Esztergom és Vidéke, 1924

1924-11-16 / 92.szám

4 ESZTERGOM és VTDÉKE. 1924. november 16. jével, a szent korona kisugárzó fényében egyszerre összeolvad a jó és rossz, az öröm és fájdalom, a magasság és mélység és . . . egy felségesen ragyogó Glóriától övezve előttem áll az ezeréves, a büszke, a boldog, a virágzó ország — NagyMagyarország! . . . Valóban! Ma ünnep van! . . . Szenkviczl Palktvics László. * * X . A vármegye felirata Palkovics László alispán tollából a következő: Főmagasságú és Főtisztelendő Bibornok Érsek, Hercegprímás Úr! Kegyelmes Urunk! Ezelőtt 50 évvel, hosszú, keserves küzdelmek után, soha nem látott, soha nem képzelt virágzásnak indult egy ország . . . Mintha a sok vér és könny, mely földjét áztatá, egyszerre termékenyítette volna meg, hogy végre a sok tövis helyett, — most ontsa magából eddig rejtett kincseit. A róna a ringó aranyos buzakalászt, hatalmas gulyáit, ménesét, a hegyek, völgyek, őserdők méhe ezüstjét, aranyát, fekete gyémántját, sudár szálfáit. A kohóban acéllá izzott a vas, tűzlávában olvadt a réz s mint drágakő csillogott a só kristálya, hogy napvilágott látott ... A négy folyó habjait gőzhajók szelek s csakhamar vasutak száguldtak a világ négy tája felé s mellettük, köröttük a virágzó városok, békés falvak között, gyárkémények százai és százai emelkedének a magasba ... A réteknek pedig, a virágos mezőknek, a bércek ormának, déli szelek szárnyán jött az üzenet, a meleg üdvözlet — a magyar tengertől . . . És a megbékélt nemzet boldogan, megelégedetten élt széles e hazán — Nagymagyarországon! . . . . . . Ezelőtt 50 évvel egy fiatal pap, hitben, lélekben erős, szívben lelkes, elmében éles, mutatá be az Úr oltárán első szent miséjét. Kegyelmeket kért a Mindenhatótól a nagy útra, melyre lépett, melyen elindult és osztotta első áldását szeretteire, barátaira és az ájtatos hívekre. És ment az úton előre, fölfelé . . . Magasan lebeg a cél, sokszor meredek odáig az út, és nem mindig rózsás! Mert az élet útja küzdelmekkel terhes — még a kiválasztottak számára is. -— Szülő, testvér s nem egy jóbarát maradozott le, hogy örök álmát álmodja. Vágyak pihentek el, eszmék szárnyaltak és zuhantak alá, öröknek hitt alkotások omlottak össze, de Vele,— Vele marad az Isten áldása, a hívei pedig sokasodának, mert hitben, lélekben mindvégig erős, szívben lelkes, elmében éles és friss maradt . . . Főmagasságú Úr! És az ország, a nemzet ötven év multán?? Leírni is rettenetes ! . . . Agg Királyunkat a bölcset, a nagyot eltemettük. A trón összeomlott és messze, messze idegenben kora sírjába dőlt az ifjú királyi Utód! A nemrég még. virágzó, nagyra hivatott, boldog ország, ősi alkotmányával, hatalmas alkotásaival együtt darabokra tépve, romokban hever. Több. mint kétharmad részén ellenség az úr s ami még megmaradt? . . . Azon testvér a testvér ellen gyűlölködik, örökös a pártviszály és oly kevés a megértő, hűséges kebel! . . . És mindenütt köröttünk, hova fáradt tekintetünk esik, vagy diadalában tobzódó ellenség, vagy újra, leigázott népek miiliói — gyászkönnyel szemükben ! v . . Csoda-e. ha megrendültek az erősek? És a kis hitűek már-már azt gondolák, hogy minden elveszett! . . . Nem! Megmaradt számunkra az igazságos Isten és Vele, Benne a hit — a feltámadásban 1 Az erősek közül adattak Kiválasztottak, hogy visszavezessék a nemzetet az igaz útra, mely az igéret földjéhez vezet. És az új országban maradtak még régi, régi vármegyék, — bár nem egy köztük szintén megtépett, — de hirdetik ma is a szent hagyományokat, a régi dicsőségből erőt a jövőre, büszke kitartást! . . . És ime! 50 év multán minden megpróbáltatás és annyi sorscsapás között, az Úr megszentelt oltáránál ismét ott találjuk az egykori ifjú, lelkes papot, most már mint őszhaju Patriarchat, hitben, lélekben erősen, szivében most is lelkesen, éles elméjében frissen. Újra áldozatot mutat be az Úrnak — arany miséjén. . . . Hálát mond a Mindenhatónak a kegyelmekért és áldást esd. Áldást a megtépett Hazára, az annyit szenvedett nemzetre és áldást oszt a köréje sereglett hívekre ... És az egész ország szeme rajta, szive Vele . . . Mert kiválasztott Ő az erősek közül, kik a nemzetet vezetik ! . . . Főmagasságú Bibornok Érsek! Hercegprímás Úr! Kegyelmes Urunk! Aranymiséje alkalmával, ezen a magasztos ünnepen, mikor egy ország népe tekint föl áhítattal a bíbor-palást fölkent Viselőjére, a megtépett Esztergom vármegye, a szomorú sorsában osztozó testvér Komárom vármegye közönségével és a tisztikarával együtt járul Főmagasságod szine elé. És köszöntjük Főmagasságodat, köszöntjük azzal a hódoló tisztelettel és hűséges ragaszkodással, mely nem pillanatra fellobbanó láng, hanem abból az öröklött erőforrásból ered, mely immár több mint 900 éve kapcsolja össze Magyarország Prímásait a vármegyével. Szivünk egész melegével köszöntjük továbbá Főmagasságodat úgy is, mint Esztergom vármegye örökös Főispánját s szent hagyományaink legfőbb letéteményesét, ősi alkotmányunk legfőbb őrét, az ország első Zászlós Urát! . . . És mikor a Nemzet együtt borul ma térdre aranymisés Főpapjával és Főmagasságod a Nemzetért, a Nemzet Főmagasságodért imádkozik, az ősi vármegyék közönsége és tisztikara azt a fohászt küldi az Egek Urához, hogy ennek az országnak népe merítsen erőt a bíborpalást fölkent Viselőjének erejéből, bölcsességéből belátást, szeretetéből megértést és hitéből az isteni hit mellett a hitet egy szebb, egy jobb, egy boldogabb jövőben! . . . Szálljon a fohász a magasba, szálljon áldás Főmagasságod minden lépésére, tettére, cselekedetére, a Magasság Ura pedig tekintsen le erre a sokat gyötört megtiprott Nemzetre és osztó igazságával adjon neki dicsőségben teljes, büszke feltámadást! . . . Főmagasságod iránti hódolattal Esztergom, 1924. november 16. öröklötten Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék közönsége és tisztikara nevében: szenkvici Palkovics László alispán. A hercegprímások és Esztergom. Régi fóliánsok elsárgult lapjai vezetnek vissza a múltba, gondosan rajzolt betűk, művésziesen festett iniciálék komoly templomi ünnepélyességgel mesélnek a mult ködébe csendesen tünő percekről, melyeket lassan az évszázadok titokzatos sűrű függönyei takarnak el kíváncsi szemek elől. Áhítatos tisztelettel lépdeljünk a történelem szent csarnokában s ünnepi harangzúgás között emlékezzünk a minden időkben kiváltságos méltóságú esztergomi érsekek történetéről. A X. században primási, a XIII. században biborosi s a XVIII. században római birodalmi hercegi rangra emelt esztergomi érseki szék története szorosan összefügg városunk történetével, mely egyúttal Magyarország hercegprímásának ősi székhelye s a magyar katholikus világ fővárosa. Magyarország hercegprímása az ország első zászlósura, Esztergom vármegyének örökös főispánja, székvárosának pedig első polgára. Ősrégi városunk majd minden kultúrintézménye primási alkotás. Joghatóságuk már Szt. István által kiterjesztetett az összes magyarországi püspökségek fölé. Első rezidenciájuk is a szt. király ajándéka, ki saját palotáját engedte át Sebestyén érseknek és a mai székesegyház első ősépületét emelte szt. Adalbert tiszteletére. Városunk ekkor ragyogott dicsősége nagy fényében, mikor még az ország fővárosa is volt, királyt koronázott. A gyönyörűen fejlődő város sokszor látott külföldi fejedelmeket falai között, különösen az átvonuló keresztes hadak soraiban. Kiemelkedik Rőtszakállú Frigyes látogatása, kinek tiszteletére III. Béla fényes ünnepségeket rendezett. Nemsokkal utóbb tűzvész pusztította el az egész várost a székesegyházzal együtt. III. Béla újra építette a várost, Jób érsek pedig restaurálta a vártemplomot. 1223-ban ismételten leégett a város. Alig tűntek el a romok, ujabb nagy veszély kívánt ujabb áldozatokat. 1241. év szerencsétlen napjai a tatárpusztítás keservei. A többi magyar főúrral Mátyás esztergomi érsek is életével áldozott a haza védelmében a gyászos emlékezetű mohi csatában. Á tatárok egész idáig jöttek, mert a királyok és prímások által műkincsekben gazdag város híre előttük sem volt ismeretlen. 300 gyönge nő élete és gazdag ajándéka csak részben mentette meg Esztergomot a teljes pusztulástól. Viharos idők következtek ezután sokáig, úgy hogy az Anjou ház királyai már inkább Székesfehérvárt tekintik székvárosuknak s így Esztergom érseki város marad. Telegdi Csanád érsek volt az, kinek bőkezűsége folytán Esztergom ismét a régi méltóságában pompázott. Gótikus stílben teljesen újjá építette a templomot, gazdagon díszítve faragott kőszobrokkal, díszes oszlopokkal. Új tornyokat, bástyákat emelt az áldott emlékű főpap, pénzt és fáradságot nem kímélve. Békesség és nyugalom a város élete 'Nagy Lajos királyunk idején, de már utódai alatt ismét megpróbáltatások viharzanak fölötte, fény és árny váltogatják egymást. 1439-től 1465-ig Séchy Dénes érsek ismét az ország középpontjává teszi. Országos gyűlések, béketárgyalások, nagyfontosságú események színhelye. Az árpádkori bazilikát Széchy Dénes fejezi be teljesen. Majd Vitéz János idejében Esztergom második fénykorát éli. Az érsek palotáját oly pazar pompával rendezi be, hogy híre a külföldre is elterjed. Akkor létesültek a várhegy dunai oldalán a híres függőkertek. Gyakran látta vendégül Mátyás királyt a prímás, kinek halála után az özvegy Beatrix udvarával együtt Esztergomban tartózkodott. XV. század vége felé Bakócz Tamás neve vonja új fénybe városunkat. Uralkodók, külföldi követek látogatják, nagy vadászatok, országos ünnepségek színhelye. Bakócz Tamás egyik legkiválóbb alkotása a nevéről jelölt, máig is épségben látható művészi ízlésű kápolna a székesegyházban. Bakócz után idegen zsoldoshadak pusztítják a várost és hordják szét műkincseit. A mohácsi vész után Buda elestével csakhamar nálunk is a félhold lett az úr . . . Az egykor oly pazar pompával berendezett koronázó város, az ország fővárosa piszkos, poros török város lesz. Régi székesegyháza mecsetté lesz. A félhold úgy rendezkedett be, mintha örökké itt maradna. A kultúrának, művészetnek híres otthona, mely a környékre békét, jólétet jelentett, rablóvárrá alakul. A 150-évig tartott gyászos uralom alatt Nagyszombat volt az érseki székhely, s Esztergom falai között e közben örökös harc s ostrom dúl, míg végre sok keresztény vér árán Esztergom felszabadul. A visszavételnek legérdekesebb halottja állítólag Balassa Bálint XVI. század nagy költője. Utoljára II. Rákóczi Ferenc kuruc hadjárataiban szerepelt az esztergomi vár. A XV. és XVI. században vívott nehéz vallási harcok után Pázmány Péter került a hercegprimási székbe, akinek csodás szónoki tevékenysége folytán a kereszténység a XVIh században újra az őt megillető helyre kerül. Az ország ismét „Regnum Marianum, Mária országa" lesz. A katholicizmus elfoglalja az őt megillető helyet s nemzetmentő munkájával a magyar nemzetet előbbre segíti történelmi hivatásában. A politikai és társadalmi téren a főúri osztályból származó főpapság vezet, kik magán és családi vagyonukat áldozták a vallási és nemzeti művelődés előmozdítására. Kimagasló közülük gr. Eszterházy Imre hercegprímás, Széchenyi Pál, ki a pálosrendi szerzetből emelkedett előbb a kalocsai, majd az esztergomi érseki székre. 22 templomot, paplakot, iskolát építtetett vagy alakíttatott ujjá s összesen 2 millió forintot ajándékozott jótékonysági és közművelődési célokra. Gondoskodott a szegényekről, évenként 50.000 forintot osztott szét közöttük. Nagy méltóságában is megtartotta szerzetesi egyszerűségét és szerényen Fráter Emerikusnak hivatta magát. Hozzá méltó utódai Csáky és Barkóczy grófok. A XIX. század hercegprímásainak műve az építészet és a többi képzőművészet egyik legcsodálatosabb alkotása, ősvárosunk büszkesége — az árpádkori vártemplom helyén emelkedő — mai székesegyház. A művészet legtisztább varázslata veszi hatalmába lelkünket a csodás harmóniában színezett márványfalak között. Rudnay, Kopácsy, Scitóvszky és Simor kercegérsekek nevét, nagy szellemét dicsőíti 47 év munkája. Különösen kimagaslik Simor Jánosnak az olasz műpártoló fejedelmekre emlékeztető művészi ízlése, pazar bőkezűsége. Ismerte és szerette a szépet és soha meg nem hálálhatjuk emlékének, hogy azt másoknak is élvezni lehetővé tette. íme itt nagyon röviden összefoglalva, sajnos csak szűk kéretek között sok-sok kiváló hercegprímásunk élete, törekvése, művészi álmaik kőbe, ércbe, pergamentre varázsolt megvalósulása. A csendes szemlélődő élet kedvelője, a nagytudású Vaszary Kolos után ma dr. Csernoch János foglalja el hetvenhat kiváló elődének magas méltóságát, hogy azoknak intencióit a legméltóképpen folytassa. Talán sohase volt még olyan fő-