Esztergom és Vidéke, 1923

1923-04-01 / 26.szám

gyen, magán hordozza Magyarország legnagyszerűbb templomát. Alig egy sétaórányira a várostól feljutunk a turisták kedvenc helyére a Vaskapura. Két, három évtized előtt Vaskapu volt Esztergom kiránduló helye. Később kiépült Kovács patak és Vaskapu feledésbe ment. Hatalmas fenyői árván, elhagyatva meredeztek az égbe. Jöttek azonban hátizsákos emberek, akik tudtak gyönyörködni Vaskapuról nyiló kilátásban és megtelepedtek ott. A város felőli ormon tanyát, szerény hajlékot építettek nagy áldozatok árán. Alig tették le turistáink az alapkövet, már kitört az az" irtózatos vérzivatar, mely borzalmas pusztításával végig zúgott egész Európán. A zivatar elmúlott, de elveszett szép országunk kétharmada és vele elveszett, habár ideiglenesen is, de elveszett Esztergom részére Kovácspatak is és nem maradt meg más, mint a Vaskapu. Most már nemcsak az esztergomi és budapesti turisták, hanem Esztergom kiránduló közönsége is mind-mind sűrűbben látogatja a fejedelmi kilátást nyújtó és egész várost uraló Vaskaput. Turistáink nemcsak a kirándulás gyönyöreinek hódoltak, hanem az ínséges idők elmultának emlékére, filléreikből és Schiffer Ferenc prelátus-kanonok áldozatkészségéből Mária szobrot állítottak, melyet Nagyboldogasszony napján dr. Csernoch János bibornok hercegprímás áldott meg és dr. Machovich Gyula praelátus-kanonok több ezer hivő részvételével vitt fel a Vaskapuba. Igy lett a kiránduló hely mellett kegyhely is. Minden fejlődik a világon és igy Vaskapunak is fejlődnie kellett. A menedékház szűknek bizonyult. Hónapról-hónapra több és több budapesti kereste fel és sok esztergomi ment fel, hogy napnyugta után gyönyörködjék a város, Dorog és Tokod kivilágításában. De más is történt. Az elmúlt nyáron már 8—8 napos nyaralók is akadtak, akik a pompás hely miatt, még az épület szűkös mivoltából származó kényelmetlensédöngetted a Kelet és Nyugat kapuit, óh mivé lettél — magyar, Te, aki Zrínyieket, Hunyadiakat, Kinizsieket, Rákócziakat, Széchenyit, Kossuthot, Petőfit és még számtalan dicső férfiút adtál a hazának, hát ide jutottál? s kinek trónján egykor Sz. István, Sz. László, Nagy Lajos, Mátyás ültek, hát eddig sülyedtél, hogy egy hazaáruló*, hígvelejű, bitang grófi szörnyeteg és bandája táncolhatott a fejeden, sárba tiport és tönkretett, hogy Ég iudja csak, hogy meddig nyögsz még belé? — Eh, de mit mondom én ezeket, kesergéssel nem lehet megmenteni a hazát, hanem azért áll előttünk a mult nyitott könyv gyanánt, hogy abból okuljunk. Lemetélték tagjainkat, elrabolták létfeltételeinket és barbár embertelenséggel nyúzzák, sőt gyilkolják testvéreinket s ha jajszót hallatunk, még mi vagyunk az arcátlanok, követelődzők, béke és rendzavarok s azok pedig alig várják a pillanatot, hogy minket elerőtlenedő maradék magyarokat örökre elemésszenek s végleg megosztozzanak még csonka hazánkon is ! > Hát most kérdem én, nem elég-e, nem rengeteg-e ez már ahhoz, hogy hogy végre belátásra birjon bennün ket, hogy igaz szeretettel megértve egymást, összefogjunk és azt a meglévő kis erőnket szaporítva, a haza és szabadság szent ügyére áldozzuk, mellyel, ha nem él vissza a nemzet, hanem mint drága kincset őrzi és józanul ápolja, a történelem taget is szívesen tűrték. Látva ezt, a M. T. E. Esztergomi Osztály vezetősége elhatározta, hogy tavaszkor kibővíti a menedékházat. Mert az egyesületnek anyagi erejét messze felülmúlják az építkezés költségei, 10 évre visszafizetéses részjegyeket bocsájtott ki. Eddig következők jegyeztek részjegyet: Vitái István 25,000, dr. Machovich Gyula, Schiffer Ferenc, Fercsel Lajos, Méizler János és Rottár Alfonz 10.000—10.000, Kerschbaummayer Károly, Oltósy Rezső, Mátéffy Viktor és Varga Kálmán 5000—500C, Philipp Konrád, dr. Antóny Béla, Jalkóczy István és Oltósy Ferenc 3000—3000, Varsányi Ignác, Oltósy Oszkár, Merényi Gyula, Brilli Gyula, Büchner Antal, Laiszky Kázmér, Bálint Lajos, Nádler István, Szölgyémy József (Szentgyörgymező) 2000—2000, Török Sándor, Nagy Mihály, Kerschbaummayer Ödön, Csepcsányi Lajos, Zajda Juliska, Kassay Zsófi, Schalkház Berti, dr. Matytyasovszky Kasszián, Jedlicska István, Pölcer Frigyes, RoszivalRudolf, Pach Jolán, Pelczmann László és Math Gyula 1000—1000 K. Alig egy egy hét eredménye ez, amiből bátran következtet az egyesület arra, hogy nyárig kibővítve fogadja a menedékház nagyobb kényelemmel a kirándulókat. Főispáni üdvözlés Baráti dr. Huszár Aladárnak főispáni székbe való beiktatása elkalmával, késmárki dr. Frey Vilmos vármegyei főjegyző Esztergom vm. tisztikarának nevében következő beszédben üdvözölte az uj főispánt: Méltóságos Főispán Ur 1 Tekintetes Törvényhatósági Bizottság l Esztergom vármegyében az alkotmányos kormányok bizalmának letéteményesei a főispánok beiktatása mindenkor ünnepet jelentett. Ünnep volt ez nemcsak a törvényhatósági bizottságának, mely az uj nusága szerint mindig meghozza a gyümölcsét: a jólétet és boldogságot ; kérdem hát, ugyan ki az a halandó, [kinek tikkadt lelke mindez után nem sóvárogna l ? Irredenta: egyszerű szó és mégis oly gyönyörűen sokat mondói De mit is jelent hát ? Nagy, nagy dolgot, amit minden igaz magyarnak mindig szem előtt kell tartani és soha egy pillanatra sem feledni 1 Jelenti Deák szavait: „dolgozni a nemzetért 1* Jelenti Széchenyi roppant fontos szavait: „mindenkoron előttem vagyon, feltétlen hűség fajtámhoz." Kossuth szavait: „a haza sorsa mindenek felett!" Végül Petőfi férfias szavait: "„becsületteljes bátorsággal tenni a hazáért!" Hanem fajunkhoz való hűséggel, a saját fajtánk szeretetével, ami a legtermészetesebb és legfontosabb, ezzel állunk leggyöngébben. Pedig bármerre tekintünk, azt látjuk, hogy szinte dühöng a nagy faji hűség, faji önérzet. A német ha beszél, azt mondja: hja, mi németek — s közben büszkén üt nagyot a mellére. A francia szinte betegesen kürtöli a világba: mink, franciák vagyunk Európa agyveleje. Az angol még az én-t is nagy É-vel irja. Az olasz meg ha lehetne még az eget, sőt a levegőt is bemeszelné nemzeti színeivel. Szomszédaink beteges gőgjéről pedig, amit nemzeti öntudatnak neveznek, jobb nem is beszélni! Hogy el ne felejtsem a mindennapi példát: a zsidóság faji összetartását, főispánnal való együttműködéstől és az Ő hathatós támogatásától remélte a vármegye és város felvirágoztatását, ünnepe volt ez nemcsak a vármegyei tisztviselőkarnak, mely egy erélyes de igazságos vezetőt, egy megértő és segítő munkatársat látott az uj főispán személyében, hanem ünnepe volt a vármegye és város valamennyi testületének, közgazdasági, kulturális és szociális intézményének és minden egyes lakosának, mert egy szebb, megértőbb, szeretettel teljesebb, boldogabb jövő előhírnökét látták a széket elfoglaló főispánban. A beiktató ünnepet mindenkor örömünneppé avatta az azon megnyilatkozó együttérzés és fényessé és ragyogóvá tette az arcokból és szemekből kisugárzó remény, bizalom és szeretet. Ma az osztatlan együttérzés ismét egy ily örömünnepre hozta össze Esztergom vármegye és város közönségét. Ma újból alkalmunk volt a főispán úr lelkes és buzdító szavaiból reményt és bizalmat meríteni egy szebb és boldogabb jövő iránt; és mégis mintha a szemek ragyogását elhomályosítaná egy még egészen fel nem száradt könnycsepp s mintha az arcokról még nem simult volna el egészen a bánat mélyen szántott barázdája. Méltóságos Főispán Úr! Hogy mi az, ami még ily örömünnepen sem hagyja megnyugodni lelkünket, |hogy mi az, ami örömhangjai mellett a jajszót is ajkunkra csalja, azt Méltóságod mint egy szintén megcsonkított vármegye szülötte velünk együtt érzi, annak szavaiban szintén kifejezést adott és igy nekünk bizo zonyára meg is bocsájtja. Mert ép úgy, mint a nemes Nógrád vármegye, mely egy évezreden át volt a szabadság törhetetlen bajnoka, egy pillanatig sem nyugszik meg abban, hogy mocsoktalan testén martalócok szennyes hada tiporja el mindazt, ami szép, ami nemes, ami szent, ami magyar, úgy mi sem nyugod hatunk bele abba, hogy a keresztény szolidaritását, amely igazán példa lehet előttünk! És mindezek utan, tudj' Isten hol a végén kullogunk mi, u. n. büszke turáni magyarok, kik a világtörténelem muzsikájában annyi évtizeden, sőt századon át a szólót játszottuk és ugy táncoltak köröttünk, ahogy mi akartuk! ? Ma pedig abban merül ki a fajszeretetünk, hogy örökös acsarkodással, intrikákkal, rágalmakkal .iparkodnak tekintélyes számú gyászmagyarok az egységet és öszszeforradást megbontani! Az ilyenek rosszabbak az árulóknál, mert kígyókat melengetünk testünkön l És mint ahogy — sajnos nem is egyszer — akadt olyan nyomorult, aki nemzetét, az ezeréves hazával hitvány módon eladta, úgy még ma is akad, akik hiúságból, haszonleső kicsinyes célokért képes kockára tenni a haza és a nemzete létét! Talán bizony majd mi is akkor iparkodunk a fajtánkat és hazánkat szeretni, ha azt elvesztve idegen járom alatt nyögünk!? Mert mikor dédelgetni kéne, rút nemtörődömséggel mustrálgatjuk a baját! Pedig, ha tudnátok, mi a haza, mi a honszeretet!? Én ... én megmondanám, de nem akarok kontár lenni, hanem olvassátok, de nem, ez kevés ... hanem áhítattal rebegjétek el Petőfi lánglelkéből fakadt, édes csengésű gyöngyszemekből Összefűző dalait, mikben a honról és honszerelemről énekel! És akkor — ha van lelketek — majd nagy Magyarországnak egykor éltet adó, annak fennmaradásáért tatárral, törökkel, labanccal utolsó csepp véréig küzdő és ezer éven át Magyarország szivében helyet foglaló Esztergom vármegye, mint szánalomraméltó csonk hirdesse a határon, az árulás, az ámítás, az elvakult emberi dölyf és a legégbekiáltóbb igazságtalanság diadalát. S ha a megtépettség be nem gyógyuló sebe minden magyar embernek fáj, mennyivel jobban égeti az a megcsonkított vármegyék tisztviselőit, akik életüket és munkásságukat annak szentelték, hogy vármegyéjük népét a boldogulás, megelégedettség és jólét útjára vezessék s akiket vármegyéjük minden egyes lakosához a megismerés, szeretet és kölcsönös bizalom révén testvéri kötelék fűz. A vármegyei tisztviselői pálya ezernyi tövisétől ejtett sebeink közül az a legégetőbb, melyet a velünk szívvel-lélekkel egybeforrt magyar testvéreink elszakítása révén mért ránk a kegyetlen sors. S mi megtépetten, megalázottan, a fájdalomtól meggyötörten, csüggedés nélkül és hátrálást nem ismerve haladunk azon az úton, melynek végén a testvéreinkkel való egyesülés és az integer Magyarország int felénk. Mert elvehette tőlünk a külső ellenség területünk egy részét, barátainkat, jólétünket, elvehette tőlünk a belső ellenség a megbecsülést, tiszteletet és szeretetét, de nem veheti el tőlünk senki törhetetlen hazaszeretetünket és a becsületes munka és igazság diadalában vetett erős hitünket. És amikor azt látjuk, hogy a nemzetek életének, fejlődésének, győzelmének és nagyságának egyedüli biztositéka a minden alakoskodást és hamis igét elfojtó, kérlelhetetlen, de minden áldozatra is kész nacionálismus, akkor emelt fővel és bizalommal nézünk a jövő elé, mert a nacionalismusnak egyik még alá nem ásott oszlopa a vármegyei tisztviselői kar; s ha ezen oszlop is hozzá fog járulni ahhoz, hogy az ujjonan felépülő megtudjátok mi a haza és megtanuljátok, hogy kell a magyarok hazáját szeretni. Ne legyünk förtelmességig dőrék, hogy szijjuk a saját vérünket faljuk önmagunk testét, pusztítjuk ezt az amúgy is tespedő, sorvadó fajtánkat! Gondolom, hogy. mindenki megérti és átérzi, hogy mily roppant fontos, hogy összetartok, megértők legyünk, hogy egyesült erővel foghassunk a haza újjáépítéséhez, lerombolva a körénk vont gyilkos börtön falait, tűzzel-vassal hozzá foghassunk az 1000 éves hazánk feltámasztásához — az utolsó honfoglaláshoz ! Szülők, nevelők, paedagogusok leggyönyörűbb és legfontosabb feladata legyen, hogy kicsivel és naggyal egyformán megértetik azt a roppant*gazságot, ami velünk történt és történik, hogy szivük legmélyébe, vérük minden cseppjébe beleragadjék az irredenta szellem, mert mindenek előtt nemzetére büszke, öntudatos és a hazáért mindenre elszánt ifjúságnak kell lenni ez országban. Szavaim befejezése előtt elnézést kell kérnem, hogy talán kissé, többet beszéltem és az előtörő rapszódiákat nem bírtam, vagy nem akartam megfojtani magamban, de én azt hiszem, hogy még sokaknál van úgy, s nemcsak nálam fáj valami rettentőn, marja, tépi, szaggatja szivem lelkem, mikor látni kell, hogy pusztul ez a szép haza és az elke seredett, hiszékeny, tudatlan nép,