Esztergom és Vidéke, 1925

1925-08-15 / 65.szám

XLVII évfolyam 65. szám. KERESZTÉNY MAGYAR SAJTÓ. Szombat, 1925. augusztus 15. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. HEfllELEIIK HIHDEI VASÁBHAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖM. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Simor János-utca 18—20., hova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá az előfizetési s hirdetési dijak stb. küldendők. Telefon 21. Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. Laptulajdonos és szerkesztésért felelős; LAISZKY KÁZMÉR Előfizetési ára : egy hóra 15.000;korona. Egyes szám ára j hétköznap (2 oldalas) 1500 korona, vasárnap (4 oldalas) 2000 korona. Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza. Szent István bét. A régi Nagy-Magyarország legkedvesebb ünnepei közé tartozott első nagy királyunk : Szent István emlékünnepe, amikor is a régi nemzeti tradíciók szerint a vidéki lakosság tömegesen kereste fel a fővárost s ezzel a tettével évenként legalább egyszer dokumentálta azt az egységet, amely a falut összeköti a fővárossal. A háború esztendei, majd az ezt követő zavaros és nehéz idők magukkal hozták azt, hogy ez a kedves nemzeti szokás a rossz körülmények folytán lassan-lassan feledésbe ment. Most azonban, amikor őszintén elmondhatjuk, hogy a jogi konszolidáció terén kívánni való alig van hátra, a gazdasági konszolidáció felé pedig az épen most meginduló beruházásokkal jelentékeny lépést teszünk, itt az ideje, hogy megadja a nemzet Szent István napjának régi fényét és jelentőségét. Épen ezért a napokban felmerült az a terv, hogy a Magyar Államvasutak léptesso életbe a régi szokást, s erre a napra kedvezményes vasúti jegyek biztosításával adja meg a lehetőséget, hogy a falu lakossága meglátogathassa a fővárost. Az utóbbi időben amugyis némi sajnálatos eltávolodás tapasztalható az ország szive és a falusi lakosság között s ez olyan helyzet, amelyet igazán „Esztergom ÉS Vidéke" tárcája. Nyáron az erdőn. Megreszket az ág fácska peremén, hull a lomb-virág, lassan földre hull s nesztelen kimúl . . . Fújdogál a szél, csendben dudorász, hallik gyenge nesz, andalító zaj, pitypalaty-kacaj . . . Újra csend honol, újra némaság . . . Majd egy fürge gyík siklik avaron s ismét nyugalom . . . Felhangzik egy nóta az erdő tövén .. . Egy leány dato', szép paraszt leány: . . . „Hol lehetsz babám ..." Bihari György, A szinbáz munkája. Bírálat, s egyben búcsú a színtársulattól. Régi igazság, hogy leghálátlanabb dolog kritikusnak lenni. Kritizálni többé kevésbé sokan tudnak : a jó kritikus kevés, mert hivatottság kell, hozzá. Szójátéknak látszik: a jó kritikus „rossz". Ma különösen „rossz", ha jó, ha lelkiismeretes, dacára ha a körülmények figyelembevevésével is végzi háládatlan munkáját. Nem tunem helyeselhetünk. Most, amikor az ország még mindig nehéz órákat él a jövő érdekében szükséges, hogy a falu és város között meg legyen az az egészséges harmónia, amely egyedül képes biztosítani Magyarország erős alapjait. Első nagy királyunk emlékünnepe nemcsak azért alkalmas ennek a célnak az elérésére, mert Magyarország legnagyobb uralkodója volt, aki bámulatos éleslátással ismerte fel a római egyházban való megtérés szükségességét, hanem azért is, mert mint már az előbb említettük, kedves nemzeti szokás szerint a régi jó békevilágban a falusi társadalom ezen a napon fogott kezett a várossal. Ami a gazdasági előnyeit illeti a dolognak arról talán nem is szükséges bővebben beszélni, hiszen a kisgazda osztály épen most élvezi egy erőteljes aratás összes eredményeit és Szent István napjára a fővárosba érkezve, az azt követő egykét napon beszerezhetné azokat a szükséges cikkeket, amiket legelőnyösebben a fővárosban kaphat meg. Az Államvasút sem veszítene a kedvezményes rendszerével, mert a forgalom oly mértékben növekedne meg, hogy a bevétel minden valószínűség szerint a leszállított menetjegyek mellett is felülmúlná a normálisát. Nekünk tehát az a kívánságunk, hogy ha ebben az esztendőben már nem is sikerül olyan mértékben megvalósítani ezt a gondolatot, mint amilyenben az szükséges volna, illetékes helyen vegyék fon tolóra az egész tervet s megfelelő intézkedésekkel biztosítsák a követ kező esztendő Szent István napjának régi fényét és tradicionális ere jét. Pár szó a Levente Egyesületekről. A közelmúltban lezajlott vérzivataros világháború sűrű rendeket vágott Európa ember erdejében. Nemcsak elpusztult sok millió derék, egészséges fiatal élet, hanem a lövészárok talán egy egész generátió egészségét ásta alá és fertőzte meg, különböző kóros betegségek csiráival 1 De aminthogy a természet sem tűr önmagában hiányokat s a vihar által letépett faágat az idő gyógyító írja azonnal pótolni igyekszik, ugyanilyen csodálatos gyógyító folyamat indult meg szemeink előtt, a népek életében. Egy soha nem tapasztalt s talán csak a régi görögök testkultuszára emlékeztető lélek és testnevelési vágy indult meg a föld összes ember-lakóinak szivében I E szükséges és jótékony folyamat dorn, hogy jómagam, aki tanítómesteremnek mondhatom Galamb Sándort, a „Napkelet" és egy fővárosi keresztény napilap színikritikusát, (egyben a Szini Akadémia és a Sajtó Főiskola dramaturgja, illetve dramaturgiai előadóját) jó e vagy gyenge kritikus voltam, annyi bizonyos, hogy nyugodt lelkiismerettel, pártatlansággal, minden befolyástól mentve végeztem e munkát. Ezeket azért kellett előterjesztenem, mert sok szó esett munkásságomról. Legtöbb, hogy tú szigorú, sokatkövetelő és főleg az előadásokat fővárosi szemmel néző vagyok. Igaz: majdnem így volt. A színtársulatot, — mint összeséget — becsültem volna le, ha pusztán u. n. vidéki szemmel néztem volna, amihez a színtársulat szokva van. Ma a vidék vezet, vagy legalább is kellene hogy vezessen, mert a magyar Bábelt meg kell dönteni, átkos befolyásától szabadulni kell. Világítótorony, mire igazodni kell a vidéki színészetnek is: a „Nemzeti Színház" és a „Városi Színház". E két színház hivatásának és működésének mértékéhez kell arányosítanunk a vidéki színházak működését, ha nem akarjuk, hogy a gyanútlan közönség ízlését, életfelfogását tönkretegyék az új sületlenségek, ami a prózai élet minden vonalára kihat azután. Az u. n. „új kor", átkos idegenszellem befolyása, hogy a világot jelentő deszka a kitűzött kultúrhivatás és nemesebb mulattátás helyett puszta üzleti eszközzé, cirkuszi poronddá süllyedt. Tévednek, akik azt hiszik, hogy nincs szükség a visszaemelkedésre, hogy a közönség csak a mai operettekhez hasonló dolgokra szomjúzik. Azok a pesti „színházak", akik erre az elvre építettek, éppen a közelmúltban szenvedtek csúfos, de lélekemelő bukást. Ez nem csupán a közönség csökkent teherbíróképességének tudható be, hanem annak, hogy a zűrzavarból éledő lelkek rájöttek a becsapásra, amit velük műveltek. Az emberek már nem a mának, de kezdenek a holnapnak élni. Aki gondolkodik az lát, aki pedig lát, megnézi, hogy mit néz: pénzét értékesre adja ki. Érthető, hogy miért panganak a színházak is. Összegezve mindent, tehát a vidéken működő színtársulatoktól is komoly nemzeti szempontokból nem kifogásolható teljesítményt kell várni és követelni. Színész van elég, de ha jő kevés is, annyi igen, hogy Csonka Országunk nem lát belőlük hiányt. A színtársulat működése, összeállítása, kulturmunkája a direktoroktól függ. Ebben benne minden: lét, vagy nem lét. Most, hogy a Színház kapui becsukódtak, vessünk pillantást munkájára, amit a hathetes rövid szezon alatt végzett. Mindenekelőtt sajkészteti úgy a pyrhusi győző, valamint a legyőzött népeket arra, hogy fiaikat a különféle sport-egyesületekbe tömörítve, azokat testileg és lelkileg kiműveljék és megerősítsék. Mindkét fél ugyanis szentül meg van győződve arról, hogy a mai chaotikus álbékék csak nagyon is időlegesek és egyáltalában nem véglegesek 1 De itt van, még egyelőre csak Európa, később esetleg az egész világ réme: a bolsevizmus kérdésének megoldatlan problémája is. Győztes ellenségeink mindezen kinzó és álmaikat megrabló kérdéseket igen jól ismerik s arra teljes erővel készülődnek is. Soha annyi katona nem volt fegyverben, mint ma, az úgynevezett béke korszakában. Evvel szemben mi szegény megrablott, megcsúfolt és megalázott magyarok sem kellő számú katonaságot, sem pedig megfelelő fegyvereket nem tarthatunk. A trianoni béke még attól is eltilt bennünket, hogy a falu határát őrző csőszöket, nemhogy puskával, de még 9 milliméteres forgópisztolyokkal is felszerelhessük. Nekünk csak 7 milliméteres baba pisztolyokat szabad viselnünk ! De még iskolás gyermekeinket is eltiltja attól, hogy tornagyakorlataikat trombitával kisérhessék I Mert hátha esetleg a kürt a fiú száján ágyúvá válnék ? 1 nálattal kell megállapítanunk, hogy Esztergomot a négy állomásból az utolsónak hagyták, s természetesen, mint ilyent látták el műsorral, ráadásul az egész évben kifárasztott, legtöbbet igénybevett művészekkel, szélnek eresztve a legjobb erőket. Alapi Nándor, aki többrebecsülte Esztergomot, majdfelényi létszámú társulattal két és félhónapot töltött mindig Esztergomban. S amíg a legutóbbi hathetes szezon alatt — mert kevés ez az idő — igazi irodalmi értékű darabot nem láttunk, addig Alapinak ideje volt nemesveretű művek felújítására is, mint például „Az ember tragédiája", „Peer Gynt" stb. Ha jól emlékezünk ezek a darabok -5 estén mentek. Általában, a színház munkáján lázas sietség, a pihenés előtti megfeszítettség látszott, semmint az a nyugodt munka, amihez 2 év előttől Esztergom hozzászokott. Ha Faragó igazgató jövőre is ezen az úton, hasonlólag tér Esztergomba, nem hisszük, hogy kap több közönséget; ellenkező esetben igen. Állítsunk össze egy kis statisztikát a jutalomjátékos estéket is beleszámítva, a színház tartott 43 estén és 10 délutánon 53 előadást. Az 53 előadáson láttunk operettet 42, drámát 2, vígjátékot 6, színművet 2 és népszínművet 1 estén. Ebből tehát látható, hogy a többi műfaj rovására