Esztergom és Vidéke, 1924

1924-05-18 / 40.szám

aki addig egyenesíti, nyesegeti, iga­zítja a csemetéi, míg kicsiny, míg gyönge, míg hajlítható. A nagy szellemű Mária Terézia királyné, akinek — igaz, eléggé erős — vállain az óriási birodalom kor­mányzási gondjai nyugodtak, mindig talált időt és lehetőséget, hogy gyer­mekeinek nevelésével foglalkozzék, őket fegyelmezze. Ismeretes, hogy 16 aprósága volt a boldog mamának. Megfigyelte szellemi tehetségeiket. Erkölcsi tulajdonságaikat. Jellemük vonásait. József főherceg, a későbbi II. Jó­zsef császár, igen tehetséges, de na­gyon csintalan fiú volt. Különös ked­vét lelte a gúnyolódásban. Ez Mária Teréziának nem tetszett. Gyakrab­ban figyelmeztette, hogy e szokása által elidegeníti magától az embere­ket. Egy alkalommal tudomására ju­tott, hogy környezetében valakit ér­zékenyen megsértett. Meghagyta azonnal a nevelőnek, hogy ismertesse meg közelebbről a nádpálca tulaj­donságaival. A nevelő illő tisztelettel megjegyezte, hogy főhercegeket nem szoktak testi fenyítékben részesíteni. A királyné megnyugodott a felvilá­gosításban, de me jegyezte : „Meg is látszik rajtuk." Ha m. t. hölgyek és urak, a nagy királyné szükségesnek tartotta, hogy a netáni kinövések ellen gyermekeit szigorúan fegyelmezze, korlátok közé szorítsa: mennyivel szükségesebb ál­talában oda törekedni, hogy a gyer­mekek gondosan nevelve, a hazának lelkes, önzetlen, tisztességes polgá­rai, a társadalomnak munkaszerető, jellemes tagjai legyenek. Meg vagyok győződve és bátor­kodom e tekintetben a méltóságos államtitkár urat megnyugtatni, hogy a m. t. szülők mindent el fognak követni, hogy gyermekeik ferde ös­vényekre ne tévedjenek, visszás fej­lődésnek ne induljanak, a fiatalkorú bűnösök am. t. bíróságnak mun­kát ne okozzanak. Méltóságod leereszkedő megjele­néseért, tanulságos és élvezetes elő­adásáért ujolag forró köszönetet mondva, ismételten köszönöm a nagy­rabecsült megtiszteltetést és szívből kívánom, teljesedjék azon reményem, hogy a fiatalkorúak t. bíróságának e falak között semmi, vagy legfel­jebb igen kevés teendője legyen. Az élénk helyesléssel fogadott be­széd utan áttért az ülés a tisztikar és választmány választására. Alelnö­kök lettek: dr. Antóny Béla és Ke­ményfy K. Dániel, ügyvezető igaz­gató : dr. Boga Bálint, titkár : Zsolt Ernő. A választmány — néhány új taggal kiegészítve — a régi maradt. Az elnök ezután megköszönte a közönség meleg érdeklődését és az ülést bezárta. I HIKEK"[ A hercegprímás Rómában. A bíboros hercegprímás tudvalevőleg személyesen vezeti a nagy zarándok­sereget, mely a Szentatya előtt hó­dolatát készül bemutatni. Pénteken, 16 án indult el a hosszú útra. A fő­káptalan 14-én déli 12 órakor telte tiszteletét, hogy őeminciájának sze­rencsés utat .kívánjon. A hercegprí­más igen kegyesen fogadta a főkáp­talant és hosszasabban válaszolt dr. Walter Gyula nagyprépost szavaira, aki a főkáptalan érzelmeit tolmá­csolta. Budapestről f. hó 18-án in­dul a hercegprímás Trieszten át az örök városba. Útjában dr. Meszlényi Zoltán érseki titkár kíséri. Esküvő. Kreutz Gyula főv. tánc­tanár leányát, Margitot f. évi május 20-án délután 7 órakor a józsefvá­rosi plébánia templomban vezeti oltár­hoz dr. Gestettner Alajos orvos. Az esketést a vőlegény bátyja, Gestettner Konrád bonyhádvarasdi plébános végzi. Hivatalvizsgálat. Lapunk leg­utóbbi számában hírt adtunk róla, hogy dr. Huszár Aladár főispán és Palkovics László alispán a városnál­szokásos hivatalvizsgálatot tartanak. Mint illetékes helyről értesülünk pén­teken befejeződött a hivatalvizsgálat. Eljegyzés. Fekete Géza m. kir. államrendőrségi detektív f. hó 5-én eljegyezte Hodlik Ilonkát Losoncról. Szerenád. Egy derék polgárt kö­szöntött dallal névnapja alkalmából a Turista Dalárda Meizler János személyében, aki a turistákkal szem­ben oly számtalan tanújelét adta figyelmének, nemcsak mint házi­gazda, hanem mint egyik legrégibb egyesületi tag is. Varsányi Ignác banktitkár a dalárda nevében a tisz­tes multat üdvözölte Meizler János­ban, aki egy sorban fáradott váro­sunk érdekében azon kevés, Eszter­gomot szerető polgárral, akiknek leg­nagyobb része már a csendes hant alatt alussza álmait. Meghatottan érezték a jelenlevők az ünnepelttel együtt, hogy ezúttal az ő nyugtalan, mindig fáradhatatlan lelke is megállt, megpihent néhány percre és vissza­nézett a rögös, de legtöbbször ideá­lokkal körülvett hosszú útra, melyet az isteni gondviselés egy munkás embernek kimért. Bérmálás. Pünkösd ünnepén a Bazilikában megtartják a bérmálás szentségének kiosztását. A bérmálko­zók mielőbb a bérmálási tanítások megkezdése előtt jelentkezzenek azon plébánián, amelynek kerületében lak­nak, amelynek illetékes hivei. A kö­zép és elemi iskolai ifjúság az isko­lai hittanár, illetve hitoktatónál jelent­kezzék. Turista kirándulás. A M. T. E. Esztergomi Osztálya ma, vasárnap kirándulást rendez a következő ut­ránnyal: Csév-megálló—Csév—Pilis —Trézsi-kút—Pilis-Vaskapu—Ördög­lyuk —Pilisszentlélek—Esztergom. In­dulás a vasúti állomásról a 7 óra 25 perckor induló reggeli vonattal. A kirándulókat Vitái István vezeti. Vendégeket örömmel lát az egye­sület. Élelmet mindenki hozzon ma­gával. Az izr. hitközség elöljárósága felkéri a hitközség t. tagjait, hogy néhai Grünhut Adolf sírkövének ünnepélyes felszentelésénél f. hó 18-án, vasárnap d. e. fél 11 órakor megjelenni szíveskedjenek. Uj kerthelyiség. A primáskert előtt, majd utána a kertben elhelye­zett kioszk megszűnt. Bizonyos hiá­nyát érezte sétáló közönségünk a kioszknak. Most a Mária Valéria uton közvetlen a hid mellett épül egy nagyobb szabású nyári helyiség. Mint halljuk pünkösdkor nyilik meg Duna Kioszk néven. A szent esztendő Rómában. 1925. év lesz Rómában a következő szent esztendő. A szent esztendő ere­dete Mózesig vezethető vissza, ki meg­parancsolta, hogy minden 50-ik esz­tendőt különösképpen Istennek kell szentelni. Ez esztendőben nem mű­velték meg a földeket, a rabszolgá­kat felszabadították s jogtalanul el­tulajdonított földeket jogos tulajdono­saik visszakapták. — VIII. Bonifácius pápa 1300-ban ismét megünnepel­tette s egyszersmind elrendelte, hogy a szent esztendőt minden 100 évben meg kell ünnepelni. Az ünnep annyira népszerű lett, hogy IV. Kelemen pápa 50 esztendő megismétlését rendelte el. IV. Sixtus pápa sokalta az 50 esztendőt s rendeletére 1475 óta 25 évenként hódolnak a tradíciónak. A legközelebbi szent esztendő voltakép­pen már 1924 karácsony napján kez­dődik. A pápa a Szentpéter templom befalazott „Szent kapu"-ját megnyi­tattja s a pápai menet Te Deum éneklesével bevonul a Bazilikába. Másnap a pápa az úgynevezett jubi­leumi áldást osztja szét és a „Szent Kapu" nyitva marad teljes esztendeig, amikor aztán ismét befalazzák. A szent esztendő ünneplését, mint rendesen, egy évvel előbb, áldozócsütörtökön, 1924. év május 29.-én proklamálják. Drágulás. Mindennek szokássze­rűen megy fel az ára. Az élelmicik­kek már nemsokára megfizethetetle­nek lesznek. Úgy húzza egyik cikk ára a másikat, hogy szinte csoda. Az emberek nagyon belekóstoltak a a milliókba és most már mindenen milliós hasznot akarnak húzni. Nem csodál Ha a vasút állandóan emel, a villám két hónap alatt 360 koroná­ról 1000 koronára megy fel és a házőrző kutya 3000 koronás adóból 31.300 koronás lesz, akkor ne cso­dálkozzunk semmin. A Nemzeti Bank alaptőkéjét túljegyezték. A pénzügytninistérium jelentése szerint a Magyar Nemzeti Bank 30 milliós alaptőkéjét jóval túl­jegyezték. Az alakuló közgyűlés idő­pontját a legközelebbi napokban te­szik közzé. 338 milliárd folyt be a kény­szerkölcsönelőlegre. Budapesti je­lentés szerint eddig összesen 338 milliárd korona gyűlt be az állami kölcsönelőlegre a befizetés első nap­jától. Ezt a 338 milliárdot 578 ezer tételben fizették be, vagyis 578 ezer adózótól folyt be ez az összeg. Lakást kérnek a színészek. Kérjük a közönséget, hogy a szín­társulat tagjai részére bútorozott szo­bákat ajánljanak fel. Szives bejelen­téseket kérjük a Kultur Mozgóban vagy szerkesztőségünkben eszközölni. Rövidesen aranyparitásra eme­lik a dohányárakat. A Dohányjö­vedék hir szerint rövid időn belül újra emelni fogja a trafik árakat és pedig minden fajtát az aranyparitásra. A most folyó számitások alapján az uj árak igy alakulnak : Finom török 100 gram ma 36.000 K, lesz 39.000 K. Hercegovina 100 gram ma 24.000 K, lesz 28.000 K. Trabucóma 2000 K, lesz 3000 K. Britanica ma 2500 K, lesz 3600 K. Nilus ma 1000 K, lesz 1200 K. Memphis ma 700 K, lesz 1000 K. Király ma 300 K, lesz 650 K. Rendelet az értékek kiviteléről. A pénzügyminiszter elrendelte, hogy belföldi vagy külföldi pénzt, csekket, váltót, utalványt és takarékbetéti könyvet, valamint pénztárjegyet tilos kivinni külföldre, kivéve ha ahhoz a m. kir. Állami Jegy intézet Írásban hozzájárult. Ilyen értékeket az uta­zási és határforgalomban 2 millió korona erejéig, amelyben azonban a magyar koronáról szóló értékek leg­feljebb 500.000 koronát tehetnek kL az Állami Jegyintézet hozzájárulási nélkül is szabad kivinni. Az adófizetők figyelmébe. Az államháztartás egyensúlyának helyre­állításáról szóló törvényben nyert felhatalmazás alapján a pénzügymi­niszter elrendelte, hogy az 1923. év végén fennállott összes egyenesadó­hátralékok aranykoronaértékre szá­moltassanak át és pedig olykép, hogy minden 6500 korona egy aranykoro­nával számittassék. Azoknál azonban, akik hátralékukat június hó végéig kifizetik, a hátralékra teljesített befi­zetések ugyancsak 6500 koronás ala­pon számoltatnak el, úgy hogy az aki tartozását most befizeti, csak annyi papirkoronát köteles fizetni, amennyi­vel 1923. év végével tartozott. Aki azonban június hó végéig hátralékát ki nem fizeti, az minden 6500 korona helyett egy aranykoronának a befize­tés havára megállapítandó ellenértéket lesz köteles fizetni. Minthogy az aranykorona ma már körülbelül 18­19.000 koronát ér, ugy a június hó végéig be nem fizetett mult évi hát­ralékokért azoknak mintegy három­szorosát kell majd fizetni. Értesítés közalkalmazottak és nyugdijasok részére. Az állam­háztartás helyreállításáról szóló 1924. évi IV. tc. 2. §-a értelmében az állam­pénztárak 1924. július hó l-től első­fokú pénzügyi hatóságokká alakulnak át, ezen időponttól kezdve a pénz­kezelést a postatakarékpénztár fogja végezni. Az előkészületekkel járó munkálatok zavartalan lebonyolítása érdekében felkéretnek az összes tény­leges szolgálatban álló közalkalma­zottak, hogy június havi illetményei­ket feltétlenül május 31-én, az összes állami és vármegyei nyugdíjasok nyugdíjjárandóságukat pedig június 2. és 3 án vegyék fel, mert azon túl, július l-ig senki, még kivételes eset­ben sem kaphat fizetést, vagy nyug­díjat. A június havi illetményekről és nyugdíjakról kiállított nyugták és jegyzékek legkésőbb május 21-én nyújtandók be számfejtés végett. Ötévre hosszabbítják meg a képviselők mandátumát. A mi­niszterelnöknek hir szerint az a terve, hogy a kétkamarás országgyűlés képviselőháza a mai nemzetgyűlés legyen, a felsőházi tagságokat pedig a volt főrendiház mintájára részben választás, részben pedig kinevezés utján töltessék be. Az országgyűlési ciklust 5 esztendőben fogják megálla­pítani. Ennek megfelelően a nemzet­gyűlés tagjainak mandátumát az első 5 esztendős ciklusra meg fogják hosz­szabbitani. Junius 1-én lépnek életbe a Máv. arany tarifái. A Máv. igazga­tósága a reformtarifa előkészítési munkálatait befejezte és jóváhagyás végett a kereskedelmi miniszterhez felterjesztette. A reformtarifát arany­alapra blazirozták. Az uj tarifák a tervezet szerint június 1-én lépnek életbe. A „Vén gazember" c. 3 felvo­násos színművet, mely most van a Nemzeti Szinház műsorán, adja elő f. hó 17-én és 18-án, szombaton és vasárnap az Esztergomi Katholikus Legényegylet műkedvelő gárdája a Széchenyi Kaszinó dísztermében. A szinelőadás este 8 órakor kezdődik. Belépődíj (vigalmi adóval együtt) sze­mélyenkint 1—5 sorig 7.000, 5—15 sorig 5.000, állóhely 4.000 korona. Megjelent a felekezeti tanítók előléptetéséről szóló rendelet. A hivatalos lapban végre megjelent az a miniszteri rendelet, amely a pénz­ügyminiszter hozzájárulásával lehe­tővé teszi, hogy a nem állami taní­tóság belejusson az állami tisztvise­lők VII. fizetési osztályába. A ren­delet szerint a 30 évnél több szol­gálati idővel rendelkező nem állami tanítók soraiból az országos összlét­szám 10 százaléka erejéig a feleke­zeti tanító is előléptethető a VÍI. fi­zetési osztályba, ha erre az illető megfelelő érdemeket szerzett. Az aranykorona értéke az adók megállapításánál. A hivatalos lap legutóbbi számában közli a pénz­ügyminiszter rendeletét, amelyben az aranykorona értékét állapítja meg az adófizetéseknél. A rendelet intézkedé­sei szerint a jövedelem-, vagyon, A szerelem Istennője. N%OIIII»AT-va*NI'iiai», A legnagyobb szabású francia filmalkotás. Ivanov Tur­genyev műve. Főszereplő: Natalie Kovanko és Jean Angelo. Bemutatja szombat és vasárnap, máj. 17., IS. a Korona Mozqó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom