Esztergom és Vidéke, 1925

1925-06-14 / 47.szám

esztendők multán is politikai tőkeként akarja kihasználni. Nem, tisztelt Urak, ha emlegetik Bacsó és Somogyi gyilkosságot, akkor nem szabad meg­feledkezniük arról, hogy a kommün alatt a sok száz becsületes magyar vére ontatott ki és kiált az égre. Bennünk a kommün után igenis élt a gyűlölet, a meggyalázás, az arculcsspás szenvedéseitől kiváltott bosszú érzete és ha önöknek nem tetszik az, hogy ezt mi mind ember­fölötti erővel le tudtuk küzdeni, hogy azokat is védtük, akiket csak gyű­lölni szabad lett volna, hogy akadt kormány, amely bámulatos eréllyel és önmegtagadással visszavezette a nem­zetet a lég állapotából a megnyugvás és a közbiztonság állapotába, ha mon­dom, ez önöknek mind nem tetszik s fel akarják fordítani a helyzetet, ám legyen, de jegyezzék meg maguknak, hogy a fegyvert még egyszer ki nem adjuk kezeinkből s teremtünk ma­gunknak olyan jogrendet, amelyben még a lehetősége is elmúlik annak, hogy a nemzet méltósága ellen inté­zett ilyen és ehhez hasonló merény­letek megismétlődhessenek. Mélyen tisztelt ^Törvényhatósági Bi­zottság, ma nem egyszerű hódolat­nyilvánításról vagy bizalomszavazás­ról van szó, mai elhatározásunk nem puszta formaság, hanem kell, hogy a viharnak elementáris erejé­vel törjön ki minden becsületes ma­gyar embernek lelkéből az együttér­zésnek s az egyetakarásnak szent érzete, amely védő paizsként odaáll­jon őfőméltósága, Magyarország Kormányzója elé és odakiáltsa a tá­madók gálád táborának: „Csak a testemen keresztül." Ebben a hangulatban ebben a vé­leményben, ebben a felfogásban hivtam ma önöket össze mélyen tisz­teit Uraim a rendkívüli közgyűlésre, hogy annak keretében hódolatunk­nak, mélységes ragaszkodásunknak és határtalan szeretetünknek adjuk kifejezést azzal a férfiúval szemben, akit az isteni Gondviselés és a nem­zet egyetemes bizalma állított oda, hogy nehéz időkben nemzetét vezes­se. A viharos taps és éljenzés elhang­zása után Karcsay Miklós vármegyei főjegyző olvasta fel a törvényható­ságnak kormányhoz intézett feliratát, melyet terjedelme miatt lapunk leg­közelebbi számában közlünk le. Mátéffy Viktor beszéde. A felirat elfogadását Mátéffy Viktor nemzetgyűlési képviselő hosszabb beszédben indokolta meg. Felháboro­dással beszél Beniczky támadásáról, mely akkor érte a kormányt, ami­kor a miniszterelnök külföldön azon fáradozott, hogy enyhülést hozzon a tönkretett országnak. Abban az időben történt a Kormányzó szemé­lyét és tekintélyét sértő durva gyanú­sítás, amikor a magyar kormány az ország tekintélyét óhajtotta megerő­síteni a külföld előtt. Méltó felháboro­dásában imígy folytatja beszédjét: „A becsületes magyar lélek azért háborodott fel, mert meggyalázták, mert megszégyenítették, arculverték, a másik lélek pedig azért örvendett, hogy nagyobb botrányt keltsen, hogy az így kavargó hullámokat félkorbá csolja, a rendet felbontó a magyar feltámadás útjába nyomasztó akadá­lyokat gördítsen. Ez az ügy a So­mogyi—Bacsó-féle gyilkosság ügye 1920-an történt, abban az időben, amikor a meggyalázott magyar lélek háborgása még meg nem szűnt, ami­kor országos haragnak még zúgó hullámai verdesték a magyar lelket, ez az ügy a független magyar bíró­ság kezébe kerül és a magyar bíró­ság mindent elkövetett a tehenek ki­nyomozására, kézrekerítésére és min­dent megtett azok elfogatására. Azt nem lehet feltenni ebben az ország­ban, hogy valaki a gyilkosságot he­lyeselné, futni engedné a gyilkost, valakit a büntetés alól felmenteni akarván. A nyomozás nem járt ered­ménnyel. Azóta ezen ügyet ismétel­ten bedobták a bolitika hullámaiba és mint végső ütőkártyát játszák ki. Az államfő és kormánya, aki becsü­letes iparkodással akar jogot ebben az országban ebben a tudatban és gondolatban, hogy a bűntény okozói kézrekerithetők, a kormányzó úr Őfő­méltósága megadta Beniczky Ödönnek a hivatali titoktartás kötelezettsége alól való felmentést. Beniczky ezt az engedélyt a gyű­lölség eszközévé téve, pünkösd ünne­pén, a feltámadás küszöbén, gyűlöl­ködő lelkéből rágalmakat szórt a legfőbb állami tekintély, a kormányzó személye felé. (Gyalázat. Éljen a kormányzó.) Hogy vallomása mennyire alkal­mas arra, hogy á Somogyi—Bacsó­féle ügyet tisztázza, a bűnösöket megkereshesse, ide nem tartozik. Azonban az a tény, hogy Beniczky Ödön vallomásában nem átallotta szavát a Kormányzó ellen felemelni és annak becsületes magyar szemé­lyét a sárba rántani. A tőrvényható­ság és minden magyar ember szive, lelkének ügye, hogy ezen kérdésben becsületesen nyilatkozzék. Ebből nem lehet politikai kérdést csinálni. Ezt a kérdést sem a legitizmus, sem a királyválasztás mozgalmaiba beállí­tani nem lehet. A magyar állam kormányzója a legfőbb államhatalom képviselője, aki minden ilyen kérdés­ben felette áll mindennemű meg­közelítésnek, mindaddig, míg a ma­gyar nemzet akarata ezt a kérdést törvényes úton megoldja, addig a kormányzó a legfőbb tekintély ebben az országban, a magyar állam érde­keinek legfőbb megszemélyesítője. Azt hiszem, Tekintetes Törvény­hatósági Bizottság előtt nem kell hangsúlyoznom, hogy én a legitimiz­mus hive vagyok, de azt sem kell, hangsúlyoznom, hogy a legitimizmus­nak ártunk legjobban, ha a mostani legfőbb tekintélyt ássuk alá, hogy a kormányzó személye ellen rágalmak­kal, gyanúsításokkal lépünk fel és megingatjuk az emberek lelkében a tekintélytiszteletet, amely nélkül vá­rosok, községek, családok fenn nem állhatnak. Aki a király személyét tiszteli, annak tisztelnie kell a Kor­mányzó személyét is. Azt hiszem, hogy m> n den becsületes magyar lé­leknek, aki ennek a porig alázott becsületes magyar nemzetnek fel­támadásában bízik és reménykedik, aki ezen ország feltámadásán dolgo­zik, felháborodással és mélységes megvetéssel, undorral, kell elfordulnia e piszokcsatornából előtörő rágalmak­tól és jogtalanságoktól, melyek a kormányzó megbántásával a magyar nemzet összességét gyalázzák és sér­tik meg. Ez a gondolat az, Mélyen­tisztelt Törvényhatósági Bizottság, mely az indítvány benyújtására kész­tetett és ez a gondolat mindannyiunk lelkében feltört a mai napon, amidőn a legmesszebbmenőleg tiltakozunk ez alaptalan rágalmak ellen. Elítéljük Beniczky aljasságát és ocsmányságát és tisztelettel nézzük a Kormányzó becsületes, magyar, fen­költ személye felé és minden magyar ember lelkében ébredjen fel a mély­séges megvetés és undor mindazok­kal szemben, akik hazánk, társadal­munk újraéledésének, boldogulásának útjába akadályokat gördítenek. Tisz­telet, szeretet, hódolat, hűség és ragaszkodás a Kormányzó személye iránt, aki a legnehezebb időkben állt a tönkrement nemzet élére, törhetetlen hazaszeretettel és önfeláldozással." Éljenzés, a feliratot elfogadják. Thaly Ferenc beszéde. A törvényhatósági bizottság és a hallgató közönség szinte várta Thaly Ferenc felszólalását és nem hiába, mert tényleg emlékezetes és intő be­széd kíséretében nyújtott be egy pót­inditványt. Bevezető szavai után mondja: „Azt hiszem, igen tisztelt Bizottság, hogy mi a távolból tisz­tábban látjuk az eseményeket, ame­lyek a mult hetekben lezajlottak. Itt egy szervezet alattomos munkájáról, hazaellenes mozgalmairól van szó, amely az ország ismételt 'felforgatá­sára törekszik, 1918—19-iki esemé­nyekre akar visszatérni s veszedel­mes törekvéseivel az egész országot a végpusztulásba dönteni. Láttuk azt, hogy mily rettenetes viszonyokat te­remtett a hazaárulás, mily rettenetes kínokat szenvedtek igaz magyarjaink szeretett hazánk érdekeinek védésé­ben, épen azért egész lélekkel, tel­jes erőnkkel össze kell fognunk, hogy e nemzetrontó, nemzetgyalázó, hazaáruló népséggel szemben felvér­tezve álljunk. Az embernek megáll a józan esze, ha arra gondol, hogy lehetnek ilyen emberek, akik nem átalják szeplőtlen munkájú és hazánkat rajongásig sze­rető Kormányzónkat alaptalan, becs­telen rágalmakkal illetni, mint ami­lyen ez a Beniczky-féle úgynevezett vallomás, mely nemcsak az „Ujság"­ban jelent meg, hanem már egy héttel előbb az országot az örvénybe rántó Károlyi Mihály Parisban meg­jelent szennylapjában, sőt Jugoszlá­viában is egész terjedelmében nap­világot látott. A legcsúnyább hazaárulással ál­lunk szemben. Ez a vallomás a mártír hangjaként volt kinyilatkoz­tatva, de a helyzet veszélyes, me­lyet nagyban fokoz az a körülmény, hogy ezt egy volt miniszter tette. Gyenge időkben volt miniszter az igaz, 1920-ban, amikor zavaros vi­szonyok voltak s végtelenül bántó, hogy ilyen urak is miniszterek lehet­tek. Eire a féktelen és hazafiatlan izgatásra nincs más válasz, mint­hogy azt tovább nem tűrjük s kér­jük a kormányt, hogy teljes szigo rával vessen véget ezeknek a rette­netes izgatásoknak. Igen helyesen mutatott rá a Főis­pán úr őméltósága azokra az ele­mekre, akik állandóan a jogrend ellen izgatnak, a nemzet érdekeit szemelői tévesztve, saját egoista vá­gyaiknak élnek, a már kivívott sike­reket, az ország fellélegzését aljas rágalmaikkal, tetteikkel, támadásaik­kal ismét a sárba rántani töreked­nek. Akik az orosz gyilkosságokat semmibe sem veszik, akik a sza­dista Samuellit és társait nagyjaik­ként emlegetik, azokkal szemben nem akadna még ma sem senki, aki en­nek a szocialista-kommunista párt­nak a szemébe ne kiálltaná: „Quo usque tandem . . . ?1" Veszedelmes tünetek mutatkoznak aziránt, hogy a kormány ezen szo­cialista-kommunistapárt aknamunká­jával szemben gyenge. — Én, aki ezen párttal szemben harcban szi­vem-lelkem mélyéből támogatom a kormányt, örömmel üdvözlöm a m. kir. Belügyminiszter urat, hogy tel­jesítette kötelességét és beszüntette a Beniczky-féle u. n vallomást nap­fényrehozó lapot. Ám mivel felelt ez a szocialista­kommunista-párt a miniszíeri intéz­kedésre ? — A „szakszervezet" egy napos nyomdász-sztrájkot rendelt el — „tiltakozásul a megsértett sajtó­szabadság nevében I" — És ekkor az történt, hogy ahelyett, hogy ezen szakszervezeteket feloszlatták volna, tárgyalásba bocsátkoztak velük. A szakszervezetek megállapított célja a munkások gazdasági javainak elő­mozdítása, nem a haza elleni örökös küzdelem. A kormány tárgyalásokba bocsát­kozik ezekkel a meg nem bizható szakszervezetekkel és bizonyos en­gedékenységet mutatott velük szem­ben. Ez a békesség jele, amely bé­kességben azonban mi nem óhaj­tunk velük együtt működni. Az ő munkájukra, mely sohasem volt az ország érdekében, nem reflektálunk, de megköveteljük, hogy amidőn tes­testől-lelkestől, becsületes magyar lelkünk minden mozzanatával hazánk talpraállitásán dolgozunk, maradja­nak távol hazafiatlan eszméikkel! Isten segitségével Magyarország is­mét az lesz, ami volt. 1918-ban tönkretették az országot s a kormány ma ismét puha kézzel kezeli ezeket a dolgokat! Mi, akik távolról tisztábban látjuk az egész felforgató törekvést, — javasolom — Írjunk fel a Kormányzó úr Őfőmél­tóságához, a m. kir. Kormányhoz és és a Minisztériumhoz, hogy ennél az esetnél és ebből kifolyólag a törvény teljes szigorával hasson oda, hogy hasonló támadások a jövőben már csirájában teljesen elfojtassanak és teljes törvény erővel pusztíttassanak el azok az elemek, akik haza­fiatlan, felforgató politikájukkal ha­zánk gazdasági téren való tönkre ­jutását előidézték. Hogy becsületes magyar lelkünk egész melegével átérezzük magyar hazánk sorsát, pótinditványul tiszte­lettel javasolom, hogy az alispán úr őméltósága vezetése alatt alakuljon meg a törvényhatóság kebeléből egy bizottság, amely törhetetlen hazasze­retetéről, hűségéről, tiszteletéről, hó­dolatáról és ragaszkodásáról tegyen tanúbizonyságot Kormányzó urunk őfőméltósága előtt és fejezze kí leg­alázatosabb hódolatát Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesitett vármegyék törvényható­ságának bizottsága, valamint a két megye becsületes magyar társadalma nevében." A pótlás elfogadtatott és a neve­zetes, gyűlés ezzel lelkes hangulat­ban véget ért. Üdvözlő távirat. Főméltóságú nagybányai Horthy Miklós Úrnak, Magyarország kor­mányzója Budapest. Komárom és Esztergom közigaz­gatásilag egyelőre egyesített vár­megyék közönségének mai napon tartott rendkívüli törvényhatósági bizottsági üléséből azzal a hódolat­teljes hűséggel és lelkesedéssel köszöntjük Főméltóságodat, mely hódolat az Ősi vármegyék közön­ségében az államfő fenkölt sze­mélye iránt szent hagyományként mélyen gyökeredzik, azzal a hű­séggel és lelkesedéssel, mellyel viseltetünk a vezér iránt, kiben ősi alkotmányok megmentőjét s ma legfőbb őrét látjuk és tiszteljük. Az egyesített vármegyék közön­sége nevében szenkviczi Palkovics László alispán. Kitüntetés átadás. Lózert Kál mán törvényhatósági bizottsági tag, kisigmándi földbirtokost a kormányzó gazdasági főtanácsossá nevezte ki. A kinevezési okmányt dr. Huszár HÍREK.

Next

/
Oldalképek
Tartalom