Esztergom és Vidéke, 1924

1924-10-05 / 80.szám

HIKEK. Október 6. A tragédiákban gaz dag magyar történelem egy szomorú dátumához érkeztünk. Az osztrák könyörtelen, rövidlátó, elnyomó végeredményben önmagát is meg semmisítő politika Arad sáncai között 13 magyar hős tábornokot végzett ki 1849. október 6-án azért, mert fegyvert fogtak az emberiség leg drágább kincséért: — a szabadságért Esztergom város közönsége minden kor kegyelettel ülte meg e napot Most is 9 órakor gyászmisét mondat a belvárosi kegyúri templomban melyre a hatóságok és intézetek meghivattak. Reusz Ferenc jubileuma. Az Esztergomi Takarékpénztár Rész vény társaság igazgató-tanácsa és tiszt viselői kara f. hó 1-én meleghangú ovációban részesitete Reusz Ferenc takarékpénztári könyvkezelőt azoh alkalomból, hogy e napon töltötte be­az intézetnél 25-ik működési évét Érdemei méltánylásául dz igazgató­ság cégjegyzői jogosultsággal ruházza fel a jubiláns tisztviselőt. Esküvő. Kemény László főreális kolai tanár f. hó 7-én déli fél 1 óra kor tartja esküvőjét Ágoston Kató­kával a szolnoki plébánia templom ban. Halálozás. Pfluger Ferenc dorogi vendéglős, hentes és mészáros mes ter, várm. törvényhatósági bizottsági tag, életének 54-ik évében, hosszas szenvedés után elhunyt. Az elhunyt nemcsak Dorogon, hanem messze vi déken is nagy tiszteletnek és be csülésnek örvendett. Temetése f. hó 2-án volt Dorogon óriási részvét mel lett. Megjelent a temetésen a bánya szok nagy küldöttsége is a zenekar ral és városunkból is számosan, hogy megadják a végtisztességet az érde mes polgárnak. Közigazgatási bizottsági ülés lesz szerdán d. e. 10 órakor dr. Huszár Aladár főispán elnöklete alatt. Választás a városnál. Esztergom város képviselőtestülete csütörtökön tartotta meg részleges tisztújító gyű| lését Palkovits László alispán elnök lete alatt. Megválasztattak : dr. Sántha József közigazgatási tanácsossá, Ke­mény Miklós levéltárossá, Zsolt Ernő fogalmazóvá, Véren János községi biróvá és Ammer József kántorrá. Gyászhír. Petroczi Ferenc életé­nek 33 évében f. hó 4-én meghalt. Temetése ma, vasárnap délután fél 5 órakor lesz a szentgyörgymezei temetőkápolnából. — Patkó István 67 éves korában f. hó 4-én elköltö­zött az élők sorából. Temetése ma, vasárnap délután történik a Honvéd­utcai gyászházból. A Sétahely Szépítő Egylet f. hó 6-án, hétfőn délután 5 órakor az Esztergomi Takarékpénztár Részvény­társaság tanácstermében választmányi ülést és utána közgyűlést tart, melyre az egylet összes tagjait ezúton hivja meg. Tárgysorozat: Elnök-választás, fásítás és egyéb folyó ügyek. Lutheránus istentiszteletet tart dr. Kovács Sándor ev. püspöki meg­bízott ma, vasárnap d. e. 11 órakor. Lengyel geográfusok Eszter­gomban. A varsói nemzetközi diák­konferencia elnöksége 27 tagú len­gyel diákcsoporttal együtt tanulmány­útra Magyarországba jöttek. Több városba terveznek kirándulást. A többek között városunkat is meg fogják látogatni. Szenttamási gyermekakció. A szenttamási gyermekvédelmi Napközi Otthonra ujabban következő adomá­nyok folytak be: Dr. Drahos János prel. kanonok 300.000, Bauer József (Esztergom-Tábor) 225.000, Bokor Gusztáv (Budapest) 200.000, özv Tölgyessy Lászlónó 50.000, Tölgyessy Jenő 50.000, Hajdú István 25.00^ Eincinger Sándorné 25.000, Szarkássy Gizella 25.000, N. N. 20.000 K összesen 920.000 korona. A kegyes adományokért a gyermekek nevében hálás köszönetét fejezi ki a vízivárosi plébánia hivatal. Fővárosi művészek vendég­játéka Dorogon. A n Korona kávéházban f. hó 7-én, kedden és 8-án, szerdán a városunkban is elő nyösen ismert Kovács Andor kon ferenszie vezetésével fellépnek: K Balogh Böske előadó művésznő, a budapesti „Intim kabaré" v. tagja Almássy Mária kabaréénekesnő, a „Kis komédia* v. tagja és Ceglédy Gyula zeneszerző, előadóművész, kar mester az „Apolló színház" v. mű vésze. Előadás előtt és után Lakatos Miska elsőrendű fővárosi zenekara hangversenyez. Értesítés. Ripária Dorogi- és Táti úton házhellyel biró tulajdonosokat felkérem, hogy f. hó 7-én, kedden d. u. 4 órakor a városháza nagy termében az építkezések megkezdése céljából tartandó értekezleten meg jelenni szíveskedjenek. Grúman László Emelték a sört Ujabban ismét emelkedett a sör ára. Pohár 4500 és a korsó 7000 koronába kerUl. így néz ki a külföldi pénz által remélt olcsóbbodás. Szüret. Mult években ilyen tájban vig csengő szó verte fel hegyiutaink csendjét. Lajtoztak. Itt-ott még pisz­toly durranás is rémítgette a szüre­telő fehérnépet. Mo'st csend van. A lajtok ott száradnak a présházakban, nincs rájuk szükség. Imitt, amott taliga nyikorgás hallatszik, vagy puttonyos férfi és aszonyok sóhaja lebeg végig a mély-utakon. A szőlő termést szállítják háza. 600 és 450 korona. Ne tessék azt hinni, hogy számtani talányokkal akarjuk untatni olvasóközönségünket. Nem és ezért meg is mondjuk mind járt, hogy a 600 és 450 korona zsemlye árát jelenti. Ami a leg csodálatosabb a kétféle ár nem külön böző országokban, mégcsak nem is más-más városban, hanem itt nálunk, Esztergomban van meg. A zsemlye egyforma, csak az ára nem. Az Esztergomi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet 450 koronáért árusítja üzletében a zsemlyét, mig a pékek 600 koronáért adják darabját. Mi ehhez kommentárt nem fűzünk. A váltságbuza ára. A pénzügy miniszter a földmivelési miniszterrel egyetértésben a mezőgazdasági ingat lanok után fizetendő vagyonváltság szempontjából a buza árát 1924 ok­tóberre métermázsánként 413.000. K­ban állapította meg. Októberben a szén ára válto­zatlan marad. A magyar szénbá­nyáknál mind kevesebb fogyasztó jelentkezik, a szénexport sem ked vező s igy a bányák az utóbbi hó. napok folyamán többízben leszállí­tották a szén árát. Űgy volt, hogy októberre is alacsonyabb árat álla­pítanak meg, most azonban kijelen­tették a bányák igazgátóságai, hogy szeptemberi árak változatlanul meg­maradnak októberre is. A múzeum nyitva van vasárnap d. e. 11-től 12 óráig (Széchenyi-tér, Kollár-féle ház, emelet, hátsó lépcső). A hűs. A szövetkezet és város által megindított husakciónak már meg van az eredménye. Általános áresés vont maga után, sőt ennél többet, mert egyik-másik mészáros, bizonyára nem kárára, túllicitálta a szövetkezetet is és 18—20.000 K ért mér szép, jóminőségű marhahúst Vidékre is kiterjesztik az árle építési akciót. A legutóbbi minisz tertan ács Ripka Ferenc fővárosi kor mánybiztos előterjesztésére külön böző intézkedéseket tett a főváros ban tapasztalható drágaság megszün tetésére. A minisztertanács által elfő gadott akció elsősorban arra irányú! hogy vámmentesén hozhassanak be amerikai zsírt és fagyasztott húst igy a megnövekedett kínálat mérsé kelje a belföldi zsír és hűs árát. A minisztertanács még más intézkedé seket is tervez a húsárak leszállttá sára s ezekről csak később tájékoz tatják a közvéleményt. A kormány továbbá állandósítani fogja az állat vásárokat s ezek sikerét a vasúti ta­rifák megfelelő csökkentésével igyek szik elősegíteni. A kereskedelmi mi niszter már ahhoz is hozzájárult hogy az összes élelmiszerek szálli tási tarifáját mérsékeljék. A kormány intézkedései, azonban nem csak a fő városra vonatkoznak. Kétségtelen hogy a fővárosi drágaság megszün­tetésével már automatikusan csök kennek a vidéki árak is, de terveket dolgoznak ki arra nézve, hogy a vi dék is közvetlenül kapcsoltassék bele az árleépitési munkálatokba. A kidől gozás alatt álló tervek feltétlenül hozzá fognak járulni ahhoz, hogy a téli hó napok előtt jelentkező általános drá­gulás ne üsse fel a fejét, sőt az egész vonalon olcsóbbodás mutatkozzék. Női kalapok (u. m. filc, velour biber stb.) festését, alakítását és va­salását a legújabb divat szerint, ju tányos áron készíti Németh G. Ala­jos kalapos mester, Kossuth L. u. 29 Tánciskola! értesítés. Tisztelettel tudatom a n. é. közönséggel és volt tanítványaimmal, hogy táncintézetem ben (Magyar Király szálloda) a tánc tanítást október 5-én este 8 órakor megkezdem. Tanítványaim alapos ok tatást nyernek úgy a magyar, mint a legújabb modern táncokból. Beirat kőzni e tanítási órák alatt lehet. Különórák egész nap La-Jimska és Samba táncokból. Külön diák cso portok. Szíves pártfogást kér Zachey Ilus oki. tánctanító. Kik nem fizetnek forgalmi adót. A pénzügyminisztérium a közcélú jótékonyságú intézmények általános forgalmi adójára vonatkozó körren­beletében kimondotta, hogy nem te kinthetők kereseti tevékenységnek a a közcélú, kulturális, hazafias, vagy jótékonysági egyesületek, vagy községek és városok által jótékony célra, pld. hősök emlékoszlopára, rok kanták javára, harang beszerzésére stb. időszakonként tartott felolvasá sok, előadások, vagy mulatságok és így az ezekből származó bevételek nem esnek általános forgalmi adó alá. Azonban forgalmi adó alá esik a mu­latságokkal, vagy előadásokkal kap­csolatban felállított kantin, buffet stb. bevétele, kivéve, ha az itt árusított ételeket és italokat a tagok, vagy a közönség adja össze és a befolyt összegből magánvállalkozó nem ré­szesedik. Ugyancsak általános for­galmi adó alá esnek a sportegyesü­etek által tartott labdarúgómérkőzé­sek és egyéb versenyek bevételei, mivel ezeknek üzletszerű jellege van. A forgalmi adó alól mentességet minden esetben a pénzügyigazgató­ágoktól előzetesen kell kérni. Mennyit vonnak le a sérült bankjegyekből ? A sérült államje­gyekért járó megtérítési összeg meg­állapítása céljából az 500 koronán fe­lüli államjegyek alakja száz, a többiek pedig tíz egyenlő nagyságú mezőre osztatik fel. Mindegyik mező, melyet hálózatra illesztett államjegy lega lább felerészben nem fed, az 1,000.000 koronás államjegynél 10.000 koroná­val, az 500.000 koronás államjegynél 5.000 koronával, a 100,000 koronás államjegynél 1.000 K-val, az 50.000 koronás államjegy 500 koronával, az 25.000 koronás államjegynél 250 ko­ronával, a 10.000 államjegynél 100 koronával, az 5.000 K-ás államjegynél 50 koronával, az 1.000 K-ás államjegy­nél 10 koronával, az 500 koronás ál­lamjegynél 5 K-val, a 100 koronás ál lamjegynél 10 K-val, az 50 koronás államjegyeknél 5 K-val, a 20 koronás államjegynél 2 koronával, a 10 K-ás államjegynél 1 koronával számítandó, mely összeg az államjegy teljes név­értékéből levonatik. Ha sávok vannak az államjegyből kivágva, a megtérí­tést oly módon engedélyezik, hogy mindegyik mezőért, melyet az állam­jegy egészen nem fed, az 1,000.000 K-ás államjegyeknél legalább 100.000 K, az 500.000 K-ás államjegyeknél 50.000K,a 100.000 K-ás államjegyek­nél 10.000 K, az 50.000 koronás ál lamjegyeknól 5.000K, a 25.000 K-ás államjegyeknél 2.500 K, a 10.000 ko­ronás államjegyeknél 1.000 K, az 5000 K-ás államjegyeknél 500 K, az 1.000 K-ás államjegyeknél 100 K, az 500 koronás államjegyeknél 50 koronát vonnak le. A hadikölcsön kötvények va­lorizálása. A hadikölcsön kötvények 1 valorizálására talán mégis sor kerül. Az illetékes minisztériumukban ez­irányban tárgyalások indultak meg. Legjobban nehezíti a dolgot, hogy az itt levő antantfőbiztos természetesen a külföldi hitelezők érdekeit helyezi előtérbe. Bud miniszter ugy nyilat­kozott, hogy mindemellet megindul a valorizáció, de először csak az arra gazán rászoruló kis emberek köt­vényeit valorizálják. Egyébként ma hadikölcsön kötvény 9—10 sze­reresét éri. Olvasóközönségünk figyelmét elhívjuk Vermes Ignác nagy divat­üzletének dús választékara, hová az Összes őszi és téli, női és férfi ruha szövetek, kabát velourok, barchettek, flanelok, finom ruha bársonyok, nagy választéka megérkezett, Az árak határozottan olcsóbbak mint Buda­pesten. Férfi szövetek megtekintése meglepetést okoz, űgy árban mint minőségben. Aprított száraz kemény tüzifa cisebb és nagyobb mennyiségben lázhoz szálliva legjutányosabb árban kapható Loránd Sándor fakereskedő­nél Csernoch-út 59. Telefon 101. Vámnyugtával igazolt eredeti angol és skót szövetek közvetlen be­szerzés folytán, a fővárosi áraknál is előnyösebbén beszerezhetők Weisz Mór gyapjú-szövet különlegességi osztályában Széchenyi-tér 15 sz. Női kosztümök és kabátok utcai és estélyi ruhák, a legdivatosabb kivitelben, fővárosi elsőrangú munka ciáliítással a legszolidabb árak mellett készülnek Krick Károly nőiruha készí­tőnél, Esztergom Kossuth Lajos-utca 34. szám. Ruganyos ágybetétek, valamint egyszerű és diszes kivitelű tűzhelyek egjutányosabban beszerezhetők Ha­vas Sándornál Esztergom, Német-u. és Kossuth Lajos-u. 29. sz. alatt. Fehér és szines filc kalapok különböző formában, feldíszítve 230— 250.000 koronáért kaphatók. Formá­zást és festést a legolcsóbban vall­ok. Csókás Ilus Deák Ferenc-u. 53. Aprított tűzifa kitűnő száraz és dorogi dió szén a legolcsóbban kap­ható Illés Sándornál Szent Anna-utca 16. Már a legkisebb rendelést ház­hoz szállítok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom