Esztergom és Vidéke, 1925
1925-03-01 / 18.szám
POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. ME6IELENIK ffllHDEH VASÁÜHAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Simor János-utca 18—20., hova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá az előfizetési s hirdetési dijak stb. küldendők. Telefon 21. Ami lehetett volna, és ami lehet Az állandóan nehezedő idők nemcsak hogy időszerűvé teszik, hanem egyenesen parancsolják, hogy a város általános gazdasági helyzetével foglalkozzunk. Ugy az egyeseknek, mint magának a városnak arra kell törekedniük, hogy újabb jövedelmi forrásokat fakasszanak, melyek teherbíróbbá teszik őket. Termelőinkre olyan válságos gazdasági év következhetik be, amely végzetes lehet rájuk nézve. Iparos társadalmunkat is erősen megrendítheti az 1925. év. A középosztály koldus, a termelő szegényedik. Kitől keressen hát pénzt az iparos ? Keres kedelmünk? Hát van? Néhány boltunk ásítozik csupán. Pedig sok mindent lehetne, lehetett volna Esztergomban csinálni. Nem tettük meg a múltban, mert féltettük szöleinket, hogy megmunkálatlanul maradnak, mezőgazdasági munkás hiányában. Vájjon mit csinálnánk most, ebben a hallatlan drágaságban a rengeteg munkással, ha nem volna közvetlen közelünkben a dorogi és tokodi bánya? Egyidőben belga mérnökök jártak városunkban, tanulmányozták természetes vízviszonyainkat. Nagy hajlandóságot mutattak itt létesítendő fürdő iránt. Puhatolództak egyeseknél, sokaknál ingatlanok átengedése iránt. Előre lekellett mondaniok mindenről, mert vagy egyszerűen megmondották nekik, hogy nem adnak el semmit, vagy teljes bizonytalanságban hagyták őket, bízva abban, hogy majd akkor — tízszeres árra fogják kényszeríteni a társaságot. Ugy látszik a belgák adtak impulzust a helybeli Takarékpénztárnak. Nagy költséggel fúratni kezdett. Sajnos a fúrás, elhajlott s nem eredményezett olyan hőfokú vizet, mint amilyent vártak. A nagy tervekből lett egy, ha csinos is, de törpe uszoda. Nagy, modern vágóhíd építésébe kezdett a város, de megijedt a háborútól és abbahagyta az építést. A félig kész épületek romlottak, bomlottak. Az eredmény az lett, hogy némileg kitatarozták a régi patkányfészket s maradt egy kicsi falusi végóhídunk a nagy tervezetből. Bocsánat, még valami! A lebontott falakból újakat építettek és most a Csarnok-uccában négy pajtaszerű épület ásítozik az Aranyhegy parlagjaira. Volt. egy jól benépesített halastavunk is. A régi hiányos szerződés helyett, ahelyett, hogy egy újat csináltak volna és biztosítottak volna évi százmilliókat a város pénztárának — lecsapolták. A megépített halastó helyén most káka terem, vadkacsák fürödnek és az ott legelésző marha vizestetüt szerez lábaira. Gyáros ha jelentkezett, bánya amikor építeni akart határunkban, — nem adtunk neki még pénzért sem telket. A város mint erkölcsi testület elesett nagy bevételektől, a közönség gazdasági élete pedig pang, pang és tolódik a szegénység felé. Mindezeket nem szemrehányásként idéztem olvasóink emlékébe, hanem azért, hogy reámutassak a sok hiba közül néhányra és megmutassam, hogyan nem szabad a jövőben cselekednünk. A városnak minden körülmények között építenie kell, de írjon ki pályázatokat az épületek terveire. Az épít kezesekkel hatalmas lakbérösszegekhez fog jutni ós rengeteg embernek biztosítja jóidőre a megélhetését. Ha már belefogott a kertgazdaságba ne csüggedjen. Van rá jó, alkalmas feketehomok területe. Ha a bolgár kertészet tudott jövedelmezni azon a területen milliókat, jövedelmezhet a városnak is. Ezen a hasznon kívül még az is meglesz, hogy 14—16 éves fiú és leány tisztességes és könnyű keresethez juthat. Ne hagyjuk a Dunába ömleni ki használatlanul azt a rengeteg melegvizet. Talán jobban lehetne felhasználni pl. vívezetékhez. Hívjunk geológust, értekezzünk hozzáértő emberekkel. Mindent el kell követnie, hogy ipartelepek létesüljenek. Elsősorban adózás szempontjából, másodsorban ami szintén nagyon fontos, foglalkoztatás, keresetbiztosítás, vásárlási képesség fokozása szempontjából. Ne várjunk ismét valami nagyszájú képviselőjelöltre, aki füstölgő kéményeket fog igérni. Végre tenni kell. Eszembe sincs érdemén felül emelni valakit, de az egész város elé lehet állítani azt a törekvő két fiatalembert, aki a Romberg műveket létesítette városunkban. A modern berendezésű gyárban lüktet az élet és a kéményen kiömlő füst hirdeti a tisztességes kenyeret nyújtó munkát. Vagy nézzük meg, mit csinált egy másik fiatalember a primási gépjavító műhelybői? Önmagának és a hercegprímásnak szép jövedelmet biztosított és egy csomó embernek kenyeret adott a kezébe. Az Üri-uccában szerényen húzódik meg egy katonatiszt szövő műhelye és a Németutcában víg dana mellett remek gyékény munkák készülnek. A Mária Valéria-útról vájjon nem viszik-e már is messze vidékre a cement cső, gyürü és cserepet ? Ez mind kenyér. Nálunk igazán úgy van, hogy csak akarnunk kell. Van vasútunk, viziútunk, szomszédságban szenünk. Mi kell még más? Akarat és akarati Ss . . . i. Ripária néven ismeri a köztudat azt a szomorú, sivatag telepet, melyen sápkóros krumplit és néhány cső fonnyadt kukoricát termel magának jobb földbirtok híján vagy száz irigyelt közalkalmazott. Eredetileg nem konyhakertnek, hanem a földosztó országos akció révén házhelynek kapták ezek, az élet küzdelmeiben letört s a háború piszkos konjunktúráiból kimaradt árva, szürke verebek ezt a 200 négyszögöles ingatlant, hogy azon, mint családi birtokon egy kis fészket építhessenek maguknak s fiókáiknak védelmül az élet durva viharai ellen. A házépítésre azonban gondolni sem mernek ezek a szegény földönfutók, mert a tisztviselői fizetésből s Iákbérből a napi élelmezésen kívül ruhára sem telik . . . Sok meglett korú ember van közöttük, kik a közpályán becsülettel s munkás iparkodással töltöttek 30—40 esztendőt s nem birták annyira sem vinni, hogy harminc évi tisztes munkájuknak eredményéül aggságuk éveire csak egy vityillónyi hajlékot tudtak volna szerezni deres fejük fölé. S ebben jelentkezik a dolog szomorú tanulsága. Ha egy iparos, — cipész, vagy kovács vagy bármi, — harminc, negyven éven keresztül becsületes iparkodással dolgozik iparában, nemcsak hogy jóképű családi házacskát, de néhány hold szőlőcskét s legalább egy temetésre elégséges tőkét bír magának összekuporgatni. Elnézem a Széchenyi-téren röp ködő kóbor galambokat. Szalmaszálakat hordanak föl a leányiskola tornyába: fészket építenek leendő fiókáik számára. A közalkalmazott még egy téglára sem számíthat hogy fiókái számára fészket építhes sen. Az elnéptelenedés pedig lassú, de biztos tempóban halad. 1924-ben már a születések csökkenése s a gyermekhalandóság 50 %-nyi apadásban jelentkezett. Hát ez a Ripária házhely-telep is úgy néz ki, mint egy szomorú gyermektemető, melybe sok-sok rügybefult, vagy bimbójában lehullt virágocskát temetett bele a közöny, meg a magyar tiszt* viselővégzet... Ores üzletek ásítoznak bele panaszlón a télvégi alkonyat szomorú tompaságába s az üzletajtó tükörablakán belül a megélhetés kényszere, azon kívül pedig a nincstelenség és a dac gondolata néznek egymással farkasszemet. A kereskedő számol a ritka vevővel s az üzletébe betévedt néhány vevőre kénytelen kivetni egész üzlete fenntartásának rezsijét, míg a vevő háromszor is meggondolja, bemerészkedjék-e lapos pénztárcájával abba az üzletbe, melyben reá talán már napok óta várnak. Igaz, hogy ez így kissé durván hangzik, de jól tudjuk, hogy önzetlenségből s altruizmusból a kereskedő nem tud megélni, viszont a vevő sem vágyódik az áldozati bárány bizonytalan sikerű szerepére. Megkezdették működésüket országszerte az adómegállapító bizottságok, bizonyára határozott direktívákkai az adóprés kezelésének fokát illetőleg. Vigasztaló tudat, hogy az állam hivatalos szerve mellett helyet foglalnak e bizottságban az érdekeltségek helyi képviselői is. Ezeket a kereskedő s iparos polgártársakat invitáljuk egy kis megértő körsétára az üzletajtók táján, hol az első melegebb tavaszi napsugárra ki fog bújni a küszöb repedései s kőkockái közül a fű, a magyar közgazdasági élet szomorú szimbóluma ... HÍREK. Üzenetet küldött hozzám a nagy Hanság... Csillagos éjszakán esti szellő szárnyán csendesen, titokban jött a nagy üzenet: „Most vettem először hosszan hosszan némán egy langyos délután nagy, mély lélegzetet. Napsugár csókolta minden fűszálamat, végigsimogatta lanti fÍe7ÍAlt Vpvämkh^l f Mindenkor igyekezve, hogy a gazdasági és konyhakerti magvakat vásárló vevőinket a legIBÜU UaülPU IPVmuauC6 . . Qbb árúval i4 SSU k e l, az idén is magvainkat kizárólag a legmegbízhatóbb bel- és külfötdi magtermelő cégektől szereztük be. Tekintve az idei rossz lucerna és lóhere magtermést, igen sole külföldi árú jött az országba, mely a magyar éghajlatnak, kevésbé ellenállók és többnyire kifagynak. Fehér bárcás lucerna magból az idén kiváló finom magyar termésű maggal rendelkezünk és kérjük vevőinket ezen cikkben teljes bizalommal^ felkeresni.^ — Ajánlunk: lucerna, lóhere, muhar, bükköny, köles, kender, angolperje, eredeti északnémetországi takarmányrépa magvakat, a legolcsóbb árakon I Konyhakerti magvainkból különös figyelmet érdemelnek nemesített borsó fajtáink, melyek úgy kerti, mint piaci termelésre a legjobban bevált fajták! Ajánlunk továbbá : a hosszú évek óta kipróbált és elsőrangú csiraképességűnek elismert saját töltésű tasak magvainkat: káposzta, kell, karalábé, petrezselyem, sárgarépák, paprika, paradicsom, tök, zeller, ugorka, dinnye, retek stb A magüzlet bizalmi üzlet és aki cé- y . • , * , r: u aí tn m Lai|n1f günket bizalmával megtiszteli, semmi körülmények között nem fog csalódni I WarOSI J&ZSBI BS HÄ VaSlBTBWfiUOa. Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. Laptalajdonos és szerkesztésért felelőst LAISZKY KÁZMÉR Előfizetési ára: egy hóra lS.OOÍTkorona. Egyes szám ára j hétköznap (2 oldalas) 1500 korona, vasárnap (4 oldalas). 2000 korona. Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza. EGYRŐL-MÁSRÓL
