Esztergom és Vidéke, 1923

1923-04-08 / 27.szám

Esztergom vármegye hivatalos lapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Simor János-utca 18-20. szám Telefon: 21., hova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá az előfizetési s hirdetési dijak stb. küldendők. A hivatalos rész szerkesztője FEKETE REZSŐ. Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős: LAISZKY KÁZMÉR. Megjelenik hetenkint kétszer: csütörtökön és vasárnap. Előfizetési árak: egy évre . 1200 K, félévre . 600 K. negyedévre 300 K, egy hóra . 100 K. Egyes szám ára: hétköznap 10 korona, vasárnap 15 kor. Kéziratot nem adunk vissza. Mégis mozog a föld. Négy évi világégés után, amikor ellenséges földön álló csapataink belső bomlás következtében önmaguk dobták el a fegyvert, jöttek a győzők (?) és olyan békét diktáltak, mely méhében hordozta már akkor, egy ujabb, elkeseredettebb, gyülöletteljesebb és boszúállóbb háborúnak csiráját. -Az égő Európára hamis humanizmus hamuját vastag rétegben borították és azzal áltatták magukat, hogy most már béke van. A hamu alatt, ha nem is lángolhatott, de izzani izzott a parázs és idővel amint a szél elhordta a könnyű hamut, apró lángnyelvek törnek elő, melyek könnyen felgyújthatják az ántánt szalmafedeles békekunyhóját. Messze Keleten csapott fel először a láng és a hatalmas ántánt borzasztó harci zajjal sietett eloltani, mely oltásnak csúfos görögfutás lett a vége. Amikor azután látták, hogy a törökök nem ijednek meg a nagyokat puffanó fenyegetésektől, katonai letörés helyett szépen leültek a lenézett, lebecsült török nemzettel a zöldasztalhoz tárgyalni. A hős görögök pedig egymást akgatták mérgükben. Az ántánt követelései mindmind kisebbek lettek. Olaszország teljes súlyával szembefordult a monarchia utódállamaival, sőt szorosan vett szövetségeseivel is, hogy megakadályozza a szláv korridornak létesülését. Franciaország olyan német ka* landba bocsájtkozott, mely áltat teljesen elvesztette a művelt világ szimpátiáját. Havonta félmilliárd frank költséget okozott önmagának hatalmas zsákmány biztosítása helyett. Most ott tart, hogy szívesen venne valamiféle közvetítési, melynek árnyékában szépszerével, látszólag győztesen vonulhatna ki Németországból. Masaryk, Magyarországnak legnagyobb ellensége, Csehország zseniális elnöke, beismerte, hogy Csehszlovákiából nem sikerült nemzeti államot alapítani, mert „Középeurópában lehetetten ez, lehetetlen földrajzilag, gazdaságilag, közigazgatásilag, politikailag." Nagy Románia oly hatalmas erővel biztosította a hatalmát Erdélyben, hogy ódahaza új alkotmányuktól elragadtatva, beverték a királyi palota ablakait. A tüntetésnek minősített forradalmi csirát székely bakákkal tiporták le. Hol van Romániának biztosítéka arra, hogy a székely bakák is nem állanak be tön tetőknek ? Milyen kilátással viszik Besszarábia határára román csapataikat az orosz tömegek ellen,-amikor idegen katonákkal kell odahaza szétveretniük a „tüntetőket

M ? Jugoszlávia „egyetlen komoly ellenségünk" horvátokban olyan barátokat szerzett magának, akik beillenék elkeseredett ellenségnek is. Pasics, a Kelet Bismarkja félve gondol az Olaszországból kiutasított (ha igaz) montenegrói kormányra. Azt hisszük, Paris és Londonban is észreveszik, hogy mégis mozog a föld I A hamuréteg mind-mind vékonyabb lesz és a parázs izzóbb, a szalmafödeles békekunyhó pedig gyúlékonyabb. Sz , . . i. a" m 1< Hivatalos rész. ad. 466 ai. 147 kgy. 1923. szám. Tárgy: A vm. tisztviselők utiátalányának felemelése. Véghatározat. Esztergom vm. törvényhatósága tudomásul veszi a vm. alispánjának azon bejelentését, hogy az utiátalánnyal bíró tisztviselők utiátalánya a 10506/1922. M. E. sz. rendelet 6. pontja értelmében az 1914. június 31-én megállapítva volt utiátalány 28 szorosára emelendő s ehhez képest a Vm. alispánjának és az esztergomi járási főszolgabírónak utiátalány át megfelelően felemeli és felhatalmazza a vm. alispánját, hogy ezen utiátalányokat 1923. évi január 1-től kezdődőleg saját hatáskörében jogerő bevárása nélkül utalja ki. Ezen véghatározat tudomásulvétel végett a m. kir. Belügyminiszter úrhoz felterjesztetik s a Vm. Hiv. Lapban közhirrététetik azzal, hogy jogában áll ellene bárkinek a megjelenés 8 napjától számított 15 nap alatt a vm. alispánjánál benyújtandó és a m. kir. Belügyminiszter úrhoz cimzendő fölebbezéssel élni. Kelt Esztergomban, a vm. törvényhatósági bizottságának 1923. évi február hó 27 napján tartott rendes közgyűlésében. Kiadta : Dr. Frey s. k. vm. főjegyző. 1279—1923. szám. Tárgy: A m. kir. folyam és kultúrmérnöki hivatalok hatósági szakértői működéséért járó utazási átalányok újbóli megállapítása. Rendelet. Az esztergomi járás valamennyi községi elöljáróságának. Tudomásulvétel végett közlöm, hogy f. évi március 1-től kezdődőleg további intézkedésig az eddigi 600 (hatszáz) korona helyett 4000 (négyezer), a napidíj pedig az eddigi 200 (Kettőszáz) korona helyett 1000 (egyezer) koronában állapította meg. Tehát minden folyam és kultúrmérnöki hivatalom székhelyén kivül eső és 24 óránál több időt igénybevevő tárgyalás alkalmával 4000 korona útiköltséget és 1000 korona napidijat, 24 óránál több időt igénylő hivatalos működésnél pedig minden megkezdett nap után további 1000—1000 korona napidíj számítandó fel. Esztergom, 1923. március 23. Prikkel s. k. tb. főszolgabíró. 85—1923. szám. Tárgy: Fa és faszénkészletekben beállott változások bejelentése. Rendelet. Az esztergomi járás valamennyi községi elöljáróságának. A fa és faszénkéezletekben 1923. január hó 1-től 1923. évi március hó 31-ig terjedő idő alatt beállott változásokat feltüntetni hivatott forgalmi jegyzék és a bejelentéshez szükséges bejelentő nyomtatványok hivatalomhoz megérkeztek. Felhívom, hogy ezt az érdekel tekkel közölje azzal, hogy a nyomtatványok díjtalanul a jelentkezők rendelkezésére álla nak hivatalomnál. Esztergom, 1923. március 31. Prikkel s. k. tb. főszolgabíró. I MOZAIK. || Irja: Lynkeus, Diogenes Esztergomban. A divatba jött Diogenes járatások mostani elmultával, az öreg bölcs mélységes elégedetlenséggel készült visszatérni a régmúlt zománcától tartósra bevont hordójába lámpásával, mikor elétértem és meghívtam egy kis körültekintésre Esztergomba. Megnyugtattam az öreget, nem lesz politikai hátterű a látogatása. Betelt vele Pesten. Az ecsetelt érdekességekre tekintettel hajlandó volt ide eljönni és én nem tudom vájjon örvendtem-e annak, hogy én kalauzoltam. Nem is mertem megkérdezni tőle; talált-e itt embert. A nagy útján ide elért bölcs fáradt, de örökké fiatal és mindenbe látó szemeit belemeresztette a város elébe táruló panorámájába és jól esett látnom arcán a megelégedettség vonásait. Ahogy a várost körülövező tavaszmutatós hegyoldalakra, pillantott, tán Parnaszus lankái jutottak eszébe, szépnek találta. Kérdésére sietve mondtam, hogy azok a házak — a borpincék — nyári lakok, nyaralók, amiben minálunk igen szeretnek tartózkodni. Az öreg meg volt elégedve és olyasfélét mormogott, nálunk is igy volt hajdanában, ilyen kies hegyoldalon örömest élvezték a nyarat. Örömmel szemlélte az egyszerűk embere az egyszerű épületeket. Majd, mikor egy jókora boroshordó körvonalait látta, nem tudta titkolni meglepetését. — Igen . . . igen — feleltem zavartan — kezdik az Ősi kultuszt életrekelteni. Egy család lakik benne, más lakás hijján (bort fejtett épen belőle). Megjött a kedve a vén bölcsnek a további sétára. Kért, vezessem olyan helyre, mi már az ő idejében is meg volt. örömmel vezettem ki az öreget a szigetre, közben magyarázataimmal geográfiai ismereteit bővítettem. Csillogott két öreg szeme. Az akkori szép hazai szigetek jutottak eszébe. Egészen elszomorodott, mikor megtudta, mily magasan feküdt rajta az árvíz. Azt mondta, valamikor gátakat húztak ilyen szigeteikre. — Hja — feleltem mélabúsan — akkor lehetett. A sporttelep a régi stadionokat hozta emlékezetébe. Kérdésére elmondtam, itt is oly szeretettei űzik a sportot, mint hajdanában fiaik. Számos at Métánk van, aki minden szabad idejében sportol (azt nem mondtam, hogy itt). A hálós kapukra megkérdezte, hogy azok micsodák. S ahogy tűzzel magyarázni kezdtem, a náluk még nem ismert labdarúgást, az öreg egy-két kavicsot rugdosni kezdett. Beszédemre nagyon megtetszett neki ez a sport, illetve a látása. Kérdezte végig nézhetne-e egy ilyen mérkőzést. — Oh bölcs — feleltem — igen, de oly nagy az érdeklődés iránta, hogy itt már a legközelebbire sem kapunk helyet. Még a tulparti fákra is előre lefoglalják az ágakat, hogy láthassák. Életveszedelem olyankor a pályán lenni, mikor mérkőzés van, annyian vannak. De — mondtam — nézzen talán meg máshol sportversenyt, például Pesten, ott nem lesznek annyian. — S most mért nincs itt senki — kérdezte az üresen álló pályára mutatva. — A rossz idő... az április — dadogtam — de lesznek majd. Elkóboroltunk az utcákon. Egy-egy ház előtt megállt, elnézegette szótlanul. Szomorú arcú, gondterhes emberek suhantak el mellettünk. Nagy közönyösséget kisugárzó szemükbe tekintett a vén cinikus bölcs. Jelentősen nézett rám. — Ne hidd — mondtam — ezek nem a te embereid, ezeket a nehéz életiga, a keserves létgond tette cinikussá, egyszerűvé. Nehezen nyugodnak bele az egyszerűségbe, pedig milyen könnyű. Eszébe jutott, hogy rácéloztam. Nem felelt, eloltotta a lámpáját. Később megszomjazott. Utcai vízvezetéket keresett, hogy csillapítsa szomját. Újra zavarba jöttem. Mondám, most javítják, a régi felszerelést cserélik be újra. De ő mivel a régi nyomát sem látta, kétkedően nézett rám. Majd még jobban nézve, nem látott az utcát takaró kőszönyegen folytonossági hibát, csalódottan fordult hojizám: — Te nem mondtál igazat. — Te mondád — feleltem. — Hogy most nincs, nem baj, de Ára lö korona.