Esztergom és Vidéke, 1925

1925-08-27 / 68.szám

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. BE6IELEHIK IIIDEI VASAMAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖM Szerkesztőség és kiadóhivatal: Simor János-utca 18—20., hova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá az előfizetési s hirdetési dijak stb. küldendők. Telefon 21. Miniszteri jubileum. ötödik esztendeje mult a napok­ban, hogy Vass József népjóléti mi­niszter, a nemzeti újjáépítést prog­ram mjukba vett és megvalósitó kor­mányoknak kivételes munkabirású, nagy műveltségű, ^közbecsült tagja először foglalt helyet gróf Teleky Pál kabinetjében, hogy attól az idő­től kezdve a \változó rezsimek soha ne nélkülözhessék. Különböző mi­niszteri tárcákat töltött be a politikai életben nem csekély időnek számitó öt év leforgása alatt, meg nem rop­panó energiával, kifogyhatatlan mun­kakedvvel és élnem csüggedő lélek­kel, mindig ott állván a magyar nem­zeti sors intézői között oszlopként, rendületlen nyugalommal és Isten szolgájához illő mély hittel, valahány­szor e párttusák hullámai csapkod­tak az ország nyugalma fölött. Vass József miniszter, mint a nem­zetgyűlés tagja, egyéniségének szug­gesztív erejénél fogva azok közé a kevesek közé tartozik, akiket még a szélső oldalaknak is őszinte res­pektusa kisér törvényhozói pályáján. Ez a rokonszenv, mely nem csupán a fulmináns szónokot, kinek orátori ereje és emelkedett világszemlélete előtt ellenfelei is mindenkor megha­jolnak, hanem az ország miniszterét is illeti, messze kihat a kormányzati munka vitelére is. Részben ennek az általános megbecsülésnek tudható be, részben pedig a kormányzó leg­magasabb bizalmának, hogy a nem­zet és az államfő közös választása évek óta őt jelöli ki Bethlen István gróf miniszterelnök távollétében a miniszterelnöki teendők ideiglenes ve­zetésére, mert Vass József mint hű társ és válságos időkben keményen helyt álló államférfi, méltán lett öt évi súlyos erőpróbák által avatott jobb­keze Bethlen István grófnak, a nem­zet vezérének s a kabinet elnökének. A magyar országos közvélemény részt kér az öt éves jubileum alkal­mával magának a népjóléti miniszter ünnepléséből, mert tetteit, jó szán­dékait, fáradhatatlan céltudatosságát az ország szociális helyzetének ja­vulása érdekében látta és tapasztal­ja, terveit nemcsak koncepciójában ismeri, hanem gyakorlati megvaló­sulásában is szemlélheti. Nem kerüli el a magyar társadalom figyelmét az sem, hogy Vass József dr. állan­dó lázas munkája ellenére, melynek fáradsága könnyen felőrli az emberi fizikumot, nem vett magának öt esz­tendő óta egyetlen szabadnapot még arra, hogy Íróasztalát elhagyja és pi­henni menjen teendői halmaza elől, hanem mindig frissen és józan fej­jel, erőskezű cselekvéssel és hatá­rozottsággal intézi dolgait, melyeket miniszteri és kormányférfiui sorsa vál­laira rak. Fogadja Vass miniszter a vidék szí­vélyes köszöntését, mint az önzet­lenül betöltött hivatás elismerését, mely közéletű férfiú számára egy­szerűségében a legnagyobb jutalom érdemeiért. A jubileumi napnak illő keretet ad egy minden feltűnést ke­rülő, de annál tartalmasabb program amelyről ép most értesülünk. A nép­jóléti minisztérium most hozza nyil­vánosságra a miniszter intencióit a munkásbiztositás reformjáról, a be­tegsególyző intézetek újjászervezé­séről, a munkahiány esetére szóló kötelező biztosításról, a bányamun­kások nyugbéréről, a hadirokkantak, özvegyek és árvák járulékainak vég­leges rendezésére vonatkozó törvény­javaslatról a szegény ügy reformjáról és végül a flatalkoruaknak az alko­hol veszélyeivel szemben való vé­delméről. Ezek a szociális intézke­dések adnak feleletet arra, hogy mi­vel vívja ki a jubiláns miniszter azt a közszeretet és méltánylást, mellyel eddigi tényeit pértállásra való tekin­tet nélkül az ország egyetemes po­litikai közvéleménye honorálta. Adja a Gondviselés, hogy tervei' mind valóra váljanak, amit, ismerve Vass József miniszter lankadatlan erélyét, méltán remélhetünk is. HÍREK. Izabella főhercegnő f. hó 22-én leányával, Alice főhercegnővel és unokájával Salm grófnővel városunk­ban tartózkodott s tisztelgő látoga­tást tett a hercegprímásnál. Hármas esküvő. Schmidt Sándor m. kir. bányaügyi főtanácsos és neje szemerjai Madán Teréz nagyművelt­ségű és kedves leányai szeptember 12-én délután fél 5 órakor tartják esküvőjüket a főszékesegyházban és pedig Sárika hohenfriedbergi és sa­rawenzai gróf Sternberg-Rudelsdorf József özvegye késmárki Frey Berta fiával: Józseffel; Irénke dentai báró Rohr Ferenc v. b. t. t., nyug. ra. kir. tábornagy és neje szilvási Szilva Mária fiával: Rezsővel; Terike Ti­les ch Nándor m. kir. postafelügyelő özvegye Likker Etelka fiával: Zol­tánnal. Egyházi kinevezések. A bíboros hercegprímás a bajóti kerület ales­peressévé, mely halálozás folytán megürült, Kemenczi Mihály hőregi plébánost, helyettes atesperes és tan­felügyelővé pedig Nn^dermann Jó­zsef tarjáni plébáric jvezte ki. Lelkigyakorlatok. P. Zsiross Fe­renc jézustársasági atya f. hó 24-től 28-ig a szemináriumban a főegyház­megyei papság részére lelkigyakor­letokat tart, melyen a biboros-her­cegprimással az élen 63-an vesznek részt. Pannonhalmi ünnepségek. Sz. István napját a megszokottnál is na­gyobb ünnepélyességei ülték meg ez évben Pannonhalmán, ahol az ősi monostori templomnak most van hét­százados jubileuma. A kolostor ju­bileumát háromnapos ájtatosságok előzték meg és ebből az alkalomból dr. Bárdos Rémig főapát jubileumi emlékérmet veretett, amelynek az egyik oldalán a rend alapítójának, Sz. Benedeknek képe van, a mási­kon pedig a pannonhalmi templom domborművű képe. Ebből az érem­ből egy-egy példányt elküldtek Ottó királynak és XI. Pius pápának is. Áthelyezés. A bíboros hercegprí­más dr. Häuser Ignác főszékesegy­házi karkáplánt saját kérelmére Bu­dapest-Belvárosba segédlelkésszé ne­vezte ki. Helyét Szomszély Antal foglalta el. Turista választmány. A M.T.E. Esztergomi Osztálya f. hó 28-án, pénteken este 8 órakor a „Fürdő" Szállodában lévő Turista Otthonban választmányi ülést tart, melyre a tárgyalásra kerülő fontos ügyek miatt a tagoknak a teljes számban való pontos megjelenését kéri az elnökség. Alapkőletétel. A Kath. Legény­egylet épületének alapkövét f. hó 6-án délelőtt nagy ünnepség kereté ben fogják elhelyezni. A programm összeállításában már serényen foly nak az előkészületek. Az Esztergomi Ipartestület el­nöksége felkéri tagjait, hogy f. hó 29-én, szombaton este 7 órakor a kiállítás ügyében tartandó értekezle­ten teljes számmal megjelenni szí­veskedjenek. Tanitói állások betöltése. A városi elemi iskolánál megüresedett négy tanítói állást a városi iskolaszék f. hó 28-án, pénteken fogja betöl­teni. A megüresedett állásokra 30 férfi és 43 női tanító pályázott. Az Esztergomi Munkás Test­edző Egyesület f. hó 9-iki nyári mulatságán dr. vitéz Zsiga János vm. tb. főjegyző jelenlétében meg­tartott sorsoláson kihúzott sorsjegyek közül eddig még a következő szá­mokra eső nyereménytárgyak nem vétettek át: 68., 74., 118., 378. és 427., mely tárgyak még 8 napon be­lül Hercegh G. Lajos cégnél átve­hetők. Húszéves találkozó. Az eszter­gomi tanítóképző 1905-ben végzett növendékei f. hó 25-én tartották meg 20 éves találkozójukat. A találkozón következő tanítók jelentek meg: Bakos Jenő, Benderek István, Borús Endre, Drozdy Győző, Kerényi Rezső, Me­gyimory István, Gábler Ödön, Mohay Béla, Pálmay János, Pentz Ferenc, FeirTer Jenő, Sebestyén Kálmán, Szkalka Lajos, Walter István, Zou­faly Emil. A megszállott területen lévők, 7-en ugyanekkor Pöstyénben jöttek össze. Többen kimentették magukat. A találkozásra megjelentek az intézetben gyülekezvén, onnan átvonultak a vizivárosi plébániatep­lomba, ahol felkérésükre egykori magyarirodalmi tanáruk, Keményffy Kálmán vizivárosi plébános Te Deu­mos szt. misét mondott. Miseközben, az evangélium után exhortációt in­tézett a megjelentekhez a napi evangéliumból kiindulva a tanitó szellemi s lelki sáfárkodásáről. A misén Feiffer és Borús tanítók or­gonáltak és énekeltek. Mise végén Keményffy plébános a megholt taná­rokért s pályatársakért imádkozott s a Himnusz hangjai között ért véget az isteni tisztelet. Mise után testüle­tileg tisztelegtek volt tanáraiknál, akik Esztergomban laknak. Elsősor­ban Keményffy Kálmán Dánielnél, akit nagy kegyelettel vettek körül s aki válaszában rámutatott azon új feladatokra, amelyek a tanítóságra a világnézeti küzdelemben várnak. A vizivárosi plébániáról Nemesszeghy István tanárnál tisztelegtek hálás ér­zéssel, mint egykori osztályfőnökük­nél. Sípos Antal volt hittanárukkal, jelenleg megszállott területen udvardi plébánossal, a híd közepén volt meg­hatott találkozás. A tisztelgések után társasebédre gyűltek össze a „Fürdő" kertjében, ahová többen családjukat is elhozták. A mult emlékeinek ke­délyes emlékei mellett több lelkes toaszt hangzott el a volt tanárokra s az egykori növendékekre. Többek közt beszéltek Szkalka Lajos, aki a szabadságon lévő Klinda Ká­roly igazgató üdvözletét tolmácsolta, Drozdy Győző, Keményffy Kálmán plébános, Kerényi Rezső és Walter István. Keményffy plébános indítvá­nyára a találkozón megjelentek ki­mondották, hogy mozgalmat indíta­nak az esztergomi tanítóképzőből kikerült tanítók Országos Szövetsé­gének, a Foederatio Praeparandiae Strigoniensis megalakítására s a 20 éves találkozást Kerényi indítványára zenei célt szolgáló adománnyal Örö­kítették meg. Beniczky Ödön szabadulása. A királyi Ítélőtábla 300 millió ko­rona óvadék mellett elrendelte Be­niczky Ödön szabadlábra helyezését s szombaton délben elhagyhatta a Markó-utcai fogházat. A fogság és betegség nyomai erősen meglátsza­nak Beniczky Ödönön és noha ré­gebben is sovány ember volt, most szinte felismerhetetlenségig fogyott le. Arca egészen beesett és szürke. A főtárgyalás szeptember 2-án lesz a budapesti kir. törvényszéken. Beírás a főgimnáziumba. Az esztergomi szentbenedekrendi Szent István kath. főgimnáziumba az 1925­26. iskolai évre a beírások szept. 2-án, 3-án és 4-én lesznek d. e. 8—12 óráig az igazgatói irodában a főgimnázium épületében. A javító-, pótló- és magánvizsgálatokra aug. 31-én, hétfőn d. e. fél 11 órakor kell jelentkezni az igazgatónál. Ün­nepies Veni Sancte szept. 6-án, va­sárnap lesz, utána törvényolvasás, melyre am. t. szülőket szeretettel meghívja az Igazgatóság. Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. I aptulajdonoí és szerkesztésért felelős; LAISZKY KÁZMÉR Előfizetési ára: egy hóra lő.OOO'.korona. Egyes szám ára i hétköznap (2 oldalas) 1500 korona, vasárnap (4 oldalas) 2000 korona. Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom