Esztergom és Vidéke, 1924

1924-09-21 / 76.szám

HÍREK. Esküvő. Vörös József takarékpénz­tári tisztviselő és Tamás Mimiké e hó 23-án (kedden) d. u. 5 órakor tartják esküvőjüket a belvárosi plé­bánia templomban. Kinevezés. A Kormányzó Úr ő­főméltósága Bergmayer Rudolf ezre­desnek, aki a helybeli NM V hivatal­ban működik, a tábornoki cimet és jelleget adományozta. Halálozás, özv. Szoláry Jánosné szül. Prenker Józsa életének 78-ik évében hosszas szenvedés után f. 19-én elhunyt. — Kádár Gyula ny. vármegyei számvevő f. hó 17-én hosszabb betegeskedés után elhunyt. Temetése ma, vasárnap délelőtt fél 12 órakor lesz a szentgyörgymezei temetőkápolnájából. Az Esztergomi Kereskedelmi Társulat szeptember hó 21-én va­sárnap délelőtt 8 A 10 órakor választ­mányi ülést, l k 11 órakor pedig rend­kívüli ^közgyűlést tart a Takarék­pénztár nagytermében. ösztöndíj-pályázat. Felhívatnak a hadirokkantak és hadiözvegyek, akiknek középiskolába, vagy polgári iskolába járó tanuló, vagy iparos­és kereskedőtanoncokul beszegődött gyermekeik vannak, hogy a népjóléti m. kir. miniszter úr által hirdetett ösztöndíjakra való pályázat végett a közgyámi hivatalban jelentkezzenek. Felhívás a gazdaközönséghez. A m. kir. növényélet és kórtani állo­más megállapítása szerint közel 1 millió q-ra rúg az a kár, amelyet a helytelenül, vagy sehogysem végre­hajtott csávázás az elmúlt évben gabonatermésünkben okozott. Köze­ledvén az őszi vetés ideje, ismételten felhívjuk gazdáink figyelmét a Por­Szomor Aurél alezredessel, aki dr. Darvas Gézával együtt az egyesüle­tet is képviselte. A Magyar Úszó­szövetség képviselője sem hiányzott Dárday szövetségi bíró személyében az ünnepségről. Szólásra legelőször vitéz dr. Szo­mor alezredes, az egyesület kiváló ügyv. alelnöke emelkedett, aki rövi­den méltatta azokat az érdemeket, amellyel vezetni és megszervezni le­hetett ily aktiv és ily szépen sze­replő szakosztályt, ötéves működés ismertetése után áttérve a serleg­szentelés mozzanatára, az úszószak­osztályt köszöntötte Rudolf Lóránt szakosztály-vezető vei az élén. Majd pedig az Esztergomi Takarékpénztár Rt. sportszerető igazgató-tanácsáról emlékezett meg meleg szavakkal. A második felszólaló Karcsay várm. fő jegyző volt. Asportjnagy értékét, a nem­zeti megújhodás munkásságában való kiváló fontosságát kiemelve, azokról emlékezett meg elismerően, kik e cél szolgálatába szegődnek. Ezután szólásra Dárday szövetségi biró emelkedett, ő vitéz Béldy Alajos ve­zérkari századosra, mint az egész ország vidéki úszósportjának a meg­szervezőjére mondott felköszöntőt, majd vitéz dr. Szomor Aurél alezre­desnek köszönte meg azt a vendég­szeretetet, amellyel Esztergom fo­gadta az idegen városok úszóit. Leg­utolsó beszédet dr. Brenner h. pol­gármester mondotta, aki beszédében azt a meggyőződését juttatta kifeje­zésre, hogy az úszók kivétel nélkül valamennyien amikor sportolnak, az­zal meggyőződéssel teszik azt, hogy ezzel az irredentizmus szent eszmé­jének a szolgálatában állanak. A serlegszentelés csekéllyel éjfél után ért véget. Rri. zollal való, úgynevezett porcsávázás előnyeire a rézgálic csávázással szem­ben. A Felsődunántuli Mezőgazdasági Kamara Növényvédelmi Osztálya (Győr, Bissinger-sétány 32.) a hozzá­fordulóknak igen szívesen szolgál felvilágosítással, ugyanott Porzói csá­vázószer, valamint az összes növény­védelmi szerek és eszközök gyári áron megrendelhetők. Cigányügy. A képviselőtestületben és lapunkban is szóvá tétetett a Szentgyörgymezőn letelepített sátoros cigányok ügye.Mindezideig semmisem történt a cigányok más helyre való telepítése ügyében. Egy nagy for­galmú út meljett, a város közvetlen bejáratánál minden civilizációt, városi jelleget megcsúfoló cigány-telep ék­telenkedik. Közvetlen a telep mellett halad el Szentgyörgymező egész állatállománya. Tehát állategészség­ügyiig sem tűrhetők meg. A szérűk­től alig pár lépésnyire tanyáznak a cigányok. Nincs vagyonbiztonság. Erkölcsi szempontból sem tűrhetők meg ott, amerre fiatalkorúak kény­telenek a határba és határból járni. I Cseheknél. Betolakodott szom­szédjaink minden alkalmat megragad­nak, hogy a határátlépésnél kellemet­lenkedjenek. Csütörtökön egy átkelő fiú kabátján felejtette a cserkész jel­vényt. Elvették tőle. Midőn egy hölgy csak annyit mondott, hogy kérje el az ártatlan jelvényt és tegye zsebre, a rendőrtiszt rögtön visszaküldte a hölgyet és betiltották ezentúli át­kelését. Valamikor mi, elég oktalanul, egy kukkot sem szóltunk, amikor Szokol-jelvénnyel jöttek ide cseh ifjak. Repülőpósta küldemény. Fel­hívjuk a közönség figyelmét, hogy a folyó hó 23-án d. e. 11. óra körül, az első magyar filatelista nap alkal­mából, egy vízi repülőgép fog a híd környékén leszállani, mely repülő­pósta küldeményt hoz. Szüret. Valami kevés szőlő ter­mett az esztergomi határban. Egye­seknek van valamirevaló termésük és ezek örülnek a gyönyörű, meleg, verőfényes, szőlőérlelő napoknak, de mégsem hagyhatják kint a drága termést, hogy jó minőségű bort szűr­jenek, mert ellopják. Akinek kevés termett, az is félti kis terméskéjét és igy neki fogtak a szüretnek. Hogy ez a korai szüret a minőség rovására fog menni, az bizonyos. Városi épületek, melyek a régi szenttamási temető helyén állítattak fel, már tető alá kerültek s csak a belső munkák vannak hátra. Elégedetlenek a szentgyörgy­mezői polgárok, mert elvették tő­ük az elemi iskola V—VI. osztályát, gyszer már kiharcolták maguknak s most újból elvesztették. Kénytele­ek nagyobb fiaikat a szenttamási iskolába küldeni. 2000 vendég egy lakodalmon. Ritka gavallériával tartotta meg lakó dalmát Mitjan János tótkomlósi kol bászgyáros fia a gyógyszerész leá­nyával. A lakodalmi vacsorára két ezer vendég volt hivatalos és a Vasúti álomáson az átutazók számára fényes büffé, bor, sör, pezsgő állott készen és boldog-boldogtalan ehetett-ihatott e nevezetes estén. Tollasodik a hadikőlcsőnkőt­vény. Az utóbbi napokban ismét élénk üzlet fejlődött ki nosztrifikált hadikölcsönökben és a szerencsétlen papiros, amely annyi megtakarított aranykoronát úsztatott el, valamit úgy látszik megment tulajdonosai szá mára. Szóval a hadikölcsönkötvény tollasodik, mert ma már elérte név értékének kilencszeresét, noha nem régen még névértékének felét sem kinálták érte. Ha igy haladunk, még megérjük, hogy azok spekuláltak leg­jobban, akik nem adtak túl hadiköl­csönkötvényeiken. Legfőbb idejelen­ne, ha beválna e prófécia. Mibe kerül egy akasztás? Az igázságügyminiszterium legutóbb egy rendeletben szabályozta a kivégzé­seknél közreműködő személyek díja­zásait. Eszerint az akasztást végző bakónak minden akasztott személy után 300.000, a két segédkező pri­béknek pedig 100.000—100.000 K fizetendő. A halál beáll'át konstatáló orvosnak 100.000, a siralomházban és a kivégzéseknél jelenlévő lelkész részére 200.000 korona fizetését írja elő a rendelet. Angliából importált eredeti tenyészsertések. Felhívjuk gazda­közönségünk figyelmét arra, hogy a Magyar Gagdaszövetség Angliából a világhírű „ Iford Herds" tenyésztésé­ből eredeti fehér Jorkshir, tarka Jorkshir, Cornwall Lincolnshir ós Berkshir tenyészsertéseket importál. A Gazdaszövetség ujonan felállítandó kőbányai telepén ezen sertések állán dóan megtekinthetők. Minden te­nyésztő gazda vagy földbirtokos az általa kiválasztandó sertést hitelben kapja. Tartozik, a vételárat 2 év alatt letörleszteni és az ellésekből 1 darab sertést 3 hónapos korban visszaadni. A tőke után 6 °/o évi kamatot kell fizetni. Községeknek, városoknak, uradalmaknak kanokat kedvező rész­letfizetésre ad a Gazdaszövetség. Ahol egy községben nagyobb rende­lés együtt lesz, a Gazdaszövetség szakértőt küld ki és személyesen fogja a tenyésztészre vonatkozó utasí­tásokat megadni. Vivótanfolyam. A kard- és tőr­vivótanfolyam az eddigi keretek kö­zött okt. 1-vel kezdődik. Érdeklődők­nek szívesen szolgálok felvilágosí­tással lakásomon adélutáni órákban. Werner Gyula főgimn. testnevelő ta­nár, sziget, Bíró-út 2. sz. Sziriusz november 2-ig jó időt jósol. A közismert Sziriusz mester, az öreg időcsiiiáló most bocsátotta nyilvánosságra az év hátralevő hónap­jaira szóló jóslatát. A jóslat nem igen biztató a tüzelőszerkereskedőkre nézve és hangzik a következőképen: Hosszú ősz ígérkezik. November 2-ig van kilátásom a szép, meleg időre. Most helyenként esővel, itt-ott némi zivata­rok jönnek és kis lehűlés ígérkezik, de utánna ismét szép idő várható. Ok­tóberben is jönnek szép, enyhe na­pok, fél csapadékosnak ígérkezik l-től 7-ig. Nagy ködökben lesz részünk ebben a hónapban, nagyobb esők jönnek 12, 13, 14, 20, 21, 27, 28 és 29-én. Novemberben igen szeszé­lyes idők jönnek, Esős, hűvös, viha­ros majd több helyen havazások, 10, 12-től 19, 20, 21-ig országos havazás ígérkezik. Több helyen nagy ködök lesznek. Decemberben nedves, hideg, ködös, hó, eső váltakozik, tartós hideg idő nem Ígérkezik. Nagy télre van kilátás, amely hosszan fog tartani. Kedvező üzleti eredmény. A két év előtt megalakult Rottár Gyógy­áru R.-t. most közzétett folyó évi mérlegéből szívesen állapítjuk meg, hogy még mostoha viszonyok között is meghozza gyümölcsét a szorgal­mas törekvés és a vevőközönség bizalma. E társaság, amely csak 1922-ben alakult meg szerény 1,500.000 K. alaptőke mellett, ma már ugyanannyi osztalékot tud fizetni részvényeseinek. Az elért tiszta nye­reség majdnem 16 millió korona és e mellett a társaság egész berende­zését összesen 10.000 K-ra értékeli, Ezen részvénytársaságot az Eszter­gomi Takarékpénztár és az Eszter­gomi Behozatali és Kiviteli R.-t. együttesen alapították és épen a helyi kereskedelem fellendítése ér­dekében nagyon is kívánatos volna, hogy a többi társaság is tőkéjéhez mért hasonló szép eredménnyel mű­ködjék. Reméljük, hogy a mostani gazdasági válság nem fog nyomot hagyni piacunkon és mindenhol meg­felelő gondossággal teremtik meg társaságaink a boldogulás lehetőségét. Aranykeresö. (Simándi Béla ujabb versei.) Simándi Bélának, a városunk­ban előnyösen ismert fiatal írónak negyedik könyve hagyta el a sajtót e héten. A szép versek kedvelői igaz gyönyörűséggel olvasgathatják e köl­teményeket, amelyek nem a modernes­kedés jelében születtek, nem képpesz­tenek el kitalálhatatlan versformáikkal, nem döbbentenek meg soha nem hallott szóficamodásaikkal és örök talányul nem tartalmaznak meg nem érthető gondolatokat. Egyszerű, tiszta nyelvű, magyar levegőjű, igazán ked­ves versek gyűjteménye az új kötet, egy életproblémákon sokat tűnődő, fiatalos lelkesedéssel szebb jövőt ke­reső, a valót tiszta szemmel látó poétaénekei. A kötet befejező verse „Ének Esztergomban" cimmel e város szeretetéről, az itteni történelmi hagyományok mély átérzéséről tesz bizonyságot. A megjelent szép verses­könyv ára 15.000 K. Minden kötet számozva és áz iró sajátkezű aláírá­sával ellátva jelent meg. (Cs. S.) 30% vasúti fuvarkedvezmény az inség vetőmag részére. Felső­dunántuli Mezőgazdasági Kamara közli velünk, hogy a földmivelésügyi miniszter közbenjárására a keres­kedelemügyi miniszter 30 % vasúti fuvarkedvezményt engedélyezett azon gabonák részére, amelyek a gazdák részére az ismeretes 25 milliárd vető­maghitel révén kerülnek elszállításra. A 30 %-os kedvezmény a szeptemr ber 7-től november 15-ig terjedő idő­ben és egyelőre a MÁV és HÉV vonalakra érvényes, de a többi hazai vasutak igazgatóságait is hasonló kedvezményre kérték fel. Mintegy 500 vaggon gabonáról van itt szó, ebből Vb rész, vagyis 5 milliárdnak megfelelő 100 waggon esik a Felső­dunántuli Gazdakamarai kerületre, mert Győr-. Mosonmegyék 600 milliót, Sopronmegye 300, Vasmegye 700, Veszprém 2000, Fejér megye 400, Esztergom- és Komárommegyék 1000 millió vetőmaghitelt kaptak. Ezen kedvezmény a főispán által kiállítan­dó névre szóló igazolványok utján érvényesíthető. Mibe kerül a bankjegyek ké­szítése? A Nemzeti Bank új intéz­kedést léptetett életbe a sérült bank­jegyek beváltására vonatkozólag. A használhatatlanná vált oly államje­gyeket, melyeknek állapotából kitű­nik, hogy azokat szándékosan ron­gálták meg, igy az általános forga­lomra használhatatlanokká lettek, a bankintézetek csak a gyártási és ke­zelési költség ellenében cserélik ki, illetve fogadják el fizetéskép. A gyár­tási és kezelési költségek kitesznek 1,000.000 koronás államjegyeknél 3400 K, 500.000 K-nál 2500,100.000 K-nál 1700, 50.000 K-nál 1500, 25.000 K-nál 1500, 10.000 K-nál 700, 5000 K-nál 350, 1000 K-nál 150, 500 K-nál 70, 100 K-nál 30, 50 K-nál 15, 20 K-nál 2, 10 K-nál 1 koronát. Fehér és szines filc kalapok különböző formában, feldíszítve 23Q,— 250.000 koronáért kaphatók. Formá­zást és festést a legolcsóbban válla­lok. Csókás Ilus Deák Ferenc-u.'53. A múzeum nyitva van vasárnap d. e. 11-től 12 óráig (Széchenyi-tér, Kollár-féle ház, emelet, hátsó lépcső).

Next

/
Oldalképek
Tartalom