Esztergom és Vidéke, 1925
1925-05-17 / 39.szám
Ezentúl ezen irányban nem szolgálhatjuk közönségünket, mert a m. kir. államrendőrséghez adandó be minden néven nevezendő talált tárgy. Kérjük tehát a t. közönséget, hogy talált tárgyat hozzánk be ne hozzon, hanem adja át a rendőrségnek. A Kert Mozgó megnyitását Nagy érdeklődéssel várta városunk mozilátogató közönsége a Kert Mozgó, eme legkedveltebb szórakozó helyének tegnapi ünnepélyes megnyitását. A Kert Mozgó igazgatósága a legnagyobb áldozattól sem riadt vissza, csakhogy minél tökéletesebbé és pompásabbá tegye a művelt és művészi érzékkel biró moziközönség számára. Az első film, ami a Kert Mozgó vásznán bemutatásra kerül, Harry Piel legújabb világattrakciója a „Titokzatos Mister Senki" című 10 felvonásos kalandos filmje, amelyet Harry Piel írt, rendezett és a főszerepét is játsza. Szerda és csütörtökön Ossi Osvalda 8 felvonásos legragyogóbb és legmulatságosabb nagy sikert aratott vígjáték attrakciója, míg szombat vasárnap, május 23—24-én Alice Terry és Ramon Novarró főszereplésével egy 7 felvonásos tengerentúli történet „Motauri" (Óceánok Faunja) kerül műsorra. A Kert Mozgó Bufféje jövő héten, szombaton nyílik meg. 16-án és 17-én este 6-kor a „Kis Lord" a főgimnáziumban. Tenniszeipő gumitalppal, gyermekcipő és harisnya, fürdősapka, frottír fürdőköpeny nagy választékban. Leszállított árak I Kemény Lajosnál. „Idegnélküli ember". Különös, izgalmas, kalandos történet kerül a Kultur Mozgó műsorára szombat és vasárnap. Főszerepben Harry Piel, kinek filmjei közül az „Idegnélküli ember" újszerűségével minden eddigi filmjét túlszárnyalja. A film szenzációs voltára a legjobb bizonyíték, hogy a felvételek legnagyobb része Franciaországban készült. Áldozócsütörtökön „A fehér asszony" amerikai dráma kerül műsorra. Szerelemgyűlölet váltakoznak ebben az izgalmas tüneményes részletekben bővelkedő rendkívüli filmben. Egy eltévedt repülőgép bravúros manőverei a hófödte északi hegyóriásokban. Izgalmas jelenetek a földön és a levegőben. Szakadatlan sora a gyönyörű havasi felvételeknek. Legközelebb jön Henny Porten legújabb és leggyönyörűbb szereplése „Donelli Grófnő" társadalmi dráma. Egy modern házasság története. Könnyekig megható meséje egy tragikus asszonyszerelemnek. Szerkesztői üzenet. Kíváncsi asszony. „Egyről-másról cimű rovatunknak -Jf-al szignált cikkeit lapunknak tényleg az a munkatársa irja, kit levelében említeni méltóztatott. A más jellel vagy jel nélkül közölt cikkeket nem ő írja, azokat mások küldik be. Egyébként említett munkatársunk köszöni a szíves figyelmet s a kedves biztatást, de az agresszív hangnak s a mások egyéni dolgaiba való beavatkozásnak, — hacsak a közérdek nem kívánja — nem barátja. Ő inkább a csendes filozofálásnak a hive. Flflflri kőjáratu malom, villany vagy olajClttUU hajtáshoz. Ugyanott egy heredörzsölő is eladó. Érdeklődni lehet Trexler Antal, örökösöknél Andrássy-út 8. szám alatt naponkint este 6 órától. jókarban lévő eladó Major-út 26. szám. Eladd £ a Bajnok-utca 4. számú ház, mely vétel esetén azonnal el is foglalható. Bővebbet ugyanitt megtudható. Eladd lábon álló baldacin. Henczi Gábor Szíchenyi-tér 24. £ egy különbejáratú bútorozott szoba. Cim a kiadóban. Dj angol és német tanfolyam li a n % és gyermekeknek. Gyors eredmény. Magánórák. Csoporttanítás. Beiratkozás naponta. Cim a kiadóban. Férfi öltöny teljesen új, középtermetre 1 eladó. Cint a kiadóban. (Stingl Origenol) teljesen új, rövid, fekete, kereszthúros, 3 pedálos eladó Giegleraél Kossuth-ucca 14. sz. Vásári naojláda zeskalácsosnak megfelelő, eladó. Bővebbet Pardavy Pál füszerüzletében Szentgyörgymezőn. Mfl7Tptlfslf Kenyérmezőmajor és Esztergomn (It lbIRCS Tábor állomás között, közvetlen a vasúti vonal mellett eladók. Cim Bohátka Sz. Anna-ucca 31. Baldacin í! rézia ucca 35. sz. Eladd Major-ucca 23. sz. ház. Bővebbet Tilmann Ferencnél ugyanott. FI fi fid epéshez való kb. 2 térés kő jutáLlttUU nyos áron. Cim a kiadóban. Tlinillíf lon'minlr felv etetnek a LedergerberI itllUIUlCnlljUR divatszalonban Kossuth Lajos-ucca 54. szám Esztergom. EladÓ 6 ^ k ut *" e J Honvéd-ueca 56. szám alatt. keres a belváro13-15 éves bejáróleánykát si kisdedóvó, ki az óvónő mellett d. e. 8—11-ig és d. u. 2—4-ig a kisdedek gondozásában segédkezne. Jelentkezhetni Bottyán János-ucca 7. szám alatt hétköznapokon d. e. 8—11-ig. Értesítés. A M. T. E. Esztergomi Osztálya tudomásul adja, hogy alapszabályainknak megfelelően a vaskapui menedékház részére rendelések csakis a menedékházgondnok, Rottár Alfonz által eszközölhetők s csakis az általa kiállított megrendelésekért és utalványokért vállal felelősséget. Elnökség. 5765—1925. sz. Felhívás A m. kir. minisztériumnak 2900. 925. M. E. sz. rendelete alapján felhivatnak a 25%-os hadirokkantak és az összes hadiözvegyek, akik járulékaik megváltását kívánják, valamint azon hadviseltek is, akik had ban szerzett rokkantságukat (elfogadható bizonyítékok alapján) bármi okból megállapíttatni óhajtják, hogy ezek végett legkésőbb f. évi június 15-ig a városházán (közgyámi hivatal) jelentkezzenek. Esztergom, 1925. május 14. Or. Antóny s. k. polgármester. Háziasszonyok I „Iris" mosószer dörzsölés és kefélés nélkül pusztán kifőzéssel és öblítéssel mos! Nagy megtakarítást jelent árban, pénzben, tüzelőanyagban és időben. Egy mosónő egy nap alatt többet kimos vele, mint azelőtt öt mosónő öt nap alatt, mert ha „ IRIS "-t használunk, a ruhát nem kell dörzsölni. Aki az „IRIS"-t csak egyszer megpróbálja, mindig azzal fog mosni. A ruha hófehér és ragyogóan tiszta lesz. Kapható használati utasítással Bottár „Hattyú" drogériában Esztergom, Kossnth-ntca 15. Eladd egy nagy, jókarban lévő „Minerva* cipészgép Árok-ucea 8. sz. alatt. Flflrffí egy ^ ho ' d 'áb° n álló baldacin az LlttUU előhegyi dűlőben. Cim a kiadóban. íllpcnii plnHri két szé P szekrény, azonkíUlböUll Cmilll vül egy csipke és egy szövetfüggöny és két függönytartó. — Cim : Simor János-utca 10. szám. Figyeljen a minőségre!... Előnyösen csak igy vásárolhat !... Használatban a legolcsóbbnak mindig csak a valódi „Franck kávépótlék" bizonyult és pedig kitűnő minőségénél fogva ; Ügyeljen bevásárlásainál gyári védjegyűnkre, a „kávédarálóra". „Kultur" Mozgóban Szombaton és vasárnap Idegnélkuli ember. Kalandos történet 7 fejezetben. KAGSABALETT. Kacagtató burleszk 2 felvonásban. Áldozócsütörtökön Fehér asszony Izgalmas történet 8 felv. Ezután fényes kisérő műsor. Az előadások hétköznapokon 7 és 9 órakor, vasár- és ünnepnap d. u. 5, 7 és 9 órakor kezdődnek. 1924. kih. 949.950.951.952. sz. Az esztergomi járás főszolgabirája, mint rendőri büntetőbiró a vád képviseletében dr. Schleiffer József ügyészi megbízott részvétele mellett közegészség elleni kihágással vádolt Moller Ferencné és tsai leányvári lakósok kihégási ügyében Esztergomban 1924. december 19 én megtartott tárgyalás után a következőleg ÍTÉLT: 1. Moller Ferencné 37 éves rk. férjes, leányvári szül. mh. háztb. vagyonos, büntetlen; 2. Grósz Erzsébet 18 éves rk. hajadon, leányvári szül. mh. háztb. vagyonos, büntetlen ; 3. Engler Borbála 18 éves rk. hajadon, leányvári szül. mh. háztb. vagyonos, büntetlen; 4. Baumstark Mária 14 éves rk. hajadon, leányvári szül. mh. háztb. vagyonos, büntetlen, leány vari lakos terhelteket bűnösnek mondja ki az 1896. évi XLVI. tc. 3. §-ának c. pontjába ütköző közegészség elleni kihágási cselekményben, melyet terheltek azáltal követtek el, hogy Dorogon 1924. évi október 15-én 1. r. terhelt lefölözött, a többi vízzel hamisított tejet hozott forgalomba ezért a fenti törvény, illetőleg 4. r. terheltre vonatkozólag az 1908., évi XXXVI. tc. 17. §-a alapján 1. r. terheltet a Kbt. 21. §-nak alkalmazásával egy napi elzárást helyettesítő 100.000 K pónzpüntetésre, mint íő és 100.000 K pénzbüntetésre, mint mellékbüntetésre, 2. r. terheltet a Kbt. 21. § nak mellőzésével 2 napi elzárásra, mint fő és 200.000 K pénzbüntetésre, mint mellékbüntetésre, 3 r. terheltet a Kbtk. 21. § ának mellőzésével 5 napi elzárásra, mint fő és 500 000 K pénzbüntetésre, mint mellékbüntetésre s 4. r. terheltet 1 napi elzárásra ítélem cs ezen Ítéletnek 1—3. r. terheltek költségére az „Esztergom és Vidéke" című lapban leendő közzétételét jogerőre emelkedés után elrendelem. A kiszabott pénzbüntetés az 1901. XX. 23 §-a alapján felerészben az államkincstárt, felerészben Dorog község szegényalapját illetik. A kiszabott pénzbüntetés helyébe az 5340—924. M. E. r. 8. §-a alapján 1. r. terheltnél 1 napi, 2. r. terheltnél 2 napi, 3. r. terheltnél 5 napi önköltséges elzárás lép. A vegyvizsgálat folytán felmerült eljárási költségek 1,512.000 K*ban állapíttatnak meg, melyből 567.000 K-t 1. r. terhelt, 378.000 K-t 2. r. terhelt, 189.000 K-t 3. r. terhelt, 378.000 K-t pedig 4. r. terhelt törvényes képviselője 15 nap különbeni végrehajtás terhe mellett megfizetni köteles. Az újságban való közzététel költségeit 1—3. r terheltek egyetemlegesen megfizetni tartoznak. Indokolás. A terheltek ezen cselekménye az 1894. évi XLVI. tc. 3. §-ába ütköző közegészség elleni kihágásnak tény álladókat magában foglalja, őket ebben bűnösöknek kellett kimondani, elitélni s ennek folyomárryakép a költse gekben marasztalni. Bizonyító erővel szolgált terheltek tagadása dacára az országos chemiai intézet vegyelmezési bizonylata. Súlyosbító körülményt képez 2—4. r. terhelteknél, hogy a hamisítás nagyfokú volt. Enyhítő körülményt képez a fiatal koruk és büntetlen előéletük. Jelen ítélet a megjelent felek előtt élőszóval kihirdettetett és abban megnyugodtak. Jelen ítélet a tárgyaláson meg nem jelent Baumstark Antal törv. képv. leányvári lakosnak írásban kiadatik azzal, hogy jogában áll ellene az átvételtől számított 15 nap alatt e helyütt benyújtandó és a vármegye alispánjához címzendő fellebbezéssel élni. * Esztergom, 1925. január 3. Pékh s. k. szolgabíró. Ne hagyja magát 1! félrevezetni hangzatos valótlanságot tartalmazó nagy reklámokkal, mert hangszerszükségletét beszerezheti helyben ép oly olcsón, mint bárhói GIEGLER FEBENG cégnél Kossuth-ucca 14. szám. Zongora, hegedűk, harmonikák stb. hangszerek, valamint hangszeralkatrészek, külés belföld! húrok a legolcsóbb napi áron. Tegyen egy próbát és meg fog győződni! Éhét szencáziója 300.000 K-ért féláron, valódi angol úri és női GUMMIKABÁT KÜLÖNLEGESSÉGEK Scheiber Rezső és Társa cégnél.