Esztergom és Vidéke, 1924

1924-05-15 / 39.szám

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. MEGJELENIK KINDES VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Rendelet az aranyparltásos adóról. A pénzügyminiszter elrendelte, hogy az aranykoronaértékben fizetendő köz­szolgáitatások késedelmes befizetése esetén 1925. év május 16-tól kez­dődően, illetve a tartozásoknak az 1924. évet megelőző időkből származó hátralékai után 1924. évi július l-től kezdődően évi 12, vagyis havi egy­százalékos késedelmi kamat szedes­sék és pedig az esedékesség napjától annak a hónapnak a végéig, amely­ben a befizetés történt. A papirkoro­nákban kivetett és kivetendő közszol­gáltatások után továbbra is a kése­delem minden megkezdett hónapjára 10 százalék adópótlékot kell számí­tani. Ugyancsak 10 százalék pótlé­kot kell számítani az aranykoroná­ban fizetendő közszolgáltatásoknak az 1924. évet megelőző időkből szár­mazó tartozásaira, az 1924. évi jun. 30-ig teljesített befizetés esetében. A miniszterelnök az aranykorona­értékre való áttéréssel, valamint a f. évi befizetések átszámításával járó nagymérvű munkatöbbletre való te­kintettel elrendelte, hogy az arany­korona-értékben fizetendő köztarto­zásoknak végrehajtás útján való be­hajtását mindaddig, amig a mult évi hátralékok egyesítése és azoknak, valamint a f. évi lerovásoknak arany­korona-értékre való átszámítása be fejezést nem nyert, legkésőbb azonban f. évi julis 15-ig mellőzzék, illetve csak veszélybenforgás esetén fogana­tosítsák. A továbbra is papirkoronában fizetendő köztartozások, úgyszintén az állami kölcsönelőleg, illetőleg kölcsönhátralékok azonban nemfi­zetés esetén az előirt határidőben behajtandók. 1 HÍREK, j Hivatalvizsgálat. Dr. Huszár Ala­dár főispán és Palkovics László alis­pán tegnap, szerdán hivatalvizsgálatot tartottak a városházán. Főigazgatói látogatás. Wagner János, a tanító- és tanítónőképző­intézetek kir. főigazgatója, a mult hét folyamán meglátogatta mindkét kép­zőnket s a tapasztalt szép eredmény fölötti megelégedésének adott kifeje­zést. Péntek délután a „Föld függő­leges és vízszintes tagoltságának ki­alakulása 0-! fejtegette a Wegener­féle elmélet alapján a tanárok és a tanulók nagy érdeklődése mellett. Közigazgatási gyűlés. Komárom­Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesitett vármegyék közigazgatási bizottsága kedden dr. Huszár Aladár főispán elnöklete alatt ülést tartott. Az alispán terjedelmes jelentésének legfontosabb az a része, amely a vármegyék egyesítéséből származó munkatöbblettel foglalkozik és mert a Komáromból idehelyezett tisztvise­lők és segédszemélyzet még mindég lakást nem birtak kapni, így rend­szeresen dolgozni sem birtak, hátra­lék keletkezett, amely azonban e hó végéig feldolgoztatik. Budapest-Esz­tergom közötti vasút villamos üzembe való helyezése iránt Bleszl Ferenc b. tag indítványára átirat ment Pest­vármegyéhez, ahol szintén támogat­ják az ügyet. Komárom vármegyei utakkal is bővebben foglalkozott a közigazgatási bizottság. Csermák Hugó bizottsági tag indítványt tett és a közigazgatási bizottság is állást foglalt az új cselédügyi bíráskodási mód ellen. Ebben az ügyben a közigazgatási bizottság felír a törvény­hatóságok, a kormány és a nemzet­gyűléshez az intézkedés hatályon kívül való helyezés iránt. Nyugdíjazás. Roskoványi Andor kesztölci és Szulyovszky László le­ányvárijegyzők nyugalomba vonultak. Emléktáblák. Esztergom várme­gye tanítósága a testület kebelében gyűjtést indított, hogy Tóth Ferenc, Hagara Gyula, Vogel Lajos és Borsos Béla hősi halált halt tanítók emlék­táblát kapjanak. Városi közgyűlés. Esztergom sz. kir. város képviselőtestülete május 17-én szombaton közgyűlés tart. A patronage uj alakulásáról szóló referádánkat a helyszűke miatt a jövő számunkban fogjuk közölni. Belvárosi templom orgonája. A nagy világháború elrabolta a hit­vestől a férjet, anyától a fiút, gyer­mektől az apát. Anyagiakban mér­hetetlen vagyont. Semmit nem ki­méit. Elrabolta a torony kongó sza­vát, az orgona búgó, ájtatos hang­ját. Igy félighangú lett a belvárosi templom orgonája is. Hiányos, cserba képével olyan volt, mint az áttört front. A torony megmaradt kisha­rangjai mintha mindennap az elve­szett országrészeket siratták volna. Ném csoda, odaátláttak a túlsó félre. A torony kongószava már megjött és most megjött az orgona búgó hangja is. Mátéffy Viktor prépost­plébános, nemzetgyűlési képviselő addig fáradozott, addig hozott áldo­zatot, amíg pótolta a hiányt. Melléje sorakoztak a jószívű emberek is és mult szombaton Angster pécsi orgo­naépitő cég főhangolója Ankovics Ferenc nagy édreklődés mellett szak­emberek jelenlétében átadta a helyre­hozott orgonát. Vasárnap már a kitűnően helyreállított orgona vezeté­sével énekelt az Úr dicsőségére az ájtatos nép. Az orgonaszavából azon­ban más is, mint ájtatosság búg ki. Hogy teljesen ki legyen fizetve, még sok pénzre van szükség és hisszük, hogy az orgona meg fogja magát értetni: megnyitja a tárcákat. A rádió és a magyar sajtó Vitályos Tibor, lapunk fővárosi mun­katársa f. hó 9.-én a fővárosi peda­gógiai szemináriumban előadást tar­tott. A „rádiótelefon és a magyar sajtó" cimen. Ismertette a rádiótelefon lénye­gét, a fölvevő és leadó állomásokat és ez úgynevezett broadcastingot. Megmagyarázta a rádiótelefon gyakor­lati alkalmazását s rámutatott rádio­hírszolgálat egységesítésének szüksé­gére. A jogi tudománynak új törvé­nyeket kell hozni a visszaélésekkel szemben, mert állambiztonsági szem­pontból is fontos az állami kormányzó szervnek a rádiohírszolgálatba való beavatkozása. Ismertette ezután a rádiotelefónak a fővárosi és a vidéki sajtó hírszolgálata tekintetében vár­ható hatását, majd pedig a rádióte­lefon hírmondószerű szolgálatát. Han­goztatta, hogy a rádiohírmondó szol­gálatát a kultúra terjesztése érdeké­ben a falvakba is el kell juttatni. PifisvÖrösvári S. C. Dorogi A. C. Vasárnap f. hó 18 án- bajnoki mér­kőzés keretében Dorogon találkozik a két bányatelep rivális football csa­pata. Eddig négyszer került szembe a két együttes s ebből Dorog kétszer, Pilisvörös vár egyszer győzött s egy­szer eldöntetlen volt. A mostani mérkőzés győztesét nehéz volna meg­jósolni, mindkét csapat főerőssége a védelem s igy a támadósoroknak csak gigászi küzdelem árán lehet csak gólt elérni, bármelyik csapat rpinimális góldifferenciával győzhet, leginkább eldöntetlen várható. A nagy érdeklődéssel várt mérkőzés d. u. 4 órakor kezdődik. Kellemes vonat­közlekedés. Buffet. Zene. Megkezdődik az esztergomi sziniévad. Az esztergomi sziniévad május 28-án este 8 órakor kezdődik a Kultur- Mozgóban Buday-Szilágyi szenzációs sikerű operettjével „A kék postakocsiival. Faragó Sándor a székesfehérvári szinház igazgatója teljes társulatával jön Esztergomba. Tagjai a vidék és főváros legjobb erőiből állanak. Műsoron a főváros operett és prózai újdonságai, vala­mint a régi klasszikusok szerepelnek. Jegyek válthatók az összes előadá­sokra a Kultur Mozgó pénztáránál május 27 tői, keddtől kezdve. Pénz­tári órák délelőtt 10—l-ig és dél­után fél 7 órától. Elhalasztották a vaskapui li­tániát. A vaskapui Mária-szobornál f. hó 18-ra tervezett litánia technikai okokból későbbre halasztatott. Ehe­lyett a Turista Egyesület f. hó 25-re tervezett kirándulást tartja meg e napon a következő útiránnyal: Csév megálló—Csév— Pilis—Trézsi-kút — Vaskapu — Ördög- lyuk — Pilisszentlé­lek—Esztergom. Erre a kirándulásra külön is felhívja a tagok figyelmét a vezetőség. Pilis ugyanis hegyvidé­künk legmagasabb hegye. Tisztáros tetejéről mesés panoráma nyílik a szemlélő elé Az út nem nehéz, mert szerpentinben épített autóút vezet fel. A Pilis oldalában van egy ritka ter­mészeti alakulat a Pilis-vaskapu. Ha­talmas sziklaboltozat kapcsol össze két helyen is sziklacsúcsokat a hegy­tömbbel. Dr. Cholnoky Jenő világ­hírű geológusunk is ritka alakulat­nak mondja a sziklaíveket. Ugyan­csak a Pilis oldalában van az u. n. Ördöglyuk, amely szintén ritka ter­mészeti alakulat. Indulás a vasúti állomásról a 7 óra 25 perckor in­duló reggeli vonattal. A kiránduló­kat Vitái István vezeti. Vendégeket örömmel Iát az egyesület. Élelmet mindenki hozzon magával. Lakást kérnek a színészek. Kérjük a közönséget, hogy a szín­társulat tagjai részére bútorozott szo­bákat ajánljanak fel. Szives bejelen­téseket kérjük a Kultur Mozgóban vagy szerkesztőségünkben eszközölni. A MESE nagy napja. A Move Esztergomi Sport Egylet pünkösd hétfőn tartja zászlószentelését a Szé­chenyi-téren s ebből az alkalomból a Stefánia Szövetség helybeli fiókjá­val karöltve nagyszabású ünnepélye­ket rendez. A programmot, mely há­romnapra van tervezve vitéz dr. Szomor Aurél alezredes, a MESE agilis ügyvezető elnöke állította egy­be. Az ünnepségek legkiemelkedőbb pontja a pünkösd hétfői zászlószen­telés lesz, mely alkalomból a Szé­henyi-tér fel lesz díszítve, különféle sátrak lesznek felállítva, melyekben mindenféle lesz kapható, úgymint cukrász- és péksütemények, felvá­gottak, frissen készített meleg ételek és különféle italok lesznek kaphatók. Lesz térzene, virágkorzó, szépség­verseny, diszfelvonulás, különféle verseny, népünnepély, szinelőadás, táncmulatságok stb. A gazdag és látványosnak Ígérkező programm há­rom napig fog tartani, vagyis szom­baton kezdődik, pünkösd vasárnap nap folytatódik és pünkösd hétfőn fejeződik be. Részletes programmot a rendezőség falragaszokon fogja tu­datni a közönséggel. Anyakönyvi kivonat. Esztergom­ban 1924. május hó 2.-tól 9.-ig beje­lentett születések: Maschl Ilona rk. kályhássegéd leánya. Adorján Kálmán rk. földmives fia. Adorján László rk. villanyszerelő fia. Adorján Erzsébet rk. szénbányamunkás leánya. Per­neczky Katalin rk. építésvezető leánya. Kajuk Gyula rk. kőmivessegéd fia. Dömény Mária rk. háztartásbeli le­A szerelem Istennője. A legnagyobb szabású francia filmalkotás. Ivanov Tur­genyev műve. Főszereplő: Natalie Kovanko és Jean Angelo. Bemutatja szombat és vasárnap, máj. 17., 18. a Korona Mozgó. Szerkesztőségés kiadóhivatal: Simor János-utca 18—20., hova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá az előfizetési s hirdetési dijak stb. küldendők. Telefon 21. Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. Laptnlajdonos és szerkesztésért felelős; LAISZKY KÁZMÉR Előfizetési ára: egy hóra 10.000 korona. Egyes szám ára : hétköznap (2 oldalas) 1000 korona, vasárnap (4 oldalas) 1500 korona. Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom