Esztergom és Vidéke, 1923
1923-12-16 / 99.szám
deklődésért, hathatós támogatásért és minden nemesszivű adományért forró köszönetet tolmácsolva van szerencsém a kiállítást — a kívánatos siker biztos reményében — tisztelettel megnyitni. Még el sem halkulták az elnöki megnyitót követő tapsok, midőn egy kedves kis leány, Kocsi Ilonka lépett a közönség elé és szavalatával ugyancsak elismerést érdemelt ki. Bérezi Lászlónak Klinda Páltól kisért hegedűjátékát dicsérni immár közhely, de mégis meg kell tennünk, mert mikor a következő szám gyanánt Bérezi játszani kezdett és belevitte lelkét a hegedűszóba, a különböző összetételű s a zene iránt műértéssel nagyobbrészt nem biró közönség ajkán elhalt a legkisebb szó, a leggyöngédebb moraj s ugy hallgatták azokat a csodálatos finomságú hangokat, melyeket hegedűje húrjából kicsalt. Szabó Margit tanítónő méltó volt magához; az előadott költeményt nagyobb hatással előadni nem lehetett. Általános volt a kíváncsiság, midőn Mátéffy Ilike felvezette magyar ruhás kis csapatát, hogy a megnyitó programm utolsó számaként egy stílusos magyar táncot adjanak elő; minden bizonnyal ügyes gondolat volt a báltermekből úgyszólván száműzött magyar táncnak előadása, úgy, hogy a kedves kommandásnak a közönség kívánatára meg kellett ismételtetnie a táncjelenetet. A vásár szombaton és vasárnap állandóan látogatott volt, mert nemcsak az olcsóság vonzotta aközönzéget, hanem az is, hogy a kiállított s eladásra szánt tárgyak kétszeresen értékesek voltak, mert a városbeliek kézimunkája tette őket duplán értékessé. A vásár 1,649.840 korona tiszta jövedelmet hozott az igazán elismerésre méltóan működő szövetségnek. Alapkőletétel és keresztszentelés Tokod-Altáron. Örömteli szívvel és hazánk alkotó erejébe vetett hitünk büszke érzésével tölt el bennünket azon kép, amely a még alig néhány évvel ezelőtt jelentéktelen altárói bányatelep, mai perspektívájában elénk tárult. A szorgalmas emberi kéz, a fejlett technika rátermett emberei csodákat tudnak művelni I Ahol tegnap még értéktelen, silány föld látszott, ott ma tágas udvarok, barátságos, kényelmes munkásházak, zsibongó gyermeksereg, lüktető munka, kincs után törő, kenyeret adó bánya hatalmas új tárnája, új tágas iskola, óvoda, emeletes munkás otthon es bányaigazgatósági iroda, fürdők stb. mintha a földből nőttek volna ki máról holnapra. De mintha gyönyörködtető virágainkat egy csokorba akarná kötni, ott áll előttünk egy öreg bányászház helyén, a munka házai közt Istennek szent háza, csillogó keresztjével, a templom, minden szép között a legszebb! A bányatársulat nemesen gondolkodó vezetői az emberi lélek, a szív nemesítésével, az Istenbe vetett hittel látják megkoronázva az emberi munkát, mert a vallásos hit ereje nélkül eltikkad, reményét, élete célját veszíti a legelbizakodottabb emberi erő és szárnyaszegetten esik áldozatul a csábítók hamis szavának. Ennek a szent háznak alapkövét és keresztjét helyezték el f. hó 9-én Altárón. Az ünnepélyt szent mise előzte meg az iskola helyiségében, melynek előcsarnoka és tágas folyosói zsúfolásig megteltek a hivők seregével. A szent mise után az iskolás gyermekek lobogódiszben vonultak a hivőkkel együtt az új templom elé. A dalárda a „Hiszekegy"-gyei nyitotta meg az ünnepélyt^ mely után Csanády László bányaigazgató a bányamunkásság szivéhez szólva kérte, hogy maradjanak meg hitük és az Isten szeretete mellett, mert akik hit és Isten nélkül akarnak élni, azok sohasem találnak megnyugvást és lelki békességet. Majd felkérte Nagy Imre főtanitót az alapkőbe és a keresztbe elhelyezett emlékirat felolvasására. Takács Marcel tokodi plébános ezután beszentelte az alapkövet és keresztet s emelkedett szavakban szólott a kereszt jelentőségéről, buzdítva hívőit Nagy Konstantin eme szavaival: „In hoc signo vinces!" A beszentelés után letették az alapkövet, majd a dalárda Bethowen: „Dicsőit Téged nagy égi teremtő" kezdetű alkalmi énekének akkordjai közben elhelyezték a templom tornyán a keresztet. A nagyszámú közönség örömteli szívvel vonult otthonába azon hittel, hogy rövid időn belül áhítattal vonulhat Istennek szent hajlékába a harang hívó szavára a lüktető munka ez oázisában megtalálja lelke számára is az örökéletű forrást, Istennek szent oltárát 1 I Hivatalos rész. j 5643 ai. 631 kgy. 1923. szám. Tárgy: A vármegyei alapok, valamint a gyámpénztár készpénz-feleslegének a pénzintézeteknél 1924. évre leendő elhelyezése. Véghatározat. Esztergom vm. közönsége, az állandó választmány véleményét elfogadja s névszerinti szavazással elhatározza, hogy ugy a vármegyei közigazgatási mint a gyámpénztári alapok készpénz-feleslegeit 40 %-ban az Esztergomi Takarékpénztárnál, 30 %-ban az Esztergomi Kereskedelmi és Iparbanknál és 30 %-ban az Esztergomvidéki Hitelbanknál helyezi el gyümölcsözés végett. Ezen véghatározatot a törvényhatósági bizottság a Vm. Hiv. Lapban kihirdeti, róla a vm. árvaszéket, valamint a számvevőségi kirendeltséget értesiti, oly megjegyzéssel, hogy ellene a Hivatalos Lapban történt megjelenés napjától számított 8-ik napot követő 15 napon belül a vm. alispánjánál benyújtandó és a m. kir. belügyminiszter úrhoz intézendő felebbezének van helye. Kelt Esztergom vármegye törvényhatósági bizottságának 1923. évi november hó 15-ik napján tartott rendkivüli közgyűlésében. * ' Kiadta • dr. Prey, s. k. főjegyző. TELEFON 21. TELEFON 21. KARÁCSONYI- ÉS ÚJÉVI ÜDVÖZLŐLAPOK, NÉVJEGYEK, ESKETÉSIÉS ELJEGYZÉSI KÁRTYÁK LAISZKY JÁNOS KÖNYVNYOMDÁJÁBAN ESZTERGOM, SIMOR 1, UTCA 18-20, KÉSZÜLNEK A LEGIZLÉSESEBBEN, A LEGOLCSÓBBAN ÉS A LEGGYORSABBAN! ALAPÍTVA 1881. ALAPÍTVA 1881. Hadikölc s önkötvéuy eket igen kedvező árfolyamon beváltunk. Eosztpénzek ntán magas hetikamatot fizetünk. Tőzsdén jegyzett értékpapírokat veszünk és eladunk. Esztergomi Kereskedelmi és Iparbank VESZEK a legmagasabb napi áron Nyest-. Róka-, Vidra-, Görény-, Borz- és Nyúlböröket! Szécsenyi, Simor János-utca 78. szám alatt A karácsonyi nagy vásár alkalmával mélyen leszállított árakon a legszebb ajándéktárgyak, játékok, babák, finom porcellán, üveg- és chinai ezüstkészletek és háztartási cikkek, férfi divatáruk a legnagyobb választékban kaphatok Brutsy Gyula EJ műipafárú raktárában. SJ Mindenkinek egyformán árusít Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezete (Széchenyi-tér 21. szám.) . a legolcsóbb napi áron. Elsőrendű hengermalmi liszt dupla grizes és sima nullás, 5-ös buzakenyérliszt, rizs, fehér és siller bor, tea, rum, pálinkák, likőrök, cognacok, friss pörkölt kávé, csemegeárúk, hüvelyesek. = LENKE = háztartási és pipere cikkek. Karácsonyi cikkeke héten érkeznek. Vi Faff 6S Szántó I Karácsonyi eladásunk megkezdődött. kézmű- és divatarú-üzlete ESZTERGOM, SZÉCHENYI-TÉR. TELEFON: 110. I inunk közismerten legjobb minőségéről, nagy valnsztá1 MM ** MMI *MI MM* 1 Kirakataink némileg tájékozást nyújtanak.