z fa különféle fajú cseresnye ter­Llttllll mése akár egyben, akár részletekben is. Hely és szállás díjalan. Cím Szitás Imre kertész. Flfllln egy Káliay-féle 5-ös cséplómotor LlttUU garnitúra. Személyes megbeszélés f. hó 8-án Kartaly Lászlónál Esztergom, Szenttamás-utca 13. szám alatt. Eladd fajtiszta ezüstszőrű anyanyulak eset­leg ketrecekkel együtt. Cim a kia­dóhivatalóan. Bútorozott szoba a vátos köz p° ntjában azonnal kiadó. Cim a kiadóhivatalban. Különféle képkeret S e i„ eladó Qm £ nyaralóknak, esetleg állandó lakás­nak egy 2 szobás és egy 1 szoba konyhás bútorozott lakás. Cim a kiadóban. KpFPfitpfílf mfi g vételre e gy tiszta fajmon­nCICOlCUa go lica kansertés. Cim Gere Já­nos, Balassa Bálint-u. 24. Eladd egy teljesen új asztaltűzhely. Cim Simor János-u. 64. Esztergom város idegenforgalmi és hirdetési vállalata Esztergom, Széchenyi-tér 21. sz. (Takarékpénztár, I. emelet.) Távirati cim: Forgalmi. Díjtalanul rendelkezésére áll a várost felkereső idegeneknek mindennemű utazási, elszállásolási, ellátási kérdés­ben. Levélbeli vagy távirati megke­resésre kiránduló csoportoknak szál­lást, ellátást biztosít. Idegen veze­tésről, a különböző nevezetességek (bazilika, kincstár, képtárak stb.) hozzáférhetőségről gondoskodik. He­lyi kirándulásokat szervez. Helybeli közönség rendelkezésére áll külföldi utazások Összeállításában, az összes európai államok vizumjainak megszerzésében. Bejelentett lakáso­kat közvetít. Hivatalos órák: hétköznap d. e. 9-től d. n l-ig, vasár- ós ünnepnap d. e. 9-11 éráig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom