Esztergom és Vidéke, 1925

1925-02-19 / 15.szám

befejezve, minden sürgetése ellenére sem, ismételten különböző szabálytalanságokkal, sőt sikkasztással vádolta őt. Az úgynevezett tanácsköztársaság idejében a sértett Wasel Gusztáv, a városi alkalmazottak szakszervezetének elnöke előtt őt sikkasztónak nevezte, minek folytán Wasel Gusztáv felszólította őt, hogy a forradalmi törvényszék előtt tisztázza magát a sikkasztás vádja alól, mert különben díjnoki állásában nem maradhat meg. 0 ezen kényszer hatása alatt -vizsgálatot kért a forradalmi törvényszéknél s annak tagjai részéről a tárgyalás folyamán intézett felhívásra adta be igazoló iratként azt a beadványt, melyben a vád tárgyát képező kijelentések foglaltatnak. Bizonyítani kívánta a vádlott, hogy a kérdéses beadványban foglalt tényállítások a valóságnak megfelelnek. A kir. ügyész nem ellenezte a valódiság bizonyítását, mert azt a sértett maga is kívánta. A kir. törvényszék a vádlottnak az elévülésre alapított kifogását nem vette figyelembe, mert az esztergomi kir. járásbíróság a hozzá benyújtott feljelentést az 1922. evi március hó 27. napján áttette a pestvidéki kir. ügyészséghez, tehát már ez is a vádlott ellen olyan intézkedés, amely az elévülést megszakítja. De a törvénynek abból az intézkedéséből, hogy a felhatalmazás megadása, illetőleg előterjesztése nélkül indított eljárás a nyomozáson túl nem terjedhet, nyilvánvaló az is, hogy a kellő felhatalmazás előterjesztése előtt is teljesíthetők az elévülési határidőn belül tett feljelentés folyama tán a terhelt személye ellen irányuló olyan intézkedések, melyek az elévülést félbeszakítják s a hiányzó felhatalmazás az eljárás későbbi folyama alatt pótolható. Az a körülmény, hogy a bűnügyben a szabályszerű felhatalmazás előterjesztése előtt a nyomozáson túl terjedő birói cselekmények — vádirat kézbesítése, vád alá helyezés, főtárgyalás kitűzése stb. — amennyiben ezek a cselekmények jogorvoslattal kellő időben meg nem támadtattak, azokat most már semmisekké nem teszi, mert ilyen intézkedést a Bp. § ai nem tartalmaznak. Végül pedig a sértett azon állítása, hogy a feljelentésében foglaltakról csak 1922. évi január hóban szerzett tudonást, s ennélfogva magánindítványát kellő időben terjesztette elő, megcáfolva nem lett s azt a vádlott maga sem vonta kétségbe. A vád alapjául szolgáló beadványban foglalt tényállítások valódiságának bizonyítását a kir. törvényszék annak ellenére sem rendelte el, hogy azt maga a sértett is kívánta. Az. 1914. évi XLL tc. 29. § ának első bekezdése értelmében az 1914. évi XIV. tc.-nek sajtóeljáráson kívül is megfelelően alkalmazandó 53. §-ának parancsoló rendelkezése szerint ugyanis a valóság bizonyítása iránt indítványt és bizonyítékokat a vádirat közlésétől számított 8 nap alatt kell előterjeszteni, a vádlott azonban ezeket csak a főtárgyaiásnak első izben az 1923. évi február hó 9. napjára történt'kitűzése után, az 1923. évi január hó 20. napján 5. alszám alatt beérkezett kérvényében és ezt követői eg, a főtárgyaiások alkalmával és más kérvényekben, tehát nyilvánvalóan elkésetten terjesztette elő. Azért a kir. törvényszék az indítványt elutasította s a vádlott által kért bizonyítást csupán arra nézve rendelte el, hogy a vádlott ellenállhatatlan lelki kényszer hatása alatt cselekedett. Az erre nézve kihallgatott Wasel Gusztáv, dr. Sebők Ferenc és Perényi Árpád tanuk azonban azt a körülményt nem igazolták. Dr. Sebők Ferenc és Perényi Árpád mit sem tudnak arról, hogy a sértett sikkasztónak nevezte volna a vádlottat, sem arról, hogy ennek folytán Wasel Gusztáv kényszerítette volna az utóbbit a sértett elleni feljelentés megtételére. Wasel Gusztáv vallotta ugyan, hogy a sértett egy izben, az úgynevezett tanácsköztársaság idejében szemrehányást., tett neki, hogy miért fogja pártját egy sikkasztónak, aki alatt a vádlottat értette, azonban azt is vallotta, hogy ő nem utasította a vádlottat a sértett elleni feljelentés megtételére s nem mondta neki, hogy díjnoki állását is elveszítheti, ha nem tisztázza magát az Oriskó által sikkasztás miatt emelt vád alól. ő csak arra utasí-otta a vádlottat, hogy a forradalmi törvényszékkel állapíttassa meg, hogy micsoda ő tulajdonképpen: kórházi gondnok-e vagy városi díjnok? Ennek megállapítására, — melyre annak idején a forradalmi törvényszék volt illetékes, — azért volt szükség, mert a kommunizmus alatt rendezni kellett a tisztviselők fizetését. De a kir. törvényszék ezen vallomásoktól eltekintve sem látta fennforogni az ellenállhatatlan lelki kényszert, mert ha igaz volna is, hogy a vádlott kényszerítve volt a sértett vádjai ellenében igazoló irat beadására, annak nem kellett mellőzhetetlenül olyan tényállításokat tartalmaznia, melyek a sértett hivatalos működésére vonatkozván, valóságnak esetén ellene bűnvádi, illetve fegyelmi eljárás megindításénak okai lehetnének, mert ezzel a vádlott a jogos védekezés határait áthágta. Már pedig e vád tárgyát képező kijelentések a maguk egészében és külön-külön is azt tartalmazzák, hogy a sértett hivatalos hatalmával visszaélve, az alája rendelt személyzetet csupán személyes ellenszenvből, vagy beteges hajlamból, bosszúból kifolyólag állandóan üldözi, sanyargatja, meg nem engedett módon zaklatja, tudva és szándékosan családostól tönkre teszi, őt magát hamis váddal illette és rágalmazza. Minthogy ezek mind a sértett hivatali működésére vonatkozó olyan tényállítások, melyek valóságuk esetén a sértett ellen részben bűnvádi, részben fegyelmi eljárás megindításának alapjául szolgálhatnának, minthogy továbbá a vádlott beismerése alapján tényként megállapította a kir. törvényszék, hogy a vád alapjául szolgáló beadványt a vádlott írta és adta be az esztergomi forradalmi törvényszékhez, a kir. törvény, szék bűnösnek mondotta ki a vádlottat a rendelkező rész szerinti bűncselekményben, melynek tény áll a dekát a vádlott cseleménye kimeríti. Nem fogadja el a kir. törvényszék a vádlottnak azt a védekezését sem, hogy miután az ellene folyamatban levő fegyelmi eljárás során a sértett ellen tett kijelentései egységes cselekményként birálandók el, őt pedig az esztergomi kir. járásbíróság az 1922. évi augusztus hó 26. napján 1922. B. 1611—9. sz. a. kelt jogerős ítéletével egy ilyen az 1922. évi január hó 14. napján tett kijelentéséért már elitélte, őt ezen régebbi kijelentéseiért külön fellelősségre vonni nem lehet, mert egyrész a különböző alkalmakkor tett tényállítások különkülön önálló cselekmények, másrészt a vádlott a most vád tárgyát képező kijelentéseket nem is a törvényhatóságok előtt ellene folyamatban lévő fegyelmi ügyben, hanem törvény tele nül alakúit forradalmi törvényszék előtt tette. A kir. törvényszék a büntetés kiszabásánál súlyosbító körülményül tekintette, hogy a vádlott beadványában foglalt kijelentéseket olyan időben és olyan törvénytelen hatóság elítt tette, amikor az ő kijelentése folytán a sértett ellen esetleg eljáró hatóságok vagy magánegyének törvénytelen és súlyos következményeire nézve kiszámíthatatlan intézkedései vagy támadásai ellen a sértett törvényes védelmet sehol sem találhatott volna. Ezzel szemben azonban a vádlott büntetlen előléletét és a sértettel szemben éveken keresztül fennállott ellenséges viszonyát olyan mértékben túlnyomó enyhítő körülmények gyanánt mérlegelte, hogy a fogházbüntetés legkisebb mértékének kiszabását is aránytalanul súlyosnak találva a Btk. 92. §-ának alkalmazásával csupán bűnösségének fokával és vagyoni helyzetével arányban álló pénzbüntetésre ítélte őt. Az Ítélet egyéb rendelkezései a felhívott törvényhelyeken alapulnak. Kelt Budapesten, az 1923. évi március hó 23. napján. Kecskés Gábor s. k. főtárgyalási elnök. So mogyi Jenő s. k. t. b. A kiadvány hiteléül: Olvashatatlan aláírás segédhivatali tisztviselő. 16. B. 5939—16—1923. sz. A MAGYAR ÁLLAM NEVÉBEN! A budapesti kir. ítélőtábla, mint büntetőbíróság felhatalmazásra hivatalból üldözendő rágalmazás vétsége miatt vádolt Oriskó János ellen folyamatban tett bűnügyet, melyben a pestvidéki kir. törvényszék 1923. évi március hó 28-án B. III. 7127—9— 1922. sz. a. ítéletet hozott, a kir. ügyésznek a Bp. 385. §. 3. pontja alapján a Btv. 72. §-ának alkalmazása miatt és súlyosbítás végett, a vádlottnak a bűnösség megállapítása miatt, a védőnek a Bp. 385. §. 9. pontja alapján a közbeszóló határozat ellen bejelentett semmiségi ok fenntartásával a Bp. 385. §. c. pontja alapján, mert elévülés forog fenn, továbbá a büntetés súlyossága miatt bejelentett és írásban indokolt felleb bezése folytán 1924. évi március hó 10 én tartott nyilvános felebbviteli főtárgyaláson, melyben dr. D^gré Miklós kir. Ítélőtáblai alelnök, tanácselnök, Auer Károly kir. kúriai biró és dr. Harmath Jenő ítélőtáblai biró ítélő táblabírák vettek részt, a vád képviseletében dr. Kéler Béla kir. főügyészi helyettes járt el, viszont a vádlottat dr. Deutsch Sándor ügyvéd közvédő képviselte, a jegyzőkönyvet pedig dr. Némethy Imre kir. biró sági tanácsjegyző vezette, a vád és védelem meghallgatása után vizsgálat alá vévén, a következőleg ÍTÉLT: A kir. ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének a büntetés kiszabását tárgyaló részét megváltoztatja, a vádlott pénzbüntetését az ítélet jogerőre emelkedésétől számítandó 15 nap alatt fizetendő és az 1892. XXVII. tc. 3. §-ában meghatározott célra fordítandó 200.000 (Kettőzázezer) korona pénzbüntetésre mint főbüntetésre és 20.000 (húszezer) korona pénzbüntetésre, mint mellékbüntetésre felemeli; a pénzbüntetést behajthatatlanság esetén a 6050—1923. M. E. rend. 7. §-a alapján 10.000 koronánként 1 napi, összesen tehát 22 (huszonkettő) napi fogházra kell átváltoztatni; a kir. ítélőtábla ugyanazon ítéletnek többi részét helybenhagyja. INDOKOLÁS: I. A kir, ítélőtábla az alább kifejtett okokból nem tette magáévá az elsőfokú bíróságnak azt a jogi álláspontját, hogy a sértett által a feljelentéshez csatolt felhatalmazás nem az ennek megadására jogosult hatóságtól származott. Az esztergomi kir. járásbíróság B. 4669—1921. sz. iratai között sértett által az úgynevezett forradalmi törvényszékhez intézett beadvány 22— 27. és 20. sorsz. a. mellékleteinek tartalmából ugyanis okszerűen arra lehet következtetni, hogy az Esztergom sz. kir. város Kolos közkórháza elsősorban a kórházbizottság felügyelete alatt áll, melynek elnöke a városi polgármester vagy helyettese. Minthogy a sértett ennek a városi kórháznak egyik alkalmazottja (igazgató főorvos) őt a kir. ítélőtábla olyan községi szolgálatban álló közhivatalnoknak tekintette, akinek felettes, illetőleg felügyelő hatósága elsőfokon a kórházbizottság, illetőleg ennek elnöke: a városi polgármester vagy helyettese. Ennélfogva a sértett feljelentéséhez csatolt 1922. március hó 25-én kelt 4003—1922. pm. sz. a. kiadott felhatalmazást a kir. ítélőtábla jogi álláspontja szerint a Bvt. 9. §. 3 ik bek. ut. tételében megjelölt arra jogosult hatóság adta. Az elsőfokú bíróság által hivatkozott 1886. évi XXII. tc. 91. §-a többek közt a községi orvos ellen a fegyelmi eljárás elrendelésére jogosult hatóságokat sorolja fel. Ámde a közhivatalnoki szervezetben a felettes, illetőleg felügyelő hatóságot ebbeli minőségétől nem fosztja meg az a tény, hogy a fegyelmi eljárás elrendelésére jogosultsága nincs. Minthogy a vádbeli cselekmény — figyelemmel a Bv. 6. §-a első bekezdésére, — hivatalból üldözendő, a „ magánindítvány " elkésett előterjesztésérői szó nem lehet. Az elsőbiróság ítéletének ide vonatkozó érvelése tehát tárgytalan, s mint ilyen mellőzendő. Ellenben az elévülés s a valóság bizonyítása kérdésében az elsőbíróság helyes álláspontot foglalt el, s az idevonatkozólag felhozott indokokat a kir. ítélőtábla magáévá teszi. II. A kir. ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított tényállást az abban megjelölt bizonyítékoknál fogva szintén valónak fogadta el és úgy találta, hogy vádlott bűnössége nelyesen lett megállapítva, cselekménye törvényszerűen minősíttetett, azonban a kiszabott büntetés — az egyébként helyesen alkalmazott Btv. 93. §-a keretén belül — túl enyhe. Igaz ugyan, hogy a cselekmény elkövetése óta már hosszabb idő telt el, ami vádlott javára kétségtelenül enyhítő körülmény, azonban a kir. ítélőtábla nagyobb nyomatékot tultajdonitott az elsőfokú bíróság által is kiemelt annak a súlyosító körülménynek, hogy vádlott rágalmazó tényállításait az úgynevezett tanácsköztársaság idejében működött forradalmi törvényszékhez intézett beadványba foglalta s ezzel sértettet súlyos veszélynek tette ki, s ezért a vádlottra kiszabott pénzbüntetést a 7772—1923. M. E. rend. 2. bek. értelmében a 6050—1923. M. É. R. alkalmazásával a vádlott bűnösségi fokával arányban álló abban a mértékben állapította meg, melyet a rendelkező rész feltüntet. Budapest, 1924. március 10. Dr. Degré Miklós s. k. tanácselnök. Dr. Harmath Jenő s. k. előadó. A kiadmány hiteléül: Olvashatlan aláírás segédhivatali igazgató.