Esztergom és Vidéke, 1923
1923-12-23 / 101.szám
Az öreg Cserkészek farsangi estélyüket jan. 19 én, szombaton tartják a Kaszinó összes helyiségeiben. A műsoron irodalmi darab: Szigligeti „A vén bakancsos és fia a huszár" is szerepel. Már előre is felhivjuk a n. é. közönség figyelmét e szépnek Ígérkező estélyre, melyre mint halljuk budapesti művészek is megígérték közreműködésüket. Az Esztetgomi Kath. Kör elnöksége hálás köszönetet mond mindazoknak, kik szives adományaikkal lehetővé tették a fiúnevelő otthon gyermekeinek a dec. 16-i kultur-est alkalmából való megvendégelését. Külön köszönettel adózik a rendező bizottság tagjainak, kiváltkipen pedig dr. Szomor Aurélné, Marosi Ferencné és Bellovits Gyuláné úrhölgyeknek, akik a felajánlott ajándékok szétosztását irányítani, illetőleg annál közreműködni kegyesek voltak. Közgyűlés. Belvárosi Kath. Olvasókör december 26-án d. e. fél 11 órakor tartja 42-ik évi rendes közgyűlését Simor J. úti helyiségében a szokásos tárgysorozattal. Az ifjúsági egyesület 19-ik évi közgyűlése szintén akkor lesz. Átkelések: ideje a hidon. Az ünnepek alatt a hidon való átkelések ideje a következő: 24-én az utolsó átkelés d. u 4 órakor. 25-én az átkelés szünetel. 26-án az első átkelés reggel 9 órakor. 31-én utolsó átkelés d. u. 4 órakor. Január 1-én az átkelés szünetel. Tejrazzia. Az esztergomi államrendőrség tejrazziát tartott a piacon, meiy alkalommal 5 előállítás történt árdrágítás miatt. A rendőrség a piacon betartatja az árakat az eladókkal szemben, nagyon furcsának találjuk, hogy kénytelen volt egy vevőt is előállítani, aki dacára annak, hogy az eladó a maximális árat, 1600 K-t kért a tejért, mindenáron 2000 K-t akart fizetni, hogy több tejet vásárolhasson össze. Érre az esetre különösen felhivjuk az illetékes biróság figyelmét. Népakadémia. Esztergom-szenttamási és vizivárosi katholikus olva sókor f. hó 23.-án, azaz vasárnap este 6 órai kezdettel ádventi estélyt rendez. Előadó: Dr. Inkei Gusztáv orvos, aki a tüdővészről tart előadást s azonkívül ének, szavalat, monológ, párosjelenet és színdarab lesz. Belépődíj nincs. Szives adományok a kör fűtési és világítási költségeinek fedezésére fog fordíttatni. A fürdőző közönség figyelmébe. A helybeli gőz- és kádfürdő a karácsonyi ünnepre tekintettel vasárnap és hétfőn egész nap nyitva lesz. A szövőgyár. A villanytelep volt kazánházában létesített szövőgyár gépei már megérkeztek és jelenleg a 12 hatalmas gép felszerelés alatt áll. A villamos motor üzemet a Ganz gyár szereli. Minden valószínűség szerint a gyár január első hetében megkezdi üzemét. Wascha József wieni gyáros esztergomi társat vett maga mellé Vajda Vilmos esztergomi kereskedő személyében és a cég Wascha József és Társa mechanikai szövőgyára Esztergom név alatt cégjegyeztetik. Az itteni munkásokat beoktató szakképzet takácsmester már szintén megérkezett, munkásnői is szép számban jelentkeztek, úgyhogy a gyár üzembe helyezésének akadálya nincsen. Ha szereted szülőföldedet, sziveid meg a következőket: 1. régi tárgyat, képet, könyvet, fegyvert, szerszámot és egyébb házieszközt ne hányj el, ne adj el, hanem vidd el a múzeumba. 2. Ha ásás, kapálás, forgatás, szántás, közben agyagedényt kőeszközt, fémtárgyat, régipénzt találsz, ne törrd össze és ne rejtsd el, hanem add be a múzeumba. 3. Ha otthon van valami régiséged, ne várj, mig az eltörik, vagy elkallódik, hanem ajándékozd a múzeumnak. Az is lehetséges, hogy az a tied marad, ott csak letétbe helyezed és ekép a nevedet megörökíted, önmagát becsüli meg az, aki az ősei emlékét tiszteletben tartja 1 Régiségeket átvesznek: Dr. Balog Albin bencéstanár, főtitkár* (Szentbenedekrendi székház) Sinka Ferenc Pál városi közgyám, a múzeum igazgatója (Városház) A múzeum nyitva van vasárnaponként d. e. li-től 12 óráig. (Széchenyi-tér, Kollár-féle ház.) Az „Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat." Elsőrangú tőzsdei és közgazdasági hetilap a nagyobb vidéki városokban nagy összeköttetésű, lehetőleg állásban lévő helyi megbízottakat keres, akik fixfizetés és jutalék ellenében a lap terjesztésével, illetve uj előfizetők és hirdetések gyűjtésével foglalkoznak. Válasz „Uri mellékjövedelem" jeligére a Pesti Tőzsde kiadóhivatalába (Budapest, VI. Izabella-u. 43.) küldendő. Uj százkoronások kerültek forgalomba. A m. kir. állami jegyintézet kisebbméretű 100 koronás államjegyeket hozott legutóbb forgalomba. Ezek az uj címletek fehér gyapotszálas papíron készültek a rajzban csak kis eltérések vannak a rég százkoronástól. A felekezeti iskolák államsegélye. A kultuszminiszter leiratot intézett a középiskolákat fentartó egy házakhoz, melyben azt jelzi, hogy a felekezetek által fentartott középiskolák tanerői fizetéséhez a rendes tanároknál a 9-ik fizetési osztály harmadik fokozatának megfelelő javadalom felével, a helyettes tanerők javadalmazásánál a 10-ik fizetési osztály harmadik fokozatának felével hozzá kell járulni. A világ legnagyobb hordója. Baj községben van a világ legnagyobb hordója, mely 1167 hektoliteres (2150 akós). Dongáit 22 darab, egyenkint 4 mázsa sulyu abroncs tartja össze. Magassága 7 és fél méter, hossza 7 méter, 21 lépcsőfok vezet fel a tetejére, melyen két nagy nyilas van. Régente a dézsmaborok összegyűjtéséből megtelt, a dézsma megszűnte óta üresen áll. 1823 ban készült s igy ez évben volt a 100 éves jubileum. Egy pesti kádár 8 segéddel hat hónapig dolgozott rajta. A népmonda keletkezéséről azt tartja, hogy a tatai grófnál 1820-ban egy vadásztársaság mulatott, melynek egyik tagja azt a fogadást tette, hogy ahány fácánt lőnek, annyi akós hordót csináltat és ugy lett. Az Esztergomi Gazdasági Bank r.-t. ezúton kéri fel mindazokat, akik a társaság részvényeiből jegyeztek, hogy a II. részletet, vagyis a jegyzett tőke 30 %-át e h© végéig okvetlenül fizessék le a bank pénztáránál, mert e határidő elmulasztása a már befizetett összeg elvesztését vonja maga után. Betörés. Auguszta akna egyik raktárába ismeretlen tettesek behatoltak és onnét 2 pár gyermek, 4 pár női, 3 pár férfi cipőt és 40 darab vászoninget loptak el 1.380.000 K értékben. Cukorrépa termelők figyelmébe. A Felsődunántűli Mezőgazdasági Kamara cukorrépatermelői bizottsága legutóbbi ülésén megállapította, az 1923. évi legkedvezőbb cukorrépa átadási árát. A Felsődunántűli Mezőgazdasági Kamara idevonatkozőlag a hozzáforduló cukorrépatermelőknek készséggel ad felvilágosítást és útbaigazítást. Egyidejűleg a cukorrépa ár megállapítására vonatkozó feltételeket kivonatossan a vármegyei Gazdasági Egyesületekkel is közölte. Az összes kis és nagy cukorrépatermelőinknek figyelmét felhivjuk érdekeik megvédésének ezen lehetőségégére. Megváltozott a szállítási igazolványok kérelmének bélyegilletéke. A közélelmezési miniszternek a pénzügyminiszterei történt ujabb megállapodása következtében mától kezdve megváltozik a gabona és élelmicikkek szállítási igazolványai iránt beadott kérelmek bélyegilletéke. Eddig ugyanis a vasúton szállított élelmicikkek szállítási igazolványa iránti beadványra minden esetben súlyra való tekintet nélkül 5000 korona értékű okmánybélyeget kellett tenni, mostantól kedve, ha a szállítandó cikk nem nehezebb 200 kilónál, 500 korona, ha 200 kilónál több de 1200 kilónál kevesebb, akkor 2000 korona és ha 1200 kilénál nehezebb sulyrél van szó, 5000 korona bélyegilletéket kell leróni. Pénzügyi szaktekintélyek a Neu gebauer-féle bőrgyárban. Mint Veszprémből jelentik, f. hó 4 én egy pénzügyi szaktekintélyekből álló bizottság kiszállt Hajmáskérre és Vilo nyara a Neugebauer bőrgyár ottani telepeinek megtekintésére. A bizottság tagjai voltak: Bleszl Ferenc kir. tan., az Esztergomi Takarékpénztár elnökigazgatója, Sebesztha Kolos a Nemzeti Hitelintézet vezérigazgatója és Etter Ödön, az Esztergomi Takarékpénztár titkára. A bizottság először a hajmáskéri telepet tekintette meg, ahol a vállalat finom bőrgyára fog fog megépülni egy 5 holdas, a vasúti állomás mellett fekvő telken, felhasználva a Séd folyó hajtóerejét és a már meglévő épületeket. Azután a közeli ViHonyára hajtattak, ahol a teljesen üzemképes állapotban levő bőrgyárat és a modern munkás házakat mutatta be a gyárnak fáradhatatlan vezérigazgatója, Neugebauer Béla. A gyár berendezése, annak célszerűsége és szolidsága felett a bizottság a legnagyobb fokú megelégedő sét nyilvánította, különösen kiemelve azt, hogy a gyár vezérigazgatója a gyár berendezésével járó nehézségek mellett nem feledkezett meg munkásai jólétéről sem, amennyiben minden munkása részére egészséges lakásokat építtetett és részükre kertnek való telkeket is biztosított. A gyár üzemét a közel jövőben megkezdi és garancia van arra, hogy jó munkával, kifogástalan és jutányos áruval a jó keresztény vállalatok számát eggyel újból szaporítani fogja. A részvényesek pedig nyugodtak lehetnek, mert egy rentábilis vállalatba fektették pénzüket. Eseménye a magyar újságírásnak a Színházi Élet, Incze Sándor hetilapjának karácsonyi száma. A szenzációsan szerkesztett remek szép kiállítású «több színnyomású hatalmas album 182 oldalon hozza a szinházi, mozi, sport, divat, tőzsde élet aktualitásait. Gyönyörű fotográfiákban, jeles irók és főszereplők cikkeivel számol be a „Mézeskalács" nagy sikeréről, melynek különben teljes szövegét adja darabmellékletül. Külön értéke a pompás számnak, hogy a kitűnő daljáték három nagysikerű kottáját közli. Ezen kivül közli a most bemutatása kerülő és a sajtó előtt már nagy sikert aratott film: „A diadalmas élet" teljes szcenáriumát. Karinthy Frigyes, Szenes Béla, Faragó Jenő, Bakonyi Kálmán, Szomaházi István, Zsolt Béla, Somlyó Zoltán, Kálmán Jenő, Szilágyi László, Honthy Hanna, Petras Sári, Rátkay Márton, és Kis Ferenc kitűnő cikkei, versei, humoreszkjein kivül még számos érdekessége van a lapnak, mely a legkedvesebb és legemlékezetesebb szórakozást nyújtja az olvasó közönségnek. A gazdagon illusztrált vaskos füret ára 5000 korona. Kiadóhivatal: Budapest, Erzsébet-körut 29. „Gyönyörváros" (Paris Budapesten). Látványos és fantasztikus történet 6 felvonásban a karácsonyi szenzációja a Kultur Mozgónak. A legtöbb embernek ma Paris egy utolérhetetlen álom. Ha már mi nem mehetünk Parisba, ugy Paris jön mihozzánk, mert a „Gyönyörváros" Parist teljes magában hozza vászonra. A szerelmes Parisnak lelkét, Bulevardjait, nyüzsgő autó és emberáradatát. A felejthetetlen szépségű Ivan Mosjuokine Nathalie Lissenkó és a (kertész) Nikolasz Kolin a „Titkok házá"nak jeles művészeivel a főszerepben. Szombat és vasárnap a nagy sikert aratott „Paris grófnője"-nek II. része kerül bemutatásra „Paris szenzációja" cimmel 6 felvonásban és egy kisérő burleszk. Előzetes jelentés: Jön „Ciklon" (Haragszik a tenger). Tőzsdei megbízások igen méltányos lebonyolítása elérhető az Esztergomi Gazdasági Bank R. T.-nál Lőrinc-utca 4. szám. Kőbányai Polgári Serfőzdének egyedüli gyártmányú sörkülönlegessége a 19 fokos Szent István Porter Sör ismét mindenütt kapható. Főraktár: Kossuth-utca 32. A kedves vásárló közönség a jutányos árak mellett sok hasznos és értékes ajándékban részesül a Váradi Divatházban, hol a közelgő karácsonyi ünnepek alkalmával minden vevő ingyen ajándékot kap. Ajándék tárgyak: pipere szappan, elida schampoin, fogpor, hajcsatt, cipőkrém, ruhacsatt, kézelő gomb, nyakkendő tű stb. stb. Az „Iramszarvas csodája", a szezon legnagyobb filmeseménye bemutatásra kerül karácsony két ünnepnapján a Korona Mozgóban. Lagerlöf Zelmának, a Nobel dij nyertes hires írónőjének műve szolgálta a film témáját, de maga a film olyant nyújt ebben a keretben, amelyhez foghatót még eddig csak alig láthattunk. Az északi népek legendás világában, a rengeteg hómezők szűz táján él az iramszarvas. Szombaton és ma vasárnap két nagy attrakció kerül szinre egy műsoron. Az egyik attrakció „Beatrix" c. 5 felvonásos középkori történet a svédfilmjátszás büszkesége mig a másik attrakció „Bohémélet" c. amerikai művészfilm. A világhírű Huddersfieldi és Peeblesi eredeti angol és skót RagIán, nadrág, öltöny és téli kabát gyapjúszövetek a közvetlen beszerzés folytán a fővárosi áraknál jóval tlőnyösebben beszerezhetők a megbízhatóságáról közismert Weisz Mór cég gyapjúszövet, különlegességi osztályában Széohenyi-tér 15. 15.015—1923. tan. szám. Hirdetmény. Közzéteszi a város tanácsa, hogy a városi halászati jog 1923. évi december hó 28-án d. e. 11 órakor városi főjegyzői hivatalban 1914. évi január hó l-től kezdődő. 6 évre az ugyanott megtekinthető árverési feltételek mellett a legtöbbet Ígérőnek bérbe fog adatni. Kikiáltási ár 30 q (Harminc métermázsa) buza. Esztergom, 1923. december 22. Ir. Antény s. k. polgármester.