Esztergom és Vidéke, 1925

1925-12-17 / 100.szám

Hétköznapokon lesznek az or­szágos vásárok. A nemzetgyűlés elfogadta Frühwirth Mátyásnak a ke­reskedelmi tárca felett folyt vitában benyújtott azt a határozati javasla­tát, hogy az országos vásárokat fo­kozatosan szünnapokról hétközna­pokra helyezzék át. Selyem-sál 58 ezer korona Keménynél. A húsipar vasárnapi munka­szünete. A kereskedelemügyi mi­niszter a hentes és mészárosok va­sárnapi munkaszünetét újból szabá­lyozta s ezen rendelet december hó 19-én lép életbe. A rendelet szerint a husnemüek árusítása Budapesten vasárnapokon és Szent István napján egész napon át tilos. Az ország egyéb területén a mészáros- ás hentes üz­letekben a husnemüek vasárnapokon és Szent István napján március hó 1-től október hó 31-ig terjedő idő­szakban reggel 6 órától délelőtt 10 óráig, november hó 1-től február hó utolsó napjáig terjedő időszakban pedig reggel 7 órától este 10 óráig árusíthatók és az árusításnál az al­kalmazónak is foglalkoztathatók, azonban a munkaadók ezen alkal­mazottaknak vasárnap • délelőtt 10 órától hétfőn délelőtt 12 óráig ter­jedő pihenő időt kötelesek engedni. Halféléket, valamint élő és leölt ba­romfit munkaszüneti napokon Buda­pesten reggel 7—9-ig, a vidéken pe­dig reggel 7—10 ig szabad árusítani. Anyakönyvi kivonat. Esztergom­ban 1925. december 4—11-ig beje­lentett születések : Ladányi János É rk. cserépfedő fia. Schveitzer Miklós rk. kárpitos fia. Csonka Magdolna rk. zenész leánya. Eck Ferenc rk. posta és távírda altiszt fia. Szolák Jolán rk. kantinos leánya. Magyar Miklós rk. bányamunkás fia. Csernohorszki László ref. boltiszolga fia. Szathmá­ry Zsuzsanna jk. órás leánya. Szá­szik Miklós rk. cipész fia. Holzinger Károly rk. magánhivatalnok fia. Gyar­mati Erzsébet rk. szabó leánya. Ador­ján László rk. kőmives munkavezető fia. Házasságkötések: Székely Gyula rk. szobafestősegéd és Császár Erzsébet rk. — Sebestyén János rk. kereske­dősegéd és Kurcz Julianna rk. — Iványi Béla rk. géplakatossegéd és Simicz Margit rk. — Dr. Urbán Imre rk. kereskedelemügyi minisztériumi tisztviselő (Szada, Pest m.) és Lukács Ilona rk. (Guta, Komárom m.) Ha­lálozások : Özv. Bartalos Jánosné sz. Kovács Simon Erzsébet rk. 75 éves. Juhász Mihály rk. 18 napos. Özv. Szél Imréné Juhász Borbála rk. Holt­tányilvánitás: Minkl Mihály Ignác népfelkelő, gyári munkás 49 éves. Italmérők figyelmébe. Köztudo­mású tény, hogy az uj bortörvény szigorúan előírja minden italmérő ke­reskedőnek és iparrosnak a bortör­vénykivonatnak ugy az italt kimérő helyiségben, mint az italt raktározó pince és raktárhelyiségben való ki­függesztését. Mivel ezen törvényes rendelkezésnek még a mai napig so­kan nem teltek eleget, igy az utóbbi időben az ellenőrzéssel meg bizott hatósági közegek kénytelenek voltak a törvény szigorát alkalmazni és az italmérő kereskedőket és iparosokat megbírságolni. Nehogy ezen megbír­ságolások gyakran előforduljanak, a Győrött megjelenő Dunántúli Iparos és Kereskedő cimű közgazdasági he­tilap kiadóhivatala az érdekelt ital­mérő kereskedők és iparosok kérel­mére beszerezte a bortörvény kivo­natát kemény táblára ragasztva, ugy amint ki kell függeszteni, mely bor­törvénykivonat egy levelezőlappal is megrendelhető a Dunántúli Iparos és Kereskedő kiadóhivatalánál. Győr, Vilmos császár-ut 5. sz. A Mese jégpálya a Nagydunán egész nap folyamán a korcsolyázó közönség rendelkezésére áll. Kitűnően kezelt jégl Magas szeszfokú, fajtiszta ó­és újbor olcsón és dús választékban kapható Török Imre b. borpincé­szetében Ferenc József-út. A kará­csonyi és újévi ünnepekre való te­kintettel közhivatalnokoknak és fix­fizetésűeknek már 50 liter vételénél 30 napi hitelt nyújtok. Kóstoló min­dennap d. u. 3—4 óra között. Eladd csinos, 3 szobás ház minden mellék helyiséggel, 420 négyszögöl telek, kel, adómentes. Azonnal beköltözhető. Cim Fekete József Ipartestület szóimé szép gallér és manzsetta nói kabátra és egy ebédlő Óra svájci szerkezettel jutányosán eladó Posta­köz 1. szám alatt hátul az udvarban. Knbnripfl «7flpppt és szénáért erett trá­nUKUi Ibii «All Cl l gy át adok. Cim Oltósy Győző Szentgyörgymező. Legcélszerűbb vivózubbonyokat s nadrá­gokat készít hölgyeknek és uraknak (Bsisti-féle), valamint sport kü­lönlegességet. Vincze Ferenc szabómester Kossuth Lajos-utca 76. A tpnC7ohhotl és legolcsóbban csak Ferenc ICJJMBUUGII József-út 11. sz. alatt mos­nak és tisztítanak mindenféle ruhákat. Clor­mészmentes mosásért szavatolunk.^ Tűzifa és szín kis és nagy tételekben napi áren kapható. Na­gyobb mennyiséget házhoz is szállítom. Kukorovics Károly Plébánia-u. 2. Eladd egy jókarbanlévő ebédiőbútor. t Ér­dealődni lehet a városházán, 12.es számú szobában. Eladok 10 hektoliter erős bort kedvező fi­zetési feltételek mellett. Mintabor a kiadóhivatalban megízlelhető. Egy szoba,konyha ségű lakást keres gyer­mektelen házaspár. Cim a kiadóba kéretik. Sütő (pek) tatiÉnak, '^SLSLT t íelvétetiK- Esztergom, IV. Beia király-u. ö. I. a. Fiflllri egy Szép SZíink<i- — Cim megtud­LiailU ható a kiadóhivatalban. ElflrinA ül vagy trá 8yáért elcserélném 10 biaUiiaill mm. alomszalmámat. Cim Temp. lom-tér 20. sz. Szentgyörgymező. KpPPfitptilf 2 sz oi> a és konyha február el AM 60IGUR sejére. Cim a kiadóban. VALÓDI HAMMERLI pécsi bélelt női és férfi BŐRKEZTYŰK női divatos sport és angol HARISNYÁK legolcsóbban kapható Schwach Sándornál Üzletmegnyitás! Tisztelettel értesítem a n. é. közön­séget, hogy Hévviz-u. 6. sz. alatt épület és műlakatos műhelyt nyitottam, hol minden e szakba vágó munkákat a legjobb kivitelben a leg­jutányosabb árért vállalok. A n. é. közönség szives pártfogá­sát kérve kiváló tisztelettel ifj. Globotschnig József lakatos mester. Kút, szivattyú, va­lamint vízvezetéki javítást olcsón}! pontosan eszközöl Knorr gépgyár. Olcsó nagyvásár karácsonyi cukorkákban a Központi Tejcsarnokban!! 1 kgr. szaloncukor 32.000 K lkgr. akácméz 22.000 E Ozletmegnyitásl Értesítem a m. t. közönséget, hogy könyv-, papir- és irószer-uzletemet megnagyobbítva, modernül és ké­nyelmesen berendezve Kossuth Lajos-utca 20. sz. alatt megnyitottam. Egyenlőre a Széchenyi-ter 17. szám alatti régi üzletemet is fenntartom. Karácsonyi ajándéknak legmaradandóbb, leghasznosabb és mégis a legolcsóbb a M.ÚMYV. Már 17 ezer koronáért szép if­júsági könyv kapható. Regények­ből nagy választék. Vevőim igényét kielégíteni főtörek­vésem lesz a jövőben is és vagyok szolgálatrakész tisztelettel Tábor Sz. utóda MÜLLER IZIDOR. SB Önkéntes árverés. Bábszky János és neje tulajdonát képező Dorogi-út 49. számú 2 szoba, 2 konyha és istállóból álló ház, mely­ből 1 szoba, konyha, istáló és kamra azonnal beköltözhető, amelyhez 465 négyszögöl kert is tartozik, 1925. december 22-én délután 3 órakor Dr. Kubovich Ignác (Ferenc József­út 30. sz.) ügyvédi irodájában ela­dásra kerül. Bővebb felvilágosítást az ügyvédi iroda is ad. Pk. 4895—1925. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott kir. bírósági végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy az esz­tergomi kir. járásbíróság fenti számú végzése folytán dr. Lukács Tihamér ügyvéd által képviselt Janka János felperes részére 2.224,960 K tőke és járulékai erejéig lefoglalt 32.160,000 K-ra becsült bútorok, gépek, serté­sek és egyébb ingóságok Esztergom­ban, Bercsényi-utca 6. számú ház­ban az alperesek lakásán 1925. de­cember hó 22-én délután 2 óra­kor a többi foglaltatok követelése erejéig is; a legtöbbet ígérőnek kész­pénzfizetés mellett — szükség ese­tén becsáron alul is — elfognak adatni. Egyúttal felhívatnak mindazok, kik az elárverezendő ingóságok vételárá­ból a végrehajtó követelését megelőző kielégítéshez tartanak jogot s ezen joguk a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, hogy elsőbbségi igényei­ket az árverés megkezdéséig alulirt kiküldöttnél írásban, vagy pedig szó­val jelentsék be. Kelt Esztergomban, 1925. dec. 1. Kiss Sándor i bir. végrehajtó. Simor-utca 60. sz. Karácsonyi olcsó ft f r cipovasar BAUER TESTVÉREK Kossnth-ntca 4. sz. (Három Szerecsen mellett.) Üzletátheiyezés I Tisztelettel értesítem a nagyérdemű vevőimet, hogy f. hó 12-től üzle­temet Kossuth Lajos-utca 44. sz. házamba helyeztem át. Kuhn Gábor fűszer- és Usztkereskedő, ÉRTESÍTÉS. Tisztelettel értesítem a n. é. kö­zönséget, hogy a karácsonyi ünne­pekhez szokásos halszükségletüket nálam a legméltányosabb árban be­szerezhetik. Előjegyzéseket lakáso­mon Deák Ferenc-utca 7. szám alatt, illetve mindennap délelőtt a piacon elfogadok s kívánságra a rendelt ha­lat házhoz is szállítom. Borz Kálmán halászmestcr. Üzleimegnyitás. Tisztelettel értesítem a n. é. kö­zönséget, hogy Ferenc József-úton a Bibliotheca előtt dohányánidámat megnyitottam, hol újságokat, postai értékjegyeket is árusítok. Kérem jóbarátaim, ismerőseim és a n. é. közönség szives támogatását. Kiváló tisztelettel Zajácz Ferenc.

Next

/
Oldalképek
Tartalom